Kezdet: 33. rész

Szeptember 23. (hétfő)

-,,I need your love, I need your time / When everything's wrong, you make it right / I feel so high, I come alive / I need to be free with you tonight..." - énekelte Ellie Goulding. A fejemre húztam a párnám, megegyeztem magammal; minden héten más számra kelek, hogy ne utáljak meg egy dalt se, ezt mégis sikerült, pedig még csak hétfő van, ez az első napja. Kezdett hányingerem lenni a refréntől, ezért kitapogattam telefonom az éjjeli szekrényről és felültem törökülésbe. Mivel úgy éreztem muszáj valami mást hallgatnom, elindítottam a francia Rómeó és Júlia musical egyik dalát, amit sose tudtam megunni, ahogy az egész darabot sem. Csak tátogtam a szöveget Damien Sargue lélegzet elállító hangjába egyszerűen nem mertem bele énekelni, mert féltem, hogy elrontom. Mi vagyok én hozzájuk képest? Sőt, mik a fiúk hozzájuk képest? Mármint zenei szempontból, de lehet, hogy emberileg is. Biztos vagyok benne, hogy egyikőjük se járt valakivel, miközben mást szeretett, ezzel teljesen bolondot csinálva magából és a másikból. Egyszóval egy rakás szar vagyok. Imádok ilyen gondolatokkal kelni. Éljen!
-Ez miez? - nyöszörgött Harry, akinek a jelenléte csak most tudatosult bennem.
-Roméo et Juliette - Sans elle. - válaszoltam franciául.
-He?
-Rómeó és Júlia, francia változatban.
-Értem. - bólogatott félig még az álmában, félig a valóságban - És miért ez kiabál hajnalok hajnalán a telefonodból?
-Mert az ébresztőmtől agybajt kaptam.
-Aha. Suli?
-Ne is mondd. - húztam el a számat és kikászálódtam az ágyból.
-Elviszlek.
-Nem kell.
-De-de. Csak egy perc. - dőlt vissza és egyből elaludt. A telefonomon számot és stílust váltva elindítottam tőlük a Change My Mind-ot, én mindig erre szoktam elaludni, ha nem jön álom a szememre. Gyorsan kiválasztottam ruháim a szekrényből és a fürdőbe beszaladva lezuhanyoztam, majd felöltöztem és, mikor szárítás után elkezdtem kifésülni a hajam az agyamat tegnapi, homályos emlékek kezdték ellepni. Várj, várj, a Balatonnál voltunk és Annával még este eljöttünk a suli miatt. Akkor hogyhogy itt van Harry? Vagy ilyen korán keltek volna, hogy már ideértek? A fürdőszoba ajtón keresztül nyitottam be Zayn-ék szobájához, ágyuk gyönyörűen be volt vetve. Harry még mindig hason fekve horkolt, én átvágtam a szobán, leszaladtam sem a konyhában, sem a nappaliban nem találtam senkit, visszafutottam benyitottam pár szobába, üresen álltak. A szobánkba belépve egyből a pólójával szerencsétlenkedő Harry-nek szegeztem a kérdést.

-Te mit keresel itt?

-Ooh, ne haragudj. - pattant fel az ágyról, végre sikerült belebújtatnia mindkét kezét fehér felsőjébe és zavartan kapkodta a fejét - Azt hittem a fürdőben vagy és felöltözhetek itt is.

-Nem, mit keresel itt, a házban? Neked nem Balatonfüreden kéne lenned?

-Azért azt reméltem ennél kicsit jobban örülsz majd nekem. - hajtotta le a fejét.

-Bocsi, nem úgy értettem. Csak nem értem, miért vagy itt.

-Nem tetszett a gondolat, hogy egyedül aludj, így jöttem én is a következő vonattal. Tényleg nem emlékszel semmire? - rázta a fejét nevetve, mire a szám elé kaptam a kezem. Szemeim kidülledtek és szaporábban vettem a levegőt. Ugye nem...

-Nyugi, nem történt semmi, csak felébredtél, mikor befeküdtem melléd.

-Ooh, hála Istennek. - fújtam ki a benn tartott levegőt.

-Kösz. - mormogta, miközben lehajolt és bekötötte a cipőjét.

-Nem úgy értem, bocsi, megint. Én csak emlékezni szeretnék, ha tényleg megtörténik. - és amint a mondat kicsúszott a számon, rögtön visszaakartam szívni, kínomban már csak lehunytam a szemem és vettem egy mély lélegzetet. Felnyitva szemeim láttam, hogy Harry kezei megállnak a mozdulatban, majd szemöldök ráncolva felkapja fejét és a szemebe néz, tekintete zavartan, értetlenül csillog.

-Drágáim, megjöttem! - hallottuk Betti hangját, ahogy belép a házba elkopog a konyháig és leteszi a szatyrokat. Meg sem várva Harry reagálását, ott hagytam a szobában és letrappoltam a lépcsőn.

-Milyen volt a Balatonnál? - kérdezte Betti, mikor a nyakába borultam.

-Nagyon szuper, de inkább majd a fiúkat kérdezd meg. - engedtem el és leültem az asztalhoz, ő pedig elém tolt egy tál müzlit.

-És mi a véleményed a göndör lovagról? - vigyorgott, miközben fel-le húzogatta szemöldökét.

-Aranyos, meg minden, de nem kellett volna.

-Ne légy már ilyen, örülj neki.

-Örülök, el sem tudod képzelni, mennyire örülök. De annyi hülyeséget csináltam ott és nem akarom folytatni.

-Annyi hülyeséget? - hallottam meg Harry hangját, mire összerezzentem és felnéztem rá. Már tényleg nem tudtam mit tenni, kínosan elröhögtem magam, majd felpattantam és betettem üres tányérom a mosogatóba.

-Köszönöm szépen a reggelit. Indulok, nem kell elvinni, köszönöm. - intéztem utolsó mondatomat Harry felé.

-Oké. Szia. - motyogta. Válasza először meglepett, mindig ő szokott erősködni, hogy hagy vigyen el, de igaza van, most nekem se lenne kedvem magamhoz.

-Ne légy már ilyen, Hazz, vidd el.

-Nem kel elvinni, köszönöm. - kaptam fel a kabátom és a táskám.

-Ne csináld már, mibe telik neked? - néz Betti Harry felé.

-Nem kell elvinni, köszönöm. - ismétlem harmadjára is, majd kiléptem az ajtón és nem akartam, de becsaptam magam után. Lebaktattam a lépcsőn, a kapuig, majd sóhajtva visszamentem.

-Ne haragudj, nem akartam becsapni az ajtót. - szóltam vissza Bettinek, majd normálisan behajtottam magam után a ház színéhez tökéletesen passzoló ajtót és tényleg elindultam a suliba.

*Niall szemszöge*

Reggel Louis hónaljával találtam szemben magam, ami nem volt túl szép látvány és a szagától egyből kipattant a szemem. Balra fordultam és próbáltam visszagondolni a tegnapi este részleteire, egyből széles mosolyra húztam a szám, mikor eszembe jutott, ahogy Annával a parton sétáltunk. Minden előjött, amitől felpörögtem és kivonszoltam magam Louis-ék sátrából. Velem egy időben a szemben lévő sátorból is kikukkantott egy fáradt arc és, amint észre vett elmosolyodva mellém sétált.

-Jó reggelt. - köszönt kómás fejjel, de még így is nagyon szép volt. Kócos haja jobb vállán pihent, arcán két csík keletkezett, amit gondolom párnája gyűrődései okoztak, felismertem rajta Zayn fekete pulcsiját, ami háromszor nagyobb volt az ő méreténél.

-Neked is. Hogy aludtál?

-Köszi, egész jól. Te?

-Hát Eleanor-ék nem hagytak sok helyet, plusz, Lou hangosan horkolt, úgyhogy keveset aludtam, de az nagyon jól esett.

-Hogy kerültél te Louis-ékhoz? Nem Harry sátrában kellett volna aludnod?

-És hol van Harry sátra? - tártam szét a karom, mire körbe nézett.

-Te jó ég, hol van Harry sátra? - kapta szája elé a kezét, mikor leesett neki, hogy sehol sem találja a keresett sátrat.

-Miután elvitte a csajokat visszajött, átpaterolt Louis mellé, összepakolt, majd elment.

-Te hagytad elmenni őt olyan későn, egyedül? - csapott a karomra.

-Álmos voltam, na. - húzódtam arrébb.

-Boldog, örömteli, friss, jó reggelt kívánok. - bukkant elő a semmiből Liam. Túl jó kedvű volt, gyanítom az este nem csak aludtak Sophia-val.

-Merre jártál, jó madár?

-Futottam egyet és hoztam mindenkinek kávét.

-Hány óra van? - húztam fel a szemöldököm.

-Tizenegy múlt. Amúgy Harry-vel beszéltem reggel és azt üzeni épségben hazaért, vár minket.

-Akkor jó. Úúú, koffein. - támadta le Perrie a kávét és mohón inni kezdte, majd anélkül, hogy felébresztette volna Zayn-t, kihúzott a sátrukból egy túrazsákot, amiből szeletelt kenyeret, vajat és lekvárt halászott elő.

-Jó étvágyat. - tett le elénk egy-egy lekváros kenyeret, amit pár harapással letoltam, így kentem magamnak még egyet és még egyet.

Leültünk törökülésbe a kiterített pokrócra, majd hiába Perrie óvatosságának, miközben ki akart hozni magának egy vastag zoknit, felébresztette Zayn-t, aki letelepedett közénk és beszélgetni kezdtünk a tegnapi napról. Nekem, természetesen, nem az Anna-hotel, a fürdőzés vagy a városnézés jutott eszembe először, hanem a kis sétánk a parton. Újra boldog mosolyra húzom a szám, amire Payno is felfigyelt.

-Mi olyan vicces?

-Semmi.

-Akkor min mosolyogsz?

-Már az is baj, ha jó kedvem van? - majd oldalra fordulva Perrie vajas-lekváros arcát láttam meg, amitől hangosan nevettem fel és görnyedtem össze. Liam is odanézett, ő is azt tette, mint én, vállai rázkódni kezdtek és Zayn szemei körül is megjelentek nevető ráncai, Pezz pedig csak értetlenül figyelt minket. Zayn mellé vonszolta hátsóját, hüvelykujjával egyetlen húzással eltávolította, majd puszit nyomott a helyére és lenyalta ujjáról a lekvárt. Perrie arcát egy enyhe pír öntötte el, majd egy gyors csók után megpróbált úgy enni, hogy ne legyen dzsuvás az arca. Elnézve őket, én is kétségbe esetten várom, hogy olyan kapcsolatban éljek, mint ők. És abban a pillanatban leesett, hogy Anna utalt erre, küldött jeleket, viszont én nem vettem észre, pedig ott volt az alkalom, hogy végre megkérjem; legyen a barátnőm, de nem tettem.

"Beszélgetve, nevetve értünk le a partra, ahol viszont beállt a csend közénk. Ő levette cipőjét és egyik kezébe fogta, szorosan sétáltunk egymás mellett, parányit hűvös volt, de szerencsére a szél már nem fújt, a hold képe visszatükröződött a sima, zavartalan vízről. Végig mértem tetőtől talpig, lábain megakadt a tekintetem, éreztem, ahogy arcom forrósodni kezdett, Elena megölne, ha tudná milyen gondolataim vannak a barátnőjéről. A hold megvilágította dús, szőke haját és puha bőrét, szemei szórakozottan, kíváncsian csillogtak, szokásos mosolya most is ott ült az arcán. A mosoly, amit én annyira, de annyira szeretek. Pillái alól szerényen pislogott fel rám, majd ujjait az enyémekre kulcsolta. Úgy, ahogy a szerelmesek szokták, nem úgy, ahogy a barátok. Azt hiszem, ez felfogható első jelnek. Közelebb húztam magamhoz és puszit nyomtam a fejére, mire ő kuncogva megállt és végig simított az arcomon. Tekintetem fényesen csillogó ajkaira tévedt, majd vissza a kék szemére. Beharapta alsó ajkát, a tarkómat simogatta, mire álla alá vezettem mutatóujjam és gyöngéden megcsókoltam, ő viszont mohón kapott ajkaim után. Beletúrtam a hajába, tenyerem levezettem a hátán, a derekán és kezeim önálló életet élve rásimultak fenekére, mire éreztem mosolyát.

-Megfogtad a fenekem. - kuncogott, mire egyből elrántottam onnan ujjaim.

-Ne haragudj, csak... csak annyira őrülten csinos és... gyönyörű vagy. - tűrtem a füle mögé egyik tincsét - Nyugodtan csapj le, ha messzire megyek.

-Nem mentél messzire. - tolta vissza kezem és újból megcsókolt, miközben karjaival körül fonta a nyakam. Második jel.

-Átgondoltad te ezt? Egy másik városban fogsz élni. - hoztam fel hirtelen a költözés témát.

-Ez most úgy hangzott, mintha le akarnál beszélni. - nézett rám ijedten.

-Dehogyis, dehogyis. - fogtam két kezem közé édes arcát és apró puszit nyomtam a szájára - Csak féltelek, hogy nem fogod jól érezni magad.

-Veled leszek, Niall. Hogy ne érezném jól magam? - dőlt a vállamnak és szorosan magához húzott, míg én arcomat a haja közé fúrtam. Jel három."

-Niall. Niall, haver, indulunk. - paskolta meg a vállam Louis, mire visszakerültem a valóságba. Ők már mindent összepakoltak és útra készen vártak rám, úgy látszik kicsit elkalandoztam. Behuppantam a kocsiba és vártam, mikor ölelhetem újra magamhoz édes Annámat.

*Elena szemszöge*

-Tanárnőnek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma harminckettő, Pósa Mihály hiányzik. - a mondatra egyből fellendítettem a karom, miközben leültem a székemre. A tanárnő először kért egy kis csendet. Majd mégegyszer, és mégegyszer. Ezután már könyörgött egy kis csendért, nekem meg már leszakadt a karom. A föcitanár végül csak legyintett, majd felém fordult.

-Misi nem hiányzik, ő már nem ebbe az iskolába jár. - halt el a hangom a hatalmas gombóctól a torkomban.

-Ooh, rendben. És a naplóban miért nincs ez benne? - kérdezte inkább magától, mint tőlem.

-Az osztályfőnök és az igazgatónő tudta. - tettem hozzá gyorsan.

-Ha már egy ilyen fantasztikus bejelentéssel kezdted az órát... - kezdte és én már le is hunytam a szemem, hogy felidézzem a bemagolt anyagot - nincs kedved felelni?

-De, persze. - miután elmondom, hogy a legjobb barátom Párizsba költözött rohadtul van kedvem egy kis feleléshez.

A szünetben még jobban elment az életkedvem, mikor megtudtam, hogy nem lesz táncpróba és szomorúan dőltem Cortez mellkasának, aki egyenletesen simogatta a hátam. Órák után felültünk a buszra és kikérdeztem, milyen volt Miskolcon, ő pedig, mikor leszálltunk a Balatoni kirándulásunkról érdeklődött.

-Jó volt. - és reméltem, hogy ennyivel lerendezem.

-Mit csináltatok? - hát ez nem sikerült.

-Fürödtünk, várost néztünk, nyársaltunk. - soroltam és próbáltam figyelmen kívül hagyni a görcsbe rándult gyomrom és remegő térdeim.

-Ők ott aludtak?

-Igen, sátraztunk és... - néztem az órámra és amint megláttam mennyi az idő futva húztam magam után - ha minden igaz már megjöttek!

Türelmetlenül tenyereltem rá a csengőre és mikor Betti kinyitotta a kaput, futottam és szinte betörtem az ajtón. El is estem volna, ha Niall nem épp az ajtót készült volna kinyitni, de így ott volt előttem és elkapott.

-Óvatosan, kislány. - nevetett, én pedig magamhoz szorítottam, majd mindenkit egyesével öleltem meg. Fejem össze-vissza kapkodtam, arra vártam, hogy Harry levonszolja magát a lépcsőről vagy kijöjjön a konyhából, esetleg a mosdóból, de nem láttam sehol. Tekintetem találkozott Liam-ével, aki a kertbe vezető üvegajtó felé biccentett, mire odanéztem és megláttam, ahogy Harry az ajtónak háttal ülve gitározik a padon.

-Köszönök neki. - fordultam Cortez felé.

-Kinek? - néz értetlenül, mire rájöttem, neki nem folyamatosan Harry-n jár az esze, sőt ebben a társaságban most csak nekem jár rajta az eszem. De nekem nem csak most. Mindig.

-Harry-nek. - közöltem vele, mintha ez teljesen evidens lenne, majd kifelé menet egy hálás puszit nyomtam Liam arcára, aki enyhén összeborzolta a hajam, majd a fülembe súgott.

-Nincs túl jó kedve. - bólintottam, mintha ez új lenne.

Ujjaimat a kilincsre csúsztattam, szívem őrült tempóban kezdett verni, egy pillanatra meginogtam, még nem tudtam, mit fogok mondani neki. Kiléptem az ajtón és bezártam magam után, bár, ha kiabálni fogunk nem sokat ér. Nem érzékelte, hogy egy légtérbe kerültünk, a halk gitár mellett felfedeztem hangját is, ami szinte simogatta dobhártyám. Kis hezitálás után mögé léptem, az előttünk álló autó ablakában láttam, ahogy lehajtott fejjel motyogta a szöveget, majd abbahagyta a gitározást, lefirkantott pár hangot a mellette heverő papírra és újból kezdi. A következő pillanatban felnézett, meglátott a kocsiablak tükrében, viszont mikor kezemet ráhelyeztem a vállára mégis megugrott és kérdésekkel, csodálkozással teli tekintettel nézett fel rám.

-Azt hittem csak képzelődök.

-Ünneprontó leszek, tényleg itt vagyok - mosolyodtam el - Bocsi, hogy megijesztettelek.

-Semmi baj, ülj le. - rendezte összébb a rengetegnyi papírt, majd megpaskolta maga mellett a padot, én pedig lehuppantam. Pillantásai elkalandoztak az arcomon és ajkaimon, mire enyhén vörös arccal lehajtottam a fejem.
-Tegnap... - kezdtem és a szemébe néztem, de, amint találkozott a tekintetünk elhalt a hangom és képtelen voltam folytatni. Elkaptam a fejem és egy nagyot sóhajtva újra kezdtem - Tegnap este írtam egy plusz versszakot a dalhoz.
-A dalunkhoz?
-Igen. A dalunkhoz. - motyogtam és éreztem, hogy lesápadok.
-Megnézhetem?
-Persze. - halásztam ki a zsebemből a kis papírkát és remegő kézzel felé nyújtottam.
-I can't even think straight / But I can tell / You were just with her / And I'll still be a fool / I'm a fool for you. - olvasta fel.
-Megfogadtam a tanácsod, az utolsó két sor az, amit mondtál. - mosolyogtam rá, mire bólintott és eltüntette farzsebében a papírfecnit - Nagyon szép lesz. - mutattam a kottákra.

-Még nincs kész. - pár percig csendben ültünk, én össze-vissza kaptam a fejem, az ő tekintetét, viszont magamon éreztem, szinte kiégette az arcom, majd megszólalt: - Megbántad, ami a Balatonnál történt, ugye? - suttogta szomorú hangon.

-Nem. - válaszoltam rögtön, határozottan és a szemébe néztem.

-De reggel azt mondtad, hogy annyi hülyeséget csináltál és nem akarod folytatni.

-Jobb most abbahagyni, mint később. Csak még rosszabb lenne.

-De Elly, tudom, hogy te is akarod. - húzódott közelebb és kezét az arcomra vezette.

-Persze, hogy akarom, Haz. - ujjaimat rásimítottam arcomon pihenő kezére, markába temettem az arcom, majd belecsókoltam a tenyerébe - De én nem bírnám ki, nem bírnék a barátnőd lenni. A tudat, hogy bármelyik pillanatban elveszíthetlek, hisz te bárkit megkaphatsz, miért maradnál velem? Ez megemésztene, a folyamatos elvárások, a rajongók véleménye, a sok távollét. - soroltam, miközben, ő csak rázta a fejét és másik karját a derekamra vezette - Mi sosem lehetünk együtt, senkinek sem lenne jó. Nem lehetünk ennyire önzők, Haz, te is jól tudod. - rendezgettem tincseit halvány mosollyal, miközben azon izgultam, hogy ne sírjam el magam.

-Ez hülyeség.

-Az igazság néha fájdalmas és gyerekesen rávágjuk, hogy ez hülyeség, mert nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni. De legbelül te is egyetértesz velem.

-Nem. - rázta a fejét motyogva.

-Dehogynem.

Az ölébe húzott, kellemes illata az orromba kúszott, amitől megbénultam, szorosan átölelte derekam és a hajamba temette arcát. Nyugtatóan simogattam a tarkóját, bár már nem tudtam, hogy ezzel magamat vagy őt akarom nyugtatni, azért jól esett és ő is hümmögve bújt közelebb, mint egy kis cica. Válla felett megláttam Louis-t, aki sajnálattal teli tekintettel nézett rám, mire kicsit megráztam a fejem és legyintettem, jelezve; semmi baj, túl élem. Akkor még úgyis gondoltam, de, amint Harry elengedett és megszűnt az a kis burok, amiben csak ketten voltunk, úgy éreztem, mintha valaki ráülne a mellkasomra. Sóhajtva tápászkodtam fel öléből, végig simítottam puha arcán, ő pedig gyengéden megszorította ujjaimat, majd elengedett, én pedig beléptem a házba. Olyan érzésem volt, mintha szakítottunk volna, pedig együtt sem voltunk. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek, más lány kapva-kapott volna az alkalmon, hogy Harry Styles barátnője legyen, én meg jövök itt a "fájdalmas igazsággal" meg az "önzőséggel", mert gyáva vagyok belekezdeni egy újabb komoly kapcsolatba.

-Hát ez van. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. - mosolyogtam szomorúan Louis-ra.

-Jól van, napsugaram, semmi baj. - ölelt magához és egy puszit nyomott a hajam közzé, a fejem búbjára - Semmi baj.