Kezdet: 12. rész

Szeptember 18. (szerda)

Magyarország túra – 3. felvonás. Vagy mégsem?

Reggel a telefonom ébresztőjére keltem és, persze a mellettem fekvő göndörke is felébredt.

-Ajj már. Még csak szerda van. – nyöszörögtem és átlendítettem a bal lábam az övéin.

-Jó reggelt, édesem. - nyomott a fejemre egy puszit, majd az orromra és végül megtalálta az ajkaim.

-Mmm...nem akarok suliba menni. – sóhajtottam, majd megerőltettem magam, kibújtam a karjaiból, és befutottam a fürdőbe összefogni a dús hajam.

-Reggelizünk vagy előbb átöltözöl? – kérdezte Hazza.

-Éhes vagyok. – adtam meg ezt a roppant értelmes választ és kimentem a szobából. Miközben lerobogtam a lépcsőn, hallottam, hogy Harry követ és mikor leértünk ujjait az enyémekre kulcsolta és úgy mentünk be a konyhába.

-Jó reggelt Budapest legszebb párjának. – köszöntött üdén és frissen Betti. – Rántottát?

-Köszi, nem. Inkább csak egy pirítóst. – mondtam Bettinek és lehuppantam az asztalhoz, Harry mellé.

-Kakaót is készítettem. – tett le egy-egy bögrét elém és Harry elé.

-Imádlak. – ittam bele a forró kakaóba.

-Hogy-hogy ilyen korán, Harry? – kérdezősködött Betti.

-A drágalátos barátnőmet a telefonja ébreszti, ami olyan hangosan bömbölteti a More Than This refrénét, hogy arra lehetetlen nem felkelni. – dünnyögte mellettem Harry, mire félrenyeltem a kakaót, köhögtem egy kicsit, majd kitört belőlem a röhögés.

-Bocsi, de ha halkabban szól arra nem kelek fel. – hagytam abba a nevetést és tovább ettem a reggelit.

-Mindegy. – nyomott egy puszit a fejemre. Nekem a pulzusom, Bettinek pedig a szemöldöke repült a magasba, de nem szólt semmit, csak csendben dúdolt valamit.

-Ez nagyon szép, mi ez?? – kérdeztem, mikor úgy ítéltem meg vége van a számnak, amit dúdolt.

-A fiúk új albu… - a szája elé kapta a kezét és ijedten nézett Harry-re, aki csak sóhajtva legyintett egyet.

-Te jó ég, lesz új albumotok?! – ugrottam fel és ugrálni kezdtem – Mi lesz a neve? – néztem Harry-re.

-Midnight Memories.

-Azon rajta lesz a Best Song Ever? És a Story of My Life? Mondd, hogy rajta lesz a Happily is. – ugráltam még mindig.

-Igen. – mosolyodott el Hazza a hülyéskedésemen.

-ÚÚÚ!! – kiabáltam, aztán a szám elé kaptam a kezem – Ó, a többiek még alszanak. – rogytam le újra a székre.

-Nyugi, ezek erre nem ébrednek fel. De ne mondd el nekik, hogy elmondtuk. – figyelmeztetett Harry.

-Oké, oké. Köszönöm a reggelit, Betti, nagyon finom volt.

-Nagyon szívesen. – mosolygott.

Felmentem a szobánkba és levágtam magam az ágyra.

-Gyerünk, kisasszony, nem lustálkodunk. – sétált mellém Harry.

-Csak egy perc. – mondtam a takaró alól.

-Nem, nem. Hajrá. Kiválasztottam a ruhád már csak fel kell venned, de ha akarod abban is segítek. – erre felnéztem rá és láttam, hogy úgy vigyorog, mint egy őrült.

-Álmodban, drágám, álmodban. – fúrtam vissza a fejem a párnába.

-Gyere már. – fogta meg a két bokám és egyszerűen lehúzott az ágyról.

-Utállak. – nyögtem.

-Hmm. – hümmögött – Kösz.

Felálltam, felkaptam a ruhám a kanapéról és a fürdő felé indultam. De egyszer csak megragadta a karom és visszahúzott magához. Lassan, szinte kínzóan közeledett felém, miközben a derekam köré fonta karjait. Megnyalta ajkait és behunyta szemét, mire én is ezt tettem. Ajkaink megtalálták egymást, és én majdnem összeestem, annyira remegni kezdett a térdem. Kezemet a nyaka köré fontam és még jobban magamhoz húztam, miközben megpróbáltam nem figyelni a gyomromban csapkodó pillangókra. Nem tudtam betelni vele, azt hiszem totál beleszerettem. Mikor elváltak ajkaink, olyan volt mintha egy mesevilágból léptem volna ki. Összeszedtem magam, rámosolyogtam, végig simítottam az arcán és bementem a fürdőszobába.

Be kell vallanom magamnak, nagyon tetszett a ruha, amit Harold összeállított nekem.

-De csini valaki. – vigyorgott rám Harry.

-Ki? – kérdeztem, aztán leesett, hogy rám gondolt – Ja, izé, köszi…

-Na, menjünk, mert elkésel. – ragadta meg a kezem, majd a kocsi kulcsot és leszaladtunk a lépcsőn.

-Szia Betti, puszilom a többieket. – küldtem egy puszit Betti felé és kiléptünk az ajtón.

A suli közelében megálltunk, Harry kinyitotta az ajtót, kipattantam a kocsiból, nyomtam a szájra egy puszit és a suli felé indultam, de megragadta a karom és közel húzott magához.

-Nem hiszem el, hogy elmentél volna búcsúcsók nélkül. – nézett mélyen a szemembe.

-Tudtam, hogy visszahúzol. – súgtam a fülébe, mire lehunyta szemeit és megcsókolt. Sokáig maradtam volna még az ölelésében és éreztem volna ajkait az enyémeken, de az iskola csengője megzavart minket.

-Siess haza. – adott egy édes puszit az arcomra. Bólintottam és beszaladtam a suliba.

Első szünetben megragadtam Anna karját és behúztam a lánymosdóba.

-Mondanom kell valamit. – kezdtem halkan.

-Na mondd! – kíváncsiskodott.

-Harry megcsókolt. – sóhajtottam.

-Mi!? Úristen. – ölelt meg. – És milyen volt?

-Csodálatos… - és gondolom innentől nem kell elmesélnem, hogy hogyan zajlott a beszélgetés, de az biztos, hogy mindketten vigyorogva léptünk ki a mosdóból.

Viszont amikor harmadik óra után, a szünetben Réka odajött hozzám és szólt, hogy próba lesz, egyből elszállt a jókedvem. Jó messzire. Eszembe jutott a tegnap esti lebukás Cortez előtt, amikor megtudta, hogy hazudtunk, vagyis nem is jártunk Harry-vel, pedig ezt mondtuk neki. Az aulában állva elgondolkoztam, milyen hülye is voltam, hogy hazudtam egy ilyen fiúnak mint Cortez. Hisz tök rendes volt velem és nem érdemelte volna meg, hogy hazudjak neki.

-Milyen bús ma a kisasszony. – állt meg előttem valaki.

Mikor felnéztem egy azúrkék szempárral találtam magam szembe és azt hittem hangosan kimondom, hogy „emlegetett szamár” de sikerült megállítanom magam.

-Szia, Cortez. - mosolyogtam rá és hatalmas kő esett le a szívemről, mikor viszonozta ezt a gesztust.

-Szia, Elena.

-Köszi, hogy így hívtál. Örülök, hogy a suliban is hallom ezt a nevet.

-Akkor hívhatlak így?

-Persze, köszi.

-Haragszol rám a tegnapi miatt? - kérdezte tőlem félénken. Azt hittem eldobom az agyam.

-Hogy én haragszok-e? - kérdeztem egy oktávval feljebb az eredeti hangnememnél - Ugyan miért haragudnék?

-Amiért az üvegezésnél azt mondtam, hogy csókold meg Harry-t.

-De...ó Cortez. - nagyot sóhajtottam - Nem neked kéne bocsánatot kérned, hiszen én hazudtam neked. Azt mondtam, hogy Harry-vel járok, mert úgy vettem észre, hogy rám mozdultál, hogy nyomulni kezdtél. De én meg cseppet sem akartam veled lenni, el akartalak taszítani magamtól, mert nem tetszett a flegmaságod és az, hogy mindenki oda volt érted, de azt hiszem eléggé félre ismertelek. Kérlek bocsáss meg. - mondtam. Sokáig álltunk így, egymás szemébe nézve, majd ő szólalt meg először.

-Hú. - sóhajtott egy hatalmasat - Én is félre ismertelek, hogy őszinte legyek.

-Igen? - húztam fel a szemöldököm.

-Igen. Azt hittem olyan vagy mint Réka vagy a többi tinédzser lány. Nem tudtam, hogy, hogy közeledjek feléd és úgy gondoltam neked tetszik ez a laza stílus. Mert egyébként én nem ilyen vagyok. Új suli, új közösség, új lehetőségek. Gondoltam miért ne változtassak egy kicsit magamon? De csak most jöttem rá, hogy az a legjobb ha magamat adom.

-Igen, az lenne a legjobb. - bólogattam.

-Szóval, azt hittem te egy olyan "plázacicaféle" vagy, aki mindenen vihog a barátnőivel meg ilyesmi. Aki után minden srác utána kapja a fejét, de te le se szarod őket. Már bocs. És azt gondoltam, hogy na most jól elrontottam mindent, de nem baj, idejövök és bocsánatot kérek csak, hogy azért mutassak egy kicsit az igazi énemből és utána  majd reklamálhatsz, meg ábrándozhatsz a Harry-kédről. - erre tágra nyíltak szemeim és már épp szólásra nyitottam a szám mikor folytatta - De erre te kérsz bocsánatot és kiderül, hogy egyáltalán nem olyan vagy amilyennek gondoltalak. Újra kezdhetnénk ezt az egészet? - pillantott rám.

-Persze, Cortez. Nagyon örülnék neki. - mosolyogtam vissza. Késztetést éreztem arra, hogy megöleljem és meg is tettem. Szorosan hozzá bújtam és mikor beszívtam férfias, finom illatát felébredtek a pillangók a gyomromban.

-Gyere, táncoljunk.

A próba alatt az igazgatónő vagy ezerszer ránk szólt, de néha annyira röhögtünk valamin, hogy kiküldött minket a suliból a friss levegőre, hogy lenyugodjunk. Persze, ezen még jobban röhögtünk. De nem csak nevettünk, beszélgettünk is, nagyon sokat és megismertük egymást. Őszintén, nagyon rég beszéltem valakivel ennyire nyíltan, Annán kívül és jól volt valakinek kipakolni a lelkem. De természetesen Harry-t nem hoztuk szóba, az túl kínos lett volna.

-Figyelj, nekem még lesz egy hetedik órám. - mondtam neki próba után.

-Nekem meg foci.

-Na, remek. Utána hazakísérsz?

-Nem szeretnék zavarni.

-Nem zavarsz.

-De úgy ítéltem meg nem vagyok éppen szívesen látott vendég. - húzta el a száját.

-Ne hülyéskedj már. Gyere nyugodtan.

-Nem, köszi. Majd máskor.

-Hát jó. - sóhajtottam - Biztos nem jössz?

-Biztos.

-Oké. - rántottam egyet a vállamon - Akkor szia. - öleltem meg.

-Szia, Elena. - fordult meg és kiment az udvarra vezető ajtón.

Beléptem az infó terembe, mert itt volt a hetedik órám.

-Írunk? - kérdeztem Dorcitól.

-Nem hiszem, de azért nézd át. - mondta a füzete mögül.

Lehuppantam a gép elé és elővettem a füzetem. Körülbelül egy percig tudtam tanulni mert valaki megállt mellettem és így eltakarta a fényt.

-Hé. - néztem fel - Ó, Misi. - mosolyodtam el - A múltkor olyan hamar leléptél.

-Szia, Kinga. - fura volt ezt a nevet hallani.

-Megkérhetném, hogy szólíts Elena-nak?

-Persze. - mondta. Kemény volt a hangja, cseppet sem kedves - Kérdezhetek valamit, Elena? - a nevemet olyan gúnnyal ejtette ki, hogy felállt a szőr a hátamon.

-Igen?
-Milyen kapcsolatban vagy Harry-vel? - kérdezte egy kicsit halkabban, hogy csak én halljam.
-Semmilyenbe, csak barátok vagyunk. - válaszoltam. Igazából én se tudtam, hogy milyen kapcsolatban vagyunk, de szerintem egyenlőre még csak barátok. Végül is még nem kérdezte meg, hogy leszek-e a barátnője.
-Akkor nem vagy a barátnője?
-Nem.

-Még egyszer megkérdezem, őszintén válaszolj. Te jársz Harry-vel?

-Nem, dehogy. - ráztam a fejem. Egyszer már összekuszáltam azzal mindent, hogy azt hazudtam, hogy járunk, többször nem okozhat ez a kérdés problémát. Tévedtem...

-A f***t nem! - kiáltotta Misi és levágott az asztalomra egy újságot. Felemeltem és találjátok ki, hogy ki volt a képen.Harry és én, ma reggel. Az én arcom nem volt annyira felismerhető, a Harry-é annál inkább. Hogy lehet ez? Csak ma reggel készült a kép és máris a címlapon szerepel? És, hogy kerül Misihez egy ilyen újság? Nem lehetne kimenni suli időben az újságoshoz. Ezt nem hiszem el.

-Mi? De én tényleg nem járok vele. - ráztam a fejem és közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam.

-Nem!? Akkor mégis ki ez, Elena!? Lady Gaga!? Vagy Beyonce? Nem hinném! - kelt ki magából Misi.

-Misi, kérlek ne kiabálj.
-Azt hittem tanultál a hibádból és nem hazudsz többet! - kiabált még mindig.
-Misi, légy szíves gyere ki. - ragadtam meg a karját és kihúztam a teremből - Figyelj rám. Nem járok senkivel.
-Akkor az mi volt? Ha nem jártok akkor miért csókolt meg?
-Félreérted ez csak...
-Az lehet, hogy nem tudok minden részletet, de azt én is felfogtam, hogy hazudtál nekem, újra!
-Misi, ne csináld ezt. - folyt le az első könnycseppem az arcomon.
-Nézd, próbáltam nem hinni a pletykáknak, amit abban az újságban írtak, de azon a képen te vagy, fogd már fel! Azt reméltem megváltoztál, de újra csalódnom kellett! Miért csinálod ezt velem, hm? Mindegy nem is érdekel. - fordult meg.
-Ne, Misi, hagy magyarázzam meg. - kaptam a keze után. Szembe fordult velem, közel jött hozzám és tekintetét az enyémbe fúrta.
-Soha többé nem akarlak látni, érted? Hagy békén, meg se próbálj békülni, úgy sem érdekel. - suttogta, majd bement a terembe.
-Istenem... - suttogtam, majd neki dőltem a szekrénynek és fejemet fogva lecsúsztam az ajtó mentén. Hihetetlen erejű bőgés tört rám, hisz éppen most vesztettem el a legjobb barátomat. Nem tudtam levegőt venni, se gondolkodni, csak arra gondolni, hogy elrontottam, mindent elrontok. Miért történik ez velem, hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Pár perc után felkászálódtam és bementem a terembe.
-Hát veled meg mi történt? - jött oda Anna és a többiek is aggódva néztek rám, kivéve egy valakit. Misit.
-Majd hívlak. - mondtam Annának, felkaptam a táskám és kimentem a teremből. A lány mosdó felé vettem az irányt. Hideg vízzel megmostam az arcom, majd feltettem egy kis alapozót, szempillaspirált, szájfényt és újra összefogtam a hajam. Nagy levegőt vettem és mosolyogva léptem ki a mosdóból. Mikor kimentem észrevettem, hogy szakad az eső. Belenéztem a táskámba, de nem találtam a bordó esernyőm.
-Na, de jó... - dünnyögtem, feltettem a kapucnim és futni kezdtem. A buszon szerencsére volt ülőhely, úgyhogy levágtam magam az ablak mellé. A busz ablakán lefolyó esőcseppek közül kiválasztottam egyet és azért szurkoltam, hogy az a csepp érjen le elsőnként. Ó, azok az unalmas, esős, szeptemberi délutánok.
Leszálltam a buszról és sietősen elindultam. Egyrészt azért, mert nem akartam elázni, másrészt reméltem, Harry-ék már hazaértek a próbáról. Mikor elmentem az egyik kedvenc tölgyfám mellett (ne kérdezzétek miért van kedvenc tölgyfám, vannak hülye gondolataim, szokásaim) valaki megszólított:
-Hová sietsz ennyire? - kérdezte egy ismerős hang, mire megtorpantam és lassan megfordulva ránéztem. Harry a fának dőlve tartott egy fekete esernyőt a feje felett és mosolyogva nézett le rám. Amint belenéztem a boldogan csillogó smaragdzöld szemeibe egyből eltűnt a rossz kedvem.
-Hát te meg? - kérdeztem meglepetten.
-Gondoltam eléd jövök, hogy ne ázz el. - tartotta felém ernyőjét, így szorosan egymás mellett kellett haladnunk, hogy egyikünk se legyen vizes.
-Honnan tudtad, hogy nincs esernyőm?
-Nem tudtam, csak tippeltem - mosolygott titokzatosan.
-Hát jó. - rántottam egyet a vállamon - Azért köszönöm. - nyomtam egy puszit a szája szélére és erre átkarolta a vállam.
-Merre megyünk ma? - érdeklődött aranyosan.
-Szolnok. Gyönyörű a város, mindig is szerettem ott lenni. - idéztem fel régi emlékeimet.
-Rendben. - egyezett bele (mintha egy kicsit is múlott volna rajta) és tovább baktattunk az esőben.
-Megjöttem! - kiáltottam amint betettem a lábam a házba.
-Elena, képzeld, Harry elment és még... - kezdte aggódva Betti, de amint meglátta Harry-t azonnal letorkolta - Hazza! Hol voltál már megint? - kérdezte idegesen, csípőre tett kézzel, én meg alig tudtam visszatartani a nevetést. Tudni kell Bettiről, hogy ő egy kicsit idősebb mint a fiúk, 21 éves és "rá vannak bízva" erre az egy hétre. Mosolyogva hallgattam Bettit, aki nagyon komolyan veszi a feladatát és vártam, hogy Harry-t is hagyja szóhoz jutni.
-Nyugi, - szólt közbe - csak kimentem Elena elé, mert nem volt esernyője. - magyarázta, mire Betti arca kisimult, sőt még egy hatalmas mosoly is megjelent rajta.
-Ja, okés. De legközelebb szólj, ha lelépsz. - fenyegette meg az ujjával, majd elnevette magát és megölelte Harry-t, aki ezek után lehuppant a többiekhez, a TV elé. A következő pillanatban csengettek, de mivel Betti visszament mosogatni, én mentem ajtót nyitni.
-Nyitom! - kiáltottam, szerencsétlenkedtem egy kicsit a kulccsal, de végül kinyitottam az ajtót. Mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban elkerekedtek a szemeim és azt hittem vagy dobok egy hátast vagy elhányom magam. Nem tudom melyik lett volna a jobb.
-Hello, Taylor Swift. - mondta a csaj kimért hangon, nem meglepő módon angolul.
-Szia, Elena Pataki. - ráztam meg gyengéden felém nyújtott kezét - Miben segíthetek?
-Harry Styles-t keresem, azt mondták itt találom. - mondta és megnyúlt a nyaka, úgy próbált mögém nézni.
-Harry-t? - lepődtem meg - Hát persze, Harry-t - dünnyögtem csalódottan és szinte már előre tudtam, mi fog következni - Styles! - kiáltottam.

*Harry szemszöge*

-Hm? - keltem fel a kanapéról és azon tanakodtam, hogy most mi oka volt Styles-nek hívni - Igen? - álltam Elena mellé és át akartam ölelni derekát, de szerencsére még időben sikerült leállítanom magam - Taylor?
-Harry, drágám, hiányoztam? - nyomott a számra egy rövid csókot, én meg csak pislogtam. Aztán Taylor válla felett megpillantottam Elena-t, aki köpni nyelni nem tudott.
-Drágám? - suttogta Elena felhúzott szemöldökkel.
Szeme csillogott könnyeitől, de mielőtt azok kicsordultak volna felrohant az emeletre.
-Elena! Várj, kérlek! - bontakoztam ki Taylor karjai közül  - Elena! - kiáltottam újra és felszaladtam a szobánkhoz. Félek már nem sokáig mondhatom, hogy az a szoba a mi szobánk. Szerencsére, még az ajtó előtt meg tudtam ragadni karját.
-Eressz el, Harry! - ráncigálta a karját és amint felém fordult láttam, hogy arca már mennyire átázott könnyeitől.
-Elena, sajnálom. - húztam magamhoz, de ő eltolta magát tőlem.
-Mit? Hogy nem mondtad el, hogy barátnőd van? Miért kéne bocsánatot kérned? Mi csak barátok vagyunk, Harry. - nézett mélyen a szemembe - Örülnöm kell a boldogságodnak - mondta parányi iróniával a hangjában és megfordult.
-Elena... - kaptam utána, de mivel felém se nézett elengedtem karját. Bement és elzárkózott előlem. Nem is csodálom, én is utálnám magam. Sőt, utálom is.

*Louis szemszöge*

Most akkor mi van?
Miután Elena sírva felszaladt, loholt utána Hazza, majd utánuk Taylor lépett a nappaliba.
-Te meg hogy kerülsz ide? - kérdezte cseppet se kedvesen Zayn, aki mellett Perrie is elég értetlen fejet vágott.
-Hát itt már senki se örül nekem? - vigyorgott gonoszan Taylor.
-Dehogynem. - állt fel Sophia és megölelte Taylor-t. Ez egyre zavarosabb...
Liam-re néztem, aki felhúzott szemöldökkel figyelte, ahogy a barátnője magát az ördögöt ölelgeti.
-Minek köszönhetjük ezt a szerencsét? - kérdezte Sophia és visszahuppant Liam ölébe, aki még mindig hitetlenkedve bámulta.
-Ha te ezt szerencsének nevezed. - mormogta mellettem Niall.
-Hiányzott Harry-cica és, persze ti is fiúk. - nyávogta, miközben idétlenül dobálta szögegyenes, festett-szőke haját.
-Pont most kellett idejönnöd? - hallottam meg Harry hangját, mire felkaptam a fejem.
-Miért? Amúgy ki ez a törpe aki ajtót nyitott nekem? A házvezető nő? Vagy megint összeszedtetek egy jött-ment senkit, aki odáig van értetek? El-t is így szereztétek. - legyintett. Nem túlzok, ha azt mondom a szobában megfagyott a levegő.
-Mi közöd van hozzá? Eleanor-ról meg azonnal szállj le különben... - kezdtem, de belém fojtotta a szót.
-Különben mi lesz? - húzta fel az egyik szemöldökét, majd odament Harry-hez és szenvedélyes csókot adott neki. Először azt hittem Harry visszacsókolja, de nem csalódtam benne, még a szempillája se rebbent, csak meredten bámult az ellenkező irányba.
-Megmutatná valaki a szobám? - kérdezte Taylor, miközben Hazza arcát tanulmányozta elég közelről.
-Sophia az egyik közeli hotelben szállt meg. Szerintem oda kéne leparkolnod a seprűddel. De először csavard le a vasorrod, mert így nem kapsz szobát. - mondtam, mert eszembe jutott, hogy ha itt maradna, tuti, hogy Harry-vel akar aludni, de abban a szobában Elena van és ott is marad.
-Látom, Louis, az idétlen humorod megmaradt. - gúnyolódott Taylor - Sophia, drága, megmutatod a kéglit?
-Ahham. - karolt Taylor-ba Sophia - Majd jövünk! - kiáltotta és már el is tűntek. Abban a pillanatban Harold száján egy olyan káromkodás áradat csúszott ki, amilyet ritkán hall az ember. Még én is.
Felhúztam Eleanor-t és intettem a fejemmel, hogy menjen a szobánkba. Amint bezártam az ajtót, ránéztem és láttam, hogy alig bírja visszatartani a könnyeit.
-Igaz volt, amit Taylor mondott? Én csak egy senki vagyok, egy rajongó a sok közül? Bármikor leváltanál ha lenne rá alkalmad, ugye? - gördült le könnycsepp az arcán.
-El, ne butáskodj. - mosolyodtam el halványan.
-A választ, Louis. - kért meg, mire leültem mellé az ágyra.
-Nézz rám, kicsim. - szóltam hozzá gyengéden. Megrázta fejét, mire sóhajtottam egyet és megsimítottam arcát - Kérlek.
Végre rám emelte gyönyörű barna szemeit, én pedig az övébe fúrtam tekintetem.
-A válaszom: nem. Nem csak egy Directioner vagy, soha nem váltanálak le, senkiért. Nekem te vagy az életem, Eleanor! Boldoggá tesz a mosolyod, a nevetésed. Már akkor feldobod a napom, ha csak hozzám bújsz vagy rám mosolyogsz. Nem érdekel ki mit mondd, El. Szeretlek, mindennél jobban. - mondtam ki és lassan közeledtem felé. Lágy csókot leheltem ajkára, de ő ezzel nem elégedett meg. Nyakamat megfogva húzott vissza magához, majd hátradőltünk az ágyon.
-Én is szeretlek, Louis. - nyomott egy puszit a számra - Én is szeretlek. - mondta és fejét mellkasomba fúrta. Egy pár percig még így maradtunk, majd felkászálódtam az ágyról.
-Megyek, megnyugtatom Elenat. - mondtam, mire El csak bólintott egyet.