Happy Birthday Louis!!!

Happy 22nd Birthday Louis Tomlinson!!! :)

Óóó, el sem hiszem, hogy a mi kis Boo Bear-ünk már 22. éves.

Lou szülinapja mellett Szent Este van, úgyhogy Boldog Karácsonyt mindenkinek!!!

 

Kezdet: 7. rész

Szeptember 16. (hétfő)

Magyarország túra - 1. felvonás
A suliban alig tudtam figyelni a tanárokra, meg a csajokra, akik folyton az új gyerekről (valami Ádámról) beszéltek, mert azon agyaltam, hogy hova vigyem ma a fiúkat. Végül úgy döntöttem, szülővárosomba, Egerbe viszem első nap őket. Az egyetlen akinek elakartam (és elmondhattam) ezt az egészet, az a legjobb barátom volt. Vagyis Misi.
-Figyelj el szeretnék neked mondani valamit. - kezdtem, miután félre hívtam a többiektől, akik egyből "húú"-zni kezdtek.
-És mi lenne az? - harapott bele szendvicsébe, mert épp ebédszünet volt.
-Lehet, hogy kinevetsz, de nem vagyok őrült. - erre a kijelentésemre felhúzta a szemöldökét, ami azt jelenti, hogy felkeltettem az érdeklődését vagyis minden figyelmét nekem szentelte - És azt hozzátenném, hogy nem mondhatod el senkinek, meg persze...
-Mondjad már. - vágott a szavamba.
-Találkoztam a One Direction tagjaival, majdnem egész hétvégén velük voltam, kaptam VIP jegyet és azt hiszem beleszerettem Harry-be. - hadartam egy szuszra. 
Szerintem 1 percig csak néztünk egymás szemébe és próbáltuk felfogni amit mondtam.
-Te őrült vagy. - mondta még mindig kómában.
-Kértem, hogy ezt ne mondd! - akadtam ki, mire többen is ránk néztek, de nem foglalkoztam vele.
-Ne kiabálj már. - kérlelt - Jó ezt most mondd a szemembe.
-Mit?
-Hogy ez igaz. - mondta, kicsit már idegesen.
-Esküszöm, igazat mondtam. - tettem fel a kezem és mélyen övébe fúrtam tekintetem.
-Biztos? Tudod mi volt múltkor, amikor... - kezdte, de félbe szakítottam.
-Tudom. - szugeráltam a cipőm orrát, majd újra a szemébe néztem - Csak az a különbség, hogy ez most tényleg igaz.
-Rendben, hiszek neked. De, ha megtudom, hogy nem mondtál... - újra belé fojtottam a szót.
-Ma haza jössz velem és meglátod, hogy nem hazudtam. - fogtam meg két karját. Ő csak bólintott majd magához ölelt.
-Nemsokára megyek. - súgta a fülembe pár másodperc után, elterelve a szót az előző témáról.
-Hova?
-Párizsba.
-Micsoda?! - húzódtam el tőle, de csak annyira, hogy lássam az arcát.
-Újra kérlek szépen. Ne kiabálj. - nézett rám parancsoló szemekkel - Igen. Nemsokára itt hagyom ezt a helyet. - nézett körbe, engem meg sírás fojtogatott. - Nem tudom, hogy egy vagy két hét múlva, de a lényeg, hogy már biztos. Elmegyek.
Ezt a szót meghallva ráborultam vállára és hagytam, hogy pár könnycseppem átitassa a pólóját. Nem az a rázkódó vállas bőgés tört rám, hanem az a csendes, fojtogató sírás. Akkora gombóc volt a torkomon, hogy azt hittem megfulladok és nem tudtam eldönteni, melyik a rosszabb. Az, hogy elmegy vagy a felismerés, hogy már nem érzek iránta semmit, ami villámként csapott belém. Akkor már két dolog is biztos. Itt hagy engem a legjobb barátom és beleszerettem Harry Styles-ba. El kellett engednem Misit, miután rájöttem, még mindig a suliban vagyunk. Erre a csengő ébresztett rá, ami úgy szólt mintha nem a pár méterre lévő diákoknak, hanem a a két utcával arrébb dolgozó munkásoknak szólna, vége az ebédszünetnek. Hetedik óra után, viszont elmúlt a rossz kedvem, és már rá tudtam nézni Misire úgy, hogy nem jött rám a sírógörcs. Éljen! Miközben a buszon ültem, egyszer csak a Moments dallamára lettem figyelmes, aztán rájöttem, az én telefonom adja ki ezt a hangot úgyhogy felvettem.
-Haló?
-Szia, Kinga! Harry vagyok. Két perc múlva a házatok előtt leszünk, de Perrie-re meg Zayn-re még várni kell egy kicsit, mert valami dolguk van.
-Oké, rendben. Figyelj, nem baj, ha viszem Misit is? Csak meg szeretne ismerkedni veletek, ő nem jön velünk a túrára.
-Persze, miért lenne baj? - mondta és biztosra vettem, hogy mosolyog - Jöhet a kis szerelmed is. - egy kis gúnyfélét véltem felfedezni a hangjában.
-Harry, ő már nem a...
-Várunk titeket. - vágott a szavamba és letette.
Mikor elvettem a telefont a fülemtől, elszomorodtam, mert még mindig úgy tudja, hogy Misit kedvelem. Pedig nem. Már messziről láttuk, ahogy Louis integet, én meg rávigyorogtam Misire, aki szerintem lefagyott, mert nem igazán akarta megrázni Harry kezét, amikor felé nyújtotta. Végül mindenkinek bemutatkozott és bementünk a házba.
-Nem akarjuk felborítani a mindennapjaidat, úgyhogy csináld meg nyugodtan a házit vagy ilyesmi. - mondta Zayn és aranyosan rám mosolygott.
-Oké. - készítettem elő a könyveimet és gyorsan megírtam a házit. Ahogy láttam mindenki elvolt. Misi Niall-al beszélgetett, Liam és Louis a tv-t választotta, de mivel nem értettek belőle semmit odamentem és segítettem beállítani az angol feliratot. Mivel Harry-t nem láttam sehol, feltételeztem, hogy körbe járja a házat, de akkor valaki hátulról megölelte a derekam és állát a vállamra tette.
-Nem csodálom, hogy beleszerettél. - biccentett Misi felé - Totál a te eseted. - suttogott Harry úgy, hogy csak én halljam.
Megfordultam karjai közt, miközben a szívem ezerrel dobogott és izzadt a tenyerem. Sötétzöld szemeiben teljesen elvesztem.
-Kérlek engedj el. - mondtam halkan.
-Persze. Nehogy a kis Misike azt higgye, hogy együtt vagyunk. -  mosolygott gúnyosan és kezei leomlottak derekamról.
-Na, jó. - fogtam meg idegesen a kezét és felhúztam a szobámba. Neki nyomtam a kulcsra zárt ajtónak és mélyen a szemébe néztem - Nem szállnál le erről a témáról? - már egy kicsit ideges voltam, úgyhogy arra fogtam a lábremegést, de legbelül tudtam, hogy a közelsége miatt van.
-Nem. - legalább őszinte.
-Már nem is tetszik mégis folyton azzal jössz, hogy ő meg én meg én meg ő. Tudod, ez nagyon idegesítő. - hadonásztam össze-vissza a kezemmel.
-Micsoda?
-Mondom, fejezd ezt be, mert kezd idegesítő lenni.
-Nem. Előtte mit mondtál?
-Hogy már nem tetszik.
-Mióta?
-Pár napja. - szégyelltem el magam, mert rájöttem, hogy a pár nap nem sok idő és nem kellett volna így letorkolni.
-Oké. Befejezem. - mondta és kiment a szobából. Leültem az ágyamra és csak meredtem magam elé.
-Nem tanulsz? Mert akkor indulhatunk. - nyitott be a szobámba Louis és leült mellém. - Minden oké?
-Mindent elrontok. - mondtam elkeseredetten.
-Dehogyis. - mondta, én meg kérdőn ránéztem - Vagy, ha mégis becsúszik egy-egy hiba, ki tudod te azokat javítani. - biztatott és átölelt. Igaz semmit nem tudott, (bár ki tudja Harry mit mondott neki) de nagyon kedves volt tőle, hogy próbált megnyugtatni, felvidítani.
-Köszönöm. - suttogtam, ő meg segített felállni és kinyitotta előttem az ajtót.
-Bármikor. Van nálatok répa? - kérdezte összeráncolva szemöldökét.
-Már tettem a hátizsákba, hármat is. - nevettem el magam.
-Akkor jó. - mosolygott ő is.
Mikor leértünk már mindenki ott volt (vagyis Perrie és Zayn is), úgyhogy indulhattunk.
-Na! - csaptam össze a két tenyerem - Arra gondoltam, hogy ma Egerbe megyünk. Körülbelül 2 órás lesz az út.
-Oké, akkor két kocsival megyünk. Az első kocsiba megy Louis, Eleanor, Harry, Kinga és Niall. A másik kocsiba meg mi. - mutatott magukra, Bettire és Zayn-ékre, Liam.
-Akkor, én megyek is. - jelentette ki Misi, én meg egyből indultam volna kikísérni, de Harry megfogta a karom.
-Biztos? - nézett Misire aki épp a kabátját vette fel. Tudtam mire gondol. Hogy biztos nem szeretem-e Misit.
-Igen. - néztem a szemébe, majd kiszabadítottam a karom és Misi után mentem. Egy öleléssel el is búcsúzott, nem mondott semmit. Most én csináltam valamit rosszul vagy csak ilyen kedve volt? Ááá, mindegy.
-Mehetünk? - kérdeztem le se véve a kabátom.
-Persze. - mondta Harry és kezemet megfogva sétált ki az ajtón. - Akkor nincs semmiféle l'amour  köztetek? - kíváncsiskodott újra.
-Nem, Harry, nincs. - mondtam mosolyogva, mert örültem, hogy egyáltalán érdekli egy olyan dolog, ami a magánéletemmel kapcsolatos. Vagyis fogjuk rá, hogy ez a magánéletem.
-Akkor jó. - vigyorgott és vállamat átkarolva a házuk felé vettük az irányt.
Beültünk a kocsiba, ahol az ülésrenddel volt egy kis gondunk, de végül megoldottuk. Harry ült a kormánynál, én az anyós ülésen a többiek meg hátul. Vezetés közben Harry keze néha a sebváltóról a combomra csúszott és én persze rá se mertem nézni, úgy remegett a gyomrom a feltámadó pillangók miatt, akik szerintem szívrohamot kaptak, hogy már azt hittem elájulok, úgyhogy csak előre nézve mosolyogtam. Aztán szerencsére oldódott a hangulat, mert a rádióból felcsendült a Best Song Ever, Harry meg, persze, jó hangosra tekerte a hangerőt és végig tomboltunk a számot. Mikor megérkeztünk és leparkoltunk a Dobó tér közelében elfogott egyszerre az otthon és egy kicsit a honvágy érzése.
-Miért ide jöttünk? - kérdezte beriasztva a kocsit Liam és rákulcsolta Sophi ujjaira az övéit.
-Mert itt nőttem fel. - feleltem büszkén, majd vigyorogva mutattam, hogy merre kezdjük. Voltunk a minaretnél:

Aztán megnéztük az iskolámat, ahová jártam:

-Miért jöttél el innen? - kérdezte Zayn.
-Anyukám csak Budapesten talált állást. Igaz, apu keresetéből is meg tudtunk volna élni, de anyu ragaszkodott ahhoz, hogy ő is dolgozzon.
-Nagyon nehéz volt elköltözni? Úgy értem itt hagyni a barátaidat, az iskolát meg mindent. - kérdezősködött Harry, miközben szorosan mellettem, zsebre dugott kézzel sétált.
-Igen. Először sokat sírtam emiatt, mert egyáltalán nem tetszett az a nagy nyüzsi, ami Pesten van. Nagyon szokatlan volt nekem az az egész. De aztán hozzászoktam és most már hálát adok az Istennek, hogy odaköltöztünk. - tettem össze a kezem.

*Harry szemszöge*

Fogalmam sem volt, hogy kezeljem a helyzetet. Az előbb még szereti Misikét, a másik pillanatban már csak a haverja. Most mit kellett volna tennem? Mindegy, úgy döntöttem, hogy az lesz a legjobb, ha úgy teszek mintha semmi nem történt volna. De amúgy ezt nem tudta volna egy kicsit hamarabb mondani?
-Most merre? - kérdezte Niall, aki Kinga másik oldalán sétált.
-Meg szeretnétek nézni az várat? - nézett végig rajtunk Kinga.
-Persze. - lelkesedtünk fel azonnal a fiúkkal, aztán észrevettem, hogy Kinga arcán átsuhan egy kis félelem. Mivel ezt nem tudtam hova tenni, rákérdeztem:
-Neked nem baj?
-Dehogy. - mosolygott rám, de nem tűnt teljesen őszintének.
-Biztos? - kérdeztem újra, de a többiek ezt már nem hallották, mert másról kezdtek beszélgetni.
-Harry. - torpant meg egy pillanatra Kinga, így egy kicsit lemaradtunk a többiektől - Biztos. - vágta a képembe idegesen és visszafutott Niall mellé és bekapcsolódott a beszélgetése.
-Valami rosszat mondtam? -  kérdeztem halkan magamtól, majd tovább vánszorogtam.
Amikor odaértünk a várhoz kicsit megálltam a kapu előtt a többiekkel együtt és elraktároztuk a memóriánkba, hogy hogy néz ki egy (kicsit már megostromolt) vár.

-Mehetünk? - kérdezte, a jegyeket a kezében tartva Kinga.
-Persze. - nyújtottam felé a kezem, amit kicsit vonakodva, de megfogott.
Az egész várat végig jártuk, végül leültünk egy padra és onnan néztük a kivilágított várost. Épp a mai napon készült képeket nézegettük, amikor az egyik képnél Kinga felkiáltott.
-Na, tetszett valakinek a mai nap? - kérdezte szórakozottan.
-Igen. - nyújtotta fel kiabálva a kezét Perrie, mi meg elröhögtük magunkat.
-Szerintem indulhatunk. - kezdett készülődni Kinga és egy megkönnyebbülő sóhaj hagyta el a száját, amikor Eleanor rámutatott egy táblára és odakiáltott nekünk.
-Hűű! Nem megyünk panoptikumba? - kérdezte izgatottan.
-Mi az a panoptikum? - kérdezte Louis átkarolva barátnője vállát.
-Louis! - háborodott fel Betti - Műveltség! Mondd valamit?
-Jól van, na. Csak vicceltem. - tette fel a kezét Louis.
-Én nem megyek. - mondta Kinga megtorpanva az ajtó előtt, aminek másik oldalán ott sorakoztak a viaszbábuk. 
-Biztos? - kérdezte Perrie.
-Igen. Menjetek csak, én már láttam egy csomószor.
-Hát jó. - rántott egyet a vállán Sophi és behúzta a többieket az ajtón.
-Gyere már. - húztam az ajtó felé Kingát.
-Nem, Harry. Engedj el! - próbálta kiszabadítani karját, amit fogtam, de végre hajthatatlan kihívás volt, mert erősebb voltam nála.
-Miért nem? - engedtem egy kicsit a szorításon, aminek a köszönhetően majdnem hátra zúgott, de a reflexem gyorsabb volt, mint gondoltam és derekánál fogva magamhoz húztam.
-Mert félek tőlük. - mondta ki, én meg felhúzott szemöldökkel néztem le rá - Egyszerűen félek a viaszbábuktól. Nem tudom miért, de számomra ijesztőek. Tessék kimondtam! Menj meséld el a többieknek és röhögjetek egy jót. Én itt várok. - vallta be félelmét és el akart menni, de nem engedtem.
-Nem mondom el senkinek. Gyere, bemegyünk együtt. - fogtam meg a kezét és újra befelé kezdtem húzni.
-Harry, én nem...
-Ó, dehogynem! - fojtottam belé a szót.
-Huhh. - sóhajtott egy óriásit - Oké. - markolta meg erősen bal kezével az ujjaim és jobb kacsójával is a karomba kapaszkodott.
-Nyugi. - mondtam neki, de nyugtatásom süket fülekre talált, mert mikor megláttuk az első szobrot Kinga elfehéredett. - Jól vagy? - érdeklődtem.
-Igen, azt hiszem. Menjünk tovább. - rántott maga után.
-Biztos? Mert, ha nem érzed jól magad akkor kiviszlek. - mondtam és már el is képzeltem, ahogy felkapom a ölembe Kingát, kifutok vele egészen a vár bejáratáig és akkor én leszek a nap hőse.
-Harry. - fordított szembe magával - Ha már beráncigáltál ide. Zárójelben megjegyzem szó szerint berángattál. - tette fel mutatóját és elmosolyodott - Akkor már menjünk végig.
-Rendben. - adtam be a derekam - de ha bármi lenne...
-De nem lesz.
Ezután tényleg nem volt semmi. Kinga néha egy-egy viaszszobornál megszorította a kezem, viszont egyszer még el is nevette magát, mert az egyik bábu mögöttem volt és mikor megfordultam arrébb ugrottam vagy fél métert, mert a frászt hozta rám, amiért ilyen közel volt az az izé. Nevetve (és kézen fogva) jöttünk ki az ajtón, de a többiek nem voltak kint.
-Remélem nem tévedtek el. - vágott rémült fejet Kinga.
-Valaki majd úgyis kivezeti őket. - nevettem fel.
-Itt vagyunk! - kiáltott fel Eleanor egy adag gumicukorral a kezében.
-Hát ti?
-Meglátogattuk azt a csodabódét, ott. - mutatott jobbra Perrie, miközben egy krokodilt majszolt. Mármint nem egy igazit csak egy krokodil alakú gumicukrot.
-Megyünk?
-Igen.
Visszafelé Niall helyett Betti jött velünk és ő vezetett. Mellette az anyósülésen ült Eleanor, mögötte pedig Louis, majd középen Kinga és végül, Betti mögött én. Elkezdtünk hülyülni Louis-szal, így Kinga előre hajolt és beszélgetni kezdtek a lányokkal. Fél óra után meguntuk és végre lenyugodtunk, Kinga pedig visszadőlt közénk.
-Még másfél óra! - nyöszörgött.
-Zenét? - kérdeztem odanyújtva a fél fülesem.

-Köszi. - fogadta el mosolyogva, majd vállamra hajtotta fejét. Épp a Half a Heart  kezdődött el és együtt énekelni kezdtük, a többiek meg néha-néha mosolyogva pillantgattak felénk. Jött még pár szám, aztán, azt vettem észre, hogy csak én éneklek. Lenéztem Kingára és láttam, hogy vállamba fúrva fejét alszik. Elmosolyodtam ezen, majd összenéztem Louis-szal. Az a legjobb az erős barátságokban, hogy szavak nélkül is megtudjuk beszélni a bajainkat.

"Hát nem cuki?" néztem Louis-ra.

"De, persze." forgatta a szemét mosolyogva "Hé, haver, tudja már?" húzta fel a szemöldökét.

"Mit?" húztam fel én is.

"Tudod te azt" nézett mélyen a szemembe.

"Nem, még nem tudja" sütöttem le a szemem, mikor rájöttem miről beszél.

"Gáz" húzta el száját "El kell mondanod neki." bólintott párat.

"Nem merem" ráztam a fejem.

"Muszáj" nyúlt meg a nyaka és kikerekedtek szemei.

"Hát jó" sóhajtottam egy hatalmasat.

Mire megérkeztünk Kinga is felkelt és úgy döntöttünk először kidobjuk Sophia-t, aztán őt.

-Légy szíves, gyertek be.

-Már fél tíz.

-Úgy szeretném. - kérlelt minket Kinga.

-Hát jó. - egyezett bele Liam - De csak tíz perc.

-Oké. - vigyorgott önfeledten.

Körbe vezetett a házban, (mert erre még nem volt lehetősége) bemutatott a szüleinek, majd limonádéval kínált minket, amit természetesen elfogadtunk.

*Kinga szemszöge*

Végre be tudtam mutatni a házat és anyuékat a fiúknak.

-Mindjárt jövök, átöltözök, egy pillanat. Nehogy elmenjetek. - tettem fel a mutató ujjam.

-Nem hagynánk itt köszönés nélkül. - kacsintott Zayn, aki már elég nyúzottnak tűnt, szegény.

Felmentem, gyorsan lezuhanyoztam, majd átvettem egy melegítő nadrágot és egy vastag pulcsit. És ekkor sikítást hallottam...Majd egy kiabálást, de nem tudtam kivenni belőle, hogy mit tartalmaz, aztán egy ajtó csapódást.

Elkezdtem lefelé menni a lépcsőn, hogy megnézzem mi a baj, de ekkor valaki elállta az utam. Vagyis nem valaki, hanem valami. Tűz. Az agyam őrült tempóban kezdett pörögni. Tűz van. A házunkban. És én is a házon belül vagyok. Ultra gyorsan felrohantam a szobámba és bezártam az ajtót, bár tudtam, hogy nem véd meg a tűztől, de rutinból csináltam, majd körül néztem. Két választásom van. Vagy bebújok az ágy alá és imádkozok, hogy a tűzoltók hamarabb beérjenek a szobámba, mint a tűz vagy kimászok az ablakon. Az ösztönöm azt súgta, hogy a másodikat válasszam, de mégis hezitáltam egy kicsit, mert végül is egy emeletes ház ablakából akartam kiugrani, úgy, hogy tudtam, sem egy nagy bokor, sem egy szemetes konténer nincs alatta. Kinyitottam az ablakot és átlendítettem az egyik lábam. Vettem egy mély lélegzetet, majd a másik lábamat is kiemeltem, erősen megkapaszkodtam az ablak keretbe és körül néztem, hátha meglát engem valaki. Egy kis keresgélés után rábukkantam a fiúkra, Perrie-re, Eleanor-ra, anyuékra és a tesómra, egy kupacban álltak és Harry valamit nagyon magyarázott apuéknak. Kiáltani akartam, de nem jött ki hang a torkomon, közben az arcom nedves volt, folyt az orrom és észrevettem, hogy hangtalanul sírok.

-Harry. - suttogtam magamban, majd erőt vettem magamon - Harry! - kiáltottam torkom szakadtából.

A kis tömeg egy emberként fordult felém, majd Harry a házhoz akart futni (aminek az alsó szintje már szinte romokban hevert, én meg a felső szinten ültem), de a többiek lefogták és hallottam, ahogy Louis felkiált, hogy "Megőrültél!?". Viszont Harry nem hagyta magát kiszabadította karjait és odafutott hozzám.

-Bízol bennem? - kérdezte.

-Nem értem ez most, hogy jön ide. - kiáltottam vissza és kezdtem beparázni, mert hallottam ahogy a tűz ropogtatja az ajtót. Mikor érnek már ide a tűzoltók?

-Válaszolj! Bízol bennem?

-Azt hiszem. - bólintottam egy aprót.

-Akkor ugorj!

-Mi? Harry, te teljesen megzakkantál? - kiabáltam idegesen.

-Lehet.

-Kösz! Ezzel most megnyugtattál. - remélem hallotta az iróniát a hangomban, ami már nagyon remegett.

-Elkaplak!

-Nem.

-Ígérem. - nyújtotta felém a karját.

Kimásztam az ablakból a tetőre, végleg elengedtem az ablakkeret és leteguggoltam, majd ráültem az ereszre. Mély levegőt vettem és újra Harry-re néztem.

-Jó döntés bízni benned? - kételkedtem.

-Mondanám, hogy kérdezd meg a többieket, de ezt a kérdést én a te helyedben inkább későbbre halasztanám. - jelent meg egy pici mosoly az arcán, ami rögtön el is tűnt - Bízz bennem. Elkaplak. Tényleg.

Felhúzott lábakkal megfordultam, majd két kezemmel megkapaszkodtam az ereszben és lelógattam a lábam. Most már csak a kezemmel tartottam magam.

-Harry! - le akartam nézni rá, de inkább meggondoltam magam, mert tériszonyom van és lehet, hogy leszédültem volna, ha lenézek.

-Igen?

-Bízok benned. Tényleg.

-Ugorj!

-Most?

-Most.

Szorosan lehunytam a szemem és elengedtem az ereszt, csak zuhantam és zuhantam lefelé. Karommal párszor hátrafelé köröztem, mintha csak vissza akarnék menni a (majdnem) biztonságos tetőre. Leírhatatlan érzés volt. Rengeteg félelem kavargott bennem, de volt egy bátrabb énem aki élvezte, hogy zuhanok a semmibe. Vagyis nem a semmibe, hanem Harry karjaiba. Amik tényleg elkaptak, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy Harry egyik keze a térdhajlatomban, másik keze pedig a hátamon van. Még mindig be volt hunyva a szemem és nyakába fúrtam a fejem.

-Meghaltam? - kérdeztem óvatosan.

-Nem. - válaszolta - Kinyithatod a szemed. - javasolta.

Így is tettem. Mikor felnyitottam szemem rájöttem, hogy tényleg nem haltam meg. A házunk alsó ablakaiból ki-ki lobbantak a lángok és ez annyira elszomorító látvány volt, hogy ott Harry karjaiban elsírtam magam. Még mindig remegtem, mikor Harry, mint egy kis csomagot, átadott anyunak és az ő vállán sírtam tovább. A tűzoltók negyed órával később értek oda, de szinte már hiába. Csak a felső szintnek egy részét tudták megmenteni, az én szobámnak is már csak a fele volt sértetlen, sőt még annyi se. Azt hiszem még soha nem éreztem magam ennyire védetlennek, mint most.
-Most mi lesz? - kérdezte vörös szemekkel a tesóm, Sára.
-Mi...szóval...szerintem mi megyünk. - mondta Liam, én meg egy aprót bólintottam.
-Mi? Nem hagyhatjuk így itt őket. - állt mellém Eleanor.
-Ugyan, El. Kiveszünk valamelyik hotelben egy szobát, holnap pedig majd kitaláljuk, hogy mihez kezdjünk. - nyugtattam a barátnőm.
-Nem, nem. - jött Harry is.
-De, de. - mondta Liam, aki már nagyon menni akart.
-Csak ma estére, Liam. Egy este. - csatlakozott Louis is.
-És mégis hol alszanak? Mert Bettinek nincs se vendégszobája, se kihúzható kanapéja. - érvelt Liam, Betti pedig szomorúan bólintott.
-Akkor csak Kinga. - győzködött most már Perrie is, akinek a vállán ott bólogatott Zayn, de szerintem azt se tudta, hogy miről van szó, mert már majdnem aludt.
-Dehogyis, nem akarok zavarni. - mondtam, mert kezdtem kínosan érezni magam.
-Nem zavarsz. - legyintett egyszerre Eleanor és Louis.
-Liam? - néztem fel rá.
-Nekem aztán mindegy. - tette fel a kezét.
-Akkor majd holnap találkozunk. - intettem a többieknek és elindultam anyuék felé, akik már beszálltak a kocsiba.
-Kinga! Kinga, várj. - szólt utánam Louis.
-Igen? - kérdeztem vissza reménykedve.
-Gyere. - nyújtotta felém a kezét.
-Pillanat. - mondtam mosolyogva és visszafutottam a kocsihoz.
Megálltam apu előtt és mély levegőt vettem.
-Persze. Menj nyugodtan. - felelte apum arra a kérdésemre, hogy "Ott alhatok ma este a fiúknál?".
-Köszönöm. - mondtam hálásan és megöleltem.
-Vigyázz magadra.
-Vigyázni fognak rám. - pillantottam hátra.
-Majd mondom anyuéknak is, mert már alszanak. - szállt be a kocsiba apu.
-Rendben, köszönöm. Puszi mindenkinek. - kiabáltam a mellettem elhaladó kocsi után, majd vissza futottam a többiekhez.
-Nagyon-nagyon szépen köszönöm. - mondtam Louis-nak.
-Na, gyere - karolta át a vállam Harry.
Visszafelé senki se volt beszédes kedvében, úgyhogy csendben haladtunk egymás mellett mind a nyolcan. Beérve a házba a Louis-Eleanor és a Zayn-Perrie páros elköszönt tőlünk, mert már annyira fáradtak voltak, hogy úgy gondolták, majd holnap lezuhanyoznak.
-Liam. - szóltam neki és felfutottam utána.
-Hm?
-Tényleg sajnálom, hogy idejöttem, de a többiek...
-Engem nem zavarsz. - mondta és bement a szobájába.
-De...
-Igen? - nézett vissza sóhajtva az ajtóból.
-Köszönöm. - öleltem meg, amit pár másodperc után viszonzott - Amint tudok, eltűnök.
-Mondtam már. Nekem nem baj, ha itt vagy. - engedett el és végleg bezárta előttem az ajtót.
Lementem a nappaliba, hogy keressek valakit és megkérdezzem, hogy hol alszok, de nem találtam senkit.
-Akarsz zuhanyozni? - kérdezte egy hang mögülem, mire megfordultam tengelyem körül.
-Inkább majd reggel. - mondtam Harry-nek, aki épp akkor jött ki a fürdőszobából. Felső teste még kicsit vizes volt, alulra pedig egy fekete törülközőt csavart. Jobb kezében egy kisebb törcsi volt, amivel a nedves haját törölte. Azt hittem ott helyben elolvadok.
-Oké, te tudod. Gyere. - ment felfelé a lépcsőn, én meg követtem. Kinyitott előttem egy ajtót és betessékelt, majd mikor beléptem rögtön szemben találtam magam egy franciaággyal, aminek két oldalán egy-egy kis éjjeliszekrény volt. Jobb oldalt, az ágy mellett, a falnál egy nagy kanapé azzal szemben pedig egy TV, majd észrevettem egy üvegajtót is. Nem elfelejteni, hogy holnap feltétlenül ki kell mennem az erkélyre. Bal oldalon volt egy óriási, de tényleg óriási öltözőszekrény (ami gondolom tele volt nyomva fehér feszülős pólóval) mellette pedig egy ajtó.
-A fürdő van a túloldalon. - mondta Harry, mikor észrevette, hogy az ajtót bámulom.
-Ühüm. - bólintottam.
És, persze, a szoba tele volt Harry-s meg One Direction-os poszterekkel, és még egy Harry kartonbabát is találtam.
-Ez nagyon csini. - álltam a bábú mellé és átkaroltam a karton-Harry vállát.
-Kösz. - mosolygott - Az ágy melyik felét szeretnéd? - nézett rám, miután ledobta a "hajtörlő" törülközőjét a kanapéra. Én meg köpni-nyelni nem tudtam.
-Úgy érted...?
-Miért, kinél szeretnél aludni? Mert felőlem alhatsz Niall vagy Liam mellett, de azt hittem velük még nem ilyen erős a kapcsolatod. - nézett mélyen a szemebe.
-Nem, velük még nem - hajtottam le a fejem. Az ágy végéhez álltam és kapkodtam a fejem jobbra-balra. Végül fogtam magam és levágódtam az ágy jobb oldalára.
-Te jó ég. Fáradt vagyok. - ennyit bírtam kinyögni.
-Azt meghiszem. A folyosó végén van Betti szobája. Kérj egy pizsamát és egy törülközőt, hogy ne reggel kelljen. - mondta Harry rekedtes hangján.
-Oké. - tápászkodtam fel.
Kopogtam, majd mikor hallottam egy "Jöhetsz!"-et benyitottam.
-Szia. Harry mondta, hogy...
-Már kikészítettem. Figyelj, nem találtam pizsama gatyót. - húzta be nyakát - Biztos mind a szennyesben van, úgyhogy itt egy alsónemű, egy melegítő nadrág és a pizsama felső. Ja, és törülköző. - nyomta a kezembe a kupacot.
-Köszönöm. El se tudom mondani mennyire hálás vagyok. Tényleg én...
-Ugyan. Nehéz elhinni, de tudom milyen érzés elveszíteni az otthonod. - mosolygott szomorúan.
-Még egyszer köszönök mindent. - kezdtem búcsúzkodni - Jó éjt. - öleltem meg és bezártam magam után az ajtót. Igaz, a kíváncsiság majd' kifúrta az oldalam, hogy ezt, hogyan értette, hogy tudja milyen érzés, de inkább nem feszegettem a témát.
-Gyere be nyugodtan, nem eszlek meg. - zökkentett ki gondolatmenetemből Harry, aki egy hosszú fekete nadrágban állva (?) nézte a TV-t.
-Bocsánat, csak elbambultam. - siettem be a fürdőbe és magamra zártam az ajtót. Miután felöltöztem nyomtam egy kis fogkrémet az ujjamra és azzal mostam meg a fogam, majd kinyitottam az ajtót. Harry most már az ágyban feküdt, egy szál bokszerben. Talán kicsit többet időzött tekintetem felsőtestén, hogy elrejtsem vörös arcom lekapcsoltam a villanyt és bebújtam az ágyba, jó messze Harry-től.
-Mit csinálsz? - kérdezte és hallottam a hangján, hogy alig tudja visszafojtani a nevetést.
-Aludni próbálok. - válaszoltam.
-Le fogsz esni.
-Dehogy. - és ahogy kimondtam, leborultam az ágyról, Harry-ből pedig kitört az a hangos nevetést, amit annyira szerettem, de nem akkor, amikor épp rajtam röhög.
-Én mondtam. - nevetett még mindig Harry, én pedig szétterültem a földön és vihorászni kezdtem. Miután jól kinevettük magunkat visszamásztam az ágyra, kicsit közelebb Harry-hez, mint az előbb.
-Ez nem igaz. - dünnyögte az orra alatt, majd jobb kezével megfogta a derekam és maga elé húzott. Hátam csupasz mellkasának simult, amibe beleremegett a szívem.

*Harry szemszöge*

Ahogy átfogtam Kinga derekát és magamhoz húztam valami teljesen furát éreztem a gyomromban, de próbáltam nem figyelni rá.
-Harry. - szólt Kinga. Ma először szólt hozzám ennyire lágyan.
-Hm?
-Tudom, nyálasan hangzik - fordult meg karjaim közt, így szembe került velem - de ma megmentetted egy ember életét.
-Kinga...
-Nem, Harry, tényleg! Köszönöm. Nem tudok mást mondani. Borzasztó hálás vagyok.
-Aludjunk. - mondtam, de igazából egyáltalán nem voltam fáradt. Örültem, hogy Kingával újra kettesben vagyunk.
-Tudod, sose tudtam máshol aludni, csak otthon. De...nekem már nincs olyan, hogy otthon . - mondta és zokogni kezdett, majd hozzám bújt. Tudtam, hogy most fog kijönni rajta ez az egész, most fogta fel, mi is történt ma este.
-Dehogynem, van otthonod. - mondtam, mire vörös szemekkel rám nézett - Itt itthon vagy. - amit mondtam komolyan is gondoltam.
-Szer... - itt egy kicsit megakadt és nyelt egy nagyot - szerintem, a többiek ezzel nem értenének egyet. Nem akarok a terhetekre lenni.
-Hjajj, te. Nehéz eset vagy. - mosolyogtam és sikerült belőle is kicsavarnom egy halovány mosolyt.
-Jó éjszakát. - húzta a mellkasomhoz magát.
-Neked is. - suttogtam.
Először csak bámultam, át Kinga feje fölött, aki már mélyen aludt, szuszogott a karjaim között, de végül engem is elnyomott az álom.