Kezdet: 5. rész

Szeptember 14. (szombat)

Te jó ég!!! Még mindig nem tudom elhinni, hogy mi történt ma velem, de megpróbálom úgy leírni mindent, ahogy történt.

Mikor felébredtem először nem tudtam, hogy hol vagyok. Aztán beugrott. Annáéknál vagyok és megkaptam életem legjobb szülinapi ajándékát. Miután mindketten felöltöztünk, megreggeliztünk, majd elhatároztuk, hogy elmegyünk plázázni. Mikor beértünk az Aréna plázába hatalmas tömeg fogadott minket. Bementünk egy csomó ruha boltba, megebédeltünk a McDonald's-ban, majd felmentünk egy kávéért a Starbucks-ba. Tudom, ez nagyon plázacicásan hangzik, de nem vagyunk azok. Hogy miért nem? Mert ilyesmit két évben egyszer csinálunk. Aztán az egyik újságos előtt leragadtunk. Nem, nem a pultos miatt álltunk meg (bár be kell vallanom nem volt a legcsúnyább srác akit valaha láttam, egész helyes volt...) hanem egy újság miatt. Amiben azt írták, hogy tegnap érkezett meg Budapestre a One Direction összes tagja. De hiszen a koncert csak a jövőhéten lesz. Aztán tovább olvastam. Az egyik ismerősükhöz is benéznek.
Olyan 3 óra felé hazamentem. Otthon nem volt senki. A húgom az egyik barátnőjénél, apum konditeremben volt (?), anyum meg dolgozott. Ledobtam a táskám a szobámba, majd elindítottam a Take Me Home című albumát a One Direction-nek. És ekkor kopogtak. Ki lehet az? Mikor kinyitottam a kaput azt hittem...nem is tudom mit hittem, nem tudtam mire gondolni. Sikítani akartam de nem jött ki hang a torkomon. Öt mosolygó srác állt előttem akik a házszámot nézték.
-Hi! - köszöntem angolul a - te jó ég még mindig nem hiszem el de - a One Direction mind az öt tagjának!
-Hi!... - és ennyit értettem belőle. Mikor befejezte mondókáját Liam, kérdőn rám nézett.
-Öhm - makogtam össze-vissza. Persze, tudok angolul, nem az volt a baj. Hanem, hogy a One Direction egyik tagjával beszélgetek (!) - I don't understand it. - hoztam össze egy normális mondatot.
-Ó, semmi baj, majd én segítek. Leszek a tolmács. - mosolygott rám Niall. Totál ledöbbentem.
-Te beszélsz magyarul?
-Hát még csak kezdő vagyok, de igen! - húzta ki magát, én meg elmosolyodtam aranyos akcentusán. - Szóval. Kedves Liam barátom, azt szeretné megkérdezni, hogy te ki vagy.
-Jaj, sorry, még be sem mutatkoztam. My name is Kinga Pataki. - mondtam félig magyarul félig angolul. Mindegy végül is megértették. Ez a lényeg...
Miután bemutatkoztunk (bár én tudtam a nevüket, azért nem hagytam volna ki, hogy Zayn Malik-kal vagy akár Harry Styles-al ne fogjak kezet) behívtam őket a házba.
-És miért jöttetek errefelé? - váltottam át angolra, hogy mindenki értse.
-Hát, tudod, lesz egy koncertünk, itt Magya...
-Tudom, én is megyek. - szóltam közbe - De úgy értem mit kerestek itt? A II. kerületben?
-Ja, vagy úgy. Az egyik rokonunkhoz megyünk, csak elfelejtettük a házszámot. - nézett rosszallóan Liam-re - De nem baj, a szerencse így is ránk talált. - kacsintott rám. Most én vagyok hülye, vagy Niall Horan tényleg nekem bókolt?
Miközben öntöttem ki a gyümölcs levet próbáltam beszélgetni velük
-És idefelé nem támadt le titeket senki? - kérdeztem tőlük mosolyogva. Én tuti letámadtam volna őket, egy fénykép erejéig.
-Szerencsére nem. - mondta Harry, aki eddig csak a földet bámulta.
Furcsán néztem rá.
-Ne érts félre, szeretjük a rajongókat, meg minden. De nem szerettem volna szakadtan látni ezt a pólót. Ezt kifejezetten szeretem. - mondta én meg elnevettem magam.
-Még mindig egyben van a pólód pedig én nagyon-nagy rajongótok vagyok. - vigyorogtam.
-Halljuk. - mondta Louis nekem meg akkor esett le, hogy még mindig ment a CD. De ciki...
-Ó, bocsi. - és kiakartam kapcsolni de a fiúk nem engedték.
-Nehogy kikapcsold. Szeretjük hallgatni magunkat. - mondta a kis egomanó. Vagyis Harry.
-A magad nevében beszélj. - lökte meg Louis - De miattunk tényleg ne kapcsold ki. - mosolygott rám.
-Hát jó. - vontam meg a vállam.
Ezután egy kínos csend következett. Vagyis nem volt csend, mert még mindig ment a zene.
-Szerintem mi megyünk. - mondta Liam és elindult a pulcsija felé.
-Ne már! - csúszott ki Harry száján.
-Muszáj, de... - kereste Liam a szavakat.
-De visszajövünk. - simította végig a karom Louis.
-Mikor? - kérdeztem, előre félve a választól.
-Nem jövünk vissza. - mondta Harry, én meg totál elszomorodtam. A többiek is furcsán néztek rá. - Te jössz hozzánk. - folytatta.
-Tényleg? - csillant fel a szemem.
-Igen.
-Mikor?
-Ma. - vágta rá Harry.
-Szerintem... - kezdte Liam, de Niall közbe szólt.
-Ha van kedved akkor szívesen látunk. - mosolygott - Itt a cím. - nyomott a kezembe egy kis cetlit, amit az előbb firkantott.
-Köszi.
Miközben a többiek öltöztek, én odamentem Liam-hez.
-Nem baj, ha ma este 7-kor betoppanok? - kérdeztem úgy, hogy csak ő hallja.
-Dehogy. Csak, tudod, rég nem láttam Bettiéket. - suttogta.
-Betti? - kérdeztem.
-Egy távoli rokonom, de ettől függetlenül elég szoros a kapcsolatunk. Miatta jöttünk a koncert előtt ide.
-Ja, aha. - és lelkiismeret furdalásom lett - Akkor, majd inkább holnap benézek.
-Nem, nem, gyere ma! - fordult most már szembe velem - Lesz még egy hetünk amit együtt tölthetünk vele.
-Biztos?
-Igen. - mondta és megölelt, én meg visszaöleltem. Mivel tényleg őszinte volt, már nem volt lelkiismeret fordulásom.
-Na, mi van, gyerekek? - kérdezte mosolyogva Harry.
-Ma 7-kor benézek, oké?
-Rendben.
Miután mindenkit megöleltem (Harry-t kicsit később engedtem el mint a többieket) és kimentek megnéztem a kis papírt amit Niall adott. Rajta volt a cím és...és Harry telefon száma! Szuper, de mit kezdjek ezzel? Mert felhívni, nem fogom. Nem merném.
Ránéztem az órára. 17 óra. Fél órát olvasok aztán megyek öltözni.

Kicsit elhúzódott az olvasás, ezért sietnem kellet. Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, majd egy gyors szárítkozás után a szekrényhez mentem. Mit vegyek fel? Mivel ezen is sokáig agyaltam már késésben voltam. Na, de jó. Egyébként visszavettem a ruháimat, mert nem akartam kicsípni magam. Minek? Csak átmegyek a ismerőseimhez egy vacsorára. Akik a One Direction!
Hagytam egy kis üzit anyuéknak, hogy ne keressenek:

Ne keressetek! Átmentem a barátaimhoz, későn jövök! Puszi:Kinga

Nem túl személyes, de nem is ez volt a célom. Már 7 óra volt mikor végre elindultam. Szerencsére nem tévedtem el, úgyhogy viszonylag hamar odaértem. Hosszan megnyomtam a csengőt és vártam. Zayn nyitott ajtót, aki egy öleléssel üdvözölt.
-Harry már megijedt, hogy el sem jössz. - mosolygott.
-Csak Harry? - kérdeztem nevetve, miközben egy kicsit meglöktem a karját.
-Nem. - mondta.
Visszaakartam kérdezni, de már beértünk a nappaliba, ahol ott voltak a többiek is. Mind egy-egy öleléssel köszöntött. Ezeknek a fiúknak mániájuk az ölelgetés? Mindegy, én aztán nem bánom...
Bemutattak Bettinek is.
-Szia, Bettina Blake vagyok, de szólíts csak Bettinek. - mondta mosolyogva, én meg egyből megkedveltem.
-Szia, Pataki Kinga. - nyújtottam a kezem, de ő csak kiröhögött és megölelt. Itt tényleg mindenki nagyon közvetlen. Beszélgettünk még egy kicsit Bettivel, aztán lehuppantam Harry és Niall közzé észrevettem, hogy milyen jó kaja illat van.
-Hmm. Csak nem ti főztetek? - kérdeztem vigyorogva.
-Harry volt. - mutattak az említettre, mintha valami bűnt követett volna el.
-Tényleg? Nem is tudtam, hogy tudsz főzni. - fordultam felé.
-Hát nem is tudok. - mondta, miközben még mindig a pólója alját piszkálta. - Csak kezdő vagyok.
-De nagyon jó illata van. - szippantottam még egyszer a levegőbe.
-Akkor nézzük meg, hogy az íze milyen lett. - mondta a szakács és gyorsan felpattant mellőlem.
Hazza megterített és az asztalhoz invitált minket. Nemcsak az illata volt jó, de istenien is nézett ki.

 Harry mellett helyet foglalva kóstoltam meg a vacsorát ami nagyon, de nagyon finom volt.
-Hű, ős tehetség vagy, ez nagyon finom. - mondtam elismerően.
-Köszi. - mosolygott és kifújta, az eddig bent tartott levegőjét, miután tudatosult róla, hogy tényleg ízlik amit főzött.
Vacsora alatt beszélgettünk és közben arra gondoltam, hogy milyen meghitt ez az egész. Olyan...olyan családias volt és ez meghatott.
Kaja után visszamentünk a nappaliba és beszélgettünk. Vagyis inkább én beszéltem mert a srácok minél többet meg akartak rólam tudni.
-És a srácokkal mi van? - vigyorgott Louis én meg rögtön zavarba jöttem.
-Nincs semmi. Mi lenne? - piszkáltam a nadrágomat.
-Akkor nincs barátod? - kérdezte Zayn.
-Nincs. - néztem fel és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
Erre a kijelentésemre mindannyian Harry-re néztek, de mielőtt megkérdezhettem volna, hogy miért, csöngettek.
Louis már szaladt is kinyitni, én meg kíváncsian vártam a vendégeinket. Mikor megpillantottam Perrie-t, Eleanor-t és Sophi-t kicsit megkönnyebbültem, hogy nem csak fiú társaságom lesz az este folyamán. Bár az se lett volna rossz...
Nekik is bemutatkoztam, majd kérdezősködni kezdtek.
-És, hogy ismerkedtetek meg? - tette fel az első kérdést Pierre, aki Zayn ölében ült.
-Hát, a srácok két utcával arrébb keresték Bettit. Kicsit fura arcot vágtak, mikor én nyitottam ajtót. - kuncogtam visszaemlékezve. 
-Már megint eltévesztettétek? Tavaly is ez volt. - csapott a homlokára fájdalmas arccal Eleanor, mire én olyan hirtelen nevettem fel, hogy Niall összerezzent mellettem.
-De szerencsére, míg mielőtt becsengettünk volna, felhívott minket Betti, hogy hol vagyunk már. Én meg rávágtam, hogy a ház előtt állunk, nem igaz, hogy nem lát. Ő meg erre azt mondta, hogy kint áll a ház előtt és itt nincs semmiféle bájgúnár képű srác. Nemhogy öt, egy se. - folytatta a mesélést röhögve Liam.
-Elvagytok. - néztem felváltva Bettire és Liam-re, nevetve.
-És ki a szerencsés fiú? - kérdezte Sophi, tekintetét Niall és Harry között kapkodva.
-Ezt, hogy érted? - kérdeztem, de velem egy időben Harry rávágta, hogy "én" és átkarolta a vállam. Mielőtt reagálhattam volna, Harry megfogta a kezem és motyogott a többieknek valami "mindjárt jövünk, bocs"-félét miközben kivezetett a kertbe.
-Mi volt ez? - támadtam le azonnal, miután gondosan bezárta az ajtót.
-Ööö...izé. Eltudnád játszani azt, hogy bejövök neked? Csak ma este. - kérdezte félve, én meg lefagytam.
-Mi? Miért? - kiabálni akartam, megilletődöttségem miatt, de inkább úgy döntöttem, nem irányítom a többiek figyelmét ránk, úgyhogy normális hangnemben beszéltem hozzá és próbáltam visszafogni magam. Nehéz volt.
-Azt mondtam a fiúknak, felhívtál és találkoztunk meg beszélgettünk. És, hogy egész jól összemelegedtünk, meg minden. - vakargatta a tarkóját zavarában.
-Miért hazudtál nekik? - kérdeztem, összeráncolt szemöldökkel, mert a történetnek ezt a részét nem igazán értettem. 
-Azért, mert szerintük tetszel nekem... - itt motyogott valamit az orra alatt, amit nem hallottam majd úgy folytatta, hogy én is értsem mondanivalóját - és, hogy már akkor összetehetném a kezem, hogy egy ilyen lány mint te... - folytatta volna, de közbe vágtam.
-Milyen? - kérdeztem kíváncsian.
-Mi? - kérdezett vissza, kiesve szerepéből.
-Azt mondtad olyan lány mint te. Milyen az az olyan?
-Hát ilyen. - mutatott az egész lényemre, mire én végig néztem magamon.
-Dagadt? - érdeklődtem, miközben alig tudtam visszatartani a nevetést.
-Nem. - röhögte el magát.
-Idióta? - kérdeztem, és kicsit hátrahőköltem és összehúztam a szemem, mintha csak félnék a választól. És az igazat megvallva féltem is.
-Nem. - váltott most már komolyra és közelebb jött hozzám - Inkább csodálatos. - mondta, én meg lányos zavaromban az egyik tincsemet kezdtem tekergetni ami kiesett a kontyomból. 
-Szóval összetehetnéd a kezed, ha egy ilyen lány mint én... - kezdtem.
-Ha egy olyan lány mint te egyáltalán felfigyelne rám. - mondta, bennem meg megállt az ütő.
-És?
-És bizonyítási vágy volt bennem. Ezért hazudtam a fiúknak. - mondta, és láttam, hogy szégyelli a dolgot, mert még az én szemembe se tudott belenézni, miközben ezt mondta.
-Szóval csak arra kellek neked, hogy ne bukj le? - esett le pár másodperc múlva.
-Igen. - suttogta, folyamatosan a földet pásztázva.
-Ugye, tudod, hogy most csalódtam benned, Harold? - direkt az igazi nevén szólítottam, mert tudtam, hogy azt utálja - Dehogyis, vicceltem, hogy csalódhatnék benned, nem is ismerlek, csak ez jól hangzott.
Nevetve a szemembe nézett és olyat kérdezett, amit a legmerészebb álmaimba se gondoltam volna.
-De, ha gondolod, elmehetnénk sétálni meg beszélgetni, egyszer. Van kedved megtartani az ál-találkánkat? - kérdezte mosolyogva, aminek köszönhetően megjelentek a kis gödröcskéi arcán és aminek köszönhetően én majdnem elájultam.
-Persze. - mosolyogtam vissza.
-Akkor megteszed nekem?
-Mit? - kérdeztem, ő meg elnevette magát. - Ja, igen. - esett le az itt létünk oka. Vagyis azt kell eljátszanom, hogy nekem tetszik Harry. Ezt nem is nagyon kell eljátszani. Sőt.
Mikor visszamentünk (kézen fogva! Mi a fene?) a többiek ugyanúgy voltak, mint mikor otthagytuk őket, csak kicsit megfogyatkozott a létszám.
-Zayn és Perrie? - érdeklődtem helyet foglalva a fotelban, Harry meg mellém ült, így kicsit szűkösen, de meg voltunk.
-Kicsit összekaptak, fent vannak Zayn szobájában. - én meg elhúztam a szám - Nyugi, semmi komoly. - nyugtatott Niall - Csak mostanában elég sokszor van ilyen. - folytatta, én meg kezdtem kicsit feszengeni, mert Niall mögött ott állt az említett páros, akik nagyon is boldognak tűntek együtt.
-És Zayn mostanában elég feszült emiatt. - beszélt tovább Niall.
-Niall. Szerintem... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.
-De tényleg. És szerintem Perrie miatt van. Sőt biztos. Eleinte nem is volt szimpi a csaj. Olyan fura az egész...megjelenése, nem? - kérdezte, fintorogva a mit sem sejtő Niall.
Visszafojtott nevetéssel néztük, ahogyan Perrie felvont szemöldökkel csípőre teszi a kezét, majd egy párnát felkapva fejbe vágja Niall-t. Háromszor. Szegény Niall úgy meglepődött, hogy megmoccanni se mert, mi meg annyira röhögtünk, hogy már a hasunkat fogtuk.
-Sziasztok. - mondta hátrafordulva, a most már önmagához térő szőkeség - Minden oké? Kibékültetek?
-Persze. - mondta, elég gyilkos tekintettel Perrie - Úgyhogy sajnálom, Niall, de még el kell viselned egy jó darabig. - huppant Zayn ölébe.
-Semmi baj. - vigyorgott erőltetetten a szöszi. Erre már ők se bírták tovább és mindenkiből kitört az önfeledt nevetés.
Ezután nagyon jó hangulatban telt az este és már egyáltalán nem feszengtem se a társaság miatt, se amiatt, hogy Harry néha a vállamra vagy a derekamra tette kezét. 
Fél 2-kor az órámra néztem. Te jó ég, de elszaladt az idő!
-Hűű, szerintem én megyek, késő van. - mondtam felpattanva a fotelról.
-És szerintem mi is. - kezdte a készülődést Sophi, aki, be kell valljam, egyáltalán nem volt szimpi. De ha Liam boldog vele, akkor nem szóltam semmit.
Miután elköszöntünk a srácoktól és Bettitől kiléptünk az utcára, mi négyen. Perrie, Eleanor, Sophi és én. Óó, milyen társaságba keveredtem megint.
-Holnap te is jössz vásárolni velünk? - kérdezte Eleanor felém fordulva, a háttérben meg Perrie vadul bólogatott.
-Hát - mit is csinálok holnap? ja, igen, semmit - ha nem zavarok. - válaszoltam végül.
-Dehogy zavarsz. - ugrált örömében Pierre. 
-Hozhatom az egyik barátnőmet is? - kérdeztem a kapunk előtt állva.
-Rajongó? - érdeklődött Sophi.
-Igen.
-Akkor nem.
-Mi? Miért nem? - kérdeztem elég meglepődött fejjel, amit Perrie ki is röhögött.
-A fiúk nem igazán szeretik ha rajongókkal megyünk bárhová is, mert azt hiszik csak ki akarnak használni minket, hogy közelebb kerüljenek hozzájuk. - kutatott a táskájában Sophi.
-De hát én is az vagyok. - gondolkodtam hangosan.
-De téged már ismernek - simított végig a karomon Eleanor. 
-Ó. Óóó. - esett le - Hát jó. - rántottam meg a vállam kicsit csalódottan. - Akkor, majd holnap. Sziasztok. - kezdtem búcsúzkodni. Eleanor-t és Perrie-t is megöleltem már, mikor Sophi előtt álltam meg. Éppen meg akartam ölelni, amikor egy kis névkártya-féleséget nyomott a kezembe.
-Mindhármunk telefonszáma rajta van. - majd egy gyors ölelés után már mentek is, mielőtt viszont bementem volna visszakiabáltak.
-Ja és a barátnődnek még ne említsd a fiúkkal való találkozást, oké?! - kiáltotta Eleanor - Holnap megbeszéljük, hogy miért ne! Szia! - integetett majd befordultak egy másik utcára és el is tűntek a szemem elől.
-Hát jó. - beszéltem magamban miközben bezártam az ajtót.
Átöltöztem pizsibe, fogat mostam és már be is dőltem az ágyba, ahol egyből elaludtam.

Kezdet: 4. rész

Szeptember 13. (péntek)

Egész éjjel forgolódtam. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy elmegy. Itt hagy engem Budapesten. Vagy lehet, hogy nem is Budapesten hanem Nyíregyházán. Na, igen. Még mindig nem beszéltünk erről. De én nem megyek sehova!
Reggel felöltöztem és bementem a fürdőbe. OMG... Beesett, hamuszürke arc és kicsi, vörösre sírt szemek. Hát ez szuper.
A suliban nem volt semmi érdekes, csak a szokásos. Az ofő kiakadt a sok panaszért ami ránk érkezett, a tanárok nem bírtak velünk, a többieknek meg fel se tűnt, hogy van velem valami, csak Misinek. Na, igen Misi. Ma többször megkérdezte hogy vagyok, mennyire akadtam ki, és, hogy mennyit ettem. Ma még reggelizni se reggeliztem, egyszerűen nem ment. Délután, ahogy megígértem, átmentem Annához, rögtön suli után. Azt mondta két meglepit  tartogat számomra. Az elsőnél elmentünk egy régi raktár szerű épülethez. Fogalmam se volt, hogy mit keresek itt, de nagyon kíváncsi lettem. Pár perc múlva már meg is tudtam. Amikor beléptünk egy csomó táncossal találtam szembe magam, akiket nagyon tisztelek fantasztikus tánctudások miatt. És ott volt valami banda is. Hű mi lesz itt?
-Na mit szólsz? - kérdezte izgatottan.
-Wow. - ennyit bírtam kinyögni.
-Nos, elhoztam a balett cuccod, öltözz fel és hajrá! -  nyomta kezembe a táskám, amiben tényleg benne voltak a ruháim.
-Oké de mit csináljak?
-Ez egy improvizációs est, Kinga. - mondta, én pedig a nyakába vetettem magam.
-Köszönöm, köszönöm, köszönöm! - ugráltam, aztán mentem átöltözni.
Mikor visszaértem a zene már javában szólt és a többi táncos is felment a színpadra. Először kicsit izgultam de mivel szenvedélyem a tánc, a balett ezért hamar belejöttem és nagyon jól éreztem magam.

-Nagyon, nagyon köszönöm! Imádlak! - mondtam miközben kifelé jöttünk az épületből és átöleltem Annát.
-Szerintem a másodiknak jobban fogsz örülni, de majd meglátjuk. - mondta izgatottan. Én csak mosolyogtam. 'Nem hiszem, hogy ennél jobb dologgal tudna elődrukkolni.' gondoltam magamban. De, hogy én mekkorát tévedtem!
Amint Annáék házába léptem egyből lefoglaltam a fürdőt. Jól esett a zuhany, tánc után. Mikor kijöttem, az ajándék osztásom előtt még beszélgettünk. Aztán már nem bírtam tovább rászóltam, hogy adja ide, különben megőrülök. Felállított és a szoba közepére vezetett.
-Csukd be a szemed! - mondta.
-Miért?
-Csak csukd be! - utasított. Hát jó...
-Becsuktam. - mondtam miközben féltem, hogy valami hülyeséget csinál. Például egy tortát nyom a képembe vagy mit tudom én.
-Nem lesünk!
-Oké.
-Tartsd a kezed magad elé, mintha valami tálcát tartanál. - mondta.
-Oké.
-Jól van, maradj így. Mindjárt jövök. - és hallottam ahogy kirohan.
Öt másodperc múlva már jött is vissza.
-Boldog 17. szülinapot barátném! - röhögött és a kezembe nyomott valamit.
Mikor kinyitottam a szemem ezt láttam:

(a dátummal ne foglalkozzatok)

-Te jó ég! Ú, KÖSZÖNÖM! - mondtam Annát ölelgetve és közben mindketten ugráltunk meg nevettünk.
-Nagyon szívesen! Akkor eljöhetsz? - kérdezte egy kicsit félve a választól.
-Persze. De, ha, nem engedtek volna el, akkor is kiszökök. - mondtam röhögve.
-Oké.
Ezután még egy csomót "pletyiztünk" és megfordult a fejemben, hogy elmondom neki elejétől a végéig a Misis dolgot. Hogy mennyire nem akarom, hogy elmenjen és hogy mennyire jó, hogy újra jóban vagyunk. De végül nem mondtam semmit és csak csöndben hallgattam ahogy Anna egy (számomra) ismeretlen fiúról beszél. Csodás napom volt és ezt a legjobb barátnőmnek köszönhetem. Körülbelül hajnali 3 lehetett mikor úgy gondoltuk, ideje lenne aludni.

Kezdet: 3. rész

Szeptember 12. (csütörtök)

Borzalmas napom volt!
Több, mint egy hét telt el azóta, hogy a szüleim közölték velem, azt akarják, hogy elmenjek. Azóta nem volt sok kommunikáció köztünk. Viszont ma muszáj volt. Hiszen ma volt a SZÜLINAPOM! Reggel elég vidáman keltem ahhoz, hogy gyorsan elkészüljek és felvegyem a kedvenc ruhám:

Szerencsére elég meleg volt még, hogy felvegyem ezt. A suliba érve egy csomóan köszöntöttek és nem is gondoltam volna, hogy ennyien tudják, hogy ma van a szülinapom. Vagy csak látták a Facebook-on. Mindegy. Kírától, Dorkától és Zsófitól kaptam egy-egy csokit (nyami) de ennyi. Anna mondta, hogy ő majd suli után fogja odaadni az ajándékát de tudtam, hogy ő fog adni valamit. Abban reménykedtem, hogy Misi is meglep valamivel de semmi. Még csak egy "Boldog Szülinapot Kinga!" se hagyta el a száját ami nagyon nyomasztott. Sőt, egész nap hozzám se szólt. Kérdem én...Mit tettem már megint? Majd suli után felhívom. Persze, Anna egyből észre vette, hogy nagyon agyalok valamin, ezért rá is kérdezett.
-Mindent oké? - suttogta úgy, hogy csak én halljam.
-Persze. - mondtam de mivel túl jól ismer ezért olyan "na mondd már" pillantással jelezte, tudja, hogy van valami - Szerinted haragszik rám Misi? - kérdeztem, most már szembefordulva vele.
-Miért haragudna?
-Hát, egész nap olyan fura. Mintha kerülne...vagy nem is tudom.
-Nem úgy volt, hogy most már nincs harag és "öribarik" vagytok? - kérdezte aranyos mosolyra húzva száját.
-De. - mondtam lehajtott fejjel.
-Nyugi, minden rendben lesz.
-Gondolod?
-Nem. - mondta, én meg totál kétségbe estem - Tudom.
Hatalmasat sóhajtottam, majd Annához bújtam.
-Köszönöm.
-Bármikor. - mondta majd mi is elindultunk 7. órára.
Tényleg megnyugtattak a szavai és ezért nagyon hálás voltam neki. Óra után elkaptam Misi karját és szembefordítottam magammal.

Indítsd el ezt mielőtt tovább olvasod:
http://www.youtube.com/watch?v=-Ir3ZFkXe9E

-Minden oké? Ma még nem is beszéltünk. - tértem egyből a lényegre.
-Nem, ma még tényleg nem beszéltünk. - mondta mosolyogva, de mosolya nem volt igazi. Távolság tartó volt és rideg.
-Valami baj van? - kérdeztem félve.
-Igen. De nem akartam ezzel elrontani a szülinapod. - jaj, de aranyos.
-Kérlek mondd el. - kérleltem. Istenem, bár ne tettem volna!
-Tudod, a szüleim elváltak. - kezdte.
-Igen, tudom. - mondtam. Rosszat sejtettem.
-És anya kint él Párizsban. - bólintottam jelezve, ezt is tudom.
-De újra összejönnek. - mondta, én meg mindenről megfeledkezve a nyakába ugrottam úgy, hogy majdnem elestünk.
-Ez csodálatos, Misi! - mondtam még mindig őt ölelgetve.
-Hát annyira nem. - és kibontakozott ölelésemből. Csak akkor láttam, hogy Misinek könnyek gyűlnek a szemében. Éreztem, hogy rázkódik a válla, de azt hittem csak rajtam nevet. - Anya nem akar visszajönni Magyarországra... - ekkor már tudtam miről van szó - Úgyhogy mi megyünk hozzá.
Egyszerűen nem tudtam felfogni mit mond. Teljesen lefagytam.
-Párizsba?
Misi csak bólintott és én újra megöleltem. Mindketten halkan szipogtunk és úgy szorított magához mint aki soha többé nem akar elengedni. Sose gondoltam volna, hogy két ember pár év "haragszomrád" után így össze tud kovácsolódni, bár, lehet, hogy ennek az az oka, hogy azelőtt a legjobb barátok voltunk.. Ott álltunk az utca közepén ölelkezve és azt akartuk, hogy ez a pillanat örökké tartson. Szép volt, de közben borzasztóan szomorú is.

Végül elengedtük egymást és tovább indultunk. Misi átkarolta a vállam és egy puszit nyomott a fejemre. Így mentünk tovább. Misi, én és a nagy üresség ami már ott tátongott a szívünkben, pedig még el se ment egyikünk se, már hiányoztunk egymásnak. Mi lesz velem ha elmegy? Nem, erre még gondolni se akarok! Inkább kiélvezek minden pillanatot. Mire hazaértem már kiszáradtak a könnycsatornáim úgyhogy anyumék észre se vették, hogy valami nincs rendben. Köszöntöttek, volt torta, ajándék de nem igazán tudtam élvezni. Miután vége lett az ünneplésnek, dobtam egy SMS-t Annának, hogy ne haragudjon, amiért nem mentem el hozzá, de elég mozgalmas délutánom volt és, hogy, majd holnap kiengesztelésképpen ott alszok nála. Remélem nem haragudott meg rám és ezt elnézi nekem. Még csak 7 óra volt, de én már befeküdtem az ágyba és gondolkoztam. Ami nem igazán ment, mert a kimerültség miatt egyből elnyomott az álom.

Kezdet: 2. rész

Szeptember 3. (kedd)

Misi

Reggel úgy néztem ki mint a mosott szar. Miután ezen jól kimérgelődtem magam elkezdtem készülődni, mert késésben voltam. Első óránk töri volt, ezért jó kedvel mentem be az osztályba. Persze rögtön elrontották a kedvem...halványlila fogalmam sincs hányszor érkeztem már úgy az osztályba, hogy Vendi fejen talál egy papírgalacsinnal. De mindegy, most kivételesen elnéztem neki, mert Misi jött felém. Totál földbe gyökerezett a lábam, csak álltam és néztem őt. Hát, ezt nem kellett volna, mert ő furán rám nézett és balra billentette a fejét jelezve, hogy menjek arrébb. Öö...hihi, nagy nehezen félre álltam de még mindig őt lestem. Teljes hidegvérrel elment mellettem és kiment a folyosóra...kb ennyi volt a mai "közös pillanatunk". Délután Zsoltival és Bettivel megcsináltuk félig az angol házit, mert rohadt sok volt. Miután hazajöttem befejeztem az angolt és elindultam zongorára. Az elég unalmas volt, de nem is az a lényeg. Hanem ami otthon várt.

 -Sziasztok! Megjöttem!

 -Szia Kinga! - köszöntött anyu - Öö gyere ülj le ide az asztalhoz. - elég furán viselkedett - Apáddal beszélgettünk - na ez már rosszul kezdődik - és arra jutottunk, hogy mi lenne ha...szóval mi lenne ha te...úgy értem elköltöznél...Nyíregyházára.

 -Mi? - ezt nem gondolhatják komolyan!

 -Mit szólsz hozzá? - kérdezte kicsit félénken apu.

 -Hogy mit szólok hozzá? Tönkre akarjátok tenni az életem? Itt vannak a barátaim, - és Misi(!) - a családom! Itt van minden ami fontos nekem! Kivéve a nagyit.

 -Épp ez az...ő Nyíregyházán van és te hozzáköltöznél. Így nem lenne egyedül plusz, gyakrabban látogatnánk meg.

 -Nem!

 -Kinga. Csak gondold át.

 -Nincs mit ezen átgondolni! - kiabáltam és úgy ahogy voltam, éhen-szomjan, átöltöztem a pizsamámba és durcizva leborultam az ágyamra. Már vagy 3 órája sírtam, amikor gondoltam ideje lenne abbahagyni és inkább megbeszélni hogy nem megyek sehová, de amikor kimentem csak sötétséget láttam. Mondjuk már fél12 volt de akkor is! Mindegy, majd holnap. A telefonom zökkentett ki a gondolatmenetemből. A szívverésem felgyorsult, megremegtek a lábaim és a gyomrom akkora lett mint egy kupak. A telefonomból megszólalt a Boulevard of Broken Dreams . Misi csengőhangja. Vedd fel! Lélegezz! Nem, inkább vedd fel! Nem, először lélegezz!

 -Haló? - hangom olyan vékony volt és halk, hogy azt hittem meg se hallja.

 -Ki az? - kérdezte.

 -Kinga.

 -Ja, bocs, téves. - na és ez volt az a pillanat amikor újra elkezdtem a bőgést.

 -Semmi baj. - szipogtam.

 -Kinga? Te sírsz?

 -Dehogy. - de ilyenkor már úgy bömböltem mint egy 5 éves.

 -Mi a baj?

 -Nem hiszem, hogy érdekelne.

 -Akkor rosszul hiszed. - tisztán hallottam, hogy mosolyog.

 -Hát csak izé...Apumék kitalálták, hogy...

 -Mit? - kérdezte aggódva Misi.

 -Hogy költözzek Nyíregyházára... - csuklott el a hangom.
Csend volt a telefonban. Azt hittem letette, de miután megnéztem a telefon kijelzőt és tudatosult bennem, hogy még hívásban van, gyorsan visszatettem a fülemhez.

 -Misi? - szinte suttogtam.

 -Miért?

 -Mit miért?

 -Miért mész el?

-Ez még nekem se világos... - tényleg, ezen még nem is gondolkodtam. Miért akarják, hogy elmenjek?

 -Ez biztos? - a hangja furcsán hangzott.

 -Nem! Nem fogom megengedni nekik, hogy csak így kirakjanak a házból.

 -Figyelj Kinga, nem akarom megszakítani ezt az érdekes beszélgetést de...kinyithatnád a kaput, mert idefagyok.

 -Mi? - de ekkor kinyomta.

Én meg felkaptam magamra egy kabátot, halkan kinyitottam az ajtót és kiosontam miközben próbáltam felfogni, hogy mi is történik. Éppen telihold volt.

 Ez akár romantikus is lehetne, nem? De sajnos csak lehetne, mert most éppen utál. Hjajj, mindegy. Kinyitottam a kaput és szembe találtam magam Vele. Itt volt Ő. Teljes életnagyságban.

 -Hogy kerülsz ide?

 -Miért? Nem örülsz nekem? - kérdezte fél mosolyra húzva a száját. Elolvadok...

 -Nem erről van szó. - jöttem hirtelen zavarba - De nem értelek. Évekig hozzám se szólsz most meg itt vagy.

 -Sajnálom, hogy cserben hagytalak. - teljesen ledöbbentem.

 -Mi?

 -Nem akartalak...szóval annak nevezni, csak a harag beszélt belőlem. Sajnálom. Most már tudom, hogy nem te voltál a hibás.

 -Én is sajnálom. Csak tudod azt hittem...áá mindegy ne is gondoljunk rá. Szent a béke? - nyújtottam röhögve felé a kisujjam.

 -Szent a béke. - akasztotta nevetve ujját az enyémbe.
 -Szóval miért jöttél?
 -Csak látni akartalak. - úristen. Azt mondta látni akart. Látni akart! - Mikor költöznél? - váltott komolyabb témára.
 -Nem tudom. Szerintem a félévet még megvárom...fogalmam sincs. - és megint eltört a mécses - Nem karok elmenni, Misi.
 -Jól van, nyugi. Na, gyere ide. - és a karomat megfogva maga elé húzott és megölelt. Először meglepődtem, majd én is átkaroltam. Nem tudom meddig állhattunk így de azt kívántam örökké tartson. - Együtt kitalálunk valamit. - majd szorosan egymás mellett kezdtünk el sétálni.
Mindenről beszélgettünk. Olyan volt mintha beakarnánk pótolni azt a pár évet amit kihagytunk. Addig sétáltunk, beszélgettünk és nevettünk (inkább ő röhögött rajtam, de mindegy) amíg fel nem kelt a nap. -Mennem kell. - mondta Misi, majd tekintetét mélyen az enyémbe fúrta - Holnap találkozunk. - és megölelt.
-Köszönöm. - suttogtam.
-Mit? - kérdezte még mindig engem ölelve.
-Mindent.
-Szívesen. - mondta mosolyogva majd elsétált.
Mikor megérkeztem még nem volt ébren senki. Mondjuk fura lenne, ha valaki reggel 6-kor kelne, mikor nem is kell suliba menni, mert a tanároknak valami egész napos megbeszélés van, vagy mi a manó, a szüleim pedig szabadságon vannak. Mindegy. Levettem a kabátom és bebújtam az ágyba.
9 óra. Leültem a TV elé és megnéztem a Lopott idő című filmet. Már mindenki fent volt. Nem tudtam mit csinálni, ezért elmentem olvasni. Ebéd előtt gyorsan felöltöztem:

Az ebéd elég kínosan telt. És még finoman fogalmaztam. A tesóm, persze, nem értett semmit, mert amikor a szüleim közölték velem "csodálatos" ötletüket, ő fent volt a szobájában. Természetesen, nem mondták el neki, hogy mit mondtak nekem tegnap. Azt mondták, hogy csak fáradt vagyok,és aludni mentem. Aha, persze...majdnem. Az ebédet a telefonom zavarta meg.
-Nem telefonozunk ebéd közben. - motyogta apum de én mit sem törődve leszidásával (ha őket nem érdekli az én kérésem, engem se az övék) felvettem a telefont.
-KINGA! - ordította a telefonomba Anna.
-Én is örülök neked, de annak is örülnék ha nem süketülnék meg. - mondtam a fülemet fogva.
-Képzeld mi történt!
-Na mi? - kérdeztem  mosolyogva.
-JÖN BUDAPESTRE A ONE DIRECTION! - kiáltotta torkaszakadtából, miközben én egy kicsit arrébb vittem a telefont a fülemtől.
-És?
-És megyünk!
-Mit értesz azalatt, hogy megyÜNK?
-Hát te meg én megyünk a One Direction koncertre szeptember 23-án!
-ÚRISTEN! - üvöltettem most már én is, amit Anna egy röhögéssel díjazott.
-Na, puszi megyek majd holnap talizunk.
-Okszi. Szia! - miután kinyomtam vigyorogva visszamentem az asztalhoz. Régóta óriási rajongó vagyok, de ezt nem gondoltam volna. Te jó ég!
-Képzeljétek... - kezdtem ,de apum félbe szakított.
-Igen, tudjuk...hallottuk. - mondta elég fura arccal. Biztos azon agyalt, hogy a tinilányoknak, hogy van ekkora hangjuk. Ez van.
-És? - kérdeztem izgatottan.
-Felőlem. - vonta meg a vállát apu. Anya már nehezebben adta be a derekát de végül ő is beleegyezett. A tesóm nem akkora rajongó, úgyhogy ő csak a macskánkat, Abigélt simogatta.
Ebéd után naplót írtam majd 1D-t hallgatva olvastam. El sem hiszem, hogy látom élőben is a fiúkat. Mivel úgy éreztem muszáj elmondanom valakinek, ezért felhívtam Misit. Igaz ő nem olyan nagy lelkesedéssel, mint én de megbeszéltük, hogy ez mennyire szuper. Miután nevetve letettem a telefont elgondolkodtam azon, hogy amennyire utált engem, most legalább annyira jó a kapcsolatunk. Vacsi és zuhany után bebújtam az ágyamba és imádkoztam, hogy ez a nap ne csak álom legyen. Nem az volt.