Szeptember 22. (vasárnap)
*Zayn szemszöge*
Úgy döntöttünk, fürdés után belefogunk egy kis városnézésbe, csakhogy tudjuk, merre is járunk. Megnéztünk egy csomó épületet és rengeteg parkon átsétáltunk már, mikor elértünk egy cukrászdához, ami tele volt plüss mackókkal.
-Ez a maci cukrászda. - vigyorgott Elena.
-Na ne, tényleg? Nem jöttem volna rá. - dünnyögtem, mire nevetve a vállamba boxolt. Ezért imádom ezt a csajt ennyire. Gyönyörű, csinos, kedves és simán lehet vele viccelődni.
-Be is megyünk, vagy csak a kirakatott bámuljuk? Mert már nagyon éhes vagyok. - érdeklődött türelmetlenül Niall. Elena kinyitotta az ajtót és betuszkolt minket, mire a kis cukrászdában minden pillantás ránk szegeződött.
-Jó napot. - mondta Niall, gyanítom magyarul, mert én nem értettem, de mivel a pultos nő is ezt mondta, gondolom, ezt jelentette.
-Na, válasszatok, a vendégeim vagytok.
-Hát nem pontosan... - kezdett bele Liam, így még ők dobálták egymást értelmetlen érvekkel, hogy miért ne a másik fizessen, mi kiválasztottuk mit szeretnénk enni.
-Oké. - bólintott Elena.
-Miben egyeztetek meg?
-A fiúkét Liam, a lányokét én fizetem. Ki mit eszik? - és mindenki egyszerre kezdte el mondani, amitől még jobban ránk figyeltek. Nagy nehezen kikértük a sütiket és összetoltunk pár asztalt, hogy mindenki elférjen. A pincér letette elénk az édességet, mi pedig úgy kezdtük el enni, mint akik sose kaptak még desszertet. Én valami Dobos-torta nevezetű süteményt ettem, ami nagyon finom volt, úgyhogy Anna segítségével kértem még egyet, elvitelre. Amint kiértünk a kis helységből, rögtön egy újabb látnivaló felé indultunk, én viszont megálltam egy kuka mellett, azzal a gondolattal, hogy gyorsan elszívok egy szálat, de nem csak én maradtam le.
-Na, nagyon fájt? - lökött meg egy kicsit Elena nevetve.
-Mi?
-Hogy itt voltak a csajok.
-Ja, nem. - ráztam a fejem.
-Ez aztán igazán meggyőző volt. - bólogatott visszafojtva nevetését.
-Mintha ott sem lettem volna.
-Na, kezdünk megnyílni. Folytasd csak.
-Nincs semmi bajom velük, mert igazából tényleg nagyon rendes lányok, de engem nem hagynak érvényesülni, ha együtt vannak. Pedig én is ott vagyok. Ha hozzá is tudnék szólni a témához, akkor se engednék meg, mert ahogy kinyitom a szám valamelyik megint rákezd és megszólalni sem tudok. Nem csak az övék Perrie. Kötelességük befogadni engem is.
-Csak nem irigy vagy? - vigyorodott el.
-Hmm. - hümmögtem durcásan, majd elővettem a cigis dobozt és kivettem egy szálat. Amint a számhoz emeltem Elena nemes egyszerűséggel kiverte a kezemből, így a szál a kukában landolt. Felhúztam a szemöldököm, ő is ezt tette és úgy nézett rám, mintha semmi sem történt volna. Kivettem még egyet, erősen fogtam, de megint sikerült egy erőteljes mozdulattal a szemetesbe küldenie. Elnevettem magam, mire megfogta az egész dobozt és a kukába hajította. Arcomról szó szerint lehervadt a mosoly, totál kiakadtam.
-Elena. Az volt az egyetlen doboz, amit hoztam erre a két napra!
-Tudom. - vonta meg a vállát ártatlan tekintettel, majd megfordult és a többiek után trappolt.
A tarkómat vakargatva néztem a mellettem lévő szemetesre és komolyan megfordult a fejemben, hogy kiveszem belőle a szinte teli doboz cigit, de végül csak legyintettem és futva próbáltam beérni a csapatot.
-Hoztam mindenkinek szép ruhát, mert különleges eseményre vagyunk hivatottak. - mondta Elena, miután elindultunk vissza a sátrakhoz.
-Hová megyünk?
-Az Anna-hotelbe. - jelentette be ünnepélyesen, mire Anna aranyosan tapsikolni kezdett, mi pedig értelmetlenül néztünk rá - Majd meglátjátok. - legyintett, mikor látta, hogy nem nagyon tudjuk, miről beszél.
Tudom, fura, hogy ezt mondom így pár nap után, de nagyon hiányozni fog. Az, ahogy délutánonként elvisz ide-oda, ahogy tele van energiával, a mosolya, a szép szemei. Érdekes, hogy az emberek milyen könnyen tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz. Bár, ez rám éppen nem vonatkozik, de Elenara nagyon is. Egyszer csak beállít hozzá öt idegen, az egyik még rá is mászik (természetesen Harry-re gondolok) elhívják vacsorázni és tessék, már életre szóló barátságot is kötöttek. Szerintem nem fogjuk elfelejteni őt, persze, ha soha többé nem találkozunk, elfelejtjük, ez az élet rendje, de én nem akarom. Tudom, hogy meg fog történni, de nem akarom, semmiképp sem, egyikünk se akarja. Beszéltünk már erről, mikor elkísérte a barátját a repülőhöz és mindenkinek nagyon a szívéhez nőtt. Még Liam-éhez is, pedig ő az elején nem nagyon kedvelte, a hirtelen beilleszkedéséért. Én úgy gondolom, hogy pont ez volt a lényeg az egészben. Az első találkozás után el tudta hitetni velem, hogy már ezer éve barátok vagyunk, hogy a kis húgom. A közelsége, a szerény mosolya és kivételes személyisége ellenállhatatlan volt, még nekem is.
-Min agyalsz? - érdeklődött Perrie.
-Képtelen vagyok itt hagyni. - biccentettem Elena felé, aki éppen Louis hátáról nevetett ránk - Annyira kis törékeny, egyszerűen nem tudom, hogy fogja bírni. Vagy, hogy én hogyan fogom bírni.
-Zaynie, nézz rám. Vissza fogunk jönni hozzá.
-Biztos?
-Persze. - adott egy apró puszit a számra, én meg átkaroltam a vállát.
Amint Elena sikeresen lekerült Loui hátáról, kivette a kocsiból ruháinkat és mindegyikünk kezébe nyomott egy kupacot. Öt óra volt még, ezért bőven ráértünk átöltözni és igazából a lányoknak kellett is ennyi idő a sminkjükhöz és hajukhoz. Bár, Elena és Eleanor egy gyors fésülködéssel és szemspirállal lerendezték a dolgot és velünk együtt vártak, a többiek eléggé elhúzták az időt. Öltönyben és kisestélyiben átvonultunk az erdőn, ami egy kívülállónak elég viccesen festhetett, majd elindultunk az Anna Grand Hotelhez, ami tényleg gyönyörű volt.
Mint mindig, belépésünkkor minden szempár ránk szegeződött, de most nem jött oda hozzánk senki, csak tovább iszogattak, beszélgettek, táncoltak a "kicsit sem sznob" emberek.
-Anna azt mondta, ez egy olyan bál, ahol a rákosoknak gyűjtenek, és amit leadsz, a ruhatárban azt nem kapod vissza. - mondtam halkan a barátnőmnek.
-Mi? - húzta fel az orrát.
-Ne már, bevetted? - nevetett fel mellettem Anna - Csak vicceltem, nem hittem, hogy komolyan veszed. Hát ez jó. - vihorászott.
-De egyébként utána olvastam - jött okoskodni Liam - tényleg a rákosoknak van ez a bál, ott tudsz adományozni. - mutatott vissza a folyosón lévő akvárium alakú bödönre.
Bólintottam, miközben Anna még mindig rajtam kuncogott, meglöktem egy kicsit a karját, hogy fejezze már be, de kezdtem én is kacagni hülyeségén és együtt vihorásztunk tovább. Ő azon, hogy bevettem, amit mondott, én pedig azon, hogy hogyan vihog.
-Zayne, ne égess már. - nézett rám kidülledt szemekkel Perrie, amitől még jobban nevetnem kellett - Ha nem fejezd be, táncolnod kell velem. - és erre egyből abbahagytam, amitől Anna olyan hangosan röhögött fel, hogy sípolni kezdett a fülem.
-Na, jó, ennyi volt. - ragadta meg a karom Pezz és befelé kezdett húzni.
-De, nem is én voltam, Anna volt. Ez így nem ér, miért nem vele táncolsz...? - ellenkeztem és próbáltam a másikra kenni, mint egy négy éves, viszont Perrie meg se hallotta csak megállt középen és kezét a vállamra rakta. Élő zene volt, a srác, aki énekelt éppen belekezdett az Out Of My Head című számba. Egy pillanatra körbe néztem, még mielőtt kizártam volna a külvilágot: Elena Louis-szal táncolt, valami komoly dologról beszélgethettek a tekintetüket nézve, ajkukon mégis aprócska mosoly húzódott. Harry így Eleanor-t kapta és próbáltak táncolni, de mivel Harry nem mondható ügyes táncosnak és mindig rálép szerencsétlen lányok lábára (ez alól Eleanor sem volt kivétel; csak akkor mikor én odanéztem háromszor rátaposott) inkább suttogva veszekedtek, nem táncoltak. Liam és Sophia az egyik sarokban borozgatva nézték a táncolókat, majd később láttam, hogy kimennek a folyosóra adományozni. Niall és Anna pedig, nem meglepő módon, a svédasztalnál tömték magukat és majdnem megfulladtak, annyira nevettek valamin. Behunytam a szemem, visszafordultam, majd kinyitottam és Perrie kék íriszeibe ütköztem, ami rögtön elfelejtette velem a kinti életet. Derekánál fogva közelebb vontam magamhoz és élveztem, ahogy édes, kókusz illata az orromba száll, ujjaival a tarkómat simogatja és suttogva beszélgetni kezdünk.
*Elena szemszöge*
Egy idő után Louis-szal kifogytunk a témából, ezért odasétáltam Annáékhoz, de láttam, hogy zavarok, így még arrébb mentem és bámultam a sok embert, akik drága holmikban, felszínes, hamis kapcsolatokkal versenyeztek ki a boldogabb. Sose voltunk gazdagok, persze, mindennap kaptunk vacsorát, Budapest legjobb iskolájába járok, de nem kaptam meg folyamatosan mindent, amit akartam. Sára igen, de ő más téma, neki Viktor anyukája mindig adott pénzt. De, igazából nem is akartam olyan lenni, mint egyes osztálytársaim, ismerőseim. Nincsenek márkás cuccaim, mégis boldog vagyok. Normális, igaz barátaim vannak és szerintem ebben a teremben a legboldogabb, egyben leggazdagabb ember voltam. Igaz, össz-vissz 5000Ft volt nálam, de nem a pénz számított, hanem, hogy azok vesznek körül, akik a legfontosabbak nekem. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy béna filmben, ahol a főhős magát isteníti, ezért nem elmélkedtem tovább ezen, de így meg unatkoztam. Ettem néhány sajtrudacskát, váltottam pár szót egy helyes kis vörös lánnyal, aki ugyanannyira el volt veszve, mint én, de őt pár perc után felkérték táncolni. Próbáltam a gondolataimat Cortez felé irányítani, fel is hívtam, de nem vette fel, ezért, úgy gondoltam, most már megengedhetem magamnak, hogy a tekintetem a kelleténél több ideig elidőzzön Harry-n. Egy gyönyörű lánnyal, vagyis inkább nővel beszélgetett a terem másik felénél és, ahogy a nő megérintette karját, nevetés közben, éreztem, hogy végigfut a testemen a féltékenység. Tessék, már megint, nemhogy azon aggódnék, mit csinál a barátom, hogy nem veszi fel a telefont, nem, én egy másik srácot nézek és irigykedek arra a gyönyörű nőre, akinek annyira jól néz ki a cipője! Harry rám pillantott, mire gyorsan a hátat fordítottam nekik és rátehénkedtem a svédasztalra. Próbáltam elhitetni magammal, hogy nem vette észre, ahogy bámulom, de az arcom egyre csak forrósodott, úgyhogy öntöttem magamnak egy pohár vizet és gyorsan lehúztam. Persze, amilyen szerencsétlen vagyok a kelleténél gyorsabban, félrenyeltem és amennyire csak halkan tudtam köhögni kezdtem. Már szinte megfulladtam, mikor egy újabb pohár vizet láttam meg magam előtt. Lassan megittam és felpillantottam a megmentőmre.
-Jól vagy? - fürkészte az arcom.
-Persze, csak félre nyeltem, köszönöm. Nagyon csinos. - biccentettem a nő felé, akit otthagyott.
-Az. - bólintott - De nem az esetem.
-Értem. - majd csend telepedett ránk - Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem kicsit puccos ez a hely.
-Örülök, hogy ezt mondod. - fogta meg a kezem és a tömeget kerülgetve kiléptünk az épületből. Letrappolt a lépcsőn, én pedig lecsúsztam a mellette lévő széles szegélyszerűségen, vigyázva, hogy ne libbenjen fel a szoknyám. A tudattól, hogy kettesben vagyunk, nevetve fogtam meg a kezét és magassarkúmat a kezembe véve húztam a füves részre. Szaladgáltunk ide-oda, mint az óvodás gyerekek és, mikor elkapott csikizni kezdett, én meg visongtam és röhögtem egyszerre, az ott sétáló családok mosolyogva vagy éppen rosszallva figyeltek minket, de nem igazán érdekelt. Fogócskáztunk még - mindig ő nyert, én sose tudtam elkapni - , majd mikor elfáradtunk lehuppantunk a fűre. Én a bőrdzsekimet terítettem a ruhám alá, ő pedig a szövet kabátját.
-Nem hiszem, hogy ki fog menni belőle, ha beletörik a fű. - kuncogtam.
-Nem baj, ezt úgyse szeretem annyira.
-Mesélj valamit.
-Mit szeretnél tudni?
-Bármit, ami veled kapcsolatos. - dőltem hátra, rátámaszkodtam alkarjaimra és kicsit oldalra döntöttem a fejem.
-Hát...Holmes Chapelben nőttem fel, a szüleim kiskoromban elváltak. Volt egy zenekarom, a White Eskimo, hétvégenként egy pékségben dolgoztam...
-Olyanokat mondj, amiket nem tudok.
-De nem tudom, mit tudsz és mit nem.
-Sok mindent tudok, olyat mondj, amit kevesen tudnak. - ültem vissza kíváncsian.
Gondolkozott pár másodpercig, majd komoly arccal megszólalt: - Csak fekete bokszert hordok.
Hitetlenül nevettem fel, mire ő is elmosolyodott, gödröcskéi megjelentek fehér arcán, szemei csillogtak a félhomályban, lélegzetelállítóan nézett ki felül kigombolt ingében.
-Mesélj inkább te. - húzta lábaimat az ölébe és csak reménykedni tudtam benne, hogy nem érzi, mennyire remegnek.
-Nekem feleannyira sem volt olyan izgalmas életem, mint neked, mielőtt megjelentetek.
-Csak tudsz mondani valamit.
-Egerben nőttem fel, a szüleim születésem után néhány hónappal elváltak, anyuval a barátjához költöztünk, akivel 4 éves koromban házasodtak össze. Született egy kishúgom, aki konkrétan utál. Az egyetlen barátom Anna volt és Abigél. Miután Dave meghalt, felköltöztünk Pestre, nem bírtam tovább Egerben élni, minden rá emlékeztetett. Továbbra se voltak barátaim, ha másért nem, az egyesek szerint ijesztő külsőm miatt. Viszont gimire normális lettem, barátaim is lettek, sőt jártam egy sráccal, aki Miskolcon élt, de mivel távkapcsolat volt, így nem tartott sokáig. Aztán találkoztam veletek.
-Mit gondoltál, mikor megláttál minket?
Néhány percig csendben bámultam előre és gondolkodtam.
-Hogy ez egy életre szóló kaland lesz. - néztem felváltva mindkét szemébe.
Harry megsimította az arcom és szorosan mellém vonszolta magát. Ajkait megnyalva hunyta le szemeit és húzott közelebb magához.
-Harry... - szólaltam meg.
-Tudom, hogy te is szeretnéd.
-És ha nem? - suttogtam, mire felnyitotta szemét. Értetlenül nézett rám, majd hirtelen felállt, lábaim halk puffanással értek földet, ahogy kiestek öléből.
-Akkor mindegy.
-Hazz. - sóhajtottam.
-Hagyjuk.
-Harry, gyere vissza. - kérleltem, mert egyre távolabb lépkedett.
-Hagyjuk. - ismételte önmagát, megfordult és eltűnt a tömegben.
-Harry! - kiáltottam utána - Ezt nem hiszem el. - Álltam fel, majd felkapva kék dzsekimet, szaladva indultam a keresésére - Én csak azt kérdeztem, és ha nem, nem azt, hogy nem akarom. Miért kellett félreértenie? Egyáltalán miért kell az ilyenért elfutni? Tiszta agybaj az egész. - motyogtam magamban.
Rengetegen voltak a szüreti fesztivál miatt, ezért nagyon lassan haladtam és még tolakodni se tudtam. Viszont egyszer csak megláttam Harry göndör fejét és próbáltam mindent megtenni, annak érdekében, hogy elérjem, de nem sikerült, pedig a nevét is kiáltoztam, miközben tolakodni kezdtem. Egy srác rám öntötte a sört, a hajam beleakadt a fölöttem elszálló távirányítós helikopterbe, egy babakocsi végig szántotta a lábujjam, természetesen a cipőmet ott hagytam, miközben a gondolataim cikázni kezdtek. Egyszer a fejemet is elveszítem, annyira hülye vagyok! Persze, hogy akarom, mindennél jobban akarom, de nem tudok bízni benne. Ez nem az ő hibája, csakis az enyém. Nem akarok a barátnője lenni, mert félek, félek, hogy csalódást okoz vagy megcsal, és nem élném túl, ha végre belemennék, aztán meg elveszíteném. Nem bírnám ki, hogy minden percben azon aggódjak, mikor mondja ki, hogy vége, hisz ő bárkit megkaphat, miért pont én kellenék neki? Ezért rejtőzök a Cortezzel való kapcsolatom mögé, viszont ez őt nem rémíti meg és sokkal nehezebb ellenállnom, mint gondoltam.
Kezdtem szédülni, ma kevés folyadékot ittam, leesett a vércukrom, zöld, kék és lila foltokat láttam. Mielőtt elvesztettem volna az egyensúlyom megtámaszkodtam egy pultban és tekintetemmel Harry-t kutattam. Meglátott, amint észrevette, hogy rosszul vagyok, felém igyekezett, de a tömeg pont az ellenkező irányba sodorta. Kinyújtotta karját, hiába próbáltam elkapni, a kezem nem engedelmeskedett, de erőt vettem magamon és, amint ujjai az enyémekhez értek, megragadott. Egy erőteljes mozdulattal kirántott a tömegáradatból, a lendülettől pörögtünk egyet, húzott még egy kicsit be, a bódék mögé, majd háttal nekiütköztem egy fának. Lihegve emelte rám smaragdzöld pillantását, egyik kezével a fejem mellett támaszkodott a fának, másikkal az arcom tapogatta körbe.
-Jól vagy? - Megráztam a fejem.
-Tévedtem. Akarom. - ragadtam meg gallérját, de nem mertem megcsókolni.
Keze lassan kalandozott a combomon és tűrte fel a ruhám, én pedig a hajába túrva vártam, mit fog csinálni. Egy hirtelen mozzanattal vont magához, száját az enyémre nyomva érte el, hogy a lábaim megrogyjanak, és belé kapaszkodva élvezzem, amit csinál. Ajkaimat simogatta, majd miután szétnyitottam a szám elmélyítette a csókot, nyelveink bátortalanul ismerkedtek, ujjait hosszú hajamba túrta, kezem a mellkasán indult felfedező útra. Éreztem, hogy felfelé tűri mélykék ruhám alját, nem ellenkeztem, én is kigomboltam pár gombot az ingén és a tarkóját simogattam, ami egy mély, férfias dörmögést váltott ki belőle. Megemelt, mire lábamat a dereka, karjaimat a nyaka fontam és igyekeztem elvonatkoztatni attól, mennyien vannak körülöttünk, nem tudtam semmire sem gondolni, csak élveztem. Élveztem, hogy tenyerével a fenekemnél tart, másikkal vagy az arcomat vagy az oldalamat simogatja. Újra és újra megcsókolt, anélkül, hogy szünetet tartott volna, én pedig a boldogságtól alig kaptam levegőt. Egy pillanatra kinyitotta a szemem, hogy megbizonyosodjak róla, ő az, majd a nyakába kapaszkodva húzódzkodtam egyre feljebb és feljebb ölében, talán azt hittem, ezzel elérem, amit akarok. Nem tudtam betelni rózsaszín ajka édes ízével, így ha el akart volna húzódni, akkor sem engedtem volna, de nem akart és ez megkönnyítette a dolgom. Áttért a nyakamra, én lehunyt szemekkel engedtem ki egy sóhajt a számon és adtam csókot a füle mögötti érzékeny pontra. Megcsókolt a kulcscsontomon, a nyakamon, az állkapcsomon, majd újra a számat kényeztette. Teljesen ellazultam karjaiban, az arcát fogva imádkoztam, hogy a pillanat örökké tartson és úgy tűnt, ő is erre gondolt, mert erősebben ölelt, nem engedett el.
-Harry! - hallottam több perc csókolózás után - HARRY!! - hallatszott újra Louis hangja.
Nagy lebegőt vettem, ami felébresztett és kinyitottam a szemem. Harry-é még csukva volt, de ő is hallotta a kiáltást, úgyhogy leengedett a lábamra, majd elkezdte begombolni az ingét és felnyitni szemeit. Megigazítottam a ruhám és, mivel egyre közelebbről hallottam Lou lépteit próbáltam beszélgetést szimulálni.
-Nagyon jó volt a koncert, régóta akartalak már titeket élőben látni, szerintem mindenkinek nagyon tetszett. - fecsegtem.
-Miért nem szóltok, hogy itt vagytok? - érkezett meg Louis - Mit csináltok?
-Épp a koncertről beszélgetünk.
-És miért lihegtek? - kapkodta ráncolt szemöldökkel a tekintetét köztem és Harry között.
-Mert fogócskáztunk. - adta meg a választ Harry, mély hangjára pulzusom az egekbe szállt.
-Oké. - bólogatott Tommo, bár nem úgy nézett ki, mint, aki elhitte - Mindegy, gyertek, visszamegyünk.
-Persze, oké. - mondtuk egyszerre. Louis elindult, de mielőtt láthatáron kívül került volna még visszanézett, mutató- és középső ujját a szeme elétette, majd ránk mutatott velük és vissza. Én elnevettem magam, Harry meg csak forgatta a szemeit, majd a Répakirály eltűnt.
-Huhh. - fújtam ki a levegőt - Majdnem.
-Tessék. Én is hazudok a barátomnak miattad. - nyomott egy rövid csókot a számra, majd elindult a többiek felé. Sóhajtva igazat kellett adnom neki, boldogan ugrálva mentem én is utána, felkaptam a még mindig a füvön heverő cipőm, a lábamra húztam és Anna mellé sétáltam.
-Min vigyorogsz? - lökött meg óvatosan Anna.
-A roppant érdekes beszélgetésünkből kiderült, hogy Harry csak fekete bokszert hord. - nevettem.
-Micsoda beszélgetés lehetett. - húzogatta a szemöldökét Zayn.
-Semmi nem volt, csak azt kérte olyan dolgot mondjak magamról, amit kevesen tudnak és ez jutott eszembe. De azt is mondhattam volna, hogy ha egyedül vagyok, teljesen meztelenül alszok. - töprengett Harry.
-A pucérkodásaidnak köszönhetően ezt már az egész világ tudja. - legyintett Niall, mi meg elnevettünk magunkat.
-De most komolyan. Mit csináltatok? Úgy vigyorogtok mindketten, mint a tejbe tök.
-Csak szaladgáltunk, megnéztünk pár bódét, fogócskáztunk, beszélgettünk. - rendezte le Harry.
Nos, addig oké, hogy szaladgáltunk és beszélgettünk. A "megnéztünk pár bódét" inkább úgy történt, hogy én kerestem a besértődött Harry-t, aki kimentett, miután majdnem elájultam. A fogócskázás meg...hát fogócskáztunk is, de inkább egy khm...egy hosszú-hosszú szenvedélyes csók volt, aminek nem szabadott volna megtörténnie, de örülök, hogy megtörtént. Lopva Harry-re pillantottam, aki rám kacsintott, majd elkapva a tekintetét Niall idióta faviccén kezdett nevetni. Magamban mosolyogva néztem a cipőm orrát, miközben visszasétáltunk a sátrakhoz.
