Délután kettő körül, mikor már vagy másfél órája szenvedtem a TV előtt kopogtak, mire elkiáltottam magam.
-Anyu, kopogtak! - semmi válasz - Sára, nyisd ki az ajtót! - csend, majd újabb kopogás - Apa, valaki van az ajtó előtt és mindjárt betöri! - de még erre se jött ki senki, ezért felálltam - Micsoda lusta társaság. - motyogtam magamban, majd szerencsétlenkedve beletaláltam a kulcslyukba.
-Nem akartuk betörni az ajtót. - állt megszeppenve Betti, mögötte pedig Alex kukucskált le rám.
-Bocsi, nem tudtam, hogy kihallatszik. Gyertek be.
-Igazából, csak azért jöttünk, mert tegnap otthagytad ezt. - nyújtott át Betti egy dobozt, amit felnyitottam és megpillantottam benne a gyógyszereim.
-A fiúk látták? - sápadtam le.
-Nem, és épp ezért találtam jó ötletnek, hogy majd mi elhozzuk.
-Köszönöm. - öleltem meg mindkettőjüket, majd elkértem kabátjaikat és beinvitáltam őket a nappaliba - Anya, Bettiék vannak itt! - erre, persze, rögtön kijött a fürdőszobából.
-Örülök, hogy végre megismerhetlek téged, Elena már nagyon sokat beszélt rólad. - rázta meg a kezét.
-Ő pedig Alex, az öccse.
-Hmm Betti és Alex... - állt meg egy pillanatra anya - Mit is mondtál, mi a vezetékneved?
-Alex Blake vagyok, asszonyom.
-Alex és Bettina Blake...miért ennyire ismerős ez nekem...? - motyogott az orra alatt, majd szemei kidülledtek és szinte éreztem, ahogy leesik neki - Édes Istenem. - kapta szája elé kezeit és hirtelen rájöttem, hogy tőle örököltem ezt, mert én is mindig ezt csinálom.
-Ja, igen, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy ők Rebeka néni gyerekei...
-Elena! - nézett rám Betti szúrós tekintettel.
-Jól van, na, teljesen kiment a fejemből. Nem tehetek róla, egyszerűen elfelejtettem, te meg nem szóltál.
-Most nézd meg, mit csináltál anyukáddal. - mutatott anyura, aki még mindig hatalmas szemekkel kapkodta tekintetét és túl gyorsan vette egymás után a levegőt.
-Anyu, ők nem szellemek. - próbáltam nyugtatni és, bár először én sem hittem, ez a mondat hatott.
-Biztos vagy benne? - suttogta, majd megragadta a karom - Vannak nagyon gonosz szellemek is, akik először kedvesek, hogy közel férkőzzenek hozzád, majd beléd másznak és megkeserítik az egész életed.
-Öhm... - nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy ne nevessek fel hangosan és úgy láttam Bettiék és küszködnek ezzel - biztos vagyok benne, hogy teljesen igaziak.
Pár perc után anya nagyjából lenyugodott, majd szaladt a telefonhoz és Alexék beleegyezése után felhívta Rebeka nénikét és visítva újságolta az új hírt. Rebeka néniék körülbelül fél órányira laktak tőlünk, de 10 perc múlva már hallottuk a kapucsengőt.
-Istenem, Dália, ha csak vicceltél és... - tört be az ajtón Rebeka néni, nyomában férjével, Max-szal, aki anya bátyja.
És abban a pillanatban meglátták egymást. Gyönyörű másodpercek voltak, szinte én láttam, hogy míg szemükben a rengeteg könny, elméjükben kétszer annyi emlék gyűlik össze, majd robban szét és ettől a lendülettől egymáshoz futnak és megölelik egymást, mind a négyen. Így, hogy egymás mellett láttam Bettit és Rebeka nénikémet meg kellett jegyeznem, hogy baromira hasonlítottak egymásra. Mosoly ráncok a szájuk szélén, mikor vigyorognak, hatalmas, zöldeskék szemek, porcelán bőr és meseszép szőke haj. Végig puszilgatott mindenki mindenkit, sírtak ők is, meg mi is anyával. Végül úgy döntöttünk mi inkább nem veszünk részt ebben tovább, ezért anyu visszavonult a fürdőbe és folytatta a kád sikálását, én pedig összeszedtem magam és elindultam a fiúkhoz. A nappalin áthaladva óvatosan lépkedtem, hogy nehogy megzavarjam a meghitt pillanatot, de mikor Bettivel összeakadt tekintetem, miközben ő apukáját ölelte dobtam egy puszit és az ajtóra mutattam, ő pedig bólintott és eltátogott egy "köszönöm"-öt. Leszaladtam a hideg lépcsőházban a földszintre és, miután kilöktem az ajtót összébb húztam magamon szövetkabátomat. Imádtam a telet, bár, igazából minden évszakot szerettem. Idén sajnos még nem láttunk havat, de reménykedem benne, hogy fehér karácsonyunk lesz. Úton a fiúk felé elgondolkodtam, hogy mennyi mindent köszönhetek Liam hülye fejének, amiért eltévesztette az utcát és hozzám csöngettek be. Ha nem találkoztunk volna, Bettit sem ismerem meg és talán sose találkozott volna a szüleivel. És, bár, nélkülük elképzelhetetlen az életem, ha nem csengetnek be, akkor tovább élem az unalmas életem, de, így biztos vagyok benne, hogy sokkal gazdagabb lettem. Sok jó baráttal és megannyi csodás élménnyel. Ezt mondom most, pár hónap ismeretség után, de, ha úgy alakul, hogy Harry-vel mégis lesz köztünk valami, akkor akár egy évig is részei lehetnek a mindennapjaimnak, ezerszer ennyi emléket fogok szerezni. Bele se tudok gondolni, milyen lenne velük élni. Egyszerűen nem tudom kifejezni magam, mennyire hálás és szerencsés vagyok.
Viszont út közben kaptam egy SMS-t Loui-tól, hogy városnézésre mentek, de eltévedtek (nem is ők lennének) és most az elveszett Liam-et keresik. Ezért, mikor megérkeztem Bettihez teljes csendességre számítottam, ehelyett miközben a sálamat tekertem le nyirkos nyakamról, mert, igen, bármilyen hideg is volt én beleizzadtam a cuccomba, hirtelen egy hangos szipogást hallottam. A szívem kihagyott egy ütemet, majd hangosan és szaporán kezdett verni és kezeim szorosabban fonódtak sálam köré, abban reménykedve, hogy talán ha elég gyors vagyok szemen tudom az illetőt csapni vagy kiverni kezéből a pisztolyt. Bár, melyik az a rabló aki csöpögő orral, náthásan jönne betörni? Vagy ez egy rajongó? Újból hallottam egy szipogást, majd rögtön utána egy szaggatott sóhajtást is és akkor jöttem rá, hogy az illető valószínűleg sír. Egyből megkönnyebbültem és sajnálni kezdtem, még ha egy betörő is volt. De, ahogy beléptem a nappaliba egy ismerős pulcsiba burkolózó srácot láttam, olyan kicsire összehúzva magát, amennyire még talán én sem tudnám.
-Payno? - húztam fel a szemöldököm és gyorsan ledobtam kabátomat.
-Menj el. - motyogta, miután leguggoltam a kanapé mellé.
-Mi a baj? - simítottam végig tökéletesen beállított haján, mire felnyitotta szemeit, amik vörösen csillogtak.
-Sophia. - suttogta - Én mindennél jobban szeretem őt, Elena, érted?
-Persze, Liam.
-Dehogy érted.. - szipogott újból majd ujjait az enyémekre fonta és neki nyomta az arcát - Te még soha senkit nem szerettél úgy igazán.
-Honnan tudod? - nevettem el magam halkan.
-Csak gondolom. Olyan fiatal vagy még.
-Leeyum. Össz vissz-két év van köztünk. - ráncoltam a szemöldököm.
-Akkor is, ezt nem értheted. - majd újból könnybe lábadt a szeme és nekem leírhatatlanul fájt így látni őt.
-Mond el nekem, mi történt.
-Hát, ugye, úgy volt, hogy most nem tud jönni, mert dolgoznia kell - minden második szó után rázkódott egyet a mellkasa, így alig értettem mit mond - de aztán a fiúkkal bementünk a városba és egy plázában láttuk őt meg egy pasast és nem akartam jelenetet csinálni és eljöttem és a fiúk ordibáltak nekem, hogy hová futok és akkor észrevett és... - itt megállt megtörölte szemeit - szóval én hazaszaladtam és most nem tudom, mi a fenét tegyek. - rázta a fejét, majd kíváncsian figyelt engem.
-Mi az?
-Te meg miért sírsz?
-Mi? - kaptam az arcomhoz - Ja, én...én mindig sírok, mikor egy másik ember, aki nagyon közel áll hozzám sírva próbál elmondani valamit - és, bár nem ez volt a célom, mégis sikerült ezzel a mondattal egy halovány mosolyt kifacsarni belőle. Viszont bármilyen kicsi volt, őszintének tűnt.
-Gyere ide. - húzott magához és egy puszit nyomott a fejemre - Köszönöm, hogy itt vagy nekünk.
És azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor először éreztem, hogy nem csak én szeretem teljes szívemből a fiúkat, hanem ők is engem. Maradtam még néhány percig Liam mellkasán, légzése kezdett átváltani normálisba és nekem is elapadtak könnycsatornáim. Végül rájöttem, hogy azért létezek, hogy megvigasztaljam, nem csak azért, hogy vele együtt sírjak, úgyhogy feltápászkodtam és írtam a fiúknak, hogy ne aggódjanak, Liam velem van.
-Gyere, iszunk egy forró bögre kakaót és hallgatunk egy kis jó öreg One Direction-t. - vetettem be ugyanazt, mint Annánál.
És sikerült, pár perccel később az Up All Night albummal és két adag kakaóval ültünk a konyhaasztalnál és egyszerűen csak ömlöttek belőle a szavak, lehetetlen lett volna megállítani. Viszont nem bántam, ez volt a célom, mindig is jó hallgatóságnak tekintettem magam.
-Te meg hova a fenébe tűntél? - rontott be Louis az ajtón - Tudod, mennyire aggódtunk miattad? Mégis... - majd itt megakadt - Ti sírtatok?
-Ez a kedvenc sírós számom. - jegyeztem meg magamnak suttogva, ahogy felcsendült a Moments.
-Jaj, nekem is. - mondta sírós hangon Liam és szipogott egy hatalmasat. Szinte nekem fájt, ahogy a takony felment az agyába, de hagyjuk a témát.
-Engem miért hagytatok ki a sírós buliból? - görbítette le szórakozottan az ajkait Zayn, miközben kivett egy dobozos Fantát a hűtőből és azzal kezdett szerencsétlenkedni.
-Neked mi okod van sírni? - ráncoltam a szemöldököm Zayn-re nézve, akinek még mindig nem sikerült kinyitnia az üdítőt.
-És neked? - fordult felém Liam.
-Miért, és neked? - biccenettt Zayn Payno felé, majd átnyújtotta Niall-nek a Fantát, hogy segítsen, aki két másodperc alatt felnyitotta de meg is itta, ezért Zayn újból a hűtőhöz sétált és megpróbálkozott hozzájutni egy másikhoz.
-Ti nem láttátok Sophia-t?
-De, és azt is, hogy te meg elfutottál, mint egy hülye.
-De...ti nem láttátok mit csinál?
-Arra gondolsz, hogy megkért egy embert, hogy segítsen neki idetalálni, mert nem bírta nélküled és utánad jött?
-Mi van? - kérdeztük egyszerre Liam-mel.
-Ez most komoly? - grimaszoltam Liam-re nézve - Totál elrontottad a kedvem. - nyöszörögtem.
-Én..én... - és csak bámult előre, míg a többiek szívatni kezdték, én pedig felálltam az asztaltól és felfelé indultam, mikor valaki meghúzta a pulcsim alját. Magamban imádkoztam, hogy Harry legyen az és mondjon valami kedveset, mert tényleg eléggé elment az életkedvem és megfordulva próbáltam leplezni boldogságom.
-Hová készül a kisasszony? - mosolyodott el, ezzel megmutatva nekem aranyos gödröcskéit.
-Csak egy kicsit kiszellőztetem a fejem.
-Minden oké? Menjek veled?
-Nem, nem kell, köszönöm.
-Okés, Liam-et is kimozdítjuk egy kicsit, meg benézünk Sophia-hoz, hogy megbeszéljék ezt az egészet, ha van valami, hívj.
-Rendben. - bólintottam egy hatalmasat.
-De, ha szeretnél jönni, minket nem zavar, sőt.
-Nem, inkább legyetek most együtt, nem akarok belerondítani.
-Jöhetsz nyugodtan.
-Nem, köszi. - és ezt még eljátszottuk egy párszor, majd elköszöntem tőlük és felbaktattam az emeletre. Benyitottam Harry szobájába, ahol valamikor még én is aludtam, majd kinyitottam az erkély ajtaját és be is csuktam magam után. Még láttam, ahogy elsétálnak és pont abban a pillanatban felkapcsolódtak az utcai lámpák, én pedig körbe néztem és belélegeztem a friss levegőt. Viszont fél óra után fázni kezdtem és vissza akartam menni a meleg szobába, de az ajtó nem nyílt. Elkezdtem rángatni kifelé, majd befelé is toltam, hátha arra nyílik, de nem mozdult semerre se, majd akkor megláttam a szobában lévő kisszéket. Bevillant, hogy Harry egyedül nem engedett ki az erkélyre és mikor kijöttünk mindig kitámasztotta azzal a kicsi székkel, magyarul csak bentről nyílik az ajtó. Basszus. Kivettem zsebemből a telefonom és ahogy feloldottam a képernyőt észrevettem, hogy le van véve a fényereje és amint rávezettem tekintetem az aksira, majd megláttam, hogy 1 százalékon van, a telefonom kikapcsolt. Lemerült.
-Mi van?! - kiáltottam el magam, majd bámultam pár percig a fekete képernyőt és hirtelen valami rácsöppent - Na ne. - emeltem fel a fejem.
A kis esőcseppek egyre sűrűbben és sűrűbben kezdtek először csak potyogni, majd zuhogni az égből, én pedig a falhoz tapadtam és az eresz alatt próbáltam menedéket keresni, sikertelenül. Dave óta halálosan félek a vihartól és ez most sem volt másképp és mikor villámlott sikoltottam egy hatalmasat, miközben szorosan behunytam a szemem, és a mennydörgést is egy sikolyom követte. Vajon a fiúk mikorra érhetnek vissza? Elkeseredetten csúsztam le az ajtó mentén és huppantam rá a hideg csempére, majd próbáltam elhitetni magammal, hogy nincs semmi baj. Behunytam a szemem és egy olyan dologra próbáltam gondolni, ami megnyugtat
Bent ülök a meleg nappaliban, a kandallóban lobog a tűz, én pedig Hazz ölében terpeszkedek. Ránézek, arca narancssárgás fényben úszik, zöld szemei szinte világítanak, majd mintha megérezte volna, hogy nézem, rám vezeti tekintetét, amitől kiráz a hideg. Közelebb hajol hozzám és szétnyitja száját.
-Elly. - súgja, beszéd közben nedves, rózsaszín ajkai a fülemhez érnek - Légy az enyém.
Próbálom megcsókolni, de ő kitér az utamból és megérzem ajkait a nyakamon, majd végignyalja állkapcsom és egy apró csókot hagy arcomon, amitől bizseregni kezdek. A nyakába kapaszkodok és hangosat sóhajtok, mikor érzem, hogy szája súrolja az enyémet, majd nem húzza tovább az agyam, hanem megcsókol.
Érzem, hogy a képzeletbeli csóktól is elernyedt minden izmom, de az érzés nem tartott sokáig, mert újból hatalmas mennydörgést hallottam és felpattanva kiáltottam egyet. A szívemre nyomtam a tenyerem, hogy hátha ezzel meg tudom nyugtatni magam, majd elhatároztam, hogy nem fogok tétlenül ülni és várni őket. Csurom vizes voltam már, ruhám idegesítően tapadt a bőrömhöz, a hajamat pedig kétszer nehezebbnek éreztem, miközben lenéztem, hogy hogyan tudnék lemászni innen. Viszont a tériszony erősebb volt és hátrahőköltem, majd újabb 15 percet vacakoltam azzal, hogy megint szétnézzek. Egy hatalmas sóhaj után kihajoltam, de az erkély alatt semmi sem volt és az eresztől Zayn-ék erkélye választott el. És mi lenne ha átmásznék oda, hátha ott ki lehet nyitni az ajtót? Gondolkozás nélkül léptem a korlátra, először egyik, majd másik lábammal és igyekeztem felegyenesedni. Miután ez nagyjából sikerült, kinyújtottam előre a lábam és már majdnem elértem Zayn erkélyének korlátját, mikor elvesztettem az egyensúlyom, a cipőm talpa megcsúszott a fémen és hátraestem beverve ezzel a fejem, majd minden elsötétült.
A következő emlékem, hogy hallom az ajtó nyikorgását, kiáltásokat és valaki megragad a hónaljam alatt, majd bevonszol és újból eltompulnak a hangok.
-Istenem, szegénykém, mi történhetett vele. - hallottam Anna aggodalmas hangját, mire nehezen kinyitottam a szemem. A lámpa fénye szinte megvakított és körbe nézve megpróbáltam kitalálni, kik lehetnek körülöttem. Niall egy széken ült az ágyam mellett, ölében Anna, az ágy végében Liam és Sophia, amitől halvány mosoly kúszott az arcomra. Úgy látszik minden rendben velük. A kanapén pedig Louis, Zayn és Alex nyomorogtak. Betti az ágyon ült és épp egy nedves konyharuhát tett a homlokomra és felkiáltott, mikor észrevette, hogy felnyitottam a szemem.
-Azt a rohadt... - szorítottam össze a szemem és megdörzsöltem a homlokom, mert az ígyis elviselhetetlen fejfájás még rosszabb lett Betti sikításától.
-Te jó ég, édesem, mi történt veled? - fogta meg a kezem Anna és belehajolt az arcomba és mindenki felpattanva odarohant hozzám valaki szidott, valaki kérdezgetett, én pedig nem tudtam mit mondani.
-Én...kaphatnék valamit inni? - nyögtem, mikor végre csönd lett.
-Harry! - ordított megint Betti.
-Ezt nem akarnád befejezni? - motyogtam.
-Igen? - jelent meg az ajtóban a göndörke, mint valami zombi, de amint észrevette, hogy nyitva vannak a szemeim egyből mellettem termett.
-Hogy vagy? - simított végig a hajamon.
-Nagyon fáj a fejem. - vallottam be - És szomjas is vagyok, meg fázok.
-Fázol? Két pokróc is van rajtad.
-Tudom, de nagyon átfagytam.
-Hát el tudom képzelni, három órán keresztül voltál odakint. Gyere, leviszlek, megengedtem neked a forró vizet a kádba. - fúrta egyik karját a térdhajlatomba, a másikat pedig a hátamra és felkapott az ölébe. Levitt a földszintre és letett a fürdőszobában, majd a kezembe nyomott egy pohár vizet, amit hamar megittam. Elkezdte kigombolni a nadrágom, mire körül fontam a nyakát és közelebb húzódtam.
-Mit csinálsz? - húzta fel a szemöldökét.
-Miért, te mit csinálsz? - dermedtem le. Most akkor nem le akar vetkőztetni és végre engedni, hogy kényeztessem?
-Segítek vetkőzni és utána beteszlek a kádba.
-Ja, én meg...én meg csak kapaszkodok. - motyogtam.
-Aha. - kapta el a tekintetét és láttam rajta, hogy elfojtotta mosolyát.
-Miért, mire gondoltál?
-Én semmire. - és nem bírta tovább, perverz vigyorra húzta ajkait és ha akartam se tudtam volna megszólalni, ezután a mosoly után.
Lehúzta rólam a nadrágot, majd leültetett a kád szélére és a zoknimat is lehúzta rólam. Felegyenesedett és megszabadított pulcsimtól, ami után egy halk nyögés hagyta el száját és szemeit testemen tartotta, miközben lassan szétnyíltak ajkai. Szégyenlősen összébb húztam magam, de élveztem, hogy ilyen hatással vagyok rád.
-A fehérnemű...marad. - nyögte ki és hirtelen nem értettem mire gondol - Vagy ha akarod kimehetek és anélkül fürdesz.
-Ja, nem. Maradj és jó lesz így. - bólogattam, mire megint az ölébe kapott és óvatosan a kádba fektetett, de mivel régebben eresztette meg a vizet, már langyos lett, úgyhogy újból megnyitotta a csapot.
-Szólj, ha nagyon forró.
-Okés. - bólintottam, miközben élveztem, ahogy a meleg víz a bőrömön keresztül a csontomig hatolt. Pár percig csendben maradtunk, én lehunytam a szemem, ő pedig a kád szélén ülve piszkálta körmét.
-Nagyon megijesztettél. - szólalt meg hirtelen, mire felriadtam és elzártam a csapot.
-Mivel?
-Hazajöttünk és nem voltál sehol. Először azt hittük hazamentél, viszont itt volt a cuccod. Mindenhol kerestünk, de nem találtunk és mikor megláttalak, ahogy kint fekszel az esőben, én... - elhalt a hangja és tenyerébe temette arcát, mire felültem és vizes kezemet a combjára tettem.
-Sajnálom.
-Mégis mi a fenét csináltál? - nézett rám hatalmas, fáradt szemekkel.
-Hát, én csak kimentem, de elfelejtettem, hogy rossz az erkély ajtaja és becsuktam, szóval kint ragadtam és még esett is, a telefonom meg lemerült és... - itt meg kellett állnom, mert a hangom kezdett sírósra váltani és meg is éreztem egy apró könnycseppet a szemem sarkában, amit nem tudtam visszapislogni.
-Jól van, jól van, nyugi, semmi baj. - Harry letérdelt a kád mellé, így szemünk egy síkba került, majd megfogta mindkét kezem.
-Félek a vihartól. Át akartam mászni Zayn-ék erkélyére és bemenni a házba, de megcsúsztam és beütöttem a fejem. - fejeztem be suttogva.
-De butus vagy. - rázta a fejét, majd megsimította a hajam és egy hosszú csókot hagyott a homlokomon. Visszadőltem a meleg vízbe, míg ő kézfejemet az arcához szorította.
Miután kikászálódtam a kádból megtörölt és belebugyolált egy hatalmas köntösbe, majd kicsoszogtam a nappaliba és lehuppantam a kanapéra.
-Annyira kedves vagy, hogy így segítesz. Nagyon szépen köszönöm.
-Semmiség, biztos te is megtennéd. - ült mellém.
-Persze, meg. - bólintottam mosolyogva - Karácsonyra visszamentek ugye?
-Igen, arra muszáj lesz. De huszonnyolcadikán jövünk is vissza és most úgy néz ki, hogy itt töltjük a szilvesztert.
-Itt? Budapesten?
-Aha.
-Biztos nagy buli lesz. Majd részletes beszámolót kérek. - nevettem.
-Miről? Hiszen te is itt leszel.
-Komolyan?
-Persze, ez természetes. Mikor fogadod már el, hogy nem szabadulsz tőlünk? Nagyon jó barátunk lettél, tényleg.
-Én is nagyon szeretlek titeket. - bólogattam kicsit elérzékenyülve - És holnap mit fogunk csinálni?
-Hát nemsokára itt a karácsony, úgyhogy Betti nagy díszítést szervezett. Szeretné, ha te is itt lennél.
-Szívesen segítek. Tudom, hogy az angolok nagyon rákészülnek a karácsonyra.
-Igen, csodálkoztam is, hogy itt még csak nemrég kezdődtek az utcák feldíszítése, meg a nagy készülődés, mikor nálunk már halloween után erről szól minden.
-Egyszer úgy szeretnék Angliában karácsonyozni, csodás lehet.
-Akkor most hivatalosan is meghívlak jövő karácsonyra hozzánk.
-Édes vagy, de nem akarom elrontani a karácsonyotokat.
-Dehogy rontanád, ne mondj hülyeségeket.
-Majd még megbeszéljük. - mosolyodtam el, majd felhúztam lábaimat és átkaroltam őket - Nagyon szeretnék veletek karácsonyozni.
-Én is nagyon szeretném. - bólogatott, majd közelebb csúszott hozzám és kezét az enyémre csúsztatta. Térdeimet a combjaira döntöttem és miközben egyre közelebb hajoltam hozzá ujjaim egyre jobban szorították kezét. Viszont mikor ajkai súrolták az enyémet teljesen elernyedtem és kezem leesett az övéről. Levegőt sem mertem venni, folyamatosan a szemébe néztem, míg ő szétnyitotta ajkait és ahogy egy hatalmas sóhaj után kifújta leheletét megremegtem. Egyetlen pillanatra hunytam le a szemem, de ezután már csak távolodni láttam Harry arcát. Hirtelen felpattant és felfelé kezdett rohanni a lépcsőn, majd elmormogott egy "jó éjszakát" és eltűnt szobája ajtaja mögött. Hátradőlve csak bámultam magam elé és nem bírtam felfogni mi történt. Nem csókolt meg. Nem csókolt meg! Miért nem? Ha egyáltalán nem akarja ezt az egészet, akkor miért hiteti el velem, hogy van esélyem? Belerángat ebbe az egészbe, ha nem ismerném azt hinném csak játszadozik velem. Vagy félreismertem és tényleg ezt teszi? Nem értek semmit. Tanácstalanul borultam az oldalamra és összehúztam magam amennyire csak tudtam. A kandallóban lobogott a tűz, betakartam magam egy pokróccal és vártam mi történik. Nem történt semmi, csak bealudtam nagy várakozásomba a csodára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése