Óóó, el sem hiszem, hogy a mi kis Boo Bear-ünk már 22. éves.
Lou szülinapja mellett Szent Este van, úgyhogy Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!
My problems, my decisions, my life...
2013. december 24., kedd
Happy Birthday Louis!!!
Happy 22nd Birthday Louis Tomlinson!!! :)
Óóó, el sem hiszem, hogy a mi kis Boo Bear-ünk már 22. éves.
Lou szülinapja mellett Szent Este van, úgyhogy Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!
Óóó, el sem hiszem, hogy a mi kis Boo Bear-ünk már 22. éves.
Lou szülinapja mellett Szent Este van, úgyhogy Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!
2013. december 8., vasárnap
Kezdet: 7. rész
Szeptember 16. (hétfő)
Magyarország túra - 1. felvonás
A suliban alig tudtam figyelni a tanárokra, meg a csajokra, akik folyton az új gyerekről (valami Ádámról) beszéltek, mert azon agyaltam, hogy hova vigyem ma a fiúkat. Végül úgy döntöttem, szülővárosomba, Egerbe viszem első nap őket. Az egyetlen akinek elakartam (és elmondhattam) ezt az egészet, az a legjobb barátom volt. Vagyis Misi.
-Figyelj el szeretnék neked mondani valamit. - kezdtem, miután félre hívtam a többiektől, akik egyből "húú"-zni kezdtek.
-És mi lenne az? - harapott bele szendvicsébe, mert épp ebédszünet volt.
-Lehet, hogy kinevetsz, de nem vagyok őrült. - erre a kijelentésemre felhúzta a szemöldökét, ami azt jelenti, hogy felkeltettem az érdeklődését vagyis minden figyelmét nekem szentelte - És azt hozzátenném, hogy nem mondhatod el senkinek, meg persze...
-Mondjad már. - vágott a szavamba.
-Találkoztam a One Direction tagjaival, majdnem egész hétvégén velük voltam, kaptam VIP jegyet és azt hiszem beleszerettem Harry-be. - hadartam egy szuszra.
Szerintem 1 percig csak néztünk egymás szemébe és próbáltuk felfogni amit mondtam.
-Te őrült vagy. - mondta még mindig kómában.
-Kértem, hogy ezt ne mondd! - akadtam ki, mire többen is ránk néztek, de nem foglalkoztam vele.
-Ne kiabálj már. - kérlelt - Jó ezt most mondd a szemembe.
-Mit?
-Hogy ez igaz. - mondta, kicsit már idegesen.
-Esküszöm, igazat mondtam. - tettem fel a kezem és mélyen övébe fúrtam tekintetem.
-Biztos? Tudod mi volt múltkor, amikor... - kezdte, de félbe szakítottam.
-Tudom. - szugeráltam a cipőm orrát, majd újra a szemébe néztem - Csak az a különbség, hogy ez most tényleg igaz.
-Rendben, hiszek neked. De, ha megtudom, hogy nem mondtál... - újra belé fojtottam a szót.
-Ma haza jössz velem és meglátod, hogy nem hazudtam. - fogtam meg két karját. Ő csak bólintott majd magához ölelt.
-Nemsokára megyek. - súgta a fülembe pár másodperc után, elterelve a szót az előző témáról.
-Hova?
-Párizsba.
-Micsoda?! - húzódtam el tőle, de csak annyira, hogy lássam az arcát.
-Újra kérlek szépen. Ne kiabálj. - nézett rám parancsoló szemekkel - Igen. Nemsokára itt hagyom ezt a helyet. - nézett körbe, engem meg sírás fojtogatott. - Nem tudom, hogy egy vagy két hét múlva, de a lényeg, hogy már biztos. Elmegyek.
Ezt a szót meghallva ráborultam vállára és hagytam, hogy pár könnycseppem átitassa a pólóját. Nem az a rázkódó vállas bőgés tört rám, hanem az a csendes, fojtogató sírás. Akkora gombóc volt a torkomon, hogy azt hittem megfulladok és nem tudtam eldönteni, melyik a rosszabb. Az, hogy elmegy vagy a felismerés, hogy már nem érzek iránta semmit, ami villámként csapott belém. Akkor már két dolog is biztos. Itt hagy engem a legjobb barátom és beleszerettem Harry Styles-ba. El kellett engednem Misit, miután rájöttem, még mindig a suliban vagyunk. Erre a csengő ébresztett rá, ami úgy szólt mintha nem a pár méterre lévő diákoknak, hanem a a két utcával arrébb dolgozó munkásoknak szólna, vége az ebédszünetnek. Hetedik óra után, viszont elmúlt a rossz kedvem, és már rá tudtam nézni Misire úgy, hogy nem jött rám a sírógörcs. Éljen! Miközben a buszon ültem, egyszer csak a Moments dallamára lettem figyelmes, aztán rájöttem, az én telefonom adja ki ezt a hangot úgyhogy felvettem.
-Haló?
-Szia, Kinga! Harry vagyok. Két perc múlva a házatok előtt leszünk, de Perrie-re meg Zayn-re még várni kell egy kicsit, mert valami dolguk van.
-Oké, rendben. Figyelj, nem baj, ha viszem Misit is? Csak meg szeretne ismerkedni veletek, ő nem jön velünk a túrára.
-Persze, miért lenne baj? - mondta és biztosra vettem, hogy mosolyog - Jöhet a kis szerelmed is. - egy kis gúnyfélét véltem felfedezni a hangjában.
-Harry, ő már nem a...
-Várunk titeket. - vágott a szavamba és letette.
Mikor elvettem a telefont a fülemtől, elszomorodtam, mert még mindig úgy tudja, hogy Misit kedvelem. Pedig nem. Már messziről láttuk, ahogy Louis integet, én meg rávigyorogtam Misire, aki szerintem lefagyott, mert nem igazán akarta megrázni Harry kezét, amikor felé nyújtotta. Végül mindenkinek bemutatkozott és bementünk a házba.
-Nem akarjuk felborítani a mindennapjaidat, úgyhogy csináld meg nyugodtan a házit vagy ilyesmi. - mondta Zayn és aranyosan rám mosolygott.
-Oké. - készítettem elő a könyveimet és gyorsan megírtam a házit. Ahogy láttam mindenki elvolt. Misi Niall-al beszélgetett, Liam és Louis a tv-t választotta, de mivel nem értettek belőle semmit odamentem és segítettem beállítani az angol feliratot. Mivel Harry-t nem láttam sehol, feltételeztem, hogy körbe járja a házat, de akkor valaki hátulról megölelte a derekam és állát a vállamra tette.
-Nem csodálom, hogy beleszerettél. - biccentett Misi felé - Totál a te eseted. - suttogott Harry úgy, hogy csak én halljam.
Megfordultam karjai közt, miközben a szívem ezerrel dobogott és izzadt a tenyerem. Sötétzöld szemeiben teljesen elvesztem.
-Kérlek engedj el. - mondtam halkan.
-Persze. Nehogy a kis Misike azt higgye, hogy együtt vagyunk. - mosolygott gúnyosan és kezei leomlottak derekamról.
-Na, jó. - fogtam meg idegesen a kezét és felhúztam a szobámba. Neki nyomtam a kulcsra zárt ajtónak és mélyen a szemébe néztem - Nem szállnál le erről a témáról? - már egy kicsit ideges voltam, úgyhogy arra fogtam a lábremegést, de legbelül tudtam, hogy a közelsége miatt van.
-Nem. - legalább őszinte.
-Már nem is tetszik mégis folyton azzal jössz, hogy ő meg én meg én meg ő. Tudod, ez nagyon idegesítő. - hadonásztam össze-vissza a kezemmel.
-Micsoda?
-Mondom, fejezd ezt be, mert kezd idegesítő lenni.
-Nem. Előtte mit mondtál?
-Hogy már nem tetszik.
-Mióta?
-Pár napja. - szégyelltem el magam, mert rájöttem, hogy a pár nap nem sok idő és nem kellett volna így letorkolni.
-Oké. Befejezem. - mondta és kiment a szobából. Leültem az ágyamra és csak meredtem magam elé.
-Nem tanulsz? Mert akkor indulhatunk. - nyitott be a szobámba Louis és leült mellém. - Minden oké?
-Mindent elrontok. - mondtam elkeseredetten.
-Dehogyis. - mondta, én meg kérdőn ránéztem - Vagy, ha mégis becsúszik egy-egy hiba, ki tudod te azokat javítani. - biztatott és átölelt. Igaz semmit nem tudott, (bár ki tudja Harry mit mondott neki) de nagyon kedves volt tőle, hogy próbált megnyugtatni, felvidítani.
-Köszönöm. - suttogtam, ő meg segített felállni és kinyitotta előttem az ajtót.
-Bármikor. Van nálatok répa? - kérdezte összeráncolva szemöldökét.
-Már tettem a hátizsákba, hármat is. - nevettem el magam.
-Akkor jó. - mosolygott ő is.
Mikor leértünk már mindenki ott volt (vagyis Perrie és Zayn is), úgyhogy indulhattunk.
-Na! - csaptam össze a két tenyerem - Arra gondoltam, hogy ma Egerbe megyünk. Körülbelül 2 órás lesz az út.
-Oké, akkor két kocsival megyünk. Az első kocsiba megy Louis, Eleanor, Harry, Kinga és Niall. A másik kocsiba meg mi. - mutatott magukra, Bettire és Zayn-ékre, Liam.
-Akkor, én megyek is. - jelentette ki Misi, én meg egyből indultam volna kikísérni, de Harry megfogta a karom.
-Biztos? - nézett Misire aki épp a kabátját vette fel. Tudtam mire gondol. Hogy biztos nem szeretem-e Misit.
-Igen. - néztem a szemébe, majd kiszabadítottam a karom és Misi után mentem. Egy öleléssel el is búcsúzott, nem mondott semmit. Most én csináltam valamit rosszul vagy csak ilyen kedve volt? Ááá, mindegy.
-Mehetünk? - kérdeztem le se véve a kabátom.
-Persze. - mondta Harry és kezemet megfogva sétált ki az ajtón. - Akkor nincs semmiféle l'amour köztetek? - kíváncsiskodott újra.
-Nem, Harry, nincs. - mondtam mosolyogva, mert örültem, hogy egyáltalán érdekli egy olyan dolog, ami a magánéletemmel kapcsolatos. Vagyis fogjuk rá, hogy ez a magánéletem.
-Akkor jó. - vigyorgott és vállamat átkarolva a házuk felé vettük az irányt.
Beültünk a kocsiba, ahol az ülésrenddel volt egy kis gondunk, de végül megoldottuk. Harry ült a kormánynál, én az anyós ülésen a többiek meg hátul. Vezetés közben Harry keze néha a sebváltóról a combomra csúszott és én persze rá se mertem nézni, úgy remegett a gyomrom a feltámadó pillangók miatt, akik szerintem szívrohamot kaptak, hogy már azt hittem elájulok, úgyhogy csak előre nézve mosolyogtam. Aztán szerencsére oldódott a hangulat, mert a rádióból felcsendült a Best Song Ever, Harry meg, persze, jó hangosra tekerte a hangerőt és végig tomboltunk a számot. Mikor megérkeztünk és leparkoltunk a Dobó tér közelében elfogott egyszerre az otthon és egy kicsit a honvágy érzése.
-Miért ide jöttünk? - kérdezte beriasztva a kocsit Liam és rákulcsolta Sophi ujjaira az övéit.
-Mert itt nőttem fel. - feleltem büszkén, majd vigyorogva mutattam, hogy merre kezdjük. Voltunk a minaretnél:
Aztán megnéztük az iskolámat, ahová jártam:
-Miért jöttél el innen? - kérdezte Zayn.
-Anyukám csak Budapesten talált állást. Igaz, apu keresetéből is meg tudtunk volna élni, de anyu ragaszkodott ahhoz, hogy ő is dolgozzon.
-Nagyon nehéz volt elköltözni? Úgy értem itt hagyni a barátaidat, az iskolát meg mindent. - kérdezősködött Harry, miközben szorosan mellettem, zsebre dugott kézzel sétált.
-Igen. Először sokat sírtam emiatt, mert egyáltalán nem tetszett az a nagy nyüzsi, ami Pesten van. Nagyon szokatlan volt nekem az az egész. De aztán hozzászoktam és most már hálát adok az Istennek, hogy odaköltöztünk. - tettem össze a kezem.
*Harry szemszöge*
Fogalmam sem volt, hogy kezeljem a helyzetet. Az előbb még szereti Misikét, a másik pillanatban már csak a haverja. Most mit kellett volna tennem? Mindegy, úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha úgy teszek mintha semmi nem történt volna. De amúgy ezt nem tudta volna egy kicsit hamarabb mondani?
-Most merre? - kérdezte Niall, aki Kinga másik oldalán sétált.
-Meg szeretnétek nézni az várat? - nézett végig rajtunk Kinga.
-Persze. - lelkesedtünk fel azonnal a fiúkkal, aztán észrevettem, hogy Kinga arcán átsuhan egy kis félelem. Mivel ezt nem tudtam hova tenni, rákérdeztem:
-Neked nem baj?
-Dehogy. - mosolygott rám, de nem tűnt teljesen őszintének.
-Biztos? - kérdeztem újra, de a többiek ezt már nem hallották, mert másról kezdtek beszélgetni.
-Harry. - torpant meg egy pillanatra Kinga, így egy kicsit lemaradtunk a többiektől - Biztos. - vágta a képembe idegesen és visszafutott Niall mellé és bekapcsolódott a beszélgetése.
-Valami rosszat mondtam? - kérdeztem halkan magamtól, majd tovább vánszorogtam.
Amikor odaértünk a várhoz kicsit megálltam a kapu előtt a többiekkel együtt és elraktároztuk a memóriánkba, hogy hogy néz ki egy (kicsit már megostromolt) vár.
-Mehetünk? - kérdezte, a jegyeket a kezében tartva Kinga.
-Persze. - nyújtottam felé a kezem, amit kicsit vonakodva, de megfogott.
Az egész várat végig jártuk, végül leültünk egy padra és onnan néztük a kivilágított várost. Épp a mai napon készült képeket nézegettük, amikor az egyik képnél Kinga felkiáltott.
-Na, tetszett valakinek a mai nap? - kérdezte szórakozottan.
-Igen. - nyújtotta fel kiabálva a kezét Perrie, mi meg elröhögtük magunkat.
-Szerintem indulhatunk. - kezdett készülődni Kinga és egy megkönnyebbülő sóhaj hagyta el a száját, amikor Eleanor rámutatott egy táblára és odakiáltott nekünk.
-Hűű! Nem megyünk panoptikumba? - kérdezte izgatottan.
-Mi az a panoptikum? - kérdezte Louis átkarolva barátnője vállát.
-Louis! - háborodott fel Betti - Műveltség! Mondd valamit?
-Jól van, na. Csak vicceltem. - tette fel a kezét Louis.
-Én nem megyek. - mondta Kinga megtorpanva az ajtó előtt, aminek másik oldalán ott sorakoztak a viaszbábuk.
-Biztos? - kérdezte Perrie.
-Igen. Menjetek csak, én már láttam egy csomószor.
-Hát jó. - rántott egyet a vállán Sophi és behúzta a többieket az ajtón.
-Gyere már. - húztam az ajtó felé Kingát.
-Nem, Harry. Engedj el! - próbálta kiszabadítani karját, amit fogtam, de végre hajthatatlan kihívás volt, mert erősebb voltam nála.
-Miért nem? - engedtem egy kicsit a szorításon, aminek a köszönhetően majdnem hátra zúgott, de a reflexem gyorsabb volt, mint gondoltam és derekánál fogva magamhoz húztam.
-Mert félek tőlük. - mondta ki, én meg felhúzott szemöldökkel néztem le rá - Egyszerűen félek a viaszbábuktól. Nem tudom miért, de számomra ijesztőek. Tessék kimondtam! Menj meséld el a többieknek és röhögjetek egy jót. Én itt várok. - vallta be félelmét és el akart menni, de nem engedtem.
-Nem mondom el senkinek. Gyere, bemegyünk együtt. - fogtam meg a kezét és újra befelé kezdtem húzni.
-Harry, én nem...
-Ó, dehogynem! - fojtottam belé a szót.
-Huhh. - sóhajtott egy óriásit - Oké. - markolta meg erősen bal kezével az ujjaim és jobb kacsójával is a karomba kapaszkodott.
-Nyugi. - mondtam neki, de nyugtatásom süket fülekre talált, mert mikor megláttuk az első szobrot Kinga elfehéredett. - Jól vagy? - érdeklődtem.
-Igen, azt hiszem. Menjünk tovább. - rántott maga után.
-Biztos? Mert, ha nem érzed jól magad akkor kiviszlek. - mondtam és már el is képzeltem, ahogy felkapom a ölembe Kingát, kifutok vele egészen a vár bejáratáig és akkor én leszek a nap hőse.
-Harry. - fordított szembe magával - Ha már beráncigáltál ide. Zárójelben megjegyzem szó szerint berángattál. - tette fel mutatóját és elmosolyodott - Akkor már menjünk végig.
-Rendben. - adtam be a derekam - de ha bármi lenne...
-De nem lesz.
Ezután tényleg nem volt semmi. Kinga néha egy-egy viaszszobornál megszorította a kezem, viszont egyszer még el is nevette magát, mert az egyik bábu mögöttem volt és mikor megfordultam arrébb ugrottam vagy fél métert, mert a frászt hozta rám, amiért ilyen közel volt az az izé. Nevetve (és kézen fogva) jöttünk ki az ajtón, de a többiek nem voltak kint.
-Remélem nem tévedtek el. - vágott rémült fejet Kinga.
-Valaki majd úgyis kivezeti őket. - nevettem fel.
-Itt vagyunk! - kiáltott fel Eleanor egy adag gumicukorral a kezében.
-Hát ti?
-Meglátogattuk azt a csodabódét, ott. - mutatott jobbra Perrie, miközben egy krokodilt majszolt. Mármint nem egy igazit csak egy krokodil alakú gumicukrot.
-Megyünk?
-Igen.
Visszafelé Niall helyett Betti jött velünk és ő vezetett. Mellette az anyósülésen ült Eleanor, mögötte pedig Louis, majd középen Kinga és végül, Betti mögött én. Elkezdtünk hülyülni Louis-szal, így Kinga előre hajolt és beszélgetni kezdtek a lányokkal. Fél óra után meguntuk és végre lenyugodtunk, Kinga pedig visszadőlt közénk.
-Még másfél óra! - nyöszörgött.
-Zenét? - kérdeztem odanyújtva a fél fülesem.
Magyarország túra - 1. felvonás
A suliban alig tudtam figyelni a tanárokra, meg a csajokra, akik folyton az új gyerekről (valami Ádámról) beszéltek, mert azon agyaltam, hogy hova vigyem ma a fiúkat. Végül úgy döntöttem, szülővárosomba, Egerbe viszem első nap őket. Az egyetlen akinek elakartam (és elmondhattam) ezt az egészet, az a legjobb barátom volt. Vagyis Misi.
-Figyelj el szeretnék neked mondani valamit. - kezdtem, miután félre hívtam a többiektől, akik egyből "húú"-zni kezdtek.
-És mi lenne az? - harapott bele szendvicsébe, mert épp ebédszünet volt.
-Lehet, hogy kinevetsz, de nem vagyok őrült. - erre a kijelentésemre felhúzta a szemöldökét, ami azt jelenti, hogy felkeltettem az érdeklődését vagyis minden figyelmét nekem szentelte - És azt hozzátenném, hogy nem mondhatod el senkinek, meg persze...
-Mondjad már. - vágott a szavamba.
-Találkoztam a One Direction tagjaival, majdnem egész hétvégén velük voltam, kaptam VIP jegyet és azt hiszem beleszerettem Harry-be. - hadartam egy szuszra.
Szerintem 1 percig csak néztünk egymás szemébe és próbáltuk felfogni amit mondtam.
-Te őrült vagy. - mondta még mindig kómában.
-Kértem, hogy ezt ne mondd! - akadtam ki, mire többen is ránk néztek, de nem foglalkoztam vele.
-Ne kiabálj már. - kérlelt - Jó ezt most mondd a szemembe.
-Mit?
-Hogy ez igaz. - mondta, kicsit már idegesen.
-Esküszöm, igazat mondtam. - tettem fel a kezem és mélyen övébe fúrtam tekintetem.
-Biztos? Tudod mi volt múltkor, amikor... - kezdte, de félbe szakítottam.
-Tudom. - szugeráltam a cipőm orrát, majd újra a szemébe néztem - Csak az a különbség, hogy ez most tényleg igaz.
-Rendben, hiszek neked. De, ha megtudom, hogy nem mondtál... - újra belé fojtottam a szót.
-Ma haza jössz velem és meglátod, hogy nem hazudtam. - fogtam meg két karját. Ő csak bólintott majd magához ölelt.
-Nemsokára megyek. - súgta a fülembe pár másodperc után, elterelve a szót az előző témáról.
-Hova?
-Párizsba.
-Micsoda?! - húzódtam el tőle, de csak annyira, hogy lássam az arcát.
-Újra kérlek szépen. Ne kiabálj. - nézett rám parancsoló szemekkel - Igen. Nemsokára itt hagyom ezt a helyet. - nézett körbe, engem meg sírás fojtogatott. - Nem tudom, hogy egy vagy két hét múlva, de a lényeg, hogy már biztos. Elmegyek.
Ezt a szót meghallva ráborultam vállára és hagytam, hogy pár könnycseppem átitassa a pólóját. Nem az a rázkódó vállas bőgés tört rám, hanem az a csendes, fojtogató sírás. Akkora gombóc volt a torkomon, hogy azt hittem megfulladok és nem tudtam eldönteni, melyik a rosszabb. Az, hogy elmegy vagy a felismerés, hogy már nem érzek iránta semmit, ami villámként csapott belém. Akkor már két dolog is biztos. Itt hagy engem a legjobb barátom és beleszerettem Harry Styles-ba. El kellett engednem Misit, miután rájöttem, még mindig a suliban vagyunk. Erre a csengő ébresztett rá, ami úgy szólt mintha nem a pár méterre lévő diákoknak, hanem a a két utcával arrébb dolgozó munkásoknak szólna, vége az ebédszünetnek. Hetedik óra után, viszont elmúlt a rossz kedvem, és már rá tudtam nézni Misire úgy, hogy nem jött rám a sírógörcs. Éljen! Miközben a buszon ültem, egyszer csak a Moments dallamára lettem figyelmes, aztán rájöttem, az én telefonom adja ki ezt a hangot úgyhogy felvettem.
-Haló?
-Szia, Kinga! Harry vagyok. Két perc múlva a házatok előtt leszünk, de Perrie-re meg Zayn-re még várni kell egy kicsit, mert valami dolguk van.
-Oké, rendben. Figyelj, nem baj, ha viszem Misit is? Csak meg szeretne ismerkedni veletek, ő nem jön velünk a túrára.
-Persze, miért lenne baj? - mondta és biztosra vettem, hogy mosolyog - Jöhet a kis szerelmed is. - egy kis gúnyfélét véltem felfedezni a hangjában.
-Harry, ő már nem a...
-Várunk titeket. - vágott a szavamba és letette.
Mikor elvettem a telefont a fülemtől, elszomorodtam, mert még mindig úgy tudja, hogy Misit kedvelem. Pedig nem. Már messziről láttuk, ahogy Louis integet, én meg rávigyorogtam Misire, aki szerintem lefagyott, mert nem igazán akarta megrázni Harry kezét, amikor felé nyújtotta. Végül mindenkinek bemutatkozott és bementünk a házba.
-Nem akarjuk felborítani a mindennapjaidat, úgyhogy csináld meg nyugodtan a házit vagy ilyesmi. - mondta Zayn és aranyosan rám mosolygott.
-Oké. - készítettem elő a könyveimet és gyorsan megírtam a házit. Ahogy láttam mindenki elvolt. Misi Niall-al beszélgetett, Liam és Louis a tv-t választotta, de mivel nem értettek belőle semmit odamentem és segítettem beállítani az angol feliratot. Mivel Harry-t nem láttam sehol, feltételeztem, hogy körbe járja a házat, de akkor valaki hátulról megölelte a derekam és állát a vállamra tette.
-Nem csodálom, hogy beleszerettél. - biccentett Misi felé - Totál a te eseted. - suttogott Harry úgy, hogy csak én halljam.
Megfordultam karjai közt, miközben a szívem ezerrel dobogott és izzadt a tenyerem. Sötétzöld szemeiben teljesen elvesztem.
-Kérlek engedj el. - mondtam halkan.
-Persze. Nehogy a kis Misike azt higgye, hogy együtt vagyunk. - mosolygott gúnyosan és kezei leomlottak derekamról.
-Na, jó. - fogtam meg idegesen a kezét és felhúztam a szobámba. Neki nyomtam a kulcsra zárt ajtónak és mélyen a szemébe néztem - Nem szállnál le erről a témáról? - már egy kicsit ideges voltam, úgyhogy arra fogtam a lábremegést, de legbelül tudtam, hogy a közelsége miatt van.
-Nem. - legalább őszinte.
-Már nem is tetszik mégis folyton azzal jössz, hogy ő meg én meg én meg ő. Tudod, ez nagyon idegesítő. - hadonásztam össze-vissza a kezemmel.
-Micsoda?
-Mondom, fejezd ezt be, mert kezd idegesítő lenni.
-Nem. Előtte mit mondtál?
-Hogy már nem tetszik.
-Mióta?
-Pár napja. - szégyelltem el magam, mert rájöttem, hogy a pár nap nem sok idő és nem kellett volna így letorkolni.
-Oké. Befejezem. - mondta és kiment a szobából. Leültem az ágyamra és csak meredtem magam elé.
-Nem tanulsz? Mert akkor indulhatunk. - nyitott be a szobámba Louis és leült mellém. - Minden oké?
-Mindent elrontok. - mondtam elkeseredetten.
-Dehogyis. - mondta, én meg kérdőn ránéztem - Vagy, ha mégis becsúszik egy-egy hiba, ki tudod te azokat javítani. - biztatott és átölelt. Igaz semmit nem tudott, (bár ki tudja Harry mit mondott neki) de nagyon kedves volt tőle, hogy próbált megnyugtatni, felvidítani.
-Köszönöm. - suttogtam, ő meg segített felállni és kinyitotta előttem az ajtót.
-Bármikor. Van nálatok répa? - kérdezte összeráncolva szemöldökét.
-Már tettem a hátizsákba, hármat is. - nevettem el magam.
-Akkor jó. - mosolygott ő is.
Mikor leértünk már mindenki ott volt (vagyis Perrie és Zayn is), úgyhogy indulhattunk.
-Na! - csaptam össze a két tenyerem - Arra gondoltam, hogy ma Egerbe megyünk. Körülbelül 2 órás lesz az út.
-Oké, akkor két kocsival megyünk. Az első kocsiba megy Louis, Eleanor, Harry, Kinga és Niall. A másik kocsiba meg mi. - mutatott magukra, Bettire és Zayn-ékre, Liam.
-Akkor, én megyek is. - jelentette ki Misi, én meg egyből indultam volna kikísérni, de Harry megfogta a karom.
-Biztos? - nézett Misire aki épp a kabátját vette fel. Tudtam mire gondol. Hogy biztos nem szeretem-e Misit.
-Igen. - néztem a szemébe, majd kiszabadítottam a karom és Misi után mentem. Egy öleléssel el is búcsúzott, nem mondott semmit. Most én csináltam valamit rosszul vagy csak ilyen kedve volt? Ááá, mindegy.
-Mehetünk? - kérdeztem le se véve a kabátom.
-Persze. - mondta Harry és kezemet megfogva sétált ki az ajtón. - Akkor nincs semmiféle l'amour köztetek? - kíváncsiskodott újra.
-Nem, Harry, nincs. - mondtam mosolyogva, mert örültem, hogy egyáltalán érdekli egy olyan dolog, ami a magánéletemmel kapcsolatos. Vagyis fogjuk rá, hogy ez a magánéletem.
-Akkor jó. - vigyorgott és vállamat átkarolva a házuk felé vettük az irányt.
Beültünk a kocsiba, ahol az ülésrenddel volt egy kis gondunk, de végül megoldottuk. Harry ült a kormánynál, én az anyós ülésen a többiek meg hátul. Vezetés közben Harry keze néha a sebváltóról a combomra csúszott és én persze rá se mertem nézni, úgy remegett a gyomrom a feltámadó pillangók miatt, akik szerintem szívrohamot kaptak, hogy már azt hittem elájulok, úgyhogy csak előre nézve mosolyogtam. Aztán szerencsére oldódott a hangulat, mert a rádióból felcsendült a Best Song Ever, Harry meg, persze, jó hangosra tekerte a hangerőt és végig tomboltunk a számot. Mikor megérkeztünk és leparkoltunk a Dobó tér közelében elfogott egyszerre az otthon és egy kicsit a honvágy érzése.
-Miért ide jöttünk? - kérdezte beriasztva a kocsit Liam és rákulcsolta Sophi ujjaira az övéit.
-Mert itt nőttem fel. - feleltem büszkén, majd vigyorogva mutattam, hogy merre kezdjük. Voltunk a minaretnél:
Aztán megnéztük az iskolámat, ahová jártam:
-Miért jöttél el innen? - kérdezte Zayn.
-Anyukám csak Budapesten talált állást. Igaz, apu keresetéből is meg tudtunk volna élni, de anyu ragaszkodott ahhoz, hogy ő is dolgozzon.
-Nagyon nehéz volt elköltözni? Úgy értem itt hagyni a barátaidat, az iskolát meg mindent. - kérdezősködött Harry, miközben szorosan mellettem, zsebre dugott kézzel sétált.
-Igen. Először sokat sírtam emiatt, mert egyáltalán nem tetszett az a nagy nyüzsi, ami Pesten van. Nagyon szokatlan volt nekem az az egész. De aztán hozzászoktam és most már hálát adok az Istennek, hogy odaköltöztünk. - tettem össze a kezem.
*Harry szemszöge*
Fogalmam sem volt, hogy kezeljem a helyzetet. Az előbb még szereti Misikét, a másik pillanatban már csak a haverja. Most mit kellett volna tennem? Mindegy, úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha úgy teszek mintha semmi nem történt volna. De amúgy ezt nem tudta volna egy kicsit hamarabb mondani?
-Most merre? - kérdezte Niall, aki Kinga másik oldalán sétált.
-Meg szeretnétek nézni az várat? - nézett végig rajtunk Kinga.
-Persze. - lelkesedtünk fel azonnal a fiúkkal, aztán észrevettem, hogy Kinga arcán átsuhan egy kis félelem. Mivel ezt nem tudtam hova tenni, rákérdeztem:
-Neked nem baj?
-Dehogy. - mosolygott rám, de nem tűnt teljesen őszintének.
-Biztos? - kérdeztem újra, de a többiek ezt már nem hallották, mert másról kezdtek beszélgetni.
-Harry. - torpant meg egy pillanatra Kinga, így egy kicsit lemaradtunk a többiektől - Biztos. - vágta a képembe idegesen és visszafutott Niall mellé és bekapcsolódott a beszélgetése.
-Valami rosszat mondtam? - kérdeztem halkan magamtól, majd tovább vánszorogtam.
Amikor odaértünk a várhoz kicsit megálltam a kapu előtt a többiekkel együtt és elraktároztuk a memóriánkba, hogy hogy néz ki egy (kicsit már megostromolt) vár.
-Mehetünk? - kérdezte, a jegyeket a kezében tartva Kinga.
-Persze. - nyújtottam felé a kezem, amit kicsit vonakodva, de megfogott.
Az egész várat végig jártuk, végül leültünk egy padra és onnan néztük a kivilágított várost. Épp a mai napon készült képeket nézegettük, amikor az egyik képnél Kinga felkiáltott.
-Na, tetszett valakinek a mai nap? - kérdezte szórakozottan.
-Igen. - nyújtotta fel kiabálva a kezét Perrie, mi meg elröhögtük magunkat.
-Szerintem indulhatunk. - kezdett készülődni Kinga és egy megkönnyebbülő sóhaj hagyta el a száját, amikor Eleanor rámutatott egy táblára és odakiáltott nekünk.
-Hűű! Nem megyünk panoptikumba? - kérdezte izgatottan.
-Mi az a panoptikum? - kérdezte Louis átkarolva barátnője vállát.
-Louis! - háborodott fel Betti - Műveltség! Mondd valamit?
-Jól van, na. Csak vicceltem. - tette fel a kezét Louis.
-Én nem megyek. - mondta Kinga megtorpanva az ajtó előtt, aminek másik oldalán ott sorakoztak a viaszbábuk.
-Biztos? - kérdezte Perrie.
-Igen. Menjetek csak, én már láttam egy csomószor.
-Hát jó. - rántott egyet a vállán Sophi és behúzta a többieket az ajtón.
-Gyere már. - húztam az ajtó felé Kingát.
-Nem, Harry. Engedj el! - próbálta kiszabadítani karját, amit fogtam, de végre hajthatatlan kihívás volt, mert erősebb voltam nála.
-Miért nem? - engedtem egy kicsit a szorításon, aminek a köszönhetően majdnem hátra zúgott, de a reflexem gyorsabb volt, mint gondoltam és derekánál fogva magamhoz húztam.
-Mert félek tőlük. - mondta ki, én meg felhúzott szemöldökkel néztem le rá - Egyszerűen félek a viaszbábuktól. Nem tudom miért, de számomra ijesztőek. Tessék kimondtam! Menj meséld el a többieknek és röhögjetek egy jót. Én itt várok. - vallta be félelmét és el akart menni, de nem engedtem.
-Nem mondom el senkinek. Gyere, bemegyünk együtt. - fogtam meg a kezét és újra befelé kezdtem húzni.
-Harry, én nem...
-Ó, dehogynem! - fojtottam belé a szót.
-Huhh. - sóhajtott egy óriásit - Oké. - markolta meg erősen bal kezével az ujjaim és jobb kacsójával is a karomba kapaszkodott.
-Nyugi. - mondtam neki, de nyugtatásom süket fülekre talált, mert mikor megláttuk az első szobrot Kinga elfehéredett. - Jól vagy? - érdeklődtem.
-Igen, azt hiszem. Menjünk tovább. - rántott maga után.
-Biztos? Mert, ha nem érzed jól magad akkor kiviszlek. - mondtam és már el is képzeltem, ahogy felkapom a ölembe Kingát, kifutok vele egészen a vár bejáratáig és akkor én leszek a nap hőse.
-Harry. - fordított szembe magával - Ha már beráncigáltál ide. Zárójelben megjegyzem szó szerint berángattál. - tette fel mutatóját és elmosolyodott - Akkor már menjünk végig.
-Rendben. - adtam be a derekam - de ha bármi lenne...
-De nem lesz.
Ezután tényleg nem volt semmi. Kinga néha egy-egy viaszszobornál megszorította a kezem, viszont egyszer még el is nevette magát, mert az egyik bábu mögöttem volt és mikor megfordultam arrébb ugrottam vagy fél métert, mert a frászt hozta rám, amiért ilyen közel volt az az izé. Nevetve (és kézen fogva) jöttünk ki az ajtón, de a többiek nem voltak kint.
-Remélem nem tévedtek el. - vágott rémült fejet Kinga.
-Valaki majd úgyis kivezeti őket. - nevettem fel.
-Itt vagyunk! - kiáltott fel Eleanor egy adag gumicukorral a kezében.
-Hát ti?
-Meglátogattuk azt a csodabódét, ott. - mutatott jobbra Perrie, miközben egy krokodilt majszolt. Mármint nem egy igazit csak egy krokodil alakú gumicukrot.
-Megyünk?
-Igen.
Visszafelé Niall helyett Betti jött velünk és ő vezetett. Mellette az anyósülésen ült Eleanor, mögötte pedig Louis, majd középen Kinga és végül, Betti mögött én. Elkezdtünk hülyülni Louis-szal, így Kinga előre hajolt és beszélgetni kezdtek a lányokkal. Fél óra után meguntuk és végre lenyugodtunk, Kinga pedig visszadőlt közénk.
-Még másfél óra! - nyöszörgött.
-Zenét? - kérdeztem odanyújtva a fél fülesem.
-Köszi. - fogadta el mosolyogva, majd vállamra hajtotta fejét. Épp a Half a Heart kezdődött el és együtt énekelni kezdtük, a többiek meg néha-néha mosolyogva pillantgattak felénk. Jött még pár szám, aztán, azt vettem észre, hogy csak én éneklek. Lenéztem Kingára és láttam, hogy vállamba fúrva fejét alszik. Elmosolyodtam ezen, majd összenéztem Louis-szal. Az a legjobb az erős barátságokban, hogy szavak nélkül is megtudjuk beszélni a bajainkat.
"Hát nem cuki?" néztem Louis-ra.
"De, persze." forgatta a szemét mosolyogva "Hé, haver, tudja már?" húzta fel a szemöldökét.
"Mit?" húztam fel én is.
"Tudod te azt" nézett mélyen a szemembe.
"Nem, még nem tudja" sütöttem le a szemem, mikor rájöttem miről beszél.
"Gáz" húzta el száját "El kell mondanod neki." bólintott párat.
"Nem merem" ráztam a fejem.
"Muszáj" nyúlt meg a nyaka és kikerekedtek szemei.
"Hát jó" sóhajtottam egy hatalmasat.
Mire megérkeztünk Kinga is felkelt és úgy döntöttünk először kidobjuk Sophia-t, aztán őt.
-Légy szíves, gyertek be.
-Már fél tíz.
-Úgy szeretném. - kérlelt minket Kinga.
-Hát jó. - egyezett bele Liam - De csak tíz perc.
-Oké. - vigyorgott önfeledten.
Körbe vezetett a házban, (mert erre még nem volt lehetősége) bemutatott a szüleinek, majd limonádéval kínált minket, amit természetesen elfogadtunk.
*Kinga szemszöge*
Végre be tudtam mutatni a házat és anyuékat a fiúknak.
-Mindjárt jövök, átöltözök, egy pillanat. Nehogy elmenjetek. - tettem fel a mutató ujjam.
-Nem hagynánk itt köszönés nélkül. - kacsintott Zayn, aki már elég nyúzottnak tűnt, szegény.
Felmentem, gyorsan lezuhanyoztam, majd átvettem egy melegítő nadrágot és egy vastag pulcsit. És ekkor sikítást hallottam...Majd egy kiabálást, de nem tudtam kivenni belőle, hogy mit tartalmaz, aztán egy ajtó csapódást.
Elkezdtem lefelé menni a lépcsőn, hogy megnézzem mi a baj, de ekkor valaki elállta az utam. Vagyis nem valaki, hanem valami. Tűz. Az agyam őrült tempóban kezdett pörögni. Tűz van. A házunkban. És én is a házon belül vagyok. Ultra gyorsan felrohantam a szobámba és bezártam az ajtót, bár tudtam, hogy nem véd meg a tűztől, de rutinból csináltam, majd körül néztem. Két választásom van. Vagy bebújok az ágy alá és imádkozok, hogy a tűzoltók hamarabb beérjenek a szobámba, mint a tűz vagy kimászok az ablakon. Az ösztönöm azt súgta, hogy a másodikat válasszam, de mégis hezitáltam egy kicsit, mert végül is egy emeletes ház ablakából akartam kiugrani, úgy, hogy tudtam, sem egy nagy bokor, sem egy szemetes konténer nincs alatta. Kinyitottam az ablakot és átlendítettem az egyik lábam. Vettem egy mély lélegzetet, majd a másik lábamat is kiemeltem, erősen megkapaszkodtam az ablak keretbe és körül néztem, hátha meglát engem valaki. Egy kis keresgélés után rábukkantam a fiúkra, Perrie-re, Eleanor-ra, anyuékra és a tesómra, egy kupacban álltak és Harry valamit nagyon magyarázott apuéknak. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon, közben az arcom nedves volt, folyt az orrom és észrevettem, hogy hangtalanul sírok.
-Harry. - suttogtam magamban, majd erőt vettem magamon - Harry! - kiáltottam torkom szakadtából.
A kis tömeg egy emberként fordult felém, majd Harry a házhoz akart futni (aminek az alsó szintje már szinte romokban hevert, én meg a felső szinten ültem), de a többiek lefogták és hallottam, ahogy Louis felkiált, hogy "Megőrültél!?". Viszont Harry nem hagyta magát kiszabadította karjait és odafutott hozzám.
-Bízol bennem? - kérdezte.
-Nem értem ez most, hogy jön ide. - kiáltottam vissza és kezdtem beparázni, mert hallottam ahogy a tűz ropogtatja az ajtót. Mikor érnek már ide a tűzoltók?
-Válaszolj! Bízol bennem?
-Azt hiszem. - bólintottam egy aprót.
-Akkor ugorj!
-Mi? Harry, te teljesen megzakkantál? - kiabáltam idegesen.
-Lehet.
-Kösz! Ezzel most megnyugtattál. - remélem hallotta az iróniát a hangomban, ami már nagyon remegett.
-Elkaplak!
-Nem.
-Ígérem. - nyújtotta felém a karját.
Kimásztam az ablakból a tetőre, végleg elengedtem az ablakkeret és leteguggoltam, majd ráültem az ereszre. Mély levegőt vettem és újra Harry-re néztem.
-Jó döntés bízni benned? - kételkedtem.
-Mondanám, hogy kérdezd meg a többieket, de ezt a kérdést én a te helyedben inkább későbbre halasztanám. - jelent meg egy pici mosoly az arcán, ami rögtön el is tűnt - Bízz bennem. Elkaplak. Tényleg.
Felhúzott lábakkal megfordultam, majd két kezemmel megkapaszkodtam az ereszben és lelógattam a lábam. Most már csak a kezemmel tartottam magam.
-Harry! - le akartam nézni rá, de inkább meggondoltam magam, mert tériszonyom van és lehet, hogy leszédültem volna, ha lenézek.
-Igen?
-Bízok benned. Tényleg.
-Ugorj!
-Most?
-Most.
Szorosan lehunytam a szemem és elengedtem az ereszt, csak zuhantam és zuhantam lefelé. Karommal párszor hátrafelé köröztem, mintha csak vissza akarnék menni a (majdnem) biztonságos tetőre. Leírhatatlan érzés volt. Rengeteg félelem kavargott bennem, de volt egy bátrabb énem aki élvezte, hogy zuhanok a semmibe. Vagyis nem a semmibe, hanem Harry karjaiba. Amik tényleg elkaptak, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy Harry egyik keze a térdhajlatomban, másik keze pedig a hátamon van. Még mindig be volt hunyva a szemem és nyakába fúrtam a fejem.
-Meghaltam? - kérdeztem óvatosan.
-Nem. - válaszolta - Kinyithatod a szemed. - javasolta.
Így is tettem. Mikor felnyitottam szemem rájöttem, hogy tényleg nem haltam meg. A házunk alsó ablakaiból ki-ki lobbantak a lángok és ez annyira elszomorító látvány volt, hogy ott Harry karjaiban elsírtam magam. Még mindig remegtem, mikor Harry, mint egy kis csomagot, átadott anyunak és az ő vállán sírtam tovább. A tűzoltók negyed órával később értek oda, de szinte már hiába. Csak a felső szintnek egy részét tudták megmenteni, az én szobámnak is már csak a fele volt sértetlen, sőt még annyi se. Azt hiszem még soha nem éreztem magam ennyire védetlennek, mint most.
-Most mi lesz? - kérdezte vörös szemekkel a tesóm, Sára.
-Mi...szóval...szerintem mi megyünk. - mondta Liam, én meg egy aprót bólintottam.
-Mi? Nem hagyhatjuk így itt őket. - állt mellém Eleanor.
-Ugyan, El. Kiveszünk valamelyik hotelben egy szobát, holnap pedig majd kitaláljuk, hogy mihez kezdjünk. - nyugtattam a barátnőm.
-Nem, nem. - jött Harry is.
-De, de. - mondta Liam, aki már nagyon menni akart.
-Csak ma estére, Liam. Egy este. - csatlakozott Louis is.
-És mégis hol alszanak? Mert Bettinek nincs se vendégszobája, se kihúzható kanapéja. - érvelt Liam, Betti pedig szomorúan bólintott.
-Akkor csak Kinga. - győzködött most már Perrie is, akinek a vállán ott bólogatott Zayn, de szerintem azt se tudta, hogy miről van szó, mert már majdnem aludt.
-Dehogyis, nem akarok zavarni. - mondtam, mert kezdtem kínosan érezni magam.
-Nem zavarsz. - legyintett egyszerre Eleanor és Louis.
-Liam? - néztem fel rá.
-Nekem aztán mindegy. - tette fel a kezét.
-Akkor majd holnap találkozunk. - intettem a többieknek és elindultam anyuék felé, akik már beszálltak a kocsiba.
-Kinga! Kinga, várj. - szólt utánam Louis.
-Igen? - kérdeztem vissza reménykedve.
-Gyere. - nyújtotta felém a kezét.
-Pillanat. - mondtam mosolyogva és visszafutottam a kocsihoz.
Megálltam apu előtt és mély levegőt vettem.
-Persze. Menj nyugodtan. - felelte apum arra a kérdésemre, hogy "Ott alhatok ma este a fiúknál?".
-Köszönöm. - mondtam hálásan és megöleltem.
-Vigyázz magadra.
-Vigyázni fognak rám. - pillantottam hátra.
-Majd mondom anyuéknak is, mert már alszanak. - szállt be a kocsiba apu.
-Rendben, köszönöm. Puszi mindenkinek. - kiabáltam a mellettem elhaladó kocsi után, majd vissza futottam a többiekhez.
-Nagyon-nagyon szépen köszönöm. - mondtam Louis-nak.
-Na, gyere - karolta át a vállam Harry.
Visszafelé senki se volt beszédes kedvében, úgyhogy csendben haladtunk egymás mellett mind a nyolcan. Beérve a házba a Louis-Eleanor és a Zayn-Perrie páros elköszönt tőlünk, mert már annyira fáradtak voltak, hogy úgy gondolták, majd holnap lezuhanyoznak.
-Liam. - szóltam neki és felfutottam utána.
-Hm?
-Tényleg sajnálom, hogy idejöttem, de a többiek...
-Engem nem zavarsz. - mondta és bement a szobájába.
-De...
-Igen? - nézett vissza sóhajtva az ajtóból.
-Köszönöm. - öleltem meg, amit pár másodperc után viszonzott - Amint tudok, eltűnök.
-Mondtam már. Nekem nem baj, ha itt vagy. - engedett el és végleg bezárta előttem az ajtót.
Lementem a nappaliba, hogy keressek valakit és megkérdezzem, hogy hol alszok, de nem találtam senkit.
-Akarsz zuhanyozni? - kérdezte egy hang mögülem, mire megfordultam tengelyem körül.
-Inkább majd reggel. - mondtam Harry-nek, aki épp akkor jött ki a fürdőszobából. Felső teste még kicsit vizes volt, alulra pedig egy fekete törülközőt csavart. Jobb kezében egy kisebb törcsi volt, amivel a nedves haját törölte. Azt hittem ott helyben elolvadok.
-Oké, te tudod. Gyere. - ment felfelé a lépcsőn, én meg követtem. Kinyitott előttem egy ajtót és betessékelt, majd mikor beléptem rögtön szemben találtam magam egy franciaággyal, aminek két oldalán egy-egy kis éjjeliszekrény volt. Jobb oldalt, az ágy mellett, a falnál egy nagy kanapé azzal szemben pedig egy TV, majd észrevettem egy üvegajtót is. Nem elfelejteni, hogy holnap feltétlenül ki kell mennem az erkélyre. Bal oldalon volt egy óriási, de tényleg óriási öltözőszekrény (ami gondolom tele volt nyomva fehér feszülős pólóval) mellette pedig egy ajtó.
-A fürdő van a túloldalon. - mondta Harry, mikor észrevette, hogy az ajtót bámulom.
-Ühüm. - bólintottam.
És, persze, a szoba tele volt Harry-s meg One Direction-os poszterekkel, és még egy Harry kartonbabát is találtam.
-Ez nagyon csini. - álltam a bábú mellé és átkaroltam a karton-Harry vállát.
-Kösz. - mosolygott - Az ágy melyik felét szeretnéd? - nézett rám, miután ledobta a "hajtörlő" törülközőjét a kanapéra. Én meg köpni-nyelni nem tudtam.
-Úgy érted...?
-Miért, kinél szeretnél aludni? Mert felőlem alhatsz Niall vagy Liam mellett, de azt hittem velük még nem ilyen erős a kapcsolatod. - nézett mélyen a szemebe.
-Nem, velük még nem - hajtottam le a fejem. Az ágy végéhez álltam és kapkodtam a fejem jobbra-balra. Végül fogtam magam és levágódtam az ágy jobb oldalára.
-Te jó ég. Fáradt vagyok. - ennyit bírtam kinyögni.
-Azt meghiszem. A folyosó végén van Betti szobája. Kérj egy pizsamát és egy törülközőt, hogy ne reggel kelljen. - mondta Harry rekedtes hangján.
-Oké. - tápászkodtam fel.
Kopogtam, majd mikor hallottam egy "Jöhetsz!"-et benyitottam.
-Szia. Harry mondta, hogy...
-Már kikészítettem. Figyelj, nem találtam pizsama gatyót. - húzta be nyakát - Biztos mind a szennyesben van, úgyhogy itt egy alsónemű, egy melegítő nadrág és a pizsama felső. Ja, és törülköző. - nyomta a kezembe a kupacot.
-Köszönöm. El se tudom mondani mennyire hálás vagyok. Tényleg én...
-Ugyan. Nehéz elhinni, de tudom milyen érzés elveszíteni az otthonod. - mosolygott szomorúan.
-Még egyszer köszönök mindent. - kezdtem búcsúzkodni - Jó éjt. - öleltem meg és bezártam magam után az ajtót. Igaz, a kíváncsiság majd' kifúrta az oldalam, hogy ezt, hogyan értette, hogy tudja milyen érzés, de inkább nem feszegettem a témát.
-Gyere be nyugodtan, nem eszlek meg. - zökkentett ki gondolatmenetemből Harry, aki egy hosszú fekete nadrágban állva (?) nézte a TV-t.
-Bocsánat, csak elbambultam. - siettem be a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Miután felöltöztem nyomtam egy kis fogkrémet az ujjamra és azzal mostam meg a fogam, majd kinyitottam az ajtót. Harry most már az ágyban feküdt, egy szál bokszerben. Talán kicsit többet időzött tekintetem felsőtestén, hogy elrejtsem vörös arcom lekapcsoltam a villanyt és bebújtam az ágyba, jó messze Harry-től.
-Mit csinálsz? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy alig tudja visszafojtani a nevetést.
-Aludni próbálok. - válaszoltam.
-Le fogsz esni.
-Dehogy. - és ahogy kimondtam, leborultam az ágyról, Harry-ből pedig kitört az a hangos nevetést, amit annyira szerettem, de nem akkor, amikor épp rajtam röhög.
-Én mondtam. - nevetett még mindig Harry, én pedig szétterültem a földön és vihorászni kezdtem. Miután jól kinevettük magunkat visszamásztam az ágyra, kicsit közelebb Harry-hez, mint az előbb.
-Ez nem igaz. - dünnyögte az orra alatt, majd jobb kezével megfogta a derekam és maga elé húzott. Hátam csupasz mellkasának simult, amibe beleremegett a szívem.
*Harry szemszöge*
Ahogy átfogtam Kinga derekát és magamhoz húztam valami teljesen furát éreztem a gyomromban, de próbáltam nem figyelni rá.
-Harry. - szólt Kinga. Ma először szólt hozzám ennyire lágyan.
-Hm?
-Tudom, nyálasan hangzik - fordult meg karjaim közt, így szembe került velem - de ma megmentetted egy ember életét.
-Kinga...
-Nem, Harry, tényleg! Köszönöm. Nem tudok mást mondani. Borzasztó hálás vagyok.
-Aludjunk. - mondtam, de igazából egyáltalán nem voltam fáradt. Örültem, hogy Kingával újra kettesben vagyunk.
-Tudod, sose tudtam máshol aludni, csak otthon. De...nekem már nincs olyan, hogy otthon . - mondta és zokogni kezdett, majd hozzám bújt. Tudtam, hogy most fog kijönni rajta ez az egész, most fogta fel, mi is történt ma este.
-Dehogynem, van otthonod. - mondtam, mire vörös szemekkel rám nézett - Itt itthon vagy. - amit mondtam komolyan is gondoltam.
-Szer... - itt egy kicsit megakadt és nyelt egy nagyot - szerintem, a többiek ezzel nem értenének egyet. Nem akarok a terhetekre lenni.
-Hjajj, te. Nehéz eset vagy. - mosolyogtam és sikerült belőle is kicsavarnom egy halovány mosolyt.
-Jó éjszakát. - húzta a mellkasomhoz magát.
-Neked is. - suttogtam.
Először csak bámultam, át Kinga feje fölött, aki már mélyen aludt, szuszogott a karjaim között, de végül engem is elnyomott az álom.
-Most mi lesz? - kérdezte vörös szemekkel a tesóm, Sára.
-Mi...szóval...szerintem mi megyünk. - mondta Liam, én meg egy aprót bólintottam.
-Mi? Nem hagyhatjuk így itt őket. - állt mellém Eleanor.
-Ugyan, El. Kiveszünk valamelyik hotelben egy szobát, holnap pedig majd kitaláljuk, hogy mihez kezdjünk. - nyugtattam a barátnőm.
-Nem, nem. - jött Harry is.
-De, de. - mondta Liam, aki már nagyon menni akart.
-Csak ma estére, Liam. Egy este. - csatlakozott Louis is.
-És mégis hol alszanak? Mert Bettinek nincs se vendégszobája, se kihúzható kanapéja. - érvelt Liam, Betti pedig szomorúan bólintott.
-Akkor csak Kinga. - győzködött most már Perrie is, akinek a vállán ott bólogatott Zayn, de szerintem azt se tudta, hogy miről van szó, mert már majdnem aludt.
-Dehogyis, nem akarok zavarni. - mondtam, mert kezdtem kínosan érezni magam.
-Nem zavarsz. - legyintett egyszerre Eleanor és Louis.
-Liam? - néztem fel rá.
-Nekem aztán mindegy. - tette fel a kezét.
-Akkor majd holnap találkozunk. - intettem a többieknek és elindultam anyuék felé, akik már beszálltak a kocsiba.
-Kinga! Kinga, várj. - szólt utánam Louis.
-Igen? - kérdeztem vissza reménykedve.
-Gyere. - nyújtotta felém a kezét.
-Pillanat. - mondtam mosolyogva és visszafutottam a kocsihoz.
Megálltam apu előtt és mély levegőt vettem.
-Persze. Menj nyugodtan. - felelte apum arra a kérdésemre, hogy "Ott alhatok ma este a fiúknál?".
-Köszönöm. - mondtam hálásan és megöleltem.
-Vigyázz magadra.
-Vigyázni fognak rám. - pillantottam hátra.
-Majd mondom anyuéknak is, mert már alszanak. - szállt be a kocsiba apu.
-Rendben, köszönöm. Puszi mindenkinek. - kiabáltam a mellettem elhaladó kocsi után, majd vissza futottam a többiekhez.
-Nagyon-nagyon szépen köszönöm. - mondtam Louis-nak.
-Na, gyere - karolta át a vállam Harry.
Visszafelé senki se volt beszédes kedvében, úgyhogy csendben haladtunk egymás mellett mind a nyolcan. Beérve a házba a Louis-Eleanor és a Zayn-Perrie páros elköszönt tőlünk, mert már annyira fáradtak voltak, hogy úgy gondolták, majd holnap lezuhanyoznak.
-Liam. - szóltam neki és felfutottam utána.
-Hm?
-Tényleg sajnálom, hogy idejöttem, de a többiek...
-Engem nem zavarsz. - mondta és bement a szobájába.
-De...
-Igen? - nézett vissza sóhajtva az ajtóból.
-Köszönöm. - öleltem meg, amit pár másodperc után viszonzott - Amint tudok, eltűnök.
-Mondtam már. Nekem nem baj, ha itt vagy. - engedett el és végleg bezárta előttem az ajtót.
Lementem a nappaliba, hogy keressek valakit és megkérdezzem, hogy hol alszok, de nem találtam senkit.
-Akarsz zuhanyozni? - kérdezte egy hang mögülem, mire megfordultam tengelyem körül.
-Inkább majd reggel. - mondtam Harry-nek, aki épp akkor jött ki a fürdőszobából. Felső teste még kicsit vizes volt, alulra pedig egy fekete törülközőt csavart. Jobb kezében egy kisebb törcsi volt, amivel a nedves haját törölte. Azt hittem ott helyben elolvadok.
-Oké, te tudod. Gyere. - ment felfelé a lépcsőn, én meg követtem. Kinyitott előttem egy ajtót és betessékelt, majd mikor beléptem rögtön szemben találtam magam egy franciaággyal, aminek két oldalán egy-egy kis éjjeliszekrény volt. Jobb oldalt, az ágy mellett, a falnál egy nagy kanapé azzal szemben pedig egy TV, majd észrevettem egy üvegajtót is. Nem elfelejteni, hogy holnap feltétlenül ki kell mennem az erkélyre. Bal oldalon volt egy óriási, de tényleg óriási öltözőszekrény (ami gondolom tele volt nyomva fehér feszülős pólóval) mellette pedig egy ajtó.
-A fürdő van a túloldalon. - mondta Harry, mikor észrevette, hogy az ajtót bámulom.
-Ühüm. - bólintottam.
És, persze, a szoba tele volt Harry-s meg One Direction-os poszterekkel, és még egy Harry kartonbabát is találtam.
-Ez nagyon csini. - álltam a bábú mellé és átkaroltam a karton-Harry vállát.
-Kösz. - mosolygott - Az ágy melyik felét szeretnéd? - nézett rám, miután ledobta a "hajtörlő" törülközőjét a kanapéra. Én meg köpni-nyelni nem tudtam.
-Úgy érted...?
-Miért, kinél szeretnél aludni? Mert felőlem alhatsz Niall vagy Liam mellett, de azt hittem velük még nem ilyen erős a kapcsolatod. - nézett mélyen a szemebe.
-Nem, velük még nem - hajtottam le a fejem. Az ágy végéhez álltam és kapkodtam a fejem jobbra-balra. Végül fogtam magam és levágódtam az ágy jobb oldalára.
-Te jó ég. Fáradt vagyok. - ennyit bírtam kinyögni.
-Azt meghiszem. A folyosó végén van Betti szobája. Kérj egy pizsamát és egy törülközőt, hogy ne reggel kelljen. - mondta Harry rekedtes hangján.
-Oké. - tápászkodtam fel.
Kopogtam, majd mikor hallottam egy "Jöhetsz!"-et benyitottam.
-Szia. Harry mondta, hogy...
-Már kikészítettem. Figyelj, nem találtam pizsama gatyót. - húzta be nyakát - Biztos mind a szennyesben van, úgyhogy itt egy alsónemű, egy melegítő nadrág és a pizsama felső. Ja, és törülköző. - nyomta a kezembe a kupacot.
-Köszönöm. El se tudom mondani mennyire hálás vagyok. Tényleg én...
-Ugyan. Nehéz elhinni, de tudom milyen érzés elveszíteni az otthonod. - mosolygott szomorúan.
-Még egyszer köszönök mindent. - kezdtem búcsúzkodni - Jó éjt. - öleltem meg és bezártam magam után az ajtót. Igaz, a kíváncsiság majd' kifúrta az oldalam, hogy ezt, hogyan értette, hogy tudja milyen érzés, de inkább nem feszegettem a témát.
-Gyere be nyugodtan, nem eszlek meg. - zökkentett ki gondolatmenetemből Harry, aki egy hosszú fekete nadrágban állva (?) nézte a TV-t.
-Bocsánat, csak elbambultam. - siettem be a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Miután felöltöztem nyomtam egy kis fogkrémet az ujjamra és azzal mostam meg a fogam, majd kinyitottam az ajtót. Harry most már az ágyban feküdt, egy szál bokszerben. Talán kicsit többet időzött tekintetem felsőtestén, hogy elrejtsem vörös arcom lekapcsoltam a villanyt és bebújtam az ágyba, jó messze Harry-től.
-Mit csinálsz? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy alig tudja visszafojtani a nevetést.
-Aludni próbálok. - válaszoltam.
-Le fogsz esni.
-Dehogy. - és ahogy kimondtam, leborultam az ágyról, Harry-ből pedig kitört az a hangos nevetést, amit annyira szerettem, de nem akkor, amikor épp rajtam röhög.
-Én mondtam. - nevetett még mindig Harry, én pedig szétterültem a földön és vihorászni kezdtem. Miután jól kinevettük magunkat visszamásztam az ágyra, kicsit közelebb Harry-hez, mint az előbb.
-Ez nem igaz. - dünnyögte az orra alatt, majd jobb kezével megfogta a derekam és maga elé húzott. Hátam csupasz mellkasának simult, amibe beleremegett a szívem.
*Harry szemszöge*
Ahogy átfogtam Kinga derekát és magamhoz húztam valami teljesen furát éreztem a gyomromban, de próbáltam nem figyelni rá.
-Harry. - szólt Kinga. Ma először szólt hozzám ennyire lágyan.
-Hm?
-Tudom, nyálasan hangzik - fordult meg karjaim közt, így szembe került velem - de ma megmentetted egy ember életét.
-Kinga...
-Nem, Harry, tényleg! Köszönöm. Nem tudok mást mondani. Borzasztó hálás vagyok.
-Aludjunk. - mondtam, de igazából egyáltalán nem voltam fáradt. Örültem, hogy Kingával újra kettesben vagyunk.
-Tudod, sose tudtam máshol aludni, csak otthon. De...nekem már nincs olyan, hogy otthon . - mondta és zokogni kezdett, majd hozzám bújt. Tudtam, hogy most fog kijönni rajta ez az egész, most fogta fel, mi is történt ma este.
-Dehogynem, van otthonod. - mondtam, mire vörös szemekkel rám nézett - Itt itthon vagy. - amit mondtam komolyan is gondoltam.
-Szer... - itt egy kicsit megakadt és nyelt egy nagyot - szerintem, a többiek ezzel nem értenének egyet. Nem akarok a terhetekre lenni.
-Hjajj, te. Nehéz eset vagy. - mosolyogtam és sikerült belőle is kicsavarnom egy halovány mosolyt.
-Jó éjszakát. - húzta a mellkasomhoz magát.
-Neked is. - suttogtam.
Először csak bámultam, át Kinga feje fölött, aki már mélyen aludt, szuszogott a karjaim között, de végül engem is elnyomott az álom.
2013. november 9., szombat
One Direction - Story of My Life
Éjjel-nappal ezt hallgatom!!! <3 Hallgassátok ti is:
http://www.youtube.com/v/W-TE_Ys4iwM?autohide=1&version=3&attribution_tag=DvdDRLNLcb1_3zOglpKOJw&autoplay=1&showinfo=1&feature=share&autohide=1
http://www.youtube.com/v/W-TE_Ys4iwM?autohide=1&version=3&attribution_tag=DvdDRLNLcb1_3zOglpKOJw&autoplay=1&showinfo=1&feature=share&autohide=1
2013. november 4., hétfő
Kezdet: 6. rész
Szeptember 15. (vasárnap)
Mikor felébredtem, megijedtem, mert, mi van ha a lányok kerestek én meg közben aludtam. De amikor ránéztem az órámra először megkönnyebbültem, mert még csak 6 órát mutatott. Másodjára viszont megrémültem. Mindig is későn kelő voltam, hogyhogy most ilyen korán keltem? Mi a fene van már megint velem? Hisztiztem ezen vagy öt percet az ágyban, aztán elmentem reggelizni, majd valami normális ruhát kerestem, végül sikerült felöltöznöm. De ebben a nadrágban vastag a vádlim. Miközben ezen tanakodtam csöngettek. Nem úgy beszéltük meg a lányokkal, hogy csak délután megyünk a plázába?
Hát de, úgy beszéltük meg, mert amikor kinyitottam a kaput nem a lányokat láttam. Hanem Harry-t.
-Hát te? - kérdeztem a kapuban állva.
-Nem igazán tudtam aludni, ezért gondoltam átjövök.
-Értem. Gyere be.
-Arra gondoltam, elmehetnénk sétálni valamerre. - nyújtotta felém a kezét, én meg egy vállrándítással bezártam a kaput és megfogtam a kezét.
-Ma is nagyon csinos vagy. - mondta picit elpirulva.
-Köszönöm. - mosolyogtam - Pontosan merre megyünk? - érdeklődtem kíváncsian.
-Nem tudom. Én nem ismerem Pestet.
-Igaz. - motyogtam - Akkor, hová mennél szívesen? Vidámpark, mozi, esetleg egy kis reggelire a Meki-be?
-Meki?
-McDonald's. - segítettem ki.
-Hát, én csak egy parkra gondoltam. Ahol nem zavarnak, mert tudod... - kezdte volna el a szokásos monológját.
-Tudom, híres vagy és felismerek, leszaggatják a pólód, pedig ezt is szereted. - fejeztem be helyette.
-Igen. - mondta nevetve.
-Oké, szóval egy eldugottabb park... - gondolkoztam. Aztán beugrott egy hely, ahova nagyon sokszor szoktam menni, ha magányra vágyom - Megvan! - kiáltottam, mert hirtelen ugrott be a kedvenc parkom helye. Ő csak nevetve hagyta, hogy magam után ráncigáljam, de persze, közben folyamatosan beszélgettünk. Tíz perc múlva már a parkban voltunk és épp a saját padomhoz vonszoltam. Na, nem mintha ott lenne egy név tábla, csak én ott szoktam ülni, mert szerintem az a leghangulatosabb pad egész Budapesten. Mikor a fűzfa előtt megálltam mutatva Harry-nek, hogy merre menjen megtorpant, én peidg nevetve széthúztam a fűzfa lombját mintegy színházi függönyt és "bementem", utánam pedig jött Hazza is.
-Na, hogy tetszik?
-Hű. Ez nagyon szép. - ámuldozott.
-Igen, szerintem is csodálatos. - néztem körbe a jól ismert helyen - olyan biztonságot keltő vagy nem is tudom. Itt mindig nyugodtan tudok gondolkozni és meglátni a dolgok jó oldalát.
Leültünk a padra, ami igaz, nem a fa törzsénél volt, hanem a földig érő lombkoronájának belső oldalán, így csak a törzsét láttuk a fűzfámnak, de úgy gondolom, ezért volt ilyen otthonos az egész.
-Sokszor szoktál idejönni? - kérdezte.
-Igen. Mostanában nagyon sokszor. - csúszott ki a számom.
-Miért? - szorongatta meg egy kicsit a vállam, amit jobb karjával karolt át.
-Misi miatt. - mondtam, és úgy döntöttem megbízok benne, neki kiöntöm a lelkem. Nem tudom jó döntés volt-e, de már megtettem és eddig nem bántam meg.
-Az ki? - ráncolta össze szemöldökét.
-Egy jó barátom. Vagyis én szeretném, hogy ez több legyen mint barátság, de kizárt dolog, hogy ő is így érezzen. - piszkáltam Harry felsőjét.
-Szereted? - kérdezte tökre komoly arccal, mire én megráztam és hozzá bújtam, Harry meg még erősebben fogta a vállam mint eddig.
-Akkor miért vagy szomorú?
-Nem szeretem, csak kedvelem és szeretném, ha ő se utálna. Viszont van rosszabb is.
-Barátnője van? - kérdezte Harry a szemembe nézve.
-Még az is jobb lenne. - válaszoltam és tényleg így gondoltam.
-Hát akkor? - csodálkozott.
-Elmegy - eddig is a könnyeimmel küszködtem, de a következő szónál hagytam, hogy egy legördüljön az arcomon - Párizsba.
Harry először meglepődött, hogy könnyes szemekkel lát és a szavakat kereste, hogy erre mit is mondjon, de aztán nem szólt semmit, csak magához ölelt. Telibe talált. Nem kellett semmit reagálnia, csak megölelnie és egyből nyugodtabb lettem. Valahogy, Harry karjaiban, már nem is éreztem ennek a dolognak a hatalmas súlyát.
-Köszönöm. - suttogtam és Harry még jobban a karjaiba zárt.
-Nincs mit. - mondta rekedtes hangján.
Mikor elengedett csak néztünk egymásra, majd arca egyre közeledett felém. Először azt hittem meg akar csókolni, de végül csak egy puszit kaptam arcomra és letörölte könnyeim. Hálásan mosolyogva vállára hajtottam a fejem.
-Örülök, hogy megoszthattam valakivel.
-Örülök, hogy velem osztottad meg. - válaszolta és jobb kezét a derekamon pihentette.
Pár percig csak ültünk egymás mellett, gondolatainkba merülve, aztán én törtem meg a csendet.
-Meddig kell a leendő barátnődet játszanom? - kérdeztem, Harry arcát fürkészve.
-Miért, olyan nehéz feladat?
-Aha. - húztam az agyát.
-Ne már, kérlek! - nézett rám boci szemekkel - Még pár...
-Napig?
-Hetet akartam mondani.
-Na, azt már nem. - kértem ki magamnak, tettetett felháborodással.
-Légysz'i.
-Hát jó. - adtam be a derekam - De nem ingyen dolgozom. - tettem fel a mutató ujjam.
-Ohóó. - húzogatta fel-le a szemöldökét.
-Lökött. - ütöttem a mellkasára vörös fejjel.
-Akkor mit szeretnél?
-Öhm, khm. - köszörültem meg a torkom - Kaphatnék...szóval lehetne az, hogy adsz nekem kettő... - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert közbe szólt.
-Csak nem VIP jegyet akarsz kérni, magadnak és a barátnődnek? Mert ha igen, akkor szólok, hogy persze. Kaphatsz. - mosolygott, én meg a nyakába ugrottam.
-Ezt meg honnan tudtad?
-Eleanor mondta, hogy az egyik barátnődet is vinnéd vásárolni, de Sophi egy elég béna indokkal nem engedte. - mondta, miután megkérte, hogy engedjem levegőt kapni, úgyhogy én az ölében ülve hallgattam válaszát, ami kicsit sokkolt.
-Úgy látom nem vagyok neki valami szimpatikus. Mármint Sophi-nak.
-Jaj, dehogyis. Ne légy buta, mindenki szeret téged, még Sophi is. - de láttam rajta, hogy csak azért mondja, hogy jobb kedvre derítsen.
-Aha, persze.
-Na, jó. - fogta meg a két kezem és a szemembe nézett - Nem hagyjuk, hogy Sophi az utunkba álljon, ugye? - kérdezte komoly arccal, de a szemében láttam, hogy mosolyog.
-Ahogy mondod. - tartottam vissza a nevetést, ami nem igazán sikerült, mert néha ilyen kis nevetés foszlányok buktak ki belőlem és ezek még jobban röhögésre buzdítottak. Ami ki is tört, de olyan hirtelen, hogy még Harry is hátrahőkölt egy kicsit. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a röhögést. Vállába fúrtam a fejem és folyamatosan vihogtam, majd, mikor felegyenesedtem Harry, még mindig meglepődött arcával találkoztam.
-Befejezted? - kérdezte "kedvesen".
-Igen.
-Biztos?
-Nem. - és újra vihorászni kezdtem. De ilyenkor már Harry se bírta és vállamra téve állát aranyosan kacagni kezdett, én meg átkulcsoltam nyakát karjaimmal. Így ültünk még nagyon sokáig, pedig a nevetést már rég abbahagytuk. Harry egy ismerős dallamot dúdolva hatalmas kezeit hátamról a derekamra csúsztatta, míg én jobban magamhoz húztam. A lábaim remegtek és ha nem ültem volna tuti összeesek, a szívem ki akart ugrani a helyéről, annyira kalimpált, a tenyerem meg úgy izzadt, mintha valami vizsgán lennék. A gyomromban ott röpködtek azok a bizonyos pillangók, amikről olyan sokat olvastam már a szerelemről szóló könyvekben, de sose tudtam, hogy milyen érzés. A pulzusom az egekbe szökött és a fülembe úgy zúgott a vér, hogy alig hallottam a vidáman csipogó madárkák hangját.
Mikor elengedett az órájára nézett és bólintott jelezve, ideje mennünk. Kikászálódtam az öléből majd kezemet nyújtva felsegítettem. Hazafelé is a kezemet fogta, de egyikünk se volt beszédes kedvében, úgyhogy csöndben vánszorogtunk, szorosan egymás mellett. A kapu előtt kaptam egy hosszú puszit az arcomra és egy ölelést, majd Harry mélyen enyémbe fúrt tekintetét.
-Szeretném ezt majd megismételni. - mondta, pici mosollyal, miközben kezei még a nem akarták elengedni derekam.
-Én is.
-Mi lenne ha megmutatnád nekünk Magyarországot? - támasztotta homlokát az enyémnek.
-Mit mutassak meg, a kis ABC-t? - kérdeztem nevetve, de Harry nem értékelte a poént, úgyhogy kicsit komolyabbra váltottam - Úgy érted legyek az idegenvezetőtök?
-Úgy. Te délelőtt suliban vagy, mi meg próbálunk. Délután meg elviszel minket, olyan helyekre amit szerinted érdemes megnézni. Na?
-Oké. - rántottam egyet a vállamon, mert ennek a programnak nem láttam akadályát.
-Szuper. - puszilt meg újra, majd hátrálva integetni kezdett, végül vigyorogva megfordult.
-Várj! - szóltam utána, mire félvállról visszanézett - A többieknek is tetszeni fog az ötlet?
-Velük már lebeszéltem. - kacsintott és egy utolsót intve elballagott.
A vigyoromat még az se törölte le, hogy belépve a házba anyum rám ripakodott, hogy hol voltam már megint.
-Csak kiszellőztettem a fejem. - válaszoltam mosolyogva.
-Mi ez a jó kedv? - enyhült meg egy kicsit anyu.
-Öhm. Délután a lányokkal plázázni megyünk. - improvizáltam.
-Rendben. Pénzed van még?
-Persze. - mondtam, majd én is leültem ebédelni, utána meg olvastam. Igaz nem volt sok időm de kiemelném, hogy Becca Fitzpatrick még ilyen kis időre is eltud varázsolni. Fél 2-kor hívott Perrie, hogy öt perc múlva a ház előtt lesznek, kezdjek el készülődni.
Ennél a ruhánál döntöttem:
Egyszerű, nem feltűnő, de mégis elegáns összeállítást. 'Ez az én stílusom...azt hiszem.' gondoltam magamban és már csöngettek is. A plázában nem volt akkora tömeg, így a lányoknak is kevesebb esélyük volt lebukni. Bár volt rajtuk napszemüveg, kapucni (Perrie), magas nyakú szövetkabát (Sophi) vagy fél arcot takaró sál (Eleanor) egy őrült rajongó biztos felismerte volna őket. De ilyenre nem került sor, nyugodtan vásárolgathattunk. Három óra barangolás után elfárad az ember és, mivel mi is elfáradtunk, leültünk egy kávéra.
-Miért nem mondhattam el Annának, hogy találkoztam a fiúkkal?
-Az ki? - érdeklődött kulturáltan Perrie.
-A barátnőm, akit el akartam ma ide hozni. - ittam bele a kávémba, de rögtön le is tettem. Azt hiszem leégettem a nyelvem.
-Mesélj róla egy kicsit. - kérlelt Eleanor.
-Hát. - gondolkodtam - Egy teljesen megbízható, a legaranyosabb lány, akivel valaha is találkoztam. - soroltam -Remek barát és vicces meg minden...viszont nem tud titkot tartani. - húztam el a szám, mert eszembe jutott a múlt évi karácsony.
-Na, ettől féltem. - csapott a combjára Sophi.
-Mitől? - értetlenkedtem.
-Hát, hogy egy olyan lány, mint ő, biztos szétkürtölné, hogy ő bizony találkozott a One Direction-nal és azt is tudja, hogy hol vannak. - forgatta a szemét, kicsit sem kedvesen Sophi.
-Ez nem igaz. - sütöttem le a szemem motyogva. Akkor most nem mondhatom el az egyik legjobb barátnőmnek, hogy találkoztam a kedvenc bandánk tagjaival? Sőt, az egyikkel még kifejezetten jóban is vagyok, annyira, hogy egymást kezét fogtuk, amikor elmentünk sétálni egy kicsit, reggel 8-kor? Te jó ég milyen izgalmas életem lett hirtelen... - Akkor ne is mondjak neki semmit?
-Ne.
-Oké. - vontam meg a vállam. - Lapozzunk.
-Harry közölte már veled a fantasztikus ötletét? - kérdezte hirtelen Perrie, miközben szívószállal itta kávéját.
-Melyikre gondolsz?
-Hát, hogy együtt felfedezzük Magyarországot! - kiáltotta Perrie, mire többen is felénk fordultak, mi meg szakadtunk a röhögéstől.
-Amúgy igen, már mondta. - hagytam abba a nevetést nagy nehezen.
-És? Ugye elviszel minket? - kérdezte izgatottan Eleanor.
-Nem. - füllentettem, aminek köszönhetően felém repült egy szívószál, egy papírzsepi és egy szájfény, amit Eleanor rögtön vissza is kért, mert elmondása szerint az a kedvence - Persze, hogy elviszlek titeket, ti bolondok. Ki nem hagynám! - vigyorogtam önfeledten.
-Na, azért. Harry-nek mit mondtál? - kérdezte Sophi.
-Természetesen azt, hogy igen. - mosolyogtam, visszaemlékezve a reggeli kis kiruccanásunk utolsó képkockáira.
-Ezt mikor mondta neked?
-Ma reggel. - válaszoltam, és erre a lányok, sejtelmesen mosolyogva összenéztek. - Mi az?
-Tegnap este miután hazakísértük Sophi-t is, visszamentünk Bettiékhez. Reggel már fél 6-kor a konyhában csörömpölt Hazza, felébresztve Louis-t és engem, mert nekünk a földszinten van a szobánk. Mikor kiértünk a konyhába egyből letámadott azzal a kérdéssel, hogy korán lenne-e hozzád átmenni, én meg rávágtam, hogy igen. Erre ő fogta magát és egy 'Boltba mentem!' kiáltással le is lépett. - mesélte unott arccal Eleanor - De akkor úgy látszik "eltévedt" és nálad kötött ki. - rajzolt macskakörmöt a levegőbe.
-Hát igen.
-És? - kérdezte Perrie kíváncsi szemekkel.
-Mi az? - nem értettem, mit akar tudni.
-Hát mit csináltatok? Mert Harry csak fél 11-re ért haza. Szatyrokkal, vagyis ebéddel együtt. - tűnődött Perrie.
-Hát semmit - de mivel elég szúrósan néztek rám folytattam - ,csak elmentünk egy parkba beszélgettünk meg nevettünk, de ennyi. - vontam meg a vállam és beleittam a kávémba, mintha ez egyáltalán nem lenne érdekes, fontos dolog. Pedig mennyire, hogy az!
-És tudja, hogy tetszik neked? - tapintott a lényegre Sophi, én meg félre nyeltem a kávét.
-Mi? - köhögtem - Nekem más tetszik, nem Harry. - mondtam, mire Sophi felvonta íves szemöldökét, Perrie kinevetett, Eleanor pedig csak mosolyogva megingatta fejét. - De tényleg! - mondtam nekik, mind hiába.
-Ugyan, Kinga, látszik, hogy megőrülsz érte. - simította végig a karomat Eleanor. Utána meg olyat mondott ami nagyon, de nagyon meglepett - És hidd el, ha nem kéne játszanod a barátnőjét, akkor is ezt mondanánk.
-Ezt meg honnan tudjátok? - fagytam le teljesen.
-Tényleg azt hitted, hogy tud hazudni a fiúknak? - kérdezte lesajnálóan Sophi.
-Akkor most Harry nekem hazudott, nem a fiúknak? - gondolkodtam, de mivel Eleanor átkarolta a vállam, a többiek meg bólogattak rájöttem, hangosan is kimondtam. - Miért?
-Szerinted? - kérdezte Perrie kedvesen mosolyogva.
-Óóó, oké. - esett le. Szóval Harry hazudott nekem, hogy legyek az ál-barátnője, közben belé szeretek és ő újra megszerezte amit akart. Nagyszerű, én meg bedőltem neki. - Mindegy. - rántottam meg a vállam, mintha nem érdekelne, de persze a lányokat nem lehet átverni, így a tenyerembe temettem az arcom és egy óriásit sóhajtottam. - Nem baj ha...szóval most inkább hazamennék. - motyogtam.
-Hazakísérjünk? - kérdezte kedvesen Eleanor.
-Nem, nem kell. Köszönöm. - álltam fel majd miután mindannyiukat megöleltem, egy halovány mosoly kíséretében intettem egyet és elindultam. Ki a kávézóból, ki a plázából, ki a világból. Miközben mentem hazafele egyre csak kavarogtak a gondolataim és már az utcánkban voltam, mikor nekimentem valakinek. Annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem, más is van rajtam kívül az utcán. Amint felnéztem egy mosolygós szempárral találtam szembe magam. Ajj már, miért kell most itt lennie?
-Szia! - köszöntött mosolyogva Harry.
A szemébe néztem, majd se puszi-se pá, kikerültem. Nem csodálom, hogy kellett neki pár másodperc, mire felocsúdott a döbbenetből. És persze, miután ez megtörtént szaladt utánam.
-Hé! - ért utol és a karomat fogva szembe fordított magával - Mi a baj? - kérdezte és már nyomát se láttam az előbbi mosolygós fejének, helyette inkább aggodalmat vettem észre szemében. Hát aggódhat is.
-Még te kérdezed, hogy mi a baj? Harry, te élvezed ezt? - bukott ki belőlem, mert már nem bírtam elviselni ártatlan tekintetét.
-Nem igazán tudom, miről beszélsz. - makogott össze-vissza.
-Nem? Harry, ne játszd itt nekem az ártatlant! Élvezted, mi? Végre itt egy új csaj, akit csőbe húzhatok. Ezt gondoltad, ugye? Csak tudod, nekem nem tetszik ez a játék, úgyhogy köszönöm nem kérek belőle.
-Kinga... - ejtette ki szinte suttogva a nevem.
-Miért hazudtál? Azt hitted sose jövök rá és a csak úgy a karjaidba omlok? Tudod, majdnem megtörtént, de szerencsére csak majdnem. Miért hazudtál? - kérdeztem most már teljesen nyugodt hangon. Lehet, hogy csak én fújtam fel a dolgot, de akkor is tudnia kellett, hogy én nem olyan lány vagyok akivel lehet ilyet játszani.
-Én...én...nem...nem tudom. - nézte folyamatosan a cipőm orrát, mintha olyan érdekes lenne. Pedig nem volt az.
-Gondoltam. - és elrohantam volna, ha Harry nem fogja meg a kezem.
-Igen, tényleg, nem mondtam semmit a fiúknak és neked nem mondtam igazat. - nézett mélyen a szemembe. Épp válaszra nyitottam a szám, de ő megelőzött - De abban nincs igazad, hogy úgy néztem rád, mint egy lányra, akit csőbe húzhatok. - idézte vissza szavaimat - És igen, tudtam, hogy egyszer rá fogsz jönni, de reménykedtem, hogy ennél kicsit később. - nézett egy fél másodpercet oldalra, mintha csak szégyellné magát, aztán újra az arcomra szegezte tekintetét - És örülök, hogy már közel járok a célhoz - húzta félénk mosolyra a száját - Bár biztos, hogy most újra kell kezdenem. Ha nem is az elejéről, de újra kell járnom minden egyes lépést, ugye? - kérdezte félve.
Az agyam azt súgta 'nehogy már megbocsáss neki', de a szívem meg se hallotta és valószínűleg ő irányította a testem, mert a következő pillanatban Harry-hez bújtam és nem is akartam elengedni. Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, Harry összefonta kezeit derekamnál és még jobban magához ölelt.
-Nagyon haragszol? - suttogta a fülembe.
-Nem nagyon, de azért egy kicsit igen. Viszont, nem kell újra kezdened mindent. Folytasd csak ott, ahol abbahagytad. - mondtam mosolyogva, ő meg nyomott egy puszit a fejemre.
Hazafelé átkarolta a vállam, majd a kapuban egy újabb öleléssel búcsúzott. Mikor elengedett, belenyúlt a zsebébe és két ilyet nyomott a kezembe:
-Majd akkor holnap hívlak, amikor végeztünk. - intett és már el is ment.
-Köszönöm! - kiáltottam utána, mire ő hátrafordulva küldött felém egy gyönyörű mosolyt, én meg boldogan mentem be a házba.
Otthon megvacsoráztunk, majd családi moziztunk egyet, zuhanyzás után pedig álomra hajtottam a fejem. Ezt de szépen írtam le! Na, jó éjt.
Mikor felébredtem, megijedtem, mert, mi van ha a lányok kerestek én meg közben aludtam. De amikor ránéztem az órámra először megkönnyebbültem, mert még csak 6 órát mutatott. Másodjára viszont megrémültem. Mindig is későn kelő voltam, hogyhogy most ilyen korán keltem? Mi a fene van már megint velem? Hisztiztem ezen vagy öt percet az ágyban, aztán elmentem reggelizni, majd valami normális ruhát kerestem, végül sikerült felöltöznöm. De ebben a nadrágban vastag a vádlim. Miközben ezen tanakodtam csöngettek. Nem úgy beszéltük meg a lányokkal, hogy csak délután megyünk a plázába?
Hát de, úgy beszéltük meg, mert amikor kinyitottam a kaput nem a lányokat láttam. Hanem Harry-t.
-Hát te? - kérdeztem a kapuban állva.
-Nem igazán tudtam aludni, ezért gondoltam átjövök.
-Értem. Gyere be.
-Arra gondoltam, elmehetnénk sétálni valamerre. - nyújtotta felém a kezét, én meg egy vállrándítással bezártam a kaput és megfogtam a kezét.
-Ma is nagyon csinos vagy. - mondta picit elpirulva.
-Köszönöm. - mosolyogtam - Pontosan merre megyünk? - érdeklődtem kíváncsian.
-Nem tudom. Én nem ismerem Pestet.
-Igaz. - motyogtam - Akkor, hová mennél szívesen? Vidámpark, mozi, esetleg egy kis reggelire a Meki-be?
-Meki?
-McDonald's. - segítettem ki.
-Hát, én csak egy parkra gondoltam. Ahol nem zavarnak, mert tudod... - kezdte volna el a szokásos monológját.
-Tudom, híres vagy és felismerek, leszaggatják a pólód, pedig ezt is szereted. - fejeztem be helyette.
-Igen. - mondta nevetve.
-Oké, szóval egy eldugottabb park... - gondolkoztam. Aztán beugrott egy hely, ahova nagyon sokszor szoktam menni, ha magányra vágyom - Megvan! - kiáltottam, mert hirtelen ugrott be a kedvenc parkom helye. Ő csak nevetve hagyta, hogy magam után ráncigáljam, de persze, közben folyamatosan beszélgettünk. Tíz perc múlva már a parkban voltunk és épp a saját padomhoz vonszoltam. Na, nem mintha ott lenne egy név tábla, csak én ott szoktam ülni, mert szerintem az a leghangulatosabb pad egész Budapesten. Mikor a fűzfa előtt megálltam mutatva Harry-nek, hogy merre menjen megtorpant, én peidg nevetve széthúztam a fűzfa lombját mintegy színházi függönyt és "bementem", utánam pedig jött Hazza is.
-Na, hogy tetszik?
-Hű. Ez nagyon szép. - ámuldozott.
-Igen, szerintem is csodálatos. - néztem körbe a jól ismert helyen - olyan biztonságot keltő vagy nem is tudom. Itt mindig nyugodtan tudok gondolkozni és meglátni a dolgok jó oldalát.
Leültünk a padra, ami igaz, nem a fa törzsénél volt, hanem a földig érő lombkoronájának belső oldalán, így csak a törzsét láttuk a fűzfámnak, de úgy gondolom, ezért volt ilyen otthonos az egész.
-Sokszor szoktál idejönni? - kérdezte.
-Igen. Mostanában nagyon sokszor. - csúszott ki a számom.
-Miért? - szorongatta meg egy kicsit a vállam, amit jobb karjával karolt át.
-Misi miatt. - mondtam, és úgy döntöttem megbízok benne, neki kiöntöm a lelkem. Nem tudom jó döntés volt-e, de már megtettem és eddig nem bántam meg.
-Az ki? - ráncolta össze szemöldökét.
-Egy jó barátom. Vagyis én szeretném, hogy ez több legyen mint barátság, de kizárt dolog, hogy ő is így érezzen. - piszkáltam Harry felsőjét.
-Szereted? - kérdezte tökre komoly arccal, mire én megráztam és hozzá bújtam, Harry meg még erősebben fogta a vállam mint eddig.
-Akkor miért vagy szomorú?
-Nem szeretem, csak kedvelem és szeretném, ha ő se utálna. Viszont van rosszabb is.
-Barátnője van? - kérdezte Harry a szemembe nézve.
-Még az is jobb lenne. - válaszoltam és tényleg így gondoltam.
-Hát akkor? - csodálkozott.
-Elmegy - eddig is a könnyeimmel küszködtem, de a következő szónál hagytam, hogy egy legördüljön az arcomon - Párizsba.
Harry először meglepődött, hogy könnyes szemekkel lát és a szavakat kereste, hogy erre mit is mondjon, de aztán nem szólt semmit, csak magához ölelt. Telibe talált. Nem kellett semmit reagálnia, csak megölelnie és egyből nyugodtabb lettem. Valahogy, Harry karjaiban, már nem is éreztem ennek a dolognak a hatalmas súlyát.
-Köszönöm. - suttogtam és Harry még jobban a karjaiba zárt.
-Nincs mit. - mondta rekedtes hangján.
Mikor elengedett csak néztünk egymásra, majd arca egyre közeledett felém. Először azt hittem meg akar csókolni, de végül csak egy puszit kaptam arcomra és letörölte könnyeim. Hálásan mosolyogva vállára hajtottam a fejem.
-Örülök, hogy megoszthattam valakivel.
-Örülök, hogy velem osztottad meg. - válaszolta és jobb kezét a derekamon pihentette.
Pár percig csak ültünk egymás mellett, gondolatainkba merülve, aztán én törtem meg a csendet.
-Meddig kell a leendő barátnődet játszanom? - kérdeztem, Harry arcát fürkészve.
-Miért, olyan nehéz feladat?
-Aha. - húztam az agyát.
-Ne már, kérlek! - nézett rám boci szemekkel - Még pár...
-Napig?
-Hetet akartam mondani.
-Na, azt már nem. - kértem ki magamnak, tettetett felháborodással.
-Légysz'i.
-Hát jó. - adtam be a derekam - De nem ingyen dolgozom. - tettem fel a mutató ujjam.
-Ohóó. - húzogatta fel-le a szemöldökét.
-Lökött. - ütöttem a mellkasára vörös fejjel.
-Akkor mit szeretnél?
-Öhm, khm. - köszörültem meg a torkom - Kaphatnék...szóval lehetne az, hogy adsz nekem kettő... - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert közbe szólt.
-Csak nem VIP jegyet akarsz kérni, magadnak és a barátnődnek? Mert ha igen, akkor szólok, hogy persze. Kaphatsz. - mosolygott, én meg a nyakába ugrottam.
-Ezt meg honnan tudtad?
-Eleanor mondta, hogy az egyik barátnődet is vinnéd vásárolni, de Sophi egy elég béna indokkal nem engedte. - mondta, miután megkérte, hogy engedjem levegőt kapni, úgyhogy én az ölében ülve hallgattam válaszát, ami kicsit sokkolt.
-Úgy látom nem vagyok neki valami szimpatikus. Mármint Sophi-nak.
-Jaj, dehogyis. Ne légy buta, mindenki szeret téged, még Sophi is. - de láttam rajta, hogy csak azért mondja, hogy jobb kedvre derítsen.
-Aha, persze.
-Na, jó. - fogta meg a két kezem és a szemembe nézett - Nem hagyjuk, hogy Sophi az utunkba álljon, ugye? - kérdezte komoly arccal, de a szemében láttam, hogy mosolyog.
-Ahogy mondod. - tartottam vissza a nevetést, ami nem igazán sikerült, mert néha ilyen kis nevetés foszlányok buktak ki belőlem és ezek még jobban röhögésre buzdítottak. Ami ki is tört, de olyan hirtelen, hogy még Harry is hátrahőkölt egy kicsit. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a röhögést. Vállába fúrtam a fejem és folyamatosan vihogtam, majd, mikor felegyenesedtem Harry, még mindig meglepődött arcával találkoztam.
-Befejezted? - kérdezte "kedvesen".
-Igen.
-Biztos?
-Nem. - és újra vihorászni kezdtem. De ilyenkor már Harry se bírta és vállamra téve állát aranyosan kacagni kezdett, én meg átkulcsoltam nyakát karjaimmal. Így ültünk még nagyon sokáig, pedig a nevetést már rég abbahagytuk. Harry egy ismerős dallamot dúdolva hatalmas kezeit hátamról a derekamra csúsztatta, míg én jobban magamhoz húztam. A lábaim remegtek és ha nem ültem volna tuti összeesek, a szívem ki akart ugrani a helyéről, annyira kalimpált, a tenyerem meg úgy izzadt, mintha valami vizsgán lennék. A gyomromban ott röpködtek azok a bizonyos pillangók, amikről olyan sokat olvastam már a szerelemről szóló könyvekben, de sose tudtam, hogy milyen érzés. A pulzusom az egekbe szökött és a fülembe úgy zúgott a vér, hogy alig hallottam a vidáman csipogó madárkák hangját.
Mikor elengedett az órájára nézett és bólintott jelezve, ideje mennünk. Kikászálódtam az öléből majd kezemet nyújtva felsegítettem. Hazafelé is a kezemet fogta, de egyikünk se volt beszédes kedvében, úgyhogy csöndben vánszorogtunk, szorosan egymás mellett. A kapu előtt kaptam egy hosszú puszit az arcomra és egy ölelést, majd Harry mélyen enyémbe fúrt tekintetét.
-Szeretném ezt majd megismételni. - mondta, pici mosollyal, miközben kezei még a nem akarták elengedni derekam.
-Én is.
-Mi lenne ha megmutatnád nekünk Magyarországot? - támasztotta homlokát az enyémnek.
-Mit mutassak meg, a kis ABC-t? - kérdeztem nevetve, de Harry nem értékelte a poént, úgyhogy kicsit komolyabbra váltottam - Úgy érted legyek az idegenvezetőtök?
-Úgy. Te délelőtt suliban vagy, mi meg próbálunk. Délután meg elviszel minket, olyan helyekre amit szerinted érdemes megnézni. Na?
-Oké. - rántottam egyet a vállamon, mert ennek a programnak nem láttam akadályát.
-Szuper. - puszilt meg újra, majd hátrálva integetni kezdett, végül vigyorogva megfordult.
-Várj! - szóltam utána, mire félvállról visszanézett - A többieknek is tetszeni fog az ötlet?
-Velük már lebeszéltem. - kacsintott és egy utolsót intve elballagott.
A vigyoromat még az se törölte le, hogy belépve a házba anyum rám ripakodott, hogy hol voltam már megint.
-Csak kiszellőztettem a fejem. - válaszoltam mosolyogva.
-Mi ez a jó kedv? - enyhült meg egy kicsit anyu.
-Öhm. Délután a lányokkal plázázni megyünk. - improvizáltam.
-Rendben. Pénzed van még?
-Persze. - mondtam, majd én is leültem ebédelni, utána meg olvastam. Igaz nem volt sok időm de kiemelném, hogy Becca Fitzpatrick még ilyen kis időre is eltud varázsolni. Fél 2-kor hívott Perrie, hogy öt perc múlva a ház előtt lesznek, kezdjek el készülődni.
Ennél a ruhánál döntöttem:
Egyszerű, nem feltűnő, de mégis elegáns összeállítást. 'Ez az én stílusom...azt hiszem.' gondoltam magamban és már csöngettek is. A plázában nem volt akkora tömeg, így a lányoknak is kevesebb esélyük volt lebukni. Bár volt rajtuk napszemüveg, kapucni (Perrie), magas nyakú szövetkabát (Sophi) vagy fél arcot takaró sál (Eleanor) egy őrült rajongó biztos felismerte volna őket. De ilyenre nem került sor, nyugodtan vásárolgathattunk. Három óra barangolás után elfárad az ember és, mivel mi is elfáradtunk, leültünk egy kávéra.
-Miért nem mondhattam el Annának, hogy találkoztam a fiúkkal?
-Az ki? - érdeklődött kulturáltan Perrie.
-A barátnőm, akit el akartam ma ide hozni. - ittam bele a kávémba, de rögtön le is tettem. Azt hiszem leégettem a nyelvem.
-Mesélj róla egy kicsit. - kérlelt Eleanor.
-Hát. - gondolkodtam - Egy teljesen megbízható, a legaranyosabb lány, akivel valaha is találkoztam. - soroltam -Remek barát és vicces meg minden...viszont nem tud titkot tartani. - húztam el a szám, mert eszembe jutott a múlt évi karácsony.
-Na, ettől féltem. - csapott a combjára Sophi.
-Mitől? - értetlenkedtem.
-Hát, hogy egy olyan lány, mint ő, biztos szétkürtölné, hogy ő bizony találkozott a One Direction-nal és azt is tudja, hogy hol vannak. - forgatta a szemét, kicsit sem kedvesen Sophi.
-Ez nem igaz. - sütöttem le a szemem motyogva. Akkor most nem mondhatom el az egyik legjobb barátnőmnek, hogy találkoztam a kedvenc bandánk tagjaival? Sőt, az egyikkel még kifejezetten jóban is vagyok, annyira, hogy egymást kezét fogtuk, amikor elmentünk sétálni egy kicsit, reggel 8-kor? Te jó ég milyen izgalmas életem lett hirtelen... - Akkor ne is mondjak neki semmit?
-Ne.
-Oké. - vontam meg a vállam. - Lapozzunk.
-Harry közölte már veled a fantasztikus ötletét? - kérdezte hirtelen Perrie, miközben szívószállal itta kávéját.
-Melyikre gondolsz?
-Hát, hogy együtt felfedezzük Magyarországot! - kiáltotta Perrie, mire többen is felénk fordultak, mi meg szakadtunk a röhögéstől.
-Amúgy igen, már mondta. - hagytam abba a nevetést nagy nehezen.
-És? Ugye elviszel minket? - kérdezte izgatottan Eleanor.
-Nem. - füllentettem, aminek köszönhetően felém repült egy szívószál, egy papírzsepi és egy szájfény, amit Eleanor rögtön vissza is kért, mert elmondása szerint az a kedvence - Persze, hogy elviszlek titeket, ti bolondok. Ki nem hagynám! - vigyorogtam önfeledten.
-Na, azért. Harry-nek mit mondtál? - kérdezte Sophi.
-Természetesen azt, hogy igen. - mosolyogtam, visszaemlékezve a reggeli kis kiruccanásunk utolsó képkockáira.
-Ezt mikor mondta neked?
-Ma reggel. - válaszoltam, és erre a lányok, sejtelmesen mosolyogva összenéztek. - Mi az?
-Tegnap este miután hazakísértük Sophi-t is, visszamentünk Bettiékhez. Reggel már fél 6-kor a konyhában csörömpölt Hazza, felébresztve Louis-t és engem, mert nekünk a földszinten van a szobánk. Mikor kiértünk a konyhába egyből letámadott azzal a kérdéssel, hogy korán lenne-e hozzád átmenni, én meg rávágtam, hogy igen. Erre ő fogta magát és egy 'Boltba mentem!' kiáltással le is lépett. - mesélte unott arccal Eleanor - De akkor úgy látszik "eltévedt" és nálad kötött ki. - rajzolt macskakörmöt a levegőbe.
-Hát igen.
-És? - kérdezte Perrie kíváncsi szemekkel.
-Mi az? - nem értettem, mit akar tudni.
-Hát mit csináltatok? Mert Harry csak fél 11-re ért haza. Szatyrokkal, vagyis ebéddel együtt. - tűnődött Perrie.
-Hát semmit - de mivel elég szúrósan néztek rám folytattam - ,csak elmentünk egy parkba beszélgettünk meg nevettünk, de ennyi. - vontam meg a vállam és beleittam a kávémba, mintha ez egyáltalán nem lenne érdekes, fontos dolog. Pedig mennyire, hogy az!
-És tudja, hogy tetszik neked? - tapintott a lényegre Sophi, én meg félre nyeltem a kávét.
-Mi? - köhögtem - Nekem más tetszik, nem Harry. - mondtam, mire Sophi felvonta íves szemöldökét, Perrie kinevetett, Eleanor pedig csak mosolyogva megingatta fejét. - De tényleg! - mondtam nekik, mind hiába.
-Ugyan, Kinga, látszik, hogy megőrülsz érte. - simította végig a karomat Eleanor. Utána meg olyat mondott ami nagyon, de nagyon meglepett - És hidd el, ha nem kéne játszanod a barátnőjét, akkor is ezt mondanánk.
-Ezt meg honnan tudjátok? - fagytam le teljesen.
-Tényleg azt hitted, hogy tud hazudni a fiúknak? - kérdezte lesajnálóan Sophi.
-Akkor most Harry nekem hazudott, nem a fiúknak? - gondolkodtam, de mivel Eleanor átkarolta a vállam, a többiek meg bólogattak rájöttem, hangosan is kimondtam. - Miért?
-Szerinted? - kérdezte Perrie kedvesen mosolyogva.
-Óóó, oké. - esett le. Szóval Harry hazudott nekem, hogy legyek az ál-barátnője, közben belé szeretek és ő újra megszerezte amit akart. Nagyszerű, én meg bedőltem neki. - Mindegy. - rántottam meg a vállam, mintha nem érdekelne, de persze a lányokat nem lehet átverni, így a tenyerembe temettem az arcom és egy óriásit sóhajtottam. - Nem baj ha...szóval most inkább hazamennék. - motyogtam.
-Hazakísérjünk? - kérdezte kedvesen Eleanor.
-Nem, nem kell. Köszönöm. - álltam fel majd miután mindannyiukat megöleltem, egy halovány mosoly kíséretében intettem egyet és elindultam. Ki a kávézóból, ki a plázából, ki a világból. Miközben mentem hazafele egyre csak kavarogtak a gondolataim és már az utcánkban voltam, mikor nekimentem valakinek. Annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem, más is van rajtam kívül az utcán. Amint felnéztem egy mosolygós szempárral találtam szembe magam. Ajj már, miért kell most itt lennie?
-Szia! - köszöntött mosolyogva Harry.
A szemébe néztem, majd se puszi-se pá, kikerültem. Nem csodálom, hogy kellett neki pár másodperc, mire felocsúdott a döbbenetből. És persze, miután ez megtörtént szaladt utánam.
-Hé! - ért utol és a karomat fogva szembe fordított magával - Mi a baj? - kérdezte és már nyomát se láttam az előbbi mosolygós fejének, helyette inkább aggodalmat vettem észre szemében. Hát aggódhat is.
-Még te kérdezed, hogy mi a baj? Harry, te élvezed ezt? - bukott ki belőlem, mert már nem bírtam elviselni ártatlan tekintetét.
-Nem igazán tudom, miről beszélsz. - makogott össze-vissza.
-Nem? Harry, ne játszd itt nekem az ártatlant! Élvezted, mi? Végre itt egy új csaj, akit csőbe húzhatok. Ezt gondoltad, ugye? Csak tudod, nekem nem tetszik ez a játék, úgyhogy köszönöm nem kérek belőle.
-Kinga... - ejtette ki szinte suttogva a nevem.
-Miért hazudtál? Azt hitted sose jövök rá és a csak úgy a karjaidba omlok? Tudod, majdnem megtörtént, de szerencsére csak majdnem. Miért hazudtál? - kérdeztem most már teljesen nyugodt hangon. Lehet, hogy csak én fújtam fel a dolgot, de akkor is tudnia kellett, hogy én nem olyan lány vagyok akivel lehet ilyet játszani.
-Én...én...nem...nem tudom. - nézte folyamatosan a cipőm orrát, mintha olyan érdekes lenne. Pedig nem volt az.
-Gondoltam. - és elrohantam volna, ha Harry nem fogja meg a kezem.
-Igen, tényleg, nem mondtam semmit a fiúknak és neked nem mondtam igazat. - nézett mélyen a szemembe. Épp válaszra nyitottam a szám, de ő megelőzött - De abban nincs igazad, hogy úgy néztem rád, mint egy lányra, akit csőbe húzhatok. - idézte vissza szavaimat - És igen, tudtam, hogy egyszer rá fogsz jönni, de reménykedtem, hogy ennél kicsit később. - nézett egy fél másodpercet oldalra, mintha csak szégyellné magát, aztán újra az arcomra szegezte tekintetét - És örülök, hogy már közel járok a célhoz - húzta félénk mosolyra a száját - Bár biztos, hogy most újra kell kezdenem. Ha nem is az elejéről, de újra kell járnom minden egyes lépést, ugye? - kérdezte félve.
Az agyam azt súgta 'nehogy már megbocsáss neki', de a szívem meg se hallotta és valószínűleg ő irányította a testem, mert a következő pillanatban Harry-hez bújtam és nem is akartam elengedni. Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, Harry összefonta kezeit derekamnál és még jobban magához ölelt.
-Nagyon haragszol? - suttogta a fülembe.
-Nem nagyon, de azért egy kicsit igen. Viszont, nem kell újra kezdened mindent. Folytasd csak ott, ahol abbahagytad. - mondtam mosolyogva, ő meg nyomott egy puszit a fejemre.
Hazafelé átkarolta a vállam, majd a kapuban egy újabb öleléssel búcsúzott. Mikor elengedett, belenyúlt a zsebébe és két ilyet nyomott a kezembe:
-Majd akkor holnap hívlak, amikor végeztünk. - intett és már el is ment.
-Köszönöm! - kiáltottam utána, mire ő hátrafordulva küldött felém egy gyönyörű mosolyt, én meg boldogan mentem be a házba.
Otthon megvacsoráztunk, majd családi moziztunk egyet, zuhanyzás után pedig álomra hajtottam a fejem. Ezt de szépen írtam le! Na, jó éjt.
2013. október 28., hétfő
Kezdet: 5. rész
Szeptember 14. (szombat)
Te jó ég!!! Még mindig nem tudom elhinni, hogy mi történt ma velem, de megpróbálom úgy leírni mindent, ahogy történt.
Mikor felébredtem először nem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán beugrott. Annáéknál vagyok és megkaptam életem legjobb szülinapi ajándékát. Miután mindketten felöltöztünk, megreggeliztünk, majd elhatároztuk, hogy elmegyünk plázázni. Mikor beértünk az Aréna plázába hatalmas tömeg fogadott minket. Bementünk egy csomó ruha boltba, megebédeltünk a McDonald's-ban, majd felmentünk egy kávéért a Starbucks-ba. Tudom, ez nagyon plázacicásan hangzik, de nem vagyunk azok. Hogy miért nem? Mert ilyesmit két évben egyszer csinálunk. Aztán az egyik újságos előtt leragadtunk. Nem, nem a pultos miatt álltunk meg (bár be kell vallanom nem volt a legcsúnyább srác akit valaha láttam, egész helyes volt...) hanem egy újság miatt. Amiben azt írták, hogy tegnap érkezett meg Budapestre a One Direction összes tagja. De hiszen a koncert csak a jövőhéten lesz. Aztán tovább olvastam. Az egyik ismerősükhöz is benéznek.
Olyan 3 óra felé hazamentem. Otthon nem volt senki. A húgom az egyik barátnőjénél, apum konditeremben volt (?), anyum meg dolgozott. Ledobtam a táskám a szobámba, majd elindítottam a Take Me Home című albumát a One Direction-nek. És ekkor kopogtak. Ki lehet az? Mikor kinyitottam a kaput azt hittem...nem is tudom mit hittem, nem tudtam mire gondolni. Sikítani akartam de nem jött ki hang a torkomon. Öt mosolygó srác állt előttem akik a házszámot nézték.
-Hi! - köszöntem angolul a - te jó ég még mindig nem hiszem el de - a One Direction mind az öt tagjának!
-Hi!... - és ennyit értettem belőle. Mikor befejezte mondókáját Liam, kérdőn rám nézett.
-Öhm - makogtam össze-vissza. Persze, tudok angolul, nem az volt a baj. Hanem, hogy a One Direction egyik tagjával beszélgetek (!) - I don't understand it. - hoztam össze egy normális mondatot.
-Ó, semmi baj, majd én segítek. Leszek a tolmács. - mosolygott rám Niall. Totál ledöbbentem.
-Te beszélsz magyarul?
-Hát még csak kezdő vagyok, de igen! - húzta ki magát, én meg elmosolyodtam aranyos akcentusán. - Szóval. Kedves Liam barátom, azt szeretné megkérdezni, hogy te ki vagy.
-Jaj, sorry, még be sem mutatkoztam. My name is Kinga Pataki. - mondtam félig magyarul félig angolul. Mindegy végül is megértették. Ez a lényeg...
Miután bemutatkoztunk (bár én tudtam a nevüket, azért nem hagytam volna ki, hogy Zayn Malik-kal vagy akár Harry Styles-al ne fogjak kezet) behívtam őket a házba.
-És miért jöttetek errefelé? - váltottam át angolra, hogy mindenki értse.
-Hát, tudod, lesz egy koncertünk, itt Magya...
-Tudom, én is megyek. - szóltam közbe - De úgy értem mit kerestek itt? A II. kerületben?
-Ja, vagy úgy. Az egyik rokonunkhoz megyünk, csak elfelejtettük a házszámot. - nézett rosszallóan Liam-re - De nem baj, a szerencse így is ránk talált. - kacsintott rám. Most én vagyok hülye, vagy Niall Horan tényleg nekem bókolt?
Miközben öntöttem ki a gyümölcs levet próbáltam beszélgetni velük
-És idefelé nem támadt le titeket senki? - kérdeztem tőlük mosolyogva. Én tuti letámadtam volna őket, egy fénykép erejéig.
-Szerencsére nem. - mondta Harry, aki eddig csak a földet bámulta.
Furcsán néztem rá.
-Ne érts félre, szeretjük a rajongókat, meg minden. De nem szerettem volna szakadtan látni ezt a pólót. Ezt kifejezetten szeretem. - mondta én meg elnevettem magam.
-Még mindig egyben van a pólód pedig én nagyon-nagy rajongótok vagyok. - vigyorogtam.
-Halljuk. - mondta Louis nekem meg akkor esett le, hogy még mindig ment a CD. De ciki...
-Ó, bocsi. - és kiakartam kapcsolni de a fiúk nem engedték.
-Nehogy kikapcsold. Szeretjük hallgatni magunkat. - mondta a kis egomanó. Vagyis Harry.
-A magad nevében beszélj. - lökte meg Louis - De miattunk tényleg ne kapcsold ki. - mosolygott rám.
-Hát jó. - vontam meg a vállam.
Ezután egy kínos csend következett. Vagyis nem volt csend, mert még mindig ment a zene.
-Szerintem mi megyünk. - mondta Liam és elindult a pulcsija felé.
-Ne már! - csúszott ki Harry száján.
-Muszáj, de... - kereste Liam a szavakat.
-De visszajövünk. - simította végig a karom Louis.
-Mikor? - kérdeztem, előre félve a választól.
-Nem jövünk vissza. - mondta Harry, én meg totál elszomorodtam. A többiek is furcsán néztek rá. - Te jössz hozzánk. - folytatta.
-Tényleg? - csillant fel a szemem.
-Igen.
-Mikor?
-Ma. - vágta rá Harry.
-Szerintem... - kezdte Liam, de Niall közbe szólt.
-Ha van kedved akkor szívesen látunk. - mosolygott - Itt a cím. - nyomott a kezembe egy kis cetlit, amit az előbb firkantott.
-Köszi.
Miközben a többiek öltöztek, én odamentem Liam-hez.
-Nem baj, ha ma este 7-kor betoppanok? - kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja.
-Dehogy. Csak, tudod, rég nem láttam Bettiéket. - suttogta.
-Betti? - kérdeztem.
-Egy távoli rokonom, de ettől függetlenül elég szoros a kapcsolatunk. Miatta jöttünk a koncert előtt ide.
-Ja, aha. - és lelkiismeret furdalásom lett - Akkor, majd inkább holnap benézek.
-Nem, nem, gyere ma! - fordult most már szembe velem - Lesz még egy hetünk amit együtt tölthetünk vele.
-Biztos?
-Igen. - mondta és megölelt, én meg visszaöleltem. Mivel tényleg őszinte volt, már nem volt lelkiismeret fordulásom.
-Na, mi van, gyerekek? - kérdezte mosolyogva Harry.
-Ma 7-kor benézek, oké?
-Rendben.
Miután mindenkit megöleltem (Harry-t kicsit később engedtem el mint a többieket) és kimentek megnéztem a kis papírt amit Niall adott. Rajta volt a cím és...és Harry telefon száma! Szuper, de mit kezdjek ezzel? Mert felhívni, nem fogom. Nem merném.
Ránéztem az órára. 17 óra. Fél órát olvasok aztán megyek öltözni.
Kicsit elhúzódott az olvasás, ezért sietnem kellet. Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, majd egy gyors szárítkozás után a szekrényhez mentem. Mit vegyek fel? Mivel ezen is sokáig agyaltam már késésben voltam. Na, de jó. Egyébként visszavettem a ruháimat, mert nem akartam kicsípni magam. Minek? Csak átmegyek a ismerőseimhez egy vacsorára. Akik a One Direction!
Hagytam egy kis üzit anyuéknak, hogy ne keressenek:
Nem túl személyes, de nem is ez volt a célom. Már 7 óra volt mikor végre elindultam. Szerencsére nem tévedtem el, úgyhogy viszonylag hamar odaértem. Hosszan megnyomtam a csengőt és vártam. Zayn nyitott ajtót, aki egy öleléssel üdvözölt.
-Harry már megijedt, hogy el sem jössz. - mosolygott.
-Csak Harry? - kérdeztem nevetve, miközben egy kicsit meglöktem a karját.
-Nem. - mondta.
Visszaakartam kérdezni, de már beértünk a nappaliba, ahol ott voltak a többiek is. Mind egy-egy öleléssel köszöntött. Ezeknek a fiúknak mániájuk az ölelgetés? Mindegy, én aztán nem bánom...
Bemutattak Bettinek is.
-Szia, Bettina Blake vagyok, de szólíts csak Bettinek. - mondta mosolyogva, én meg egyből megkedveltem.
-Szia, Pataki Kinga. - nyújtottam a kezem, de ő csak kiröhögött és megölelt. Itt tényleg mindenki nagyon közvetlen. Beszélgettünk még egy kicsit Bettivel, aztán lehuppantam Harry és Niall közzé észrevettem, hogy milyen jó kaja illat van.
-Hmm. Csak nem ti főztetek? - kérdeztem vigyorogva.
-Harry volt. - mutattak az említettre, mintha valami bűnt követett volna el.
-Tényleg? Nem is tudtam, hogy tudsz főzni. - fordultam felé.
-Hát nem is tudok. - mondta, miközben még mindig a pólója alját piszkálta. - Csak kezdő vagyok.
-De nagyon jó illata van. - szippantottam még egyszer a levegőbe.
-Akkor nézzük meg, hogy az íze milyen lett. - mondta a szakács és gyorsan felpattant mellőlem.
Hazza megterített és az asztalhoz invitált minket. Nemcsak az illata volt jó, de istenien is nézett ki.
Harry mellett helyet foglalva kóstoltam meg a vacsorát ami nagyon, de nagyon finom volt.
-Hű, ős tehetség vagy, ez nagyon finom. - mondtam elismerően.
-Köszi. - mosolygott és kifújta, az eddig bent tartott levegőjét, miután tudatosult róla, hogy tényleg ízlik amit főzött.
Vacsora alatt beszélgettünk és közben arra gondoltam, hogy milyen meghitt ez az egész. Olyan...olyan családias volt és ez meghatott.
Kaja után visszamentünk a nappaliba és beszélgettünk. Vagyis inkább én beszéltem mert a srácok minél többet meg akartak rólam tudni.
-És a srácokkal mi van? - vigyorgott Louis én meg rögtön zavarba jöttem.
-Nincs semmi. Mi lenne? - piszkáltam a nadrágomat.
-Akkor nincs barátod? - kérdezte Zayn.
-Nincs. - néztem fel és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
Erre a kijelentésemre mindannyian Harry-re néztek, de mielőtt megkérdezhettem volna, hogy miért, csöngettek.
Louis már szaladt is kinyitni, én meg kíváncsian vártam a vendégeinket. Mikor megpillantottam Perrie-t, Eleanor-t és Sophi-t kicsit megkönnyebbültem, hogy nem csak fiú társaságom lesz az este folyamán. Bár az se lett volna rossz...
Nekik is bemutatkoztam, majd kérdezősködni kezdtek.
-És, hogy ismerkedtetek meg? - tette fel az első kérdést Pierre, aki Zayn ölében ült.
-Hát, a srácok két utcával arrébb keresték Bettit. Kicsit fura arcot vágtak, mikor én nyitottam ajtót. - kuncogtam visszaemlékezve.
-Már megint eltévesztettétek? Tavaly is ez volt. - csapott a homlokára fájdalmas arccal Eleanor, mire én olyan hirtelen nevettem fel, hogy Niall összerezzent mellettem.
-De szerencsére, míg mielőtt becsengettünk volna, felhívott minket Betti, hogy hol vagyunk már. Én meg rávágtam, hogy a ház előtt állunk, nem igaz, hogy nem lát. Ő meg erre azt mondta, hogy kint áll a ház előtt és itt nincs semmiféle bájgúnár képű srác. Nemhogy öt, egy se. - folytatta a mesélést röhögve Liam.
-Elvagytok. - néztem felváltva Bettire és Liam-re, nevetve.
-És ki a szerencsés fiú? - kérdezte Sophi, tekintetét Niall és Harry között kapkodva.
-Ezt, hogy érted? - kérdeztem, de velem egy időben Harry rávágta, hogy "én" és átkarolta a vállam. Mielőtt reagálhattam volna, Harry megfogta a kezem és motyogott a többieknek valami "mindjárt jövünk, bocs"-félét miközben kivezetett a kertbe.
-Mi volt ez? - támadtam le azonnal, miután gondosan bezárta az ajtót.
-Ööö...izé. Eltudnád játszani azt, hogy bejövök neked? Csak ma este. - kérdezte félve, én meg lefagytam.
-Mi? Miért? - kiabálni akartam, megilletődöttségem miatt, de inkább úgy döntöttem, nem irányítom a többiek figyelmét ránk, úgyhogy normális hangnemben beszéltem hozzá és próbáltam visszafogni magam. Nehéz volt.
-Azt mondtam a fiúknak, felhívtál és találkoztunk meg beszélgettünk. És, hogy egész jól összemelegedtünk, meg minden. - vakargatta a tarkóját zavarában.
-Miért hazudtál nekik? - kérdeztem, összeráncolt szemöldökkel, mert a történetnek ezt a részét nem igazán értettem.
-Azért, mert szerintük tetszel nekem... - itt motyogott valamit az orra alatt, amit nem hallottam majd úgy folytatta, hogy én is értsem mondanivalóját - és, hogy már akkor összetehetném a kezem, hogy egy ilyen lány mint te... - folytatta volna, de közbe vágtam.
-Milyen? - kérdeztem kíváncsian.
-Mi? - kérdezett vissza, kiesve szerepéből.
-Azt mondtad olyan lány mint te. Milyen az az olyan?
-Hát ilyen. - mutatott az egész lényemre, mire én végig néztem magamon.
-Dagadt? - érdeklődtem, miközben alig tudtam visszatartani a nevetést.
-Nem. - röhögte el magát.
-Idióta? - kérdeztem, és kicsit hátrahőköltem és összehúztam a szemem, mintha csak félnék a választól. És az igazat megvallva féltem is.
-Nem. - váltott most már komolyra és közelebb jött hozzám - Inkább csodálatos. - mondta, én meg lányos zavaromban az egyik tincsemet kezdtem tekergetni ami kiesett a kontyomból.
-Szóval összetehetnéd a kezed, ha egy ilyen lány mint én... - kezdtem.
-Ha egy olyan lány mint te egyáltalán felfigyelne rám. - mondta, bennem meg megállt az ütő.
-És?
-És bizonyítási vágy volt bennem. Ezért hazudtam a fiúknak. - mondta, és láttam, hogy szégyelli a dolgot, mert még az én szemembe se tudott belenézni, miközben ezt mondta.
-Szóval csak arra kellek neked, hogy ne bukj le? - esett le pár másodperc múlva.
-Igen. - suttogta, folyamatosan a földet pásztázva.
-Ugye, tudod, hogy most csalódtam benned, Harold? - direkt az igazi nevén szólítottam, mert tudtam, hogy azt utálja - Dehogyis, vicceltem, hogy csalódhatnék benned, nem is ismerlek, csak ez jól hangzott.
Nevetve a szemembe nézett és olyat kérdezett, amit a legmerészebb álmaimba se gondoltam volna.
-De, ha gondolod, elmehetnénk sétálni meg beszélgetni, egyszer. Van kedved megtartani az ál-találkánkat? - kérdezte mosolyogva, aminek köszönhetően megjelentek a kis gödröcskéi arcán és aminek köszönhetően én majdnem elájultam.
-Persze. - mosolyogtam vissza.
-Akkor megteszed nekem?
-Mit? - kérdeztem, ő meg elnevette magát. - Ja, igen. - esett le az itt létünk oka. Vagyis azt kell eljátszanom, hogy nekem tetszik Harry. Ezt nem is nagyon kell eljátszani. Sőt.
Mikor visszamentünk (kézen fogva! Mi a fene?) a többiek ugyanúgy voltak, mint mikor otthagytuk őket, csak kicsit megfogyatkozott a létszám.
-Zayn és Perrie? - érdeklődtem helyet foglalva a fotelban, Harry meg mellém ült, így kicsit szűkösen, de meg voltunk.
-Kicsit összekaptak, fent vannak Zayn szobájában. - én meg elhúztam a szám - Nyugi, semmi komoly. - nyugtatott Niall - Csak mostanában elég sokszor van ilyen. - folytatta, én meg kezdtem kicsit feszengeni, mert Niall mögött ott állt az említett páros, akik nagyon is boldognak tűntek együtt.
-És Zayn mostanában elég feszült emiatt. - beszélt tovább Niall.
-Niall. Szerintem... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.
-De tényleg. És szerintem Perrie miatt van. Sőt biztos. Eleinte nem is volt szimpi a csaj. Olyan fura az egész...megjelenése, nem? - kérdezte, fintorogva a mit sem sejtő Niall.
Visszafojtott nevetéssel néztük, ahogyan Perrie felvont szemöldökkel csípőre teszi a kezét, majd egy párnát felkapva fejbe vágja Niall-t. Háromszor. Szegény Niall úgy meglepődött, hogy megmoccanni se mert, mi meg annyira röhögtünk, hogy már a hasunkat fogtuk.
-Sziasztok. - mondta hátrafordulva, a most már önmagához térő szőkeség - Minden oké? Kibékültetek?
-Persze. - mondta, elég gyilkos tekintettel Perrie - Úgyhogy sajnálom, Niall, de még el kell viselned egy jó darabig. - huppant Zayn ölébe.
-Semmi baj. - vigyorgott erőltetetten a szöszi. Erre már ők se bírták tovább és mindenkiből kitört az önfeledt nevetés.
Ezután nagyon jó hangulatban telt az este és már egyáltalán nem feszengtem se a társaság miatt, se amiatt, hogy Harry néha a vállamra vagy a derekamra tette kezét.
Fél 2-kor az órámra néztem. Te jó ég, de elszaladt az idő!
-Hűű, szerintem én megyek, késő van. - mondtam felpattanva a fotelról.
-És szerintem mi is. - kezdte a készülődést Sophi, aki, be kell valljam, egyáltalán nem volt szimpi. De ha Liam boldog vele, akkor nem szóltam semmit.
Miután elköszöntünk a srácoktól és Bettitől kiléptünk az utcára, mi négyen. Perrie, Eleanor, Sophi és én. Óó, milyen társaságba keveredtem megint.
-Holnap te is jössz vásárolni velünk? - kérdezte Eleanor felém fordulva, a háttérben meg Perrie vadul bólogatott.
-Hát - mit is csinálok holnap? ja, igen, semmit - ha nem zavarok. - válaszoltam végül.
-Dehogy zavarsz. - ugrált örömében Pierre.
-Hozhatom az egyik barátnőmet is? - kérdeztem a kapunk előtt állva.
-Rajongó? - érdeklődött Sophi.
-Igen.
-Akkor nem.
-Mi? Miért nem? - kérdeztem elég meglepődött fejjel, amit Perrie ki is röhögött.
-A fiúk nem igazán szeretik ha rajongókkal megyünk bárhová is, mert azt hiszik csak ki akarnak használni minket, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk. - kutatott a táskájában Sophi.
-De hát én is az vagyok. - gondolkodtam hangosan.
-De téged már ismernek - simított végig a karomon Eleanor.
-Ó. Óóó. - esett le - Hát jó. - rántottam meg a vállam kicsit csalódottan. - Akkor, majd holnap. Sziasztok. - kezdtem búcsúzkodni. Eleanor-t és Perrie-t is megöleltem már, mikor Sophi előtt álltam meg. Éppen meg akartam ölelni, amikor egy kis névkártya-féleséget nyomott a kezembe.
-Mindhármunk telefonszáma rajta van. - majd egy gyors ölelés után már mentek is, mielőtt viszont bementem volna visszakiabáltak.
-Ja és a barátnődnek még ne említsd a fiúkkal való találkozást, oké?! - kiáltotta Eleanor - Holnap megbeszéljük, hogy miért ne! Szia! - integetett majd befordultak egy másik utcára és el is tűntek a szemem elől.
-Hát jó. - beszéltem magamban miközben bezártam az ajtót.
Átöltöztem pizsibe, fogat mostam és már be is dőltem az ágyba, ahol egyből elaludtam.
Te jó ég!!! Még mindig nem tudom elhinni, hogy mi történt ma velem, de megpróbálom úgy leírni mindent, ahogy történt.
Mikor felébredtem először nem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán beugrott. Annáéknál vagyok és megkaptam életem legjobb szülinapi ajándékát. Miután mindketten felöltöztünk, megreggeliztünk, majd elhatároztuk, hogy elmegyünk plázázni. Mikor beértünk az Aréna plázába hatalmas tömeg fogadott minket. Bementünk egy csomó ruha boltba, megebédeltünk a McDonald's-ban, majd felmentünk egy kávéért a Starbucks-ba. Tudom, ez nagyon plázacicásan hangzik, de nem vagyunk azok. Hogy miért nem? Mert ilyesmit két évben egyszer csinálunk. Aztán az egyik újságos előtt leragadtunk. Nem, nem a pultos miatt álltunk meg (bár be kell vallanom nem volt a legcsúnyább srác akit valaha láttam, egész helyes volt...) hanem egy újság miatt. Amiben azt írták, hogy tegnap érkezett meg Budapestre a One Direction összes tagja. De hiszen a koncert csak a jövőhéten lesz. Aztán tovább olvastam. Az egyik ismerősükhöz is benéznek.
Olyan 3 óra felé hazamentem. Otthon nem volt senki. A húgom az egyik barátnőjénél, apum konditeremben volt (?), anyum meg dolgozott. Ledobtam a táskám a szobámba, majd elindítottam a Take Me Home című albumát a One Direction-nek. És ekkor kopogtak. Ki lehet az? Mikor kinyitottam a kaput azt hittem...nem is tudom mit hittem, nem tudtam mire gondolni. Sikítani akartam de nem jött ki hang a torkomon. Öt mosolygó srác állt előttem akik a házszámot nézték.
-Hi! - köszöntem angolul a - te jó ég még mindig nem hiszem el de - a One Direction mind az öt tagjának!
-Hi!... - és ennyit értettem belőle. Mikor befejezte mondókáját Liam, kérdőn rám nézett.
-Öhm - makogtam össze-vissza. Persze, tudok angolul, nem az volt a baj. Hanem, hogy a One Direction egyik tagjával beszélgetek (!) - I don't understand it. - hoztam össze egy normális mondatot.
-Ó, semmi baj, majd én segítek. Leszek a tolmács. - mosolygott rám Niall. Totál ledöbbentem.
-Te beszélsz magyarul?
-Hát még csak kezdő vagyok, de igen! - húzta ki magát, én meg elmosolyodtam aranyos akcentusán. - Szóval. Kedves Liam barátom, azt szeretné megkérdezni, hogy te ki vagy.
-Jaj, sorry, még be sem mutatkoztam. My name is Kinga Pataki. - mondtam félig magyarul félig angolul. Mindegy végül is megértették. Ez a lényeg...
Miután bemutatkoztunk (bár én tudtam a nevüket, azért nem hagytam volna ki, hogy Zayn Malik-kal vagy akár Harry Styles-al ne fogjak kezet) behívtam őket a házba.
-És miért jöttetek errefelé? - váltottam át angolra, hogy mindenki értse.
-Hát, tudod, lesz egy koncertünk, itt Magya...
-Tudom, én is megyek. - szóltam közbe - De úgy értem mit kerestek itt? A II. kerületben?
-Ja, vagy úgy. Az egyik rokonunkhoz megyünk, csak elfelejtettük a házszámot. - nézett rosszallóan Liam-re - De nem baj, a szerencse így is ránk talált. - kacsintott rám. Most én vagyok hülye, vagy Niall Horan tényleg nekem bókolt?
Miközben öntöttem ki a gyümölcs levet próbáltam beszélgetni velük
-És idefelé nem támadt le titeket senki? - kérdeztem tőlük mosolyogva. Én tuti letámadtam volna őket, egy fénykép erejéig.
-Szerencsére nem. - mondta Harry, aki eddig csak a földet bámulta.
Furcsán néztem rá.
-Ne érts félre, szeretjük a rajongókat, meg minden. De nem szerettem volna szakadtan látni ezt a pólót. Ezt kifejezetten szeretem. - mondta én meg elnevettem magam.
-Még mindig egyben van a pólód pedig én nagyon-nagy rajongótok vagyok. - vigyorogtam.
-Halljuk. - mondta Louis nekem meg akkor esett le, hogy még mindig ment a CD. De ciki...
-Ó, bocsi. - és kiakartam kapcsolni de a fiúk nem engedték.
-Nehogy kikapcsold. Szeretjük hallgatni magunkat. - mondta a kis egomanó. Vagyis Harry.
-A magad nevében beszélj. - lökte meg Louis - De miattunk tényleg ne kapcsold ki. - mosolygott rám.
-Hát jó. - vontam meg a vállam.
Ezután egy kínos csend következett. Vagyis nem volt csend, mert még mindig ment a zene.
-Szerintem mi megyünk. - mondta Liam és elindult a pulcsija felé.
-Ne már! - csúszott ki Harry száján.
-Muszáj, de... - kereste Liam a szavakat.
-De visszajövünk. - simította végig a karom Louis.
-Mikor? - kérdeztem, előre félve a választól.
-Nem jövünk vissza. - mondta Harry, én meg totál elszomorodtam. A többiek is furcsán néztek rá. - Te jössz hozzánk. - folytatta.
-Tényleg? - csillant fel a szemem.
-Igen.
-Mikor?
-Ma. - vágta rá Harry.
-Szerintem... - kezdte Liam, de Niall közbe szólt.
-Ha van kedved akkor szívesen látunk. - mosolygott - Itt a cím. - nyomott a kezembe egy kis cetlit, amit az előbb firkantott.
-Köszi.
Miközben a többiek öltöztek, én odamentem Liam-hez.
-Nem baj, ha ma este 7-kor betoppanok? - kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja.
-Dehogy. Csak, tudod, rég nem láttam Bettiéket. - suttogta.
-Betti? - kérdeztem.
-Egy távoli rokonom, de ettől függetlenül elég szoros a kapcsolatunk. Miatta jöttünk a koncert előtt ide.
-Ja, aha. - és lelkiismeret furdalásom lett - Akkor, majd inkább holnap benézek.
-Nem, nem, gyere ma! - fordult most már szembe velem - Lesz még egy hetünk amit együtt tölthetünk vele.
-Biztos?
-Igen. - mondta és megölelt, én meg visszaöleltem. Mivel tényleg őszinte volt, már nem volt lelkiismeret fordulásom.
-Na, mi van, gyerekek? - kérdezte mosolyogva Harry.
-Ma 7-kor benézek, oké?
-Rendben.
Miután mindenkit megöleltem (Harry-t kicsit később engedtem el mint a többieket) és kimentek megnéztem a kis papírt amit Niall adott. Rajta volt a cím és...és Harry telefon száma! Szuper, de mit kezdjek ezzel? Mert felhívni, nem fogom. Nem merném.
Ránéztem az órára. 17 óra. Fél órát olvasok aztán megyek öltözni.
Kicsit elhúzódott az olvasás, ezért sietnem kellet. Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, majd egy gyors szárítkozás után a szekrényhez mentem. Mit vegyek fel? Mivel ezen is sokáig agyaltam már késésben voltam. Na, de jó. Egyébként visszavettem a ruháimat, mert nem akartam kicsípni magam. Minek? Csak átmegyek a ismerőseimhez egy vacsorára. Akik a One Direction!
Hagytam egy kis üzit anyuéknak, hogy ne keressenek:
Ne keressetek! Átmentem a barátaimhoz, későn jövök! Puszi:Kinga
Nem túl személyes, de nem is ez volt a célom. Már 7 óra volt mikor végre elindultam. Szerencsére nem tévedtem el, úgyhogy viszonylag hamar odaértem. Hosszan megnyomtam a csengőt és vártam. Zayn nyitott ajtót, aki egy öleléssel üdvözölt.
-Harry már megijedt, hogy el sem jössz. - mosolygott.
-Csak Harry? - kérdeztem nevetve, miközben egy kicsit meglöktem a karját.
-Nem. - mondta.
Visszaakartam kérdezni, de már beértünk a nappaliba, ahol ott voltak a többiek is. Mind egy-egy öleléssel köszöntött. Ezeknek a fiúknak mániájuk az ölelgetés? Mindegy, én aztán nem bánom...
Bemutattak Bettinek is.
-Szia, Bettina Blake vagyok, de szólíts csak Bettinek. - mondta mosolyogva, én meg egyből megkedveltem.
-Szia, Pataki Kinga. - nyújtottam a kezem, de ő csak kiröhögött és megölelt. Itt tényleg mindenki nagyon közvetlen. Beszélgettünk még egy kicsit Bettivel, aztán lehuppantam Harry és Niall közzé észrevettem, hogy milyen jó kaja illat van.
-Hmm. Csak nem ti főztetek? - kérdeztem vigyorogva.
-Harry volt. - mutattak az említettre, mintha valami bűnt követett volna el.
-Tényleg? Nem is tudtam, hogy tudsz főzni. - fordultam felé.
-Hát nem is tudok. - mondta, miközben még mindig a pólója alját piszkálta. - Csak kezdő vagyok.
-De nagyon jó illata van. - szippantottam még egyszer a levegőbe.
-Akkor nézzük meg, hogy az íze milyen lett. - mondta a szakács és gyorsan felpattant mellőlem.
Hazza megterített és az asztalhoz invitált minket. Nemcsak az illata volt jó, de istenien is nézett ki.
Harry mellett helyet foglalva kóstoltam meg a vacsorát ami nagyon, de nagyon finom volt.
-Hű, ős tehetség vagy, ez nagyon finom. - mondtam elismerően.
-Köszi. - mosolygott és kifújta, az eddig bent tartott levegőjét, miután tudatosult róla, hogy tényleg ízlik amit főzött.
Vacsora alatt beszélgettünk és közben arra gondoltam, hogy milyen meghitt ez az egész. Olyan...olyan családias volt és ez meghatott.
Kaja után visszamentünk a nappaliba és beszélgettünk. Vagyis inkább én beszéltem mert a srácok minél többet meg akartak rólam tudni.
-És a srácokkal mi van? - vigyorgott Louis én meg rögtön zavarba jöttem.
-Nincs semmi. Mi lenne? - piszkáltam a nadrágomat.
-Akkor nincs barátod? - kérdezte Zayn.
-Nincs. - néztem fel és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
Erre a kijelentésemre mindannyian Harry-re néztek, de mielőtt megkérdezhettem volna, hogy miért, csöngettek.
Louis már szaladt is kinyitni, én meg kíváncsian vártam a vendégeinket. Mikor megpillantottam Perrie-t, Eleanor-t és Sophi-t kicsit megkönnyebbültem, hogy nem csak fiú társaságom lesz az este folyamán. Bár az se lett volna rossz...
Nekik is bemutatkoztam, majd kérdezősködni kezdtek.
-És, hogy ismerkedtetek meg? - tette fel az első kérdést Pierre, aki Zayn ölében ült.
-Hát, a srácok két utcával arrébb keresték Bettit. Kicsit fura arcot vágtak, mikor én nyitottam ajtót. - kuncogtam visszaemlékezve.
-Már megint eltévesztettétek? Tavaly is ez volt. - csapott a homlokára fájdalmas arccal Eleanor, mire én olyan hirtelen nevettem fel, hogy Niall összerezzent mellettem.
-De szerencsére, míg mielőtt becsengettünk volna, felhívott minket Betti, hogy hol vagyunk már. Én meg rávágtam, hogy a ház előtt állunk, nem igaz, hogy nem lát. Ő meg erre azt mondta, hogy kint áll a ház előtt és itt nincs semmiféle bájgúnár képű srác. Nemhogy öt, egy se. - folytatta a mesélést röhögve Liam.
-Elvagytok. - néztem felváltva Bettire és Liam-re, nevetve.
-És ki a szerencsés fiú? - kérdezte Sophi, tekintetét Niall és Harry között kapkodva.
-Ezt, hogy érted? - kérdeztem, de velem egy időben Harry rávágta, hogy "én" és átkarolta a vállam. Mielőtt reagálhattam volna, Harry megfogta a kezem és motyogott a többieknek valami "mindjárt jövünk, bocs"-félét miközben kivezetett a kertbe.
-Mi volt ez? - támadtam le azonnal, miután gondosan bezárta az ajtót.
-Ööö...izé. Eltudnád játszani azt, hogy bejövök neked? Csak ma este. - kérdezte félve, én meg lefagytam.
-Mi? Miért? - kiabálni akartam, megilletődöttségem miatt, de inkább úgy döntöttem, nem irányítom a többiek figyelmét ránk, úgyhogy normális hangnemben beszéltem hozzá és próbáltam visszafogni magam. Nehéz volt.
-Azt mondtam a fiúknak, felhívtál és találkoztunk meg beszélgettünk. És, hogy egész jól összemelegedtünk, meg minden. - vakargatta a tarkóját zavarában.
-Miért hazudtál nekik? - kérdeztem, összeráncolt szemöldökkel, mert a történetnek ezt a részét nem igazán értettem.
-Azért, mert szerintük tetszel nekem... - itt motyogott valamit az orra alatt, amit nem hallottam majd úgy folytatta, hogy én is értsem mondanivalóját - és, hogy már akkor összetehetném a kezem, hogy egy ilyen lány mint te... - folytatta volna, de közbe vágtam.
-Milyen? - kérdeztem kíváncsian.
-Mi? - kérdezett vissza, kiesve szerepéből.
-Azt mondtad olyan lány mint te. Milyen az az olyan?
-Hát ilyen. - mutatott az egész lényemre, mire én végig néztem magamon.
-Dagadt? - érdeklődtem, miközben alig tudtam visszatartani a nevetést.
-Nem. - röhögte el magát.
-Idióta? - kérdeztem, és kicsit hátrahőköltem és összehúztam a szemem, mintha csak félnék a választól. És az igazat megvallva féltem is.
-Nem. - váltott most már komolyra és közelebb jött hozzám - Inkább csodálatos. - mondta, én meg lányos zavaromban az egyik tincsemet kezdtem tekergetni ami kiesett a kontyomból.
-Szóval összetehetnéd a kezed, ha egy ilyen lány mint én... - kezdtem.
-Ha egy olyan lány mint te egyáltalán felfigyelne rám. - mondta, bennem meg megállt az ütő.
-És?
-És bizonyítási vágy volt bennem. Ezért hazudtam a fiúknak. - mondta, és láttam, hogy szégyelli a dolgot, mert még az én szemembe se tudott belenézni, miközben ezt mondta.
-Szóval csak arra kellek neked, hogy ne bukj le? - esett le pár másodperc múlva.
-Igen. - suttogta, folyamatosan a földet pásztázva.
-Ugye, tudod, hogy most csalódtam benned, Harold? - direkt az igazi nevén szólítottam, mert tudtam, hogy azt utálja - Dehogyis, vicceltem, hogy csalódhatnék benned, nem is ismerlek, csak ez jól hangzott.
Nevetve a szemembe nézett és olyat kérdezett, amit a legmerészebb álmaimba se gondoltam volna.
-De, ha gondolod, elmehetnénk sétálni meg beszélgetni, egyszer. Van kedved megtartani az ál-találkánkat? - kérdezte mosolyogva, aminek köszönhetően megjelentek a kis gödröcskéi arcán és aminek köszönhetően én majdnem elájultam.
-Persze. - mosolyogtam vissza.
-Akkor megteszed nekem?
-Mit? - kérdeztem, ő meg elnevette magát. - Ja, igen. - esett le az itt létünk oka. Vagyis azt kell eljátszanom, hogy nekem tetszik Harry. Ezt nem is nagyon kell eljátszani. Sőt.
Mikor visszamentünk (kézen fogva! Mi a fene?) a többiek ugyanúgy voltak, mint mikor otthagytuk őket, csak kicsit megfogyatkozott a létszám.
-Zayn és Perrie? - érdeklődtem helyet foglalva a fotelban, Harry meg mellém ült, így kicsit szűkösen, de meg voltunk.
-Kicsit összekaptak, fent vannak Zayn szobájában. - én meg elhúztam a szám - Nyugi, semmi komoly. - nyugtatott Niall - Csak mostanában elég sokszor van ilyen. - folytatta, én meg kezdtem kicsit feszengeni, mert Niall mögött ott állt az említett páros, akik nagyon is boldognak tűntek együtt.
-És Zayn mostanában elég feszült emiatt. - beszélt tovább Niall.
-Niall. Szerintem... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.
-De tényleg. És szerintem Perrie miatt van. Sőt biztos. Eleinte nem is volt szimpi a csaj. Olyan fura az egész...megjelenése, nem? - kérdezte, fintorogva a mit sem sejtő Niall.
Visszafojtott nevetéssel néztük, ahogyan Perrie felvont szemöldökkel csípőre teszi a kezét, majd egy párnát felkapva fejbe vágja Niall-t. Háromszor. Szegény Niall úgy meglepődött, hogy megmoccanni se mert, mi meg annyira röhögtünk, hogy már a hasunkat fogtuk.
-Sziasztok. - mondta hátrafordulva, a most már önmagához térő szőkeség - Minden oké? Kibékültetek?
-Persze. - mondta, elég gyilkos tekintettel Perrie - Úgyhogy sajnálom, Niall, de még el kell viselned egy jó darabig. - huppant Zayn ölébe.
-Semmi baj. - vigyorgott erőltetetten a szöszi. Erre már ők se bírták tovább és mindenkiből kitört az önfeledt nevetés.
Ezután nagyon jó hangulatban telt az este és már egyáltalán nem feszengtem se a társaság miatt, se amiatt, hogy Harry néha a vállamra vagy a derekamra tette kezét.
Fél 2-kor az órámra néztem. Te jó ég, de elszaladt az idő!
-Hűű, szerintem én megyek, késő van. - mondtam felpattanva a fotelról.
-És szerintem mi is. - kezdte a készülődést Sophi, aki, be kell valljam, egyáltalán nem volt szimpi. De ha Liam boldog vele, akkor nem szóltam semmit.
Miután elköszöntünk a srácoktól és Bettitől kiléptünk az utcára, mi négyen. Perrie, Eleanor, Sophi és én. Óó, milyen társaságba keveredtem megint.
-Holnap te is jössz vásárolni velünk? - kérdezte Eleanor felém fordulva, a háttérben meg Perrie vadul bólogatott.
-Hát - mit is csinálok holnap? ja, igen, semmit - ha nem zavarok. - válaszoltam végül.
-Dehogy zavarsz. - ugrált örömében Pierre.
-Hozhatom az egyik barátnőmet is? - kérdeztem a kapunk előtt állva.
-Rajongó? - érdeklődött Sophi.
-Igen.
-Akkor nem.
-Mi? Miért nem? - kérdeztem elég meglepődött fejjel, amit Perrie ki is röhögött.
-A fiúk nem igazán szeretik ha rajongókkal megyünk bárhová is, mert azt hiszik csak ki akarnak használni minket, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk. - kutatott a táskájában Sophi.
-De hát én is az vagyok. - gondolkodtam hangosan.
-De téged már ismernek - simított végig a karomon Eleanor.
-Ó. Óóó. - esett le - Hát jó. - rántottam meg a vállam kicsit csalódottan. - Akkor, majd holnap. Sziasztok. - kezdtem búcsúzkodni. Eleanor-t és Perrie-t is megöleltem már, mikor Sophi előtt álltam meg. Éppen meg akartam ölelni, amikor egy kis névkártya-féleséget nyomott a kezembe.
-Mindhármunk telefonszáma rajta van. - majd egy gyors ölelés után már mentek is, mielőtt viszont bementem volna visszakiabáltak.
-Ja és a barátnődnek még ne említsd a fiúkkal való találkozást, oké?! - kiáltotta Eleanor - Holnap megbeszéljük, hogy miért ne! Szia! - integetett majd befordultak egy másik utcára és el is tűntek a szemem elől.
-Hát jó. - beszéltem magamban miközben bezártam az ajtót.
Átöltöztem pizsibe, fogat mostam és már be is dőltem az ágyba, ahol egyből elaludtam.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)