Kezdet: 27. rész

-Hol jártál? - kérdezte halkan Elly, mikor leültem a helyemre. A gyerekek táncoltak, Elena pedig folyamatosan magyarázta nekik, hogy hogyan csinálják.
-Csak WC-ztem.
-Ennyi ideig?
-Majd elmondom. - legyintettem.
Az órának nemsokára vége lett és Elena dicsérete után aláírást is kaptak a kis balerinák. Lementek átöltözni, Ellyvel pedig egyedül maradtunk.
-Nem baj, ha még maradunk egy kicsit?
-Nem, dehogy. Táncolj, nyugodtan.
Elindított egy teljesen más zenét és balettozni kezdett. Ugrált, forgott ide-oda, nem igazán láttam még balettet, nem tudom, mikor csinálja jól az ember vagy mikor nem, nem vagyok szakértő, de abban biztos voltam, hogy amit ő csinál az varázslatos. Teljesen bele éli magát, látszik rajta, hogy szívből csinálja és, hogy nagyon régóta táncol. Mikor befejezte felálltam és megtapsoltam, mire mosolyogva meghajolt.
-A félévi bemutatóra lesz, csak még nincs kész.
-Így is csodálatos. Ezzel versenyre kéne menned. - szorítottam össze az ajkaim, ő meg lehunyta a szemét.
-Ritával beszéltél? - jött rá egyből.
-Igen, de...
-Harry. Nem megyek több versenyre. - nézett rám.
-A második hely nem rossz.
-De nem is jó.
-Elsők is lehettetek volna.
-De nem lettünk.
-De még lehetnél.
-De nem leszek. Erről nem nyitok vitát.
-Oké. - sóhajtottam, de magamban eldöntöttem, hogy akkor is ráveszem a versenyzésre.
-Oké? Ilyen hamar beleegyeztél? Mi van veled? - nevetett fel, mire átkaroltam a vállát és egy puszit nyomtam a fejére, miközben kifelé igyekeztünk.
-Majd visszatérünk rá.
-Vagy nem.

-Máskor is szívesen elmennék. - állítottam le a kocsit a ház előtt.
-Oké, a csajok odáig voltak érted.
-Figyelj, Elly. Amit az öltöző előtt mondtam...
-Nem gondoltad komolyan. Értem én. - kapcsolta ki a biztonsági övét.
-Én teljesen komolyan gondoltam. Azt akartam mondani...
-Hagyjuk, Harry. Ez a hajó már elúszott. Köszönöm, hogy elvittél. - szállt ki az autóból.
Becsuktam a szemem és sóhajtva hátradőltem, miközben erősen a hajamba túrtam. Nincs igaza. Még nem úszott el az a bizonyos hajó. A mi hajónk. Kikászálódtam a kocsiból, kezdett sötétedni, már nyolc óra. Bebotorkáltam a házba, megtöröltem a lábam és ledobtam a kabátom és a cipőm, miközben a többiek szokásos hülyeségét hallgattam.
-Na, Louis, légyszi'. - kérlelte Louis-t Anna, én pedig leültem az egyik fotelre.
-Nem, nem akarok így bemutatkozni neked.
-Oh, nyugi hallottam már rólad egyes mást, ez nem oszt, nem szoroz. - legyintett Anna.
-Niall James Horan! Mit merészeltél mondani rólam a leendő barátnődnek? - kérdezte Louis két oktávval feljebb a rendes hangneménél, mire páran a fülünkhöz kaptunk.
-Semmi hazugságot. - mosolygott az ír barátunk. Nem tudtam nem észrevenni, hogy bal keze Anna derekán pihent. De könnyű egyeseknek megszerezni azt, akit akarnak...
-Akkor jó.
-Na? Megmutatod?
-Meg. - bólintott BooBear, majd a következő pillanatban elbüfögte az abc-t. Már egészen a k-ig tudja.
-Pfujj. - nyafogtam.
-Ő kérte. - mutatott Louis Annára, aki szerintem röhögő-görcsöt kapott.
Elly pizsamában lefutott a lépcsőn és beült mellém. Vagyis inkább rám, mert a fotelben elég szűkösen voltunk. Nagyot sóhajtott, majd előrehajolt, letekerte a bokájáról a fáslit és megmasszírozta egy kicsit.
-Az miért kell? - kérdezte Zayn.
-Volt régebben egy autóbalesetem és nem lett semmi bajom, csak a bokám bánta. - rántotta meg a vállát mosolyogva, majd tekintete összefűződött Annáéval. Volt egy tippem, hogy melyik baleseten szerezte.
-Zuhanyoztál? - simítottam végig a hátán.
-Igen.
-Hogy voltál ma? - faggatta Anna Elenat.
-Csak néha fájt a fejem, viszonylag tudtam levegőhöz jutni és már hőemelkedésem se volt csak délelőtt.
-Oké. Tüsszentés?
-Csak reggel.
-Ahogy mindig. - sóhajtott Anna.
 -Hogy érted, hogy mindig? - ráncolta a szemöldökét Eleanor.
-Mióta tudom az eszem Elena a legjobb barátnőm, vagyis legtöbbször ott voltam mellette, ha beteg. Még akkor is, hogy ha csak megfázott és észrevettem, hogy mindig csak reggel tüsszent aztán délután már senki nem mondaná meg, hogy beteg.
-Roppant érdekes arról beszélni, hogy miben mutatkozik meg az, hogy egy UFO vagyok, de van itthon valami kaja?
-Rendeltünk pizzát. Pár szeletet megmentettem nektek Niall elől. - kuncogott Anna, mire Niall megpuszilta a fejét. Láttam Nialler-en, hogy nagyon kedveli ezt a szőke lányt. Ahogy ránéz, ahogy hozzáér...sugárzik mindkettőjükből az egymás iránti érdeklődés. Még nem szerelmesek, még nincsenek is együtt, de már jó rájuk nézni.
-Köszi.
Felkaptam Elenat az ölembe, mire ő a homlokához kapta a kezét és az ájult királykisasszonyt játszotta, majd legyezgette magát, a többiek pedig jót derültek rajtunk. Totál hülyék vagyunk.
Bementem a konyhába, a kezemben Ellyvel és letettem egy székre. A mikróban megmelegítettem a pizza szeleteket és leraktam elé kettőt.
-Köszönöm. - harapott bele.
-Ketchupot?
-Kérek. - vette el.
Hirtelen kopogtattak, de úgy voltam vele, hogy majd a többiek kinyitják az ajtót. Egy mély hangot hallattunk, ami hevesen magyaráz, mire Elena-nak kikerekedtek a szemei, majd egy idegen férfi lépett a konyhába.
-Lányom, mégis mire véljem ezt? - dobott egy újságot az asztalra Elly elé.
-Ez meg ki? - értetlenkedtem.
-Harry, bemutatom a biológiai apám. - mondta unottan Elly - Ottó, ő itt Harry.
-Nem érdekel, ki kicsoda! Magyarázatot kérek erre. - mutatott az újságra, amin Elena és én voltunk. Aminek a címlapján voltunk. Aminek a címlapján csókolózunk. Mennyi baj van ezzel, basszus...
-Ottó, ez csak egy félreértés volt. - magyarázta unott fejjel Elly, ami engem szíven ütött. Az egész csak egy félreértés volt?
-Mi? - ráztam a fejem, de Elena leintett.
-Jól figyelj ide, lányom. Nem akarom, hogy ilyen elkényeztetett kis pop sztárocskákkal mutatkozz! Nem valók hozzád, csak kihasználnak!
Na, erre Elly már felkapta a fejét és dühösen felállt, úgy, hogy hátraborult a széke.
-Ne merészelj így beszélni a barátaimról! Befogadták, eltartják az egyetlen lányod és te így hálálod meg nekik??
-Ugyan, te se gondolhatod komolyan, hogy ezt szimpla szívességből teszik! Majd meg kell fizetni érte. - bólogatott.
-Menj innen, nem akarlak látni.
-Tessék, ez van, ha nem vigyázol! A saját családod ellen fordítanak!
 Ezt már én se bírtam tovább felpattantam és nagy levegőt vettem, de Elly belém folytatta a szót.
-Egyedül is boldogulok. Apa, menj el. Kérlek. - Elena normális hangnemben, nyugodtan beszélt, az apjával ellentétben.
-Megtiltom, hogy ezekkel találkozz! Hazaviszlek.
-Nekem itt az otthonom. Nem megyek sehova.
-Azonnal csomagolj, indulunk!
-Nem.
-Menj már!
-Nem engedem, hogy elvigye. - szóltam közbe.
-Hozzád kiszólt? - néztek rám egyszerre. Úú, ez tényleg az apja.
-Megoldom. - nyugtatott Elly, majd megfogta az apja karját és kivezette a házból.
-Megparancsolom, hogy azonnal menj a cuccodért és gyere haza velem!
-Persze, persze. - bólogatott Elena.
-Ne keljen kétszer szólni.
-Majd hívlak. - csapta be az orra előtt az ajtót Elena.
Mindannyian érdeklődve néztünk rá, mire csak megvonta a vállát.
-Kicsit forrófejű, az öreg. - mosolyodott el és lefeküdt a kanapéra, ahol mi ültünk. Lábát Zayn ölébe dobta, a fejét pedig az enyémbe hajtotta.
-Na, mesélj szépen. - simogattam a haját.
-Talán egy vagy két hetes voltam, mikor Ottó elhagyott engem és anyut, mert anyának viszonya volt Viktorral, a mostani apámmal. Mindig is Viktort szerettem jobban, őt tekintettem az apámnak, csak pár éve kerestem fel Ottót, azóta folyamatosan nyaggat. Sajnálom, hogy olyanokat mondott, csak nem nagyon bízik másokban, mióta anya megcsalta. Azt is alig hitte el, hogy a lánya vagyok.
-Semmi baj.
-Hát ennyi volt a mese.
-A tesód? - érdeklődött Niall.
-Ő már Viktor gyereke.
-Jól kijöttök egymással?
-Sára és én? Nem. Viktor anyjának a természetét örökölte, ami egyszerűen borzalmas. Pont az ellentétem.
-A tökéletesnek az ellentéte? - gondolkoztam - Akkor tényleg szörnyű lehet.
-A végén még elpirulok. - nevetett fel Elena. Úgy látszik nem hitte, hogy komolyan gondolom - Mindig bennem van az az érzés, hogy őt jobban szeretik. - húzta el a száját.
-Ezért jöttél inkább velünk?
-Ühüm. - bólogatott, majd arcát a combomba fúrta és gyönyörű mélykék szemeit eltakarta szemhéjaival, miután egy nagy sóhajtott, mi pedig tovább beszélgettünk.

Pataki Ottó

*Elena szemszöge*

Egy pillanatra lecsuktam a szemem és mikor újra kinyitottam, már fél tízet mutatott a nappali faliórája. Kicsit oldalra fordultam és csak akkor esett le, hogy Harry ölében aludtam. Néztem egy darabig, a többiek fecsegése teljesen elhalkult és figyeltem Harry állkapcsát, mikor beszél. Nem tudtam betelni vele, csak bámultam kicsit borostás arcát és nem gondoltam semmire. Arra se, hogy az ölében vagyok. Arra se, hogy én mondtam neki, hogy ez a hajó már elúszott, pedig abban a pillanatban komolyan is gondoltam, de most már nem vagyok biztos benne. Arra se, hogy valószínűleg ez újabb vitát fog kiváltani köztünk. Arra se, hogy lehet, már lemondott rólam. És arra se, hogy Cortez a barátom. Csak arra gondoltam, hogy nem akarom, hogy elmenjen mellőlem.
-Mi van, szépség? - nézett le rám aranyosan. - Jót aludtál? - vigyorgott még mindig, mire bólintottam párat és tovább szuggeráltam.
Ismét magyarázni kezdett a többieknek, én pedig beletúrtam göndör hajába. Félbe hagyta a mondatot és mosolyogva vezette rám smaragd zöld tekintetét.
-Mit szeretnél? - kérdezte szórakozottan.
Nem válaszoltam, csak belefúrtam tekintetem az övébe és mosolyogva játszottam a hajával. Széttárta a karjait a többieknek, jelezve, hogy nem érti, mit csinálok, én pedig átfogtam a derekát és becsukott szemekkel kockás hasába fúrtam a fejem. Egyik karját befúrta a nyakam alá és a hajamat piszkálta, míg másikkal kis köröket rajzolt a hasamra, majd a karomat simogatta. Bennem is csak akkor tudatosult, hogy mit is akartam. Azt, hogy csak velem foglalkozzon, és úgy látszik, erre ő is rájött. Tudom, szörnyen önző vagyok, de abban a pillanatban nem igazán érdekelt. Csak ő érdekelt és semmi más.

Körülbelül hajnali egy óra lehetett, mikor elfáradtak a többiek is és mind a saját szobánkba vonultunk. Miután kiengedtem a hajam gyorsan végig szántottam rajta a fésűmmel, majd befeküdtem az ágyba Harry mellé.
-Nem értelek. - suttogta.
-Én se magamat. De téged se. - mosolyogtam, majd szembe fordultam vele és összekucorodtam, ezzel megakadályozva azt, hogy átölelje a derekam.
-Miért csinálod ezt?
-Mit?
-Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. - támaszkodott meg az egyik alkarjára.
-Nem, Harry, komolyan nem tudom.
-Aha, persze. Mindegy, aludjunk. - huppant vissza és a párnáinkon elterülő hajamat kezdte piszkálni durcásan.
-Nem. Most már elkezdted, fejezd is be.
-Azt, hogy azzal az idétlen gyerekkel jársz, de mégis velem csókolózol annak a hülye újságnak a címlapján, engem viszel el a táncórádra, az én ölemben aludtál el és az én hajamba túrsz bele. Miért adsz reményt, ha esélyt nem? - emelte fel egy kicsit a hangját, mire felültem és próbáltam nem arra figyelni, hogy a hirtelen mozdulattól fájni kezdetek a hajhagymáim, mert az egyik tincsem a kezében maradt.
-Először is. Cortez nem idétlen gyerek. Másodszor...
-Látom, megfogtad a lényeget. - ült fel ő is.
-Miért én vagyok a rossz, ha te csókoltál meg, miközben barátnőd van??
-Még mindig itt tartunk? - sóhajtott egy nagyot és megdörzsölte az arcát, miközben kínosan felnevetett.
-Igen, még mindig. Oké, akkor most én jövök. Azzal az idegesítős Taylor-ral jársz, de mégis engem csókoltál meg az erkélyen, nekem mondtad, hogy akkor lennél boldog, ha csak a tiéd lennék, engem ölelsz át minden este és velem énekelted a Right Now-t! Én is megkérdezhetném, hogy miért adsz reményt, ha esélyt nem!?
-Én adok esélyt!
-Én meg adtam. - suttogtam - Csak nem éltél vele.
-Most mit akarsz tőlem??
-Semmit!! - vágtam hozzá hangosan.
-Akkor miért vagy még mindig itt?!? - kiabálta.
Meghökkenve kicsit hátrébb húzódtam, majd a szemébe néztem, de még levegőt is elfelejtettem venni.
-Nem tudom. - motyogtam, majd felálltam és kiszaladtam a szobából.
-Elly, nem így értettem! - hallottam Harry hangját, de nem foglalkoztam vele.
A könnyeim kezdtek egyre sűrűbben legördülni az arcomon, ezért csak homályosan láttam, az így is szinte vaksötét házban. Sebesen elbotorkáltam a lépcsőig és egy erős mozdulattal letöröltem a könnyeket, nem akartam sírni. Lefutottam a lépcsőn, egy pillanatra felkapcsoltam a villanyt, hogy megkeressem a kabátom, majd újra sötétség telepedett a szobára. Gyorsan kinyitottam az ajtót, magamra kaptam a kabátot és visszatekintettem a házra. Harry az erkélyben állt és engem nézett.
-Ne mozdulj. Lemegyek érted. - mondta teljesen nyugodtan, mire megráztam a fejem.
-Hagyj békén!! Ne gyere utánam. - hátráltam.
-Elly, ne hülyéskedj.
-Tudod, ha nem lenne Taylor, nem lenne Cortez.
Harry hitetlenül megrázta a fejét és én egyre messzebb kerültem a háztól, majd hirtelen megfordultam és elfutottam. Nem tudtam hova futok, csal előre mentem. Anyáékhoz nem akartam menni, Anna úgyis kérdezősködne, amihez most nincs kedvem, a padomnál pedig megtalálna Harry. Ha egyáltalán utánam indul.
Kezdtem fáradni, már vagy fél órája csak futkosok össze-vissza, ezért megálltam egy padnál és leültem. Lefeküdtem, attól függetlenül, hogy mennyire kényelmetlen és kemény a pad, majd összehúztam magamon a kabátot és a csillagokat néztem. Próbáltam kihozni belőlük valami formát, de nem sikerült. Miért vagyok én mindig szomorú? Unom már az egészet. Csak egy kicsit szeretnék boldog lenni, csak egy kicsit. Olyan nagy kérés ez?