Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mit kéne tennem. Felhívjam? Vagy csak írjak neki? Esetleg hagyjam, hogy majd ő keressen? Nem akarok nagyon rámászós barátnő lenni, de ha egyszer felhívom, abból szerintem nem lesz baj. Ja, de utána meg már nem csak egy hívás lesz, hanem öt, meg tizenkettő és észrevétel nélkül rendkívül idegesítővé válok. Egyébként... Hívhatom én magam a barátnőjének? Ez volt azt hiszem az első alkalom, mikor a többiek előtt csókolóztunk, és tudom, azt mondta, hogy most valami komoly is elkezdődhet, viszont hangosan nem mondtuk ki. Úgy értem, így konkrétan, hogy "Na, most akkor te vagy az én barátnőm, és mi most járunk". Jó, talán ez hülyén is jönne ki, azonban enélkül kicsit hiányérzetem van.
Ilyen gondolatokkal keltem fél kilenckor és tizenegyre vettem rá magam, hogy kimásszak a puha ágyamból és felöltözzek. Ebéd után, a szobámba zárkózva bömböltettem a zenét, miközben pakolgattam a dolgaimat jobbra-balra. Épp egy képet helyeztem az éjjeliszekrényemre, amit még múltkor készítettem a fiúkról, mikor kopogtak. Esküszöm, nem jutott eszembe, hogy Ő az. Tudom, mindenkire Rá gondol először, ellenben én azt hittem, hogy a testvérem zaklat, így szívbaj nélkül nyitottam ki az ajtót, amit azzal a lendülettel majdnem vissza is csaptam. Harry meglepődve figyelte, ahogy ide-oda hajigálom az ajtót, majd végül elmosolyodtam és szélesre tártam. Az ajtót, persze.
-Szia, Harry. - köszöntöttem, eztán pillantásomat végigfuttattam magamon. Elnyúlt, fehér póló - amin amúgy ők vannak rajta, mármint a One Direction, szóval.. na, igen, ciki - szürke melegítőnadrág és pink bolyhos zokni. Zsíros hajam a fejem tetején, egy lapos kontyban csak úgy van, arcomon nulla smink. De komolyan, még alapozó se, semmi. Francba.
-Basszus. - kaptam az arcom elé kezeim. Harry, természetesen, kinevetett.
-Kicsim, láttalak már így. Nem tudom, rémlik e, de volt, amikor együtt aludtunk.
-Tudom, de akkor még nem voltunk együtt. - motyogtam.
-Elly - fogta meg ujjaim, és egy ideig nem hagytam magam, ám Harry edzettségével szemben, még az én elszántságom sem tudott harcba szállni, úgyhogy végre a szemembe tudott nézni - gyönyörű vagy.
És leírhatatlanul boldog tettem hozzá magamban.
*Harry szemszöge*
Miután édesen kinyavalyogta magát, azon, hogy smink nélkül látom, közölte, hogy nincs rajta melltartó, majd kihalászott egyet fiókjából és eltűnt a fürdőben. Próbáltam megvizsgálni szobáját és kis tárgyait, mégis, agyamban egy valami villogott. Nincs rajta melltartó, nincs rajta melltartó, nincs rajta melltartó, nincs rajta melltartó...
-Ne haragudj, ha bunkón hangzik, de miért vagy itt? - lépett újra elém, csilingelő nevetéssel.
-Baj, ha meglátogatom a barátnőm? - mosolyodtam el és átölelve derekát végre magamhoz húztam. Mióta felébredtem erre a pillanatra vártam; olyan közel legyen hozzám, hogy érezzem édes levendula illatát, érezzem teste melegét, érezzem leheletét a bőrömön.
-Nem. Nem, dehogy. - jött zavarba, bár nem tudom, mire fel. Aztán jobban bele gondoltam... Hívhatom én egyáltalán a barátnőmnek? Francba.
Karjaim leomlottak derekáról, miközben tisztáztam magamban, hogy valószínűleg ide se kellett volna jönnöm. Ha Ő is úgy gondolná, mint én, akkor nem kérdezett volna rá arra, hogy miért vagyok itt. Francba.
Idegesen zsebre dugtam a kezem és kapkodtam a tekintetem mindenfelé.
-Igazából, csak azért jöttem, hogy elmondjam, délután korcsolyázni megyünk a fiúkkal és szeretném, vagyis szeretnénk, ha te is velünk tartanál. Csak akkor, ha van kedved.
-Persze, hogy van. Jól hangzik nagyon. Hányra menjek?
-Mi négy körül leszünk ott. Utána maradhatnál nálunk vacsorára.
-Remek ötlet. - bólintott - Szívesen maradok. De, csak akkor, ha te főzöl. - kacarászott.
-Ezt nem tudom megígérni. - nevettem fel én is.
Csend telepedett a szobára. Olyan jó mély. Idegesítő és kínos. Mikor egyszerűen nem tudsz mit mondani, pedig mindennél jobban szeretnél beszélgetni Vele. Egy perce már biztos így álltunk, de lehet, hogy kettő, Ő a haja végét piszkálta, én meg egyik lábamról a másikra helyeztem súlyom. Majd a mangóban újraindult a lemez és mindketten egyszerre rándultunk össze.
-Green Day? - ismertem fel. Bólintott. - Ennyire szereted?
-Igen. A kedvencem. Vagyis, a második. Az első ti vagytok. - motyogta elgondolkozva. Soha nem láttam még ennél aranyosabbat.
Újabb csend. Legalábbis beszélgetés terén, mert a zene olyan hangosan szólt, hogy majdnem beszakadt a dobhártyám, pedig én már edzett vagyok ebben.
-KINGAAA! - ordította túl a zenét egy vékonyka lány hang.
Elena nagyot sóhajtott, majd kinyitotta szobája ajtaját.
*Elena szemszöge*
Az egyik pillanatban még teljesen jól vagyunk, a barátnőjének hív, közel húz magához, gyönyörűnek tart, aztán a másik pillanatban már egy hatalmas űr tátong kettőnk között. És igenis, ő hozta létre, ahogy zsebre vágta kezeit. Ez egy elég erőteljes célzás volt, hogy nem tudja eldönteni mit akar. Lehet, hogy tegnap még elég jó voltam neki, csakhogy mára megváltozott a véleménye. Igazán megkönnyítené a dolgomat, ha eldöntené mit is akar pontosan. Francba.
Biztosan tettem már említés a testvéremről, Sáráról. Finoman szólva nem igazán jövünk ki egymással. Bár ennek semmi köze ahhoz, hogy igazából csak féltestvérek vagyunk. Na, jó, talán egy kicsit igen.
-Igen? - nyitottam be a szobájába. Éreztem, hogy Harry mögöttem van.
-Vedd már lejjebb a zenét! - üvöltötte, miközben az ő szobájában kétszer olyan hangosan szólt.
-Sári, azért szól ilyen hangosan, mert ha halkabb lenne, nem hallanám a tiedtől.
-Mi van!? - kérdezett vissza, mire türelmesen odasétáltam hozzá és a fülébe kiáltottam az előbb elhangzott mondatot.
-Miért baj az, ha áthallatszódik? - értetlenkedett és, amiért időközben meglátta Harry-t átváltott angolra. A tizenkét éves húgom!
-Mert én mást szeretnék hallgatni. És nem szeretem ezt a zenét.
-Régen szeretted Taylor-t. - jelentette ki elég hangosan ahhoz, hogy Hazza is meghallja.
-Az régen volt. - zártam le - Sára, ő itt Harry. Harry, a testvérem, Sára. - Harry a kezét nyújtotta felé, de a húgom ehelyett felém fordult.
-Most már értem, miért nem szereted Taylor-t. A csaja volt, ugye? Beletaláltam, mi? Hát, amúgy meg kell mondjam, jó ízlésed van, Kingu. Már nem a fejére értem, hanem, mert tudod - ujjait összedörzsölte, pénzt mutogatva - mindent meg fog adni neked.
-Ebből elég volt. - morogtam, majd megragadtam Haz karját és kihúztam a szobából, melynek becsaptam az ajtaját.
-Kérlek, ne haragudj. Nem tudja, mit beszél, még csak ötödikes. Nagyon sajnálom. - esedeztem Harrynek, aki a lehető legmeglepettebb arccal fordult felém.
*Harry szemszöge*
-Ő a testvéred? - kérdeztem Ellyt századjára.
-A féltestvérem. - bólintott. Századjára.
-De, hát ég és föld vagytok. Természetesen, te vagy az ég, az angyal. Ő meg a kis ördög. Már elnézést, hogy ilyet mondok a húgodról.
-Teljesen egyetértek. - nevetett.
-A stílusotok... Nálad a szép, világoslila, nála a sötétkék szoba, az öltözködésetek, ruháitok, a beszéd stílusotok. Se a hajatok, se a szemetek színe nem egyezik. Egyszerűen hihetetlen, hogy bármi közös legyen bennetek.
-Hát, mint hallottad, volt. - vigyorgott zavartan.
-Ja, Taylor? Taylor Swift? Komolyan?
-Igen, régebben nagyon imádtam. Figyelj, - állt fel ágyáról, majd a szekrényéhez lépett és az aljáról kihalászott egy fehér pólót - ez volt az egyik kedvenc felsőm. - röhögött, miközben felém mutatta. Az elején Taylor pózolt, a hátán meg az aláírása nyomtatott verziója virított.
-Jó ég. Egyszer muszáj ezt fel venned. - kacagtam, kikapva ujjai közül a darabot.
-Kizárt. Azóta, hogy... Hát, azóta, hogy találkoztam vele, nem volt rajtam.
-De lesz.
-Nem, nem lesz, Harry. - nevetett szüntelen.
-Majd meglátjuk. - adtam egy apró puszit a szája szélére, mire elkomolyodott. Pillantása ajkaimra csúszott, ennek ellenére, amint közeledni kezdtem, ő felpattant és közölte, hogy indulnom kéne.
-Harminchetest kérek. - mondta Elly, amikor kibéreltük a korcsolyát.
-Harminchetes a lábad? - döbbentem le és, amennyire tudtam, próbáltam visszatartani a nevetést.
-Nem. Harminchatos. Csak azért kértem eggyel nagyobbat, mert egy bazi nagy zoknit hoztam, hogy ne fagyjanak le a lábujjaim. - ennyi volt, kész. Egészen addig röhögtem ezen, míg fel nem léptünk a pályára és Elly kis híján hasra esett, de sikerült megtartanom.
-Na, mi az? Lehetséges, hogy létezik olyan dolog, ami nem megy tökéletesen neked?
-Régen voltam már jégen. - ismerte be elpirulva.
-Oké, semmi baj, segítek. - fontam ujjaim kesztyűs kezére - Próbálj "V" alakot leírni a lábaddal és mindenképp dőlj előre egy kicsit, különben a hátadra esel és az nem kellemes.
-Sziasztok, gyermekeim! - hallottuk meg Lou hangját és mögötte mindenki egyesével felbukkant. Gyorsan felvették a korijukat és rögtön száguldozni kezdtek mellettünk.
-Óvatosan, Elly most tanulja! - szóltam rá Zayn-re, aki olyan gyorsasággal suhant el mellettünk, hogy Elly megállt és sikított egy hatalmasat, majd édes nevetése betöltötte az egész helyet.
-Na, mi van, a balerina csak a talajon olyan magabiztos? - vigyorgott Liam, amint utolértek.
-Nem lehetek mindenben a legjobb. - vonta meg a vállát Elly, mire Liam nevetve meglökte. Igaz, épp, hogy hozzáért, Ellynek elég volt ennyi, az egyensúlyát elvesztette, de rántott engem is, úgyhogy mindketten a földön kötöttünk ki. Vihogásunk visszhangzott, Niall, ahogy a közelünkbe ért, korcsolyájával beterített minket hóval, majd tovább ment, Elly ezen még jobban röhögni kezdett.
-Gyere, te kis szerencsétlen, nehogy megfázz. - húztam a mellkasomra. Fölém hajolva havas haja az arcomba esett, de nem bántam, mert kellemes menta illata volt, mosolya beragyogta a termet, kék szemei világítottak a fehér neonfényben. Ha bárki azt mondaná, hogy nem ő a leggyönyörűbb teremtés a világon, biztos lennék benne, hogy hazudik.
-Harry, én... - hangja fülemhez ért, mire melegség járta át mellkasom és pár pillanatra azt is sikerült elfelejtenem, hogy mennyire fázok a jégen fekve.
-Nekem is pisilnem kell. - mentettem ki magam, hisz még nem voltam kész rá. Mi van, ha azt mondja, a tegnap este hiba volt és felejtsük el? Egyszerűen képtelen lennék végighallgatni ezt.
-De... Én nem ezt akartam. - szólt utánam csalódottan.
-Mindjárt visszajövök. - húztam fel őt is.
-Harry, beszélnem kell veled. - nézett rám könyörgően.
-Mondom, mindjárt visszajövök! - válaszoltam a kelleténél talán kicsit hangosabban, mire megszeppenve bólintott, én pedig kisuhantam a pályáról.
*Elena szemszöge*
-Csak nem egyedül hagyott a lovagod? - ért mellém Louis, mire szembe fordultam vele.
-A lovagom? Szerinted, ezt ő is így gondolja? - motyogtam sértődött hangnemben, amit egyszerűen nem voltam képes visszafogni. Pedig mennyire próbálkoztam!
-Mi van? - lepődött meg Lou, annyira amennyire csak lehetett. Még meg is torpant és csak pár másodperc múltán haladhattunk tovább.
-Furcsán viselkedik. Van, amikor édes és tökéletes és annyira szeretem, Tommo, ő egyszerűen csak, tudod, az, akit mindig is elképzeltél magadnak, akinél jobb már nem is létezik és... - az arcán lévő kedves érdeklődés undorodássá váltott át és, amint ezt észrevettem megköszörültem a torkom - Bocsi.
-Nem baj, napsugaram, Hazzámról áradozhatsz. De mi a baj, ha ennyire tökéletes minden?
-Mert ez csak néhány perc. Aztán átvált totál idegenné, én meg nem tudom, miért. Mintha nem lenne biztos abban, mit szeretne.
-Drága. - ragadta meg a karom - Harry annyira biztos ebben, mint az, hogy most itt állok előtted. - mondta és láttam a szemében, hogy ezt teljesen komolyan gondolta. Viszont ez csak felbosszantott.
-Akkor, miért csinálja ezt? - fújtattam, mint egy őrült, ezzel egy időben pedig szemeimet csípni kezdték könnyeim.
-Nem tudom. - rázta a fejét együttérzően, mikor látta, mennyire elkeseredtem - Beszéljétek meg.
-Azt akartam, de... elmenekült. - nyögtem ki, mire elnevettük magunkat.
-Figyelj, Elena, kérdezhetek valamit?
-Persze. - bólintottam és egy komoly kérdésre készültem fel, azonban ismerhetném már BooBear-t.
-Miért játszod meg Harry előtt, hogy nem tudsz korizni? - húzta fel a szemöldökét.
-Mi? Én nem játszom meg, tényleg béna vagyok. - nevettem erőltetetten.
-Igazán? Mert, mióta elkezdtünk beszélni, te hátrafelé mész, egyszer sem vesztetted el az egyensúlyod, sőt összesen kétszer néztél hátra. Mi vagy te, Matuka a Verdákból?
-Basszus. - esett le, és abban a pillanatban én is elestem. Méghozzá a hátamra. Aú!
-Oké, visszavonom. Tényleg ügyetlen vagy. - segített fel.
-Louis William Tomlinson! - hallottuk meg Haz hangját, mire Lou szájából kicsusszant egy 'Ajaj.' - Nem igaz, hogy nem tudsz figyelni rá!
-Nyugi, Harry, én voltam az szerencsétlen. - mentettem Tommo-t.
-Akkor is vigyázhatott volna rád! És, amúgy, hogy estél hátra? Mondtam, hogy kicsit hajolj előre!
-Ne kiabálj. - szóltam rá halkan, mire Harry nyelt egy hatalmasat.
-A kisasszonynak be kell vallania valamit. - nézett rám Louis.
-Harry, ne haragudj.
-Mi történt? - ráncolta a szemöldökét és tekintete azt sugallta, a legrosszabbra gondolt.
-Én, igazából, tudok korcsolyázni. - vallottam be motyogva.
-Dehogy tudsz. De, ígérem, megtanítalak. - mosolygott rám biztatóan.
-Nem, Harry, én tényleg tudok.
-Aha, persze. Mutasd. De csak óvatosan. Tudod, kicsit rogyaszd be a lábad. - látott el tanácsaival, igazából feleslegesen, de azért bólintottam, hogy megértettem.
Elmémben felelevenítettem a mozdulatsorokat, amit tavaly tanultam a műkorcsolya táborban, majd felgyorsítottam. Siklottam egy ideig mérleg állásban, majd felugorva háromszor megfordultam a levegőben, eztán bal lábamat hátulról a fejem fölé húzva pörögtem amennyit csak tudtam, körülbelül kilencet számoltam. Habár bokám többször is beleremegett és éreztem, hogy korántsem tökéletes, amiért pár hónapja nem gyakoroltam, reméltem, ezt nem vették észre. Lazán csúsztam vissza hozzájuk, ahol büszkén nyugtáztam, hogy Harry-nek szó szerint leesett az álla.
-Anyu sose tudott korcsolyázni és rengeteg programból kimaradt így, mikor gimis volt, ezért, amint lehetett, hozott engem a pályára és ötéves korom óta, itt töltöm a teleket. Három éve pedig minden januárban jövök műkorcsolya táborba, ezért tudok ilyeneket. - magyarázkodtam zavaromban.
-De... akkor...? - Harry a meglepettségtől még nem tudta feltenni kérdését, ezért kisegítettem.
-Azért csináltam, mert annyira édes voltál, ahogy próbáltál tanítgatni. Jól esett, hogy ennyire törődsz velem.
-De, mikor felléptél a jégre...
-Csak annyit mondtam, hogy régen voltam már jégen. - igyekeztem védeni magam - És ez igaz. Nagyon sajnálom, Hazz.
-Egyáltalán nem haragszom. Le vagyok nyűgözve. - mosolyodott el végül.
-Mégis lehetsz mindenben a legjobb. Nagyon szép volt. Bár legalább hatszor rám hoztad a szívbajt, örültem, hogy élőben láthattam ilyet. - dicsért meg Liam.
-Köszönöm, Liam és bocsi, a szívbaj miatt. Harry beszélhetnénk? - pillantottam rá félve, mire bólintott. Louis még kacsintott egyet, majd arrébb álltak, hogy kettesben lehessünk.
*Harry szemszöge*
Oké, Harold, most NEM fogsz elmenekülni. Bár épp melletted van a kijárat. Talán Elly nem veszi észre, most a sapija igazgatásával van elfoglalva. Annyira édes, ahogy felfelé pislog, pedig semmi esélye nincs, hogy megpillantsa, hogyan áll rajta a kötött ruhadarab. Megszánom és felé nyúlok, hogy segítsek. Meglepve néz rám, én pedig egy kicsit feljebb tolom a sapkát és középre igazítom, mert már teljesen jobbra csúszott. Halkan megköszöni, és én bólintva jelzem, hogy semmiség.
-Harry. - imádom, ahogy kiejti a nevem, még ekkor is hallatszik édes akcentusa.
-Igen?
-Tudod, hogy ezt meg kell beszélnünk. - néz a szememben komolyan. Szemeiről az égszínkék boglárka jut eszembe, aminek létezéséről eddig nem tudtam, vagyis a nevét biztos nem tudtam volna megmondani, de pont tegnap láttunk Liam-mel egyet és megjegyeztem.
-Tudom.
-Jó ég, hol is kezdjem... - tördelte ujjait, mire kezemet az övéire tettem, hogy hagyja abba. Felnézett rám, majd kérdezett - Te nem akarod ezt?
-Dehogynem. - vágtam rá - Miért, te nem? - bizonytalanodtam el.
-De. De akkor... Miért nem viselkedünk úgy?
-Azt hittem, nem vagy biztos benne.
-Úristen, én is ezt hittem. - nevette el magát édesen.
-Basszus, most már értem. - húztam le fejemről a sapkám és zavaromban beletúrtam nyirkos hajamba. Nevetése újból betöltötte a hatalmas helyiséget, én pedig hálát adtam Istennek, amiért ma délutánra kibéreltük az egész pályát, mert így visszhangozhatott kacarászása.
-Akkor...? - emelte rám kíváncsiskodó tekintetét.
-Elly. - kezdtem komolyan, majd fogtam magam és letérdeltem.
-Harry, mi a fenét csinálsz? - láttam, ahogy az őszinte félelem végigfut az arcán és ez még jobban megnehezítette, hogy ne nevessem el magam.
-Pataki Kinga Elena. - pillantása ijedten futkosott rajtam, de aztán észrevette az apró mosolyom és kifújta benntartott levegőjét.
-Igen, Harry?
-Eljönnél velem egy randevúra holnap este? - ragadtam meg a kezét és mondanivalóm után apró csókot nyomtam kesztyűs kézfejére.
-Igen, nagyon szívesen. - vigyorgott szélesen.
-Az jó, mert akkor segíthetnél felállni. - nyögtem ki, mert időközben rájöttem, hogy még letérdelni könnyű volt, feltápászkodni már annyira nem, tekintve, hogy egy gigantikus korcsolya van a lábamon és csúszós jégen vagyunk.
Elly halkan kuncogva egyik kezével a palánkot ragadta meg, hogy ne essen el, a másikat pedig felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Pár perc elteltével már talpon is voltam, és amint abbahagytuk a vihogást, azt gondoltam, azt akarom, hogy tudja: 100%-ig biztos vagyok. Derekát megragadva magamhoz rántottam, ami miatt majdnem megint a padlón kötöttünk ki, de még időben hozzápréseltem a védőpalánkhoz és ezzel a lendülettel ajkaimat az övéire tapasztottam. Éreztem, hogy rég várt erre, hisz egyből visszacsókolt és karjait összekulcsolta fejem mögött. Egy ideig hallottam a többiek örömkitörését, de aztán semmit nem hallottam. Már a hideget sem éreztem. Fogalmam sem volt hol lehettem, de ha Párizsban vagy Hawaii-n lettem volna, az sem érdekel. Minden eltűnt. Csak mi maradtunk.
Hát, ezt elcsesztem. Most már tuti nem szökhetek meg. A rabja lettem.
-Harry, én... - hangja fülemhez ért, mire melegség járta át mellkasom és pár pillanatra azt is sikerült elfelejtenem, hogy mennyire fázok a jégen fekve.
-Nekem is pisilnem kell. - mentettem ki magam, hisz még nem voltam kész rá. Mi van, ha azt mondja, a tegnap este hiba volt és felejtsük el? Egyszerűen képtelen lennék végighallgatni ezt.
-De... Én nem ezt akartam. - szólt utánam csalódottan.
-Mindjárt visszajövök. - húztam fel őt is.
-Harry, beszélnem kell veled. - nézett rám könyörgően.
-Mondom, mindjárt visszajövök! - válaszoltam a kelleténél talán kicsit hangosabban, mire megszeppenve bólintott, én pedig kisuhantam a pályáról.
*Elena szemszöge*
-Csak nem egyedül hagyott a lovagod? - ért mellém Louis, mire szembe fordultam vele.
-A lovagom? Szerinted, ezt ő is így gondolja? - motyogtam sértődött hangnemben, amit egyszerűen nem voltam képes visszafogni. Pedig mennyire próbálkoztam!
-Mi van? - lepődött meg Lou, annyira amennyire csak lehetett. Még meg is torpant és csak pár másodperc múltán haladhattunk tovább.
-Furcsán viselkedik. Van, amikor édes és tökéletes és annyira szeretem, Tommo, ő egyszerűen csak, tudod, az, akit mindig is elképzeltél magadnak, akinél jobb már nem is létezik és... - az arcán lévő kedves érdeklődés undorodássá váltott át és, amint ezt észrevettem megköszörültem a torkom - Bocsi.
-Nem baj, napsugaram, Hazzámról áradozhatsz. De mi a baj, ha ennyire tökéletes minden?
-Mert ez csak néhány perc. Aztán átvált totál idegenné, én meg nem tudom, miért. Mintha nem lenne biztos abban, mit szeretne.
-Drága. - ragadta meg a karom - Harry annyira biztos ebben, mint az, hogy most itt állok előtted. - mondta és láttam a szemében, hogy ezt teljesen komolyan gondolta. Viszont ez csak felbosszantott.
-Akkor, miért csinálja ezt? - fújtattam, mint egy őrült, ezzel egy időben pedig szemeimet csípni kezdték könnyeim.
-Nem tudom. - rázta a fejét együttérzően, mikor látta, mennyire elkeseredtem - Beszéljétek meg.
-Azt akartam, de... elmenekült. - nyögtem ki, mire elnevettük magunkat.
-Figyelj, Elena, kérdezhetek valamit?
-Persze. - bólintottam és egy komoly kérdésre készültem fel, azonban ismerhetném már BooBear-t.
-Miért játszod meg Harry előtt, hogy nem tudsz korizni? - húzta fel a szemöldökét.
-Mi? Én nem játszom meg, tényleg béna vagyok. - nevettem erőltetetten.
-Igazán? Mert, mióta elkezdtünk beszélni, te hátrafelé mész, egyszer sem vesztetted el az egyensúlyod, sőt összesen kétszer néztél hátra. Mi vagy te, Matuka a Verdákból?
-Basszus. - esett le, és abban a pillanatban én is elestem. Méghozzá a hátamra. Aú!
-Oké, visszavonom. Tényleg ügyetlen vagy. - segített fel.
-Louis William Tomlinson! - hallottuk meg Haz hangját, mire Lou szájából kicsusszant egy 'Ajaj.' - Nem igaz, hogy nem tudsz figyelni rá!
-Nyugi, Harry, én voltam az szerencsétlen. - mentettem Tommo-t.
-Akkor is vigyázhatott volna rád! És, amúgy, hogy estél hátra? Mondtam, hogy kicsit hajolj előre!
-Ne kiabálj. - szóltam rá halkan, mire Harry nyelt egy hatalmasat.
-A kisasszonynak be kell vallania valamit. - nézett rám Louis.
-Harry, ne haragudj.
-Mi történt? - ráncolta a szemöldökét és tekintete azt sugallta, a legrosszabbra gondolt.
-Én, igazából, tudok korcsolyázni. - vallottam be motyogva.
-Dehogy tudsz. De, ígérem, megtanítalak. - mosolygott rám biztatóan.
-Nem, Harry, én tényleg tudok.
-Aha, persze. Mutasd. De csak óvatosan. Tudod, kicsit rogyaszd be a lábad. - látott el tanácsaival, igazából feleslegesen, de azért bólintottam, hogy megértettem.
Elmémben felelevenítettem a mozdulatsorokat, amit tavaly tanultam a műkorcsolya táborban, majd felgyorsítottam. Siklottam egy ideig mérleg állásban, majd felugorva háromszor megfordultam a levegőben, eztán bal lábamat hátulról a fejem fölé húzva pörögtem amennyit csak tudtam, körülbelül kilencet számoltam. Habár bokám többször is beleremegett és éreztem, hogy korántsem tökéletes, amiért pár hónapja nem gyakoroltam, reméltem, ezt nem vették észre. Lazán csúsztam vissza hozzájuk, ahol büszkén nyugtáztam, hogy Harry-nek szó szerint leesett az álla.
-Anyu sose tudott korcsolyázni és rengeteg programból kimaradt így, mikor gimis volt, ezért, amint lehetett, hozott engem a pályára és ötéves korom óta, itt töltöm a teleket. Három éve pedig minden januárban jövök műkorcsolya táborba, ezért tudok ilyeneket. - magyarázkodtam zavaromban.
-De... akkor...? - Harry a meglepettségtől még nem tudta feltenni kérdését, ezért kisegítettem.
-Azért csináltam, mert annyira édes voltál, ahogy próbáltál tanítgatni. Jól esett, hogy ennyire törődsz velem.
-De, mikor felléptél a jégre...
-Csak annyit mondtam, hogy régen voltam már jégen. - igyekeztem védeni magam - És ez igaz. Nagyon sajnálom, Hazz.
-Egyáltalán nem haragszom. Le vagyok nyűgözve. - mosolyodott el végül.
-Mégis lehetsz mindenben a legjobb. Nagyon szép volt. Bár legalább hatszor rám hoztad a szívbajt, örültem, hogy élőben láthattam ilyet. - dicsért meg Liam.
-Köszönöm, Liam és bocsi, a szívbaj miatt. Harry beszélhetnénk? - pillantottam rá félve, mire bólintott. Louis még kacsintott egyet, majd arrébb álltak, hogy kettesben lehessünk.
*Harry szemszöge*
Oké, Harold, most NEM fogsz elmenekülni. Bár épp melletted van a kijárat. Talán Elly nem veszi észre, most a sapija igazgatásával van elfoglalva. Annyira édes, ahogy felfelé pislog, pedig semmi esélye nincs, hogy megpillantsa, hogyan áll rajta a kötött ruhadarab. Megszánom és felé nyúlok, hogy segítsek. Meglepve néz rám, én pedig egy kicsit feljebb tolom a sapkát és középre igazítom, mert már teljesen jobbra csúszott. Halkan megköszöni, és én bólintva jelzem, hogy semmiség.
-Harry. - imádom, ahogy kiejti a nevem, még ekkor is hallatszik édes akcentusa.
-Igen?
-Tudod, hogy ezt meg kell beszélnünk. - néz a szememben komolyan. Szemeiről az égszínkék boglárka jut eszembe, aminek létezéséről eddig nem tudtam, vagyis a nevét biztos nem tudtam volna megmondani, de pont tegnap láttunk Liam-mel egyet és megjegyeztem.
-Tudom.
-Jó ég, hol is kezdjem... - tördelte ujjait, mire kezemet az övéire tettem, hogy hagyja abba. Felnézett rám, majd kérdezett - Te nem akarod ezt?
-Dehogynem. - vágtam rá - Miért, te nem? - bizonytalanodtam el.
-De. De akkor... Miért nem viselkedünk úgy?
-Azt hittem, nem vagy biztos benne.
-Úristen, én is ezt hittem. - nevette el magát édesen.
-Basszus, most már értem. - húztam le fejemről a sapkám és zavaromban beletúrtam nyirkos hajamba. Nevetése újból betöltötte a hatalmas helyiséget, én pedig hálát adtam Istennek, amiért ma délutánra kibéreltük az egész pályát, mert így visszhangozhatott kacarászása.
-Akkor...? - emelte rám kíváncsiskodó tekintetét.
-Elly. - kezdtem komolyan, majd fogtam magam és letérdeltem.
-Harry, mi a fenét csinálsz? - láttam, ahogy az őszinte félelem végigfut az arcán és ez még jobban megnehezítette, hogy ne nevessem el magam.
-Pataki Kinga Elena. - pillantása ijedten futkosott rajtam, de aztán észrevette az apró mosolyom és kifújta benntartott levegőjét.
-Igen, Harry?
-Eljönnél velem egy randevúra holnap este? - ragadtam meg a kezét és mondanivalóm után apró csókot nyomtam kesztyűs kézfejére.
-Igen, nagyon szívesen. - vigyorgott szélesen.
-Az jó, mert akkor segíthetnél felállni. - nyögtem ki, mert időközben rájöttem, hogy még letérdelni könnyű volt, feltápászkodni már annyira nem, tekintve, hogy egy gigantikus korcsolya van a lábamon és csúszós jégen vagyunk.
Elly halkan kuncogva egyik kezével a palánkot ragadta meg, hogy ne essen el, a másikat pedig felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Pár perc elteltével már talpon is voltam, és amint abbahagytuk a vihogást, azt gondoltam, azt akarom, hogy tudja: 100%-ig biztos vagyok. Derekát megragadva magamhoz rántottam, ami miatt majdnem megint a padlón kötöttünk ki, de még időben hozzápréseltem a védőpalánkhoz és ezzel a lendülettel ajkaimat az övéire tapasztottam. Éreztem, hogy rég várt erre, hisz egyből visszacsókolt és karjait összekulcsolta fejem mögött. Egy ideig hallottam a többiek örömkitörését, de aztán semmit nem hallottam. Már a hideget sem éreztem. Fogalmam sem volt hol lehettem, de ha Párizsban vagy Hawaii-n lettem volna, az sem érdekel. Minden eltűnt. Csak mi maradtunk.
Hát, ezt elcsesztem. Most már tuti nem szökhetek meg. A rabja lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése