-Hello. - köszöntem.
-Szia, Harry. - kúszott egy nagy mosoly Elly arcára.
-Szia, haver. - fogott velem kezet Cortez.
-Minden oké volt? - engem is meglepett, hogy milyen kedves és udvarias vagyok velük.
-Igen, bár anya hiányolt. - mosolygott Elena és letette a sálát.
-Gyere ide. - nyújtottam felé a karom. Mellém sétált, átkaroltam a vállát és egy puszit adtam homlokára. Alig váltak le ajkaim puha bőréről, máris visszahelyeztem azokat rá.
-Hé, jól vagy? - néztem le rá.
-Igen, miért?
-Csak, mert kb. 38 °C-os lázad van.
-Mi? - tette Cortez a kezét Elena homlokára.
-Ne érj hozzá! - toltam el karját.
-Harry, szédülök. - nézett rám Elly.
-Ha nem vitted volna el sétafikálni, nem lázasodott volna be. Az egészről te tehetsz, fogadjunk direkt csináltad.
-Harry! - szólt rám hangosabban Elly és belemarkol a pólómba.
-Nem okolhatsz, azért, mert beteg lett. - akadt ki Cortez.
-Miért ne okolhatnálak? Fogadjunk valami romlott kaját is adtál neki.
-Te hülye vagy. - rázta a fejét Cortez.
-Harry! - szólalt meg újra Elena és még jobban belém markolt.
-Kit neveztél te hülyének? - indultam meg felé.
-Hé, srácok. - jött be Zayn.
-Harry! - szorította meg a karom Elly, de senki se figyelt rá.
-Lehülyézett. - mutattam a bájgúnárra.
-Engem okol, amiért Elena beteg lett. - mutatott vissza Cortez.
-Harry. - mondta halkan Elly.
-Mi van? - ordítottam rá véletlenül.
-Harry... - motyogta és egyszer csak összeesett karjaim közt. Arca falfehér volt, feje pedig erőtlenül hullott vállamra.
-Te jó ég. - simítottam végig arcán - Elly, mondj valamit. Elly.
-Elena. - indult meg felénk Cortez.
-Most menj el. - tartotta vissza Zayn.
-Az én barátnőm.
-Nekünk meg a legjobb barátunk. Menj le, légy szíves.
-Nem.
-Cortez! - emelte meg egy kicsit a hangját Zayn, mire Ádámka felkapta a kabátját és kiviharzott az ajtón.
Gyorsan az ölembe vettem a törékeny testet és felfelé indultam. Anna, ahogy meglátott minket, ahelyett, hogy kétségbe esett volna, vagy sírva fakad, sebesen felfutott az emeletre és kinyitotta előttünk az ajtót. Elenat óvatosan letettem az ágyra és Annára néztem.
-Most mi lesz?
-Hozz egy kis törülközőt, legyen egy kicsit vizes. Hozz még egy lázmérőt és egy pohár vizet is.
Berohantam a fürdőszobába és lázmérő után kutattam.
-Lázmérő, lázmérő... - morogtam magamban, miközben a negyedik fiókot túrtam fel - Meg van. - fogtam kezeim közé. Szaporán tele töltöttem egy poharat hideg vízzel, majd kicsit bevizeztem a kéztörlőt és mindent letettem az ágy melletti kis éjjeli szekrényre. Ekkor Elenan, már csak egy póló és fehérnemű volt. Anna, barátnője homlokára rakta a nedves kendőt, a hóna alá dugta a lázmérőt és enyhén bevizezte kiszáradt ajkait.
-És most? - néztem rá.
-Sok párna kell.
Kiszedtem a nagy ablak alatti alacsony szekrényből pár párnát és átnyújtottam az "ápolónőnek". Mindet berakta a lába alá, a feje alól meg kivette az összeset.
-Meg kell emelni a lábát, hogy a fejébe áramoljon a vér. Így hamarabb felébred. - magyarázta - Van szőlőcukrod?
-Megnézem lent. - futottam ki.
-Harry, mi van Elenaval? - kérdezte aggódva Niall, mikor leértem és befutottam a konyhába.
-Szőlőcukor. - motyogtam.
-Mi?
-Szőlőcukor kell.
-Tessék. - nyújtotta felém Liam.
-Kösz. - futottam vissza.
-Itt van. - adtam oda Annának lihegve.
-Harry, nyugi, csak elájult.
-Csak elájult? CSAK elájult? Szerinted ez ennyire hétköznapi?
-Na, jól van, most már állítsd le magad! - pattant fel - Fogd fel, hogy nem csak te aggódsz érte, úgyhogy ülj le a seggedre és maradj csendben vagy menj ki! - kiabált.
Megsemmisülve ültem le Elly másik oldalára és végig simítottam tűz forró homlokán.
-Elenanak mindig is gyenge volt az immunrendszere. Bocs, hogy kiabáltam.
-Semmi baj, megérdemeltem.
Anna megmérte Elena pulzusát, majd egy kicsit legyezgetni kezdte egy újsággal, amit szekrényen talált. Elena szempillái hirtelen megrebbentek, mire megragadtam kezét. Újra összerándultak arcizmai és már Anna is fogta a másik kezét.
-Elly. - suttogtam.
-Harry.
-Igen, én vagyok. Hogy vagy?
-Sajog a fejem. - nyitotta ki szemeit - Elájultam?
-Igen. - válaszolta Anna - Gyere, üljünk fel.
-Még csak most tért magához, hagyd pihenni egy kicsit. - aggodalmaskodtam.
-Harry. - szólt rám egyszerre a két lány.
-Jó, hagy segítsek. - fúrtam tenyerem Elly háta alá és lassan, óvatosan felültettük.
Felszisszenve a fejéhez kapott, mire egyből vissza akartam fektetni, de Anna nem engedte.
-Harry, tudom, mit csinálok.
-Oké. - sóhajtottam és Elly felé nyújtottam egy pohár vizet.
-Köszönöm. - fogadta el és leitta a feléig, azután meg bekapott két szőlőcukrot, majd egy lázcsillapítót.
-Jobb? - kérdezte Anna.
-Sokkal. - feküdt vissza a beteg.
Kihívtuk az orvost, aki megvizsgálta Elenat, majd megbeszélte a dolgokat Annával és felírt neki valami gyógyszert.
-Na? - kérdezte izgatottan Niall, miután az orvos kitette a lábát.
-Egyszerű megfázásról lehet szó. - mondta Anna - Az ájulás pedig...túlfeszült volt, ennyi az egész.
-Akkor nincs semmi komoly? - néztem rá.
-Nincs. - mosolyodott el - Felmehetsz hozzá, de ma tuti nem alszotok együtt, mert a végén még elkapod és lőttek a koncertnek.
-Rendben. - futottam fel a lépcsőn.
-Szia, Harry. - mosolyodott el Elena, mikor beléptem.
-Szia, jobban vagy?
-Persze. Ide ülsz?
Lehuppantam mellé, de ráültem a telefonjára.
-Hupsz, bocsi. A telefonod. - nyújtottam felé.
-Köszi. - vette el.
-Turkáltam benne. - mondtam ki hirtelen, mert nagyon frusztrált a lelkiismeret.
-Mi?
-Turkáltam a telefonodban, mert meg akartam tudni, mi van közted és Cortez között.
-Ez nem jogosít fel arra, hogy a telefonomban turkálj! - akadt ki.
-Igazad van, sajnálom.
-Mindegy, hagyjuk. Amúgy meg járok Cortezzel.
-Á, szóval a bájgúnár kap esélyt, én meg nem.
-Mi van?
-Semmi. - legyintettem - És még a volt barátodat is hívogatod.
-Na, jó. Elmondanád, hogy mégis miről beszélsz?
-Láttam, hogy Dave-et hívogatod!
-Már az is tilos?
-Mondd már el, mi volt! Sírsz, ha szóba hozom, telefonon beszélgettek, ki tudja mennyit és még a csípődön is ott van a kezdőbetűje! - emeltem meg egy kicsit a hangom.
-Azt, hogyan vetted észre?
-Valamelyik este, csak egy fehérnemű meg egy póló volt rajtad. Én meg betakartalak. Mondd el, ki ez, Elly. Kérlek.
-Nem.
-Jó. - adtam be a derekam. Legalábbis azt tettetem... - Akkor megkérdezem őt. - vettem el hirtelen az éjjeli szekrényéről a fehér telefont.
-Ez nagyon nem jó ötlet. - kapott utána, de felálltam, így semmi esélye nem volt elérni.
-Hagy nézzük csak. Névjegyzék és...Dave, meg vagy.
-Harry, add azt szépen vissza.
-Elmondod?
-Nem.
-Akkor bocs. És hívás.
-Harry! - állt fel.
-Feküdj vissza, beteg vagy.
-Add vissza a telefont.
-Nem.
-Add ide, most! - indult meg felém.
-Megint rosszul leszel. - mentem a fürdőszoba felé.
-Harry!
-Nem. - csaptam be magam előtt az ajtót.
-Ne csináld ezt. - dörömbölt az ajtón.
-Ssh. - hallgattattam el és rányomtam a hívás gombra.
-Harry. - hallottam Elly utolsó próbálkozását, de akkor már mindegy volt.
-Ezen a számon előfizető nem kapcsolható. - mondta be egy monoton női hang, mire lezártam a telefont és kinyitottam az ajtót. Elena az ajtó mellett, a falnál ült, felhúzott lábait magához húzta és engem nézett.
-Nem tudok vissza menni az ágyhoz. - nevette el magát kínosan - Szédülök.
-Gyere. - kaptam fel az ölembe és elvittem az ágyhoz.
-Köszönöm. - takarta be a lábát. - Jót beszélgettek? - húzta fel a szemöldökét.
-Mi volt ezzel a Dave-vel?
-Miért akarod ennyire tudni? - rázta a fejét.
-Mert érdekel.
-Nem mondom el.
-Ki volt ez a pasas? - álltam fel, mert már totál kikészültem - Én nem hívogatom a volt barátnőimet. Ha barátok is maradtunk, tovább léptünk és elfelejtettük egymást. Hány éve is jártál ezzel a Dave-vel? A depis korszakod előtt? Több mint négy éve? Felejtsd már el, lépj tovább!
-Hogy lehetsz ekkora bunkó? - folytak le arcán a könnyei.
-Én vagyok a bunkó? Te titkolózol! Annyira nevetséges vagy és gyerekes! Miért olyan nehéz ezt elmondani? - ordítoztam.
-HARRY, DAVE HALOTT!!! - kiáltotta, majd ráborult felhúzott lábaira és tovább zokogott. Lesokkolva álltam az ágy előtt és néztem a síró Elena-t, majd 2 perc után megszólaltam.
-Elly, én...én nem...
-Menj ki.
-De...
-Menj ki. - nézett fel és az ajtó felé biccentett.
Bólintottam egyet és sóhajtva az ajtó felé vettem az irányt.
-Sajnálom. - fordultam vissza, majd becsuktam magam után az ajtót és lecsúsztam.
Hogy lehettem ennyire tapintatlan? Tudhattam volna, hogy valami szörnyűséges dolog történt, ezért nem beszél róla...és még ordítoztam is! Egy nagy...nem is tudom mi vagyok.
-Argh. - túrtam bele a hajamba és jól megmarkoltam, mintha ki akarnám tépni, majd erősen megdörzsöltem az arcom.
Levonszoltam magam a lépcsőn és a többiek értetlen arcával találtam szembe magam.
-Ez meg mi a fene volt? - kérdezte Zayn.
-Beszélgettünk Dave-ről. - válaszoltam.
Anna a szája elé kapta a kezét és kidülledt szemekkel nézett rám.
-Elena nem beszél Dave-ről.
-Igazad van, én inkább kiabálásnak, veszekedésnek nevezném.
-Harry. - sóhajtott egy nagyot Anna - Tényleg sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem hiszem, hogy ma még látni akar.
-Oké. - bólogattam és leültem a kanapéra.
-Minden rendben lesz, Hazza. Minden rendbe jön. - simította meg a fejem Louis.
-Nagyon szeretlek, Louis. - öleltem meg.
-Én is téged, haver.
*Elena szemszöge*
Harry kiment és pár perc múlva kopogtak.
-Nem lehetne, hogy később beszélgessünk? - próbáltam meg finoman elküldeni az illetőt.
-Nem. - nyitott be Anna - Mit mondtál neki róla?
-Semmit. Csak annyit, hogy halott. - néztem rá fátyolos szemekkel és szipogtam egyet.
-Jaj, édesem. - ölelt magához szorosan.
-Anna?
-Igen?
-Magamra hagynál?
-Persze, édesem, holnap is átjövök, oké? Ápollak, filmet nézünk, kibeszélünk mindenkit és hülyéskedünk egy kicsit, jó?
-Imádlak.
-Én is. Na, puszi, holnap hívlak.
-Oké. - intettem, ittam egy kis vizet, majd hátra dőltem - Meghalok. - motyogtam magamban.
Oldalra fordulva, Harry takaróját magamhoz szorítva hüppögtem még egy kicsit, aztán elaludtam.
Halk ajtónyitódásra ébredtem és úgy megijedtem, hogy majdnem leestem az ágyról.
-Nyugi, csak én vagyok. - hallottam Harry mély, dörmögős hangját, amitől kirázott a hideg.
-Ne sértődj meg, de most nincs sok kedvem hozzád. - fordultam meg és ránéztem az órára - Hajnali fél három. - helyeztem a göndörkére tekintetem.
-Nem tudtam elaludni Niall mellett. Hiányoztál.
-Harry, most igazán...
-Kérlek.
-Jó, bújj be. - emeltem fel a takarót.
Harry befészkelte magát mellém és hagytam, hogy karjával átölelje derekam, szorosan magához húzzon.
-Miért nem mondtad, hogy ne kérdezzek róla? - pillantott le rám, mire megajándékoztam egy "ezt nem gondoltad komolyan, ugye?" nézéssel.
-Sajnálom. - adott a fejemre egy puszit - Bocsáss meg, kérlek.
-Megbocsájtok, Harry. - fúrtam a fejem a nyaka és a válla közötti részbe.
-Elmondod, mi volt?
-Te sose adod fel? - mosolyogtam fel rá.
-Sose. - rázta a fejét.
-Hát jó. - sóhajtottam - Dave volt az első fiú az életemben. Régóta tetszett és ötödik év végén ő is észrevett, így egész nyáron egymás nyakán lógtunk, nagyon jól megismertük egymást, össze is jöttünk. Még senkit nem szerettem úgy, mint őt és ez viszonzott volt. A következő év nyarán, július 15-én elmentünk Miskolcra megünnepelni az első évfordulónkat. Gyönyörű volt Harry, gyönyörű. - meséltem könnyes szemekkel - De hatalmas vihar volt, ezért Dave azt mondta, hogy maradjunk ott, de én minden áron haza akartam menni. Dave apukája vitt vissza minket kocsival, aki ragaszkodott ahhoz, hogy Dave mellette üljön, én pedig hátul. Nem az ő hibája volt... a teher autó, Harry. Belénk jött oldalról é-és Dave apukája ott meghalt, Dave-t kórházba szállították, és ha ez még nem lenne elég, nekem semmi bajom nem lett. A kórházban leültem Dave mellé és megfogtam a kezét. Sírtam, sőt már bőgtem és az arcát simogatva azt mondogattam, hogy minden rendben lesz. Nem lett. Imádtuk egymást, de túl szép volt, hogy igaz legyen. Meghalt. Elzárkóztam a világtól és a kedvenc elfoglaltságom az önsajnálat volt. Innen pedig már ismered a mesémet. Az én hibám volt, Harry. Csak az enyém.
- Dehogy. Te nem tehetsz semmiről. Szerinted miattad ütközött veletek a teherautó? Vagy miattad kezdett el esni az eső?
-Nem, de...
-Nincs de. Ezen ne emészd magad.
-Köszönöm. - bújtam még jobban hozzá.
-Nincs mit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése