Már csak fél óra. Ha minden igaz. Viszont, ha nem akkor is egy óra múlva itt kell lenniük. Muszáj, mert idegbajt fogok kapni. Gyerünk, Elly, gondold át, mit fogsz mondani.
- Először is: Gratulálok az albumhoz, srácok, egyszerűen csodás lett, stb., stb...
- Második: A számom, a You and I negyedik lett az albumon? Ez akkora megtisztelés...
- Harmadik: Zayn, a You and I-ban az a high note egyszerűen...woahw (Ennek muszáj külön egy bejegyzés, ezt muszáj kiemelnem, mert az egyszerűen lélegzetelállító)
- Negyedik: Milyen volt a karácsony? Ki, mit kapott? Stb...
- Ötödik: Harry, szeretlek.
Erre a gondolatra könnyek szöktek a szemembe és hirtelen megfontoltam, hogy egyáltalán megosszam-e vele érzéseim, de aztán bambulásomból felébresztett az ablak előtt lelassító fekete kocsi, ami leparkolt a garázs elé. Betti izgatottan ment ajtót nyitni, míg én az üvegen keresztül figyeltem, ahogy ragyogó mosollyal az arcukon szedik ki bőröndjeiket a csomagtartóból. Mind annyira tökéletesek voltak. És vidámak, boldogok. Meg persze havasak, mert két napja folyamatosan havazik.
-Siessetek befelé, mert megfagytok. - sürgette őket Betti, de, persze, csak parancsolgatott, segíteni nem segített.
Én, félig-meddig a függöny mögé bújva leskelődtem, ahogyan becipelnek mindent, levedlik a kabátot és a szutykos cipőt, majd egymás szavába vágva kiabálnak és az egészből nem lehetett semmit sem hallani, amíg Zayn véletlenül meg nem pillantott és el nem kiáltotta magát, olyan hangosan, hogy mindenki összerezzent. Én legalábbis biztos.
-Hé, kisasszony, mit bujkálunk ott a függönyben?
Egy emberként indultak meg felém nagy ujjongások közepette és mindenki megölelgetett/puszilgatott/nyaldosott (Louis?), majd elém állt Ő és ennyit mondott:
-Szia.
Mindenki síri csendben figyelte az én reakciómat, amint Harry, ezután a "köszönés" után hátat fordít és elindul a konyha felé.
-Ennyi? - nyögtem ki végül, mikor már felocsúdtam annyira döbbenetemből, hogy meg is tudtam szólalni - Egy "szia"? - erre megállt és válla felett gúnyos mosollyal nézett rám.
-Miért, mit kellene még csinálnom? Ja, igazad van, megölelnelek, mert a többiek is ezt tették. Hisz, én is ugyanúgy csak egy barátod vagyok, Elly, ahogy ők.
-Mi? - ráztam a fejem értetlenül.
-Most ezen mit vagy annyira meglepődve? - fordult teljes testtel felém és széttárta karjait - Talán te máshogy gondolod?
-Harry, mi a fene bajod van?
-Bajom? - repült egekig a szemöldöke, mintha nem tudná, miről beszélek.
-Nézd, én azt hittem...
-Nem hihettél te semmit. - lógatta fejét - Ezt már megbeszéltük.
-Igazán? - húztam fel most én szemöldökeim, ő pedig hitetlenül, mégis lesajnálóan és kicsit erőltetetten nevetett fel.
-Nem. És miért is? - kezét az állához emelte és a szoba bal felső sarkába nézett, szemét összehúzva, mintha gondolkozna és ez volt az a mozdulat, amitől kezdtem ideges lenni, pedig még csak az elején voltunk - Ja, igen, tudom már. Mert te rendszeresen eltereled a témát! - kiáltott rám.
-Mert nem tudom, mit tegyek, Hazz! - emeltem fel én is a hangom, de ettől függetlenül még hallani lehetett, mennyire kétségbeesett. Ujjaim remegtek, az agyam folyamatosan kattogott és muszáj voltam bevallani magamnak, hogy erre egyáltalán nem számítottam. Minden opciót végiggondoltam, de ez, hogy a fejemhez vágja, nem vagyok képes erről a témáról konkrétan beszélni, ez eszembe se jutott.
-Mert?
-Mert egyszer kedves vagy velem, egyszer meg ilyen, mint most. Ki tudja, lehet, hogy igazából is ilyen vagy....
-Ezt meg, hogy érted? - hőkölt hátra, mint, akit mellkason vágott a tény, hogy meginogtam, milyen is ő valójában.
-Az is lehet, hogy te is olyan vagy, mint a többi. Mint, akik elszálltak a hírnévtől és elfelejtik, hogy nem csak körülöttük forog a világ. - köptem a szavakat, amiket végig sem gondoltam.
-Oké, hogyan merészeled ezt gondolni rólam? Annyi időt töltöttünk már együtt, és még mindig kételkedsz abban, hogy ki vagyok? - hitetlenkedett, és nem hiába. Dehogy, kételkedtem. De nem érdekelt, hogy mit mondtam neki, hogy igaz-e vagy nem, pusztán vissza akartam vágni. Nem gondolkoztam és dühös voltam. Kizárólag az érdekelt, hogy valamivel megbántsam, ahogy ő is megbántott engem.
-Nem, eddig annyira normális voltál, még akkor is, mikor baromságot csináltam. - beszéltem magam ellen - Miért vagy most ilyen velem?
-Mert elegem van, Elena, érted? - bukott ki belőle, szerintem hangosabban, mint gondolta, mert majdnem a fülemhez kaptam a hangerőtől - Elegem van abból, hogy ennyire nehéz kiigazodni rajtad! Hogy nem tudom, mit gondolsz rólam, hogy hogyan viszonyulsz hozzám. Hogy ki a fene vagyok én neked. És legfőképp abból, hogy nem tudom mikor gondolod komolyan, amit csinálsz vagy mondasz valamit és mikor van az, hogy csak játszadozol!
-Mi van? - akadtam ki, széttárt karokkal - Pont én lennék az, aki játszadozik? Miért is gondolod azt egyáltalán, hogy én játszadoznék veled?
-Na, ne csináld ezt, Elly. - szólt rám lesújtó, fáradt hangon. Én is fáradt voltam. A többiek pedig mindössze csendben kapkodták köztünk a fejüket.
-Teljesen komolyan kérdezem. - fúrtam tekintetem tanácstalanul az övébe. Mit tettem, amiért ezt hiheti rólam és miért?
-Hogy kérdezhetnéd komolyan? Tiszta agybaj vagy! Neked barátod van!
-Mi van? - zavarodtam össze jobban, mint valaha - Milyen barátom? - szemem sarkából láttam, hogy Anna elhúzta száját, majd félve pillantott Harry-re, mintha ő tudná miről van szó és félne a következményektől.
-Mondom, hogy ne csináld ezt! - ordított. Nekem ettől sírhatnékom lett - Cortez akkor ki neked? Te hogy nevezed? A pasi, aki kúrogat? - vágta a fejemhez, mire még levegőt venni is elfelejtettem. Szóval, ő nem tudja...
-Ezt... ezt megpróbálom figyelmen kívül hagyni. - hebegtem, mert a döbbenettől, egyszerűen lefagytam, annyira, hogy már sírni sem tudtam volna.
-Ó, ne fáradj, pont azért mondtam, hogy jól megjegyezd! - viszont ez a hanglejtés, ez a stílus visszarepített a valóságba.
-Fejezd be! - kértem, miközben fél szemmel Louis-ra pillantottam, s próbáltam összerakni a fejemben, mi történhetett. Neki elmondtam, ő pedig megtartotta magának és nem adta tovább Harrynek, de miért?
-Vagy már le sem fektet? Csak ledugja a nyelvét a torkodon? - feszítette tovább a húrt, én pedig megpróbáltam elmondani neki, mi a helyzet ezzel az egésszel.
-Harry, elég! - kiáltottam én is - Figyelj, mi már...
-Jaj, ne haragudj, ha megsértettem a kis lelkivilágod. Menj a drága Cortezhez és sírd ki magad az ő vállán!
-Hogy lehetsz ekkora paraszt?! - hozott ki a sodromból.
-Az egész a te hibád! Ha nem játszadoztál volna, ha csak egy pillanatra is észrevetted volna hogy mennyire teperek utánad, akkor most ez mind meg sem történt volna! De utoljára mondom, Elly és nagyon jól figyelj... - emelte felém mutatóujját és szeme annyira keményen, komolyan csillogott, hogy úgy éreztem teljesen elveszítettem Őt - Nem leszek a tartalékod! Nem leszek az, akivel mást csalsz! Ez nem én vagyok! - üvöltötte teljes tüdejéből, amitől, hiába akartam visszatartani, egyszerűen lecsordult az első könnycsepp arcomon. Láttam Harry arcán a felismerést és levegőt vett, hogy mondjon valamit, azonban megelőztem.
-Az Isten szerelmére, Harry, nem igaz, hogy nem tudsz meghallgatni! Olyan régóta szakítottam Cortezzel, hogy már arra sem emlékszem, milyen illata van. Szeptember 24.-én, még aznap, mikor először hagytatok itt engem!
-Hogyan? - rendeződtek vonásai, majd nyíltak el ajkai és szinte láttam, ahogy a betűk, melyekből szavakat képzett volna, egyszerűen megakadnak a torkán és képtelen bármiféle értelmeset kifacsarni csinos kis száján. Látva, hogy Harry sokkos állapotban lesz még pár pillanatig, sürgősen magyarázkodni kezdtem.
-Én... én igazából el akartam mondani, de nem igazán tudtam, hogy... hogy hogyan hozzam fel. Mikor karácsonykor ugyanezt a fejemhez vágtad elmondtam volna, de betoppantak a többiek és... Louis-nak elmondtam és titkon abban reménykedtem, hogy ő majd elmondja neked is, de úgy tűnik nem... - hadartam és fel sem tűnt, miszerint ebben a mondatban négyszer hangzott el az a szó, hogy "elmondta".
-Persze, keverj bele engem is. - motyogott az orra alatt Tommo, mire bocsánatkérő pillantást vetettem felé. Harry szüntelen hatalmas szemekkel vizsgálta arcom, ami, hogy őszinte legyek, kezdett zavarba hozni. És, ha zavarban vagyok, beszélek, tehát újabb magyarázkodásba fogtam.
-Nem egészen értem, hogyan feltételezhetted rólam, hogy képes lennék játszadozni veled meg hogy pusztán kihasználnálak.
-Miért? - szólalt meg végtére.
-Mi? - fürkésztem impozáns arccsontozatát és elgondolkoztam, milyen sokszor szoktam így visszakérdezni, miközben teljesen értem, mit mondanak, és abban reménykedtem, kicsit jobban kifejti, hogy mire céloz, ellenben Harry kizárólag elismételte, ugyanolyan hangsúllyal.
-Miért?
-Mit miért, Harry? - tudakoltam.
-Miért... miért szakítottatok? - keskenyedett el a szeme, mintha azt hinné, ez egy csapda és hazudok neki.
-Hogy őszinte legyek, talán azért, mert rájöttünk, hogy mind a ketten máshoz vonzódunk és, csak arra használtuk egymást, hogy féltékennyé tegyünk egyes embereket. - sütöttem le a szemem, mert ez így elragozva szörnyen csúnya és gyerekes dolognak tűnt. Addig nem, amíg benne voltam, de immáron eléggé.
-Hát... sajnálom. - préselte ki magából, mire halovány mosoly kúszott ajkaimra.
-Ne tedd, - ingattam a fejem - mivel úgy látszik, sikerült. - vezettem tekintetemet lassan az övébe, és igazából sejtelmem sincs, honnan volt bátorságom kimondani ezt.
-Tudod, erre egyáltalán nem volt szükség. - mosolyodott el ő is - Már első nap az ujjaid köré csavartál. - vallotta be, én mindazonáltal úgy éreztem flottul elfogyott a levegő ebben a szobában. Hiába szegeztem a pillantásom Harryre, szemem sarkából mégis azt figyeltem, hogy egyre szaporábban emelkedik és süllyed a mellkasom, majd szinte azt vártam, mikor fog a kitörni onnan a szívem, hiszen úgy dübörgött odabent, mint egy megvadult oroszlán a rácsok mögött.
-Most már mindegy. - nyögtem ki ezt a pár szót magamból, de ez is olyan nehéz volt, mintha japánul próbálnék beszélni.
-Akkor ez azt jelenti, hogy... ? - súgta, én pedig képtelen voltam betelni a ténnyel: érdeklem Őt. A boldogság adrenalinja végig futott a bokámtól a tarkómig, ennek okán pedig, nekem is futhatnékom lett, majd egy szempillantás alatt Harry karjaiba ugorva találtam magam, ahogy lábaimmal szorosan körbefogom csípőjét és a vállaiba kapaszkodok. Kis mutatványom váratlanul érte, ezért nem csak hátralépkedett, még pördülnie is kellett egyet, hogy megtartsa egyensúlyát és ne kössünk ki mindketten a padlón. Fölé emelkedve hátratűrtem a hajam, hogy ne essen elragadó arcába, miközben ő karjaival átfonva a derekam vigyorogva pislogott felfelé.
-Fogalmad sincs, hányszor képzeltem ezt már el. - búgta a nyakamba, miután belefúrta homlokát. Összeszorítva szemeimet köszöntem meg Istennek és megesküdtem, hogy ezentúl örökké jókislány leszek, hisz megengedte, hogy átélhessem ezt a szédületes pillanatot. Továbbra is az ölében tartott, elhúzódott annyira, hogy a szemembe nézzen, ám tekintete hamar átsiklott ajkaimra, amitől megremegtek térdeim, és megint Istenhez szóltam, egy újabb hálával, amiért nem kell állnom, mert lábaim kétségbevonhatatlanul összecsuklanának alattam. Ha mindez nem lett volna elég, rekedtes hangjával megszólított:
-Elly...?
-Hm? - kíváncsiskodtam, bár tudtam mit szeretne, azonban hallani akartam, ahogy kimondja.
-Szabad? Megcsókolhatlak? - pásztázott szüntelenül.
-Eddig se kérdezted meg. - jutottam eszébe, hogy ez közel sem az első csókunk lesz.
-De ez most más. - jegyezte meg annyira halkan, hogy szinte csupán vonzó szájáról tudtam leolvasni.
-Más? - faggattam, akkor gyomorral, mint egy kupak. Fura, hogy a gyomrom akkora, mint egy kupak, mégis úgy éreztem, hogy több száz idegrángásos lepke tombolt benne.
-Itt, most valami komoly is elkezdődhet. - majd rebegve hozzátette - Ha akarod.
Válasz helyett, a szám gyors benedvesítése után, ujjbegyeimet végighúztam tarkóján és oly mértékben közel hajoltam hozzá, hogy orraink finoman összesimultak. Egy utolsó csekkolás után lehunytam szemeim és vártam, mit fog tenni. A pillanatok, amelyek elteltek ekkor, hosszú, végtelenbe nyúló perceknek tűntek, valamint mindig, mikor kifújta levegőjét, s az találkozott bőrömmel, megremegett az egész testem, sőt karjaimat libabőr borította be. Éreztem, hogy megmosolyogja reakcióm, ugyanakkor én csak vártam és vártam, míg végül megéreztem. Édes ajkai annyira óvatosan helyezkedtek az enyémek közzé, hogy olyan önuralmat kellett mutatnom, amilyet még soha, mert nem akartam mohón rátapadni. A láng egyszerre lobbant fel bennem a gerincemen vágtázó jeges érzéssel, ameddig combjaim megfeszültek, mindemellett meg sem mozdultam, mert féltem, hogy elrontom a pillanatot. Újabb vontatott másodpercek teltek el, míg egyik keze megindult a csípőmről, a hátamra, majd a hajamba túrva még közelebb vont magához. Szája mozgásra késztette az enyémet is, eztán nem bírtam magammal, hirtelen kaptam utána, amit egy apró mosollyal nyugtázott. Éreztem, hogy a boldogságtól teljességgel szétrobbanok bentről, egyszerűen képtelen voltam leállni, csókoltam minduntalan, ahogy csak bírtam. Egy nagyobb levegővételnél, viszont, a tény, hogy a többiek valószínűleg még mindig figyelik a kis akciónkat, fejbe vágott és finoman eltoltam magamtól Harry arcát. Értetlenül szemlélt, mire visszafojtott mosollyal oldalra biccentettem, majd mikor odafordította fejét zavartan megköszörülte a torkát. Óvatosan leeresztett a lábamra, s míg feszülten mosolygott szüntelenül a fehér parkettát szuggerálta, mintha a világ legérdekesebb dolga lenne. A többiekre meredtem, valamennyiük őrülten vigyorgott, Liam úgy kacsingatott, mint akinek szemrángása van, Louis pedig elsírta magát.
-Az én kicsi Hazzám... - szipogta Eleanor karjai között, aki csupán szórakozottan ingatta fejét - Végleg elhagy engem. Tudtam, hogy egyszer ennek is el kell jönnie, de nem számítottam arra, hogy ilyen hamar.
-Fejezd már be, Lou, te akartad a legjobban, hogy összejöjjenek. - szólt rá Zayn.
-Mégse mondtad el Harry-nek, mi a helyzet. - tettem csípőre a kezem, miközben az említett hátulról átkarolta a derekam, belepuszilt a nyakamba, majd állát a vállamra helyezte. Hiába próbáltam szigorúan nézni Tommo-ra, ez a mozdulatsor kibillentett a szerepemből és tehetetlenül elmosolyodva lehunytam a szemem pár pillanatra. A szemben állóak, persze, rögtön kinevettek, Harry pedig mindössze kapkodta a fejét, eszeveszetten, nem tudva min kell kuncogni.
-Na, jól van tubicáim, sütöttem muffint, ehettek, már akinek van gusztusa hozzá, ezután a nyálfürdő után, amit láthattunk. - csapta össze tenyereit Betti, mire az egész ház a kacagásunktól zengett. Betti, mióta megtudtam, hogy családtagok vagyunk, előszeretettel piszkál engem mindenfélével, amikor csak alkalma van rá és már most tudom, hogy ezt hetekig hallgathatom majd. Bár, felkészülhettem volna rá, mert Liam-et sem hagyja békén, egy pillanatra sem.
-Nagyon vicces. - dünnyögte mellettem Harry, de, persze, csak miután ő is jól kikacarászta magát, ettől pedig még jobban rázendítettünk.
Az este hátralevő részét a nappaliban fetrengve töltöttük muffinnal, ropival és további beszólásokkal, ami után mindig rákvörös színűre változtam. A végére már kezdtem úgy érezni magam, mint egy kaméleon, mert mindeközben Harry néha megajándékozott pár puszival/rövidebb csókkal, ami ugyanezt a reakciót váltotta ki. Igaz, mindennél jobban szerettem volna kettesben maradni vele és kicsit átbeszélni a dolgokat, vagy valami ilyesmi, de a többiek nem zavartatták magukat és nem is bántam. Mindent átnyálaztunk, amit elterveztem; album, karácsony, You & I... Zayn high note-ját pedig, ha jól számoltam hétszer is megdicsértem az este folyamán, és bár úgy láttam rajta, hogy már szinte kínosan érzi magát miatta, nem érdekelt, csak azért is elmondtam neki még kétszer. Nevetve meglökte a karom, majd megpuszilta homlokom, miközben a többiek egy újabb témát veséztek ki.
-És, ha ez nem lett volna elég apa másfél órán keresztül kérdezgette arról szerencsétlen Colint, hogy mit dolgoznak a szülei... - magyarázta nevetve Liam, hogyan ismerkedett meg nővére pasija a családdal, én pedig felpillantottam az órára, majd kelletlenül fészkelődni kezdtem. Harry, akinek keze végig a combomon pihent, megérezte, így felém fordította fejét és közel hajolt. Túl közel. Pont annyira közel, hogy elakadjon a lélegzetem, ellenállhatatlan illatától, ami férfias dezodorból, mentából és csipetnyi jácintból állt. Hogy lehet egy srácnak jácint illata? Meghalok...
-Minden oké? - tudakolta tágra nyílt szemekkel.
-Azt hiszem, mennem kéne. - húztam el a szám és újból az órára pillantottam, ami fél tizenegyet mutatott. Állítólag tizenegykor már pizsamában fogok feszíteni..
-Elviszlek, rendben?
-Nem, ne fáradj, nem kell. - ráztam a fejem, mire megjutalmazott egy "ezt te sem gondoltad komolyan" pillantással.
-Őszintén, Elly - kezdte, nekem pedig a becenév hallatára meleg borzongás járta át a testem - szerinted elengednélek téged késő este, egyedül, a sötétben és hidegben?
-Öhm... - makogtam össze-vissza és éreztem, hogy a borzongás eljutott az agyamig, ezáltal végleg kikapcsolva azt.
-Persze, hogy nem. - válaszolta, majd feltápászkodott és megfogva a kezem húzott engem is.
-Máris szobára? - vigyorodott el Louis, mire szívesen adtam volna neki egy taslit, de Harry megelőzött, mert arra eszméltem, hogy egy párna ütközött Tommo arcának.
-Hazaviszem Elly-t. - magyarázta meg tettét Harry, majd elköszöntem mindenkitől és felkapva a kabátom kiléptem az ajtón, majd bepattantam a hatalmas kocsiba. A barátom (!!!) mellém ülve felpörgette a motort, s kitolatott, majd kezét a combomra csúsztatta. Egy pillanatra megszorongatta, rám emelte tekintetét, elmosolyodott és újból az utat vizsgálta. A zene halkan szólt a rádióból, én pedig elkönyveltem a számot, annak a dalnak, amire összejöttünk: Ray LaMontagne - Jolene. Ki tudja, mikor kellhet, bárki bármikor megkérdezheti, hogy mire jöttünk össze és akkor legalább lesz mit válaszolni. Pusztán be kell avatni Harry-t. De nem fog hülyének nézni? A fiúknak számít ez egyáltalán? Vagy teljesen tök mindegy nekik? Lehet, hogy ő nem is figyeli a számot? Vajon min gondolkozhat? Szerintetek rám gondol? És ha igen, mi járhat a fejében? Sosem kívántam még ennyire azt, hogy gondolatolvasó legyek.
Annyira belemerültem ebbe a zenés dologba, hogy észre sem vettem; pár perce már csak meredtem előre a leállított kocsiban, Harry pedig engem pásztázott.
-Nézd, ha nem akarsz kiszállni, felőlem aludhatunk a kocsiban is és akkor legalább együtt leszünk. - vigyorgott.
-Ja, izé, nem, vagyis... nem tudom, úgy értem... - Harry szórakozottan figyelt, és még véletlenül sem segített volna ki a szituációból, csak hátradőlt és élvezte. Mint a moziban. Plusz, belevigyorgott a képembe. - Mi volt a kérdés? Én figyeltem, tényleg figyeltem, csak egy pillanatra...
-Elly, nem a suliban vagy. Nincs olyan, hogy jó vagy rossz válasz. Sőt, igazából nem is kérdeztem semmit. - nevette el magát.
-Persze, persze, tudom... - nevettem fel erőltetve, de annyira rövidre sikeredett, hogy ez a "ha ha ha"-ból még "ha" sem lett volna, hanem csak egy "h". - Csak tudod, az egész annyi volt, hogy... Azon gondolkoztam, hogy... mit is akarok mondani... - dadogtam tovább, ő pedig csak mosolyogva felvonta szemöldökét.
-Gondolkoztál? Igen? És min?
-Hát tudod, igazából annyi, hogy... nem is tudom... hülyeség... Csak ilyen izé...
-Elly. - szánt meg végre, arcáról eltűnt a gonoszkodó vigyor és csak egy édes mosoly maradt. Tudjátok, melyik. Mikor ragyog a szeme. Mikor kis gödröcskék keletkeznek a szája sarkában. Mikor egy pillanat alatt megnyugtat. Na, ezt a fejét varázsolta elém.
-Igen?
-Kérlek, ne csináld ezt velem. Ez csak én vagyok. Tudod, Harry.
-Tudom. - sóhajtottam fel és egy hálás mosolyt küldtem felé - Holnap akkor találkozunk, ugye?
-Igen, azt hiszem, meg kell beszélnünk pár dolgot. - bólogatott.
-Akkor oké. Jó éjszakát, Harry. - hajoltam hozzá és egy apró puszit nyomtam a szájára.
-Jó éjszakát. - nyomott egy rövid csókot a homlokomra, majd elengedte a karom, én pedig kikászálódtam az autóból.
Figyeltem, ahogy legurul a feljáróról és csak integettem a vak világba, mert a kocsi fényszórójától totál nem láttam az arcát, így csak idiótán vigyorogva hevesen ráztam a kezem jobbra-balra, még akkor is, mikor Harry már öt perce kikanyarodott az utcából. Egyszerűen nem lehetett levakarni a mosolyt az arcomról. A zuhanyzóban táncoltam a víz alatt, fogmosás közben a tükör előtt ugráltam fehérneműben, majd behuppantam az ágyba, tele energiával és azon gondolkoztam, hogyan fogok így elaludni. Ekkor kaptam egy SMS-t: Eddig nem tudtam válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik életem legkedvesebb napja. Most már tudok: december 28. Jó éjszakát, szépségem! <3 - H
Körülbelül hajnali fél négykor sikerült lecsillapodnom annyira, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni és elaludjak.
