Kezdet: 8. rész

Szeptember 17. (kedd)

Magyarország túra - 2. felvonás
Körülbelül hajnali 3-kor felriadtam, az álmom miatt keltem fel. Hogy mit álmodtam? Emlékeztek, amikor azt mondtam, hogy a tesóm ölében ült Abigél, a macskám? Vele álmodtam, a cicámmal, aki ott volt a nappaliban, amikor tegnap körül vezettem a fiúkat a házban. És utána hova tűnt? Sára kivitte volna? Vagy a fiúk, talán anyáék? Nem, azt láttam volna.
Hirtelen kikeltem az ágyból és elkezdtem felöltözni. De véletlenül belerúgtam az ágyba, ezzel felkeltve Harry-t. Mivel már a cipő is rajtam volt elég furán nézett.
-Mi a...te meg hová készülsz, hajnali fél négykor?
-Te láttad Abigélt? - kérdeztem tőle.
-Kit?
-A macskámat, Abigélt. - mondtam, ő meg erre felült.
-Van cicád? Imádom a cicákat - mosolygott édesen. Ha nem uralkodott volna el rajtam ekkora pánik, tuti elolvadtam volna ettől a mosolytól.
-Igen, de eltűnt. - mondtam, már-már hisztérikusan.
-Óóó...hol láttad utoljára? - kérdezte és ő is elkezdte felvenni a nadrágját.
-Nem, nem. Megoldom egyedül. Nem kell velem jönnöd.
-Szerinted hagynám, hogy egyedül bóklássz kint, a sötétben? - kérdezte és felkapott egy fehér pólót magára. Na, jó, így, hogy ezt mondta talán jöhet velem.
-Tegnap láttam utoljára, amikor megmutattam nektek a házat. - válaszoltam az előbbi kérdésére.
-Oké, akkor ott kezdjük. - kapta fel kocsi kulcsát és lerobogtunk a lépcsőn. Felém nyújtotta Betti kabátját, mire furán nézetem rá.
-Hidegek a szeptemberi esték. A te kabátod nagyon vékony.
A következő pillanatban már a kocsiban ültünk. Ezért nem értettem, miért kellett a vastag kabát.
-Majd megérted. - mondta Harry olvasva a gondolataimban.
Meg is értettem. Amikor odaértünk a házunkhoz újra sírni akartam, már ha lehet ezt a romhalmazt háznak nevezni. Konkrétan a fél házunk nem volt meg. De tényleg, képzeljetek el egy vajszínű házat aminek a fele le volt égve a másik fele pedig már majdnem, hogy fekete volt, a koromtól.
-Gyere. - fogta meg a kezem Hazza és a házhoz kezdett húzni. Átlépkedtem pár "tégla-hegyen" és becsuktam a szemem. Most a körülbelül konyhában lehetek, ha balra megyek a nappaliba, ha jobbra a fürdőbe érek. Ahogy kinyitottam a szemem és balra fordultam egy falsorral találtam szembe magam. Ez az! Akkor ez azt jelenti a nappali még félig-meddig egyben van, beléptem és szétnéztem. Megláttam a kiscicám alvókosárkáját és elkiáltottam magam.
-Abigél, kiscicám, hol vagy? Abigél!
-Lehet, hogy megijedt és elfutott. - jött be Harry.
-De hova?
-Nem tudom. - sóhajtott egyet - de megtaláljuk.
-Biztos?
-Igen. De nem ma.
-De... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert legördült az első könnycsepp az arcomon és azt pedig követte...ezer - Oké. - ennyit tudtam kinyögni. Komolyan mondom az elmúlt pár napban többet sírok, mint normál esetben egy fél évben.
-Majd délután is visszajövünk, rendben? - jött oda hozzám és megsimogatta a hátam, ettől egy kicsit nyugodtabb lettem. A kocsiban visszafelé nem szóltunk egymáshoz, sőt még a házban se, mindketten a gondolatainkba merülve dőltünk be az ágyba és aludtunk el. Félálomba még éreztem ahogy Harry karjai a derekamra fonódnak és ez melegséggel töltött el. A telefonom ébresztőjére keltem. Sajnos, ezzel Harry-t is felvertem.
-Sajnálom, bocsánat. Aludj vissza nyugodtan.
-Hova, hova már megint? - vakarta meg a fejét.
-Tudod, én nem vagyok olyan elkényeztetett popsztár, mint egyesek - néztem rá mosolyogva - ,úgyhogy nekem suliba kell mennem.
-Ilyen korán?
-Hét negyvenre ott kell lenni. - kezdtem szedelőzködni.
-Uhh, szegények. Nekünk csak kilencre kellett bemenni.
-Igen, de én már kettőkor itthon leszek, amíg te csak négykor mehettél haza.
-Igaz. - dörzsölte meg a szemét - Elviszlek.
-Jaj, nem kell tényleg. Van bérletem, van busz, el tudok menni, nagy lány vagyok. - vigyorogtam rá.
-Inkább elviszlek, csak egy perc. - dőlt vissza az ágyba, én meg mosolyogva megráztam a fejem és bementem a fürdőbe.

Szerencsére volt annyi eszem, hogy hajnalban, amikor Abigélt kerestük felmentem a szobámba és elhoztam a nagy bőröndöm, miután telepakoltam ruhákkal és cipőkkel.
Lementem a nappaliba és egyszer csak valami dúdolásféle ütötte meg a fülem, ezért bekukkantottam a konyhába és megláttam, hogy Perrie épp egy nejlonszatyorból pakol ki és a Change Your Life -ot énekli. Bekapcsolódtam a refrénnél, mire hátrafordulva rám mosolygott. Az egész annyiból állt, hogy ő a gyönyörű hangjával levett a lábamról, én meg motyogtam mellette a szöveget. Nem igazán szeretek közönség előtt énekelni ( nekem már egy személy is közönség) ,de erre még visszatérünk, miért. Segítettem neki kipakolni és mire végeztünk a számnak is vége lett.
-Ó, te jó ég. - kaptam a fejemhez.
-Mi az? - nézett rám aggódva.
-Most esett le. Én plázáztam a Little Mix egyik tagjával. Juj!  - ugráltam vigyorogva.
-Juj. - forgatta a szemét.
-De tényleg! Nekem ez nagyon nagy dolog. - ültem le az asztalhoz.
-Nem is mondtad, hogy fan vagy.
-Hát, nem is kérdezted.
-Mióta? - rakott le elém egy jó nagy adag rántottát.
-Ti voltatok a kedvenceim az X-Faktorban.
-A neten nézted? Mármint az X-Faktort. - ült le velem szembe.
-Ühüm. - bólogattam -  Hű ez nagyon finom. - mutattam a kajára.
-Köszi. Akkor majd bemutatlak a többieknek is. - mondta nekem meg kiesett a villa a kezemből.
-Tényleg? Úúú! Nem is tudom mit mondjak. El se tudod képzelni mennyire nagy örömöt szereztél ezzel nekem.
-Örülök. - vigyorgott mint a vadalma.
-Ja, és gratulálok a Little Me klipjéhez. Egyszerűen fantasztikus.
-Köszönjük. - sütötte le a szemét szerényen - Amúgy te is ilyen korán kelős vagy?
-Neem, nem. - ráztam a fejem - Suliba megyek.
-Ááá, értem. Amúgy én se, csak ez volt az első éjszakám itt és nem nagyon tudtam aludni. Hát...sok sikert vagy nem tudom mit kell ilyenkor mondani. - nevetett, majd felment a szobájába.
Befejeztem a reggelit és felbaktattam Harry-ért. Amikor beléptem láttam, hogy hason fekve szunyókál az egész ágyat elfoglalva és először oda akartam menni finoman megrázni vagy ilyesmi, de aztán jobb ötletem támadt. Becsuktam az ajtót, hogy ne ébresszük fel a többieket, neki futottam és ráugrottam, de Harry meg se mozdult.
-Na, ne már. Ez egy atomrobbanástól se ébred fel? - kérdeztem magamtól.
-Dehogynem. - mormogta alattam.
-Ó, akkor jó. Épp jókor szóltál, mert újra ugrani akartam.
-Meg ne próbáld! - fordult meg és mivel én épp rajta ültem leestem az ágyról.
-Miért van az, hogy ha veled egy ágyba kerülök, a földön kötök ki? - kérdeztem röhögve.
-Nem tudom. Pedig olyan vékony testem van. Bár az izmaim nagyok, mégse foglalnak sok helyet. - mutogatta a bicepszét.
-Szerintem meg az egódtól nem férünk el azon a hatalmas ágyon. Na, menjünk, mert elkésünk. - pattantam fel.
Elnavigáltam Harry-t a sulihoz adtam neki két puszit, majd bementem. Második óra közepén bejött az igazgatónő.
-Pataki Kingát elkérhetem pár percre, Zsuzsa? - Zsuzsa az osztályfőnököm.
-Persze, Márta, vigyed csak nyugodtan. - válaszolta Zsuzsa. Márta, pedig az igazgatónő volt. Illett hozzá a neve hisz a Márta arameus eredetű bibliai női név, a jelentése: úrnő.
-Köszönöm. Pár perc lesz az egész.
Miközben kifelé mentem még visszanéztem és egy riadt pillantást küldtem Anna felé, aki csak megvonta a vállát. Na, kösz, én megyek meghalni, ő meg egy vállrándítással lerendez. A folyosókon nem szaladgáltak 9.-esek, nem "menőztek" a végzősök és engem kirázott a hideg, hogy egy kihalt folyosón sétálok a világ legrondább és legijesztőbb igazgatónőjével. Ó, Istenem, kérlek ne hagyd, hogy kirúgjanak.
-Üljön le nyugodtan, nem eszem meg. - mosolygott rám, amit én inkább vicsorgásnak láttam.
-Ezzel vitatkoznék. - mormogtam magamban. Mármint, szerintem, ha lenne rá lehetősége, tuti megenne.
-Azért hívtam be - járkált fel-alá íróasztala mögött - ,mert akadt egy kis probléma. Biztos hallotta már, hogy jött egy új bajkeverő az iskolánkba.
-Igen. - mondtam, de közben az agyam máshol járt. Ez a "bajkeverő" az, akiről Annáék beszéltek? És nekem ehhez mi közöm van?
-Nagyszerű. Ismeri?
-Nem.
-Se baj. - legyintett - Tudom, hogy maga táncol, Kinga.
-Igen.
-Nagy kérés lenne, hogy a keringőt táncoljon vele? Nincs partnere, mert most jött és még nem illeszkedett be annyira. Ha a szalagavatóra lesz partnere akkor nem kell vele táncolnia, de ha nem... -nézett rám.
-Persze, de nem tudok keringőzni.
-Legalább maga is megtanulja és akkor jövőre már könnyű dolga lesz.
-Értem. És megkérdezhetném, hogy hívják?
-Antal Ádám. - mondta, nekem meg egy óriásit dobbant a szívem. Nem tudom ismeritek-e a Szent Johanna Gimi című könyvet (ha nem ismeritek vagy nem olvastátok, akkor figyelmetekbe ajánlom, mert fantasztikus könyv) ,de abba a főszereplő fiút Antai-Kelemen Ádámnak hívják.

És ennek a Ádám gyereknek pont ugyanígy csengett a neve.
-És mikor lesznek a próbák?
-Negyedik óra előtt, kérem, menjen az aulába. Hatodik óra után elengedjük.
-Rendben, lenne még valami vagy...
-Nem, mehet - mutatott az ajtóra, miközben már beletemetkezett jegyzeteibe.
Mikor kiértem előkaptam a telefonom, felmentem Facebook-ra és beütöttem a nevet. Kidobott egy csomó mindenkit, de egyszer csak megakadt a szemem egy srácon akinek a neve is és a sulink neve is stimmelt. Rámentem az adatlapjára. Egy csomó ismerőse idejárt a sulinkba, ismertem őket, végzősök. Akkor ő lesz az. A profilképe pedig ez volt:

Na, remek, csak én lehetek ilyen szerencsés, hogy a táncpartneremnek nagyobb az egója, mint az IQ-ja. A szünetben a lányokkal kitárgyaltuk, hogy mennyire szerencsés vagyok, vagyis szerintük szerencsés vagyok, mert Ádám annyira, de annyira helyes meg jó pasi. Hát, ha ők mondják.
-Biztos... - mondtam Dorcinak.
-Nem biztos, tuti! - ugrált.
-Túlságosan fel vagy pörögve. Mi van, ha tudja, hogy mindenki elájul tőle és bunkó?
-Szívás. - húzta a száját Dorci.
-Kösz.
-De attól még helyes. - vigyorodott el, majd megölelt, én meg visszaöleltem. Ahogy a többiek meglátták, hogy éppen most pótoljuk a szeretet hiányunkat, név szerint Zsófi és Anna, odajöttek ők is, de Anna egy kicsit nagyobb lendülettel ugrott ránk, így mindannyian a földön kötöttünk ki.
-Úgy imádom veletek feltörölni a padlót. - nyöszörgött a kupac aljáról Zsófi, mire elnevettük magunkat. Mi lesz velem, ha Nyíregyházára költözöm és meg kell válnom a bolond barátnőimtől?
Tűkön ülve vártam a negyedik órát, ami hamar el is jött.
-Lehet, hogy még se kéne elvállalnom. - inogtam meg.
-Menjél már. - lökött egyet rajtam Anna, aminek következtében majdnem megint a földön kötöttem ki.
-Én is szeretlek. - néztem vissza, mire küldött egy puszit és visszafordult a többiekhez.
Megálltam a hatalmas aulánk közepén és vártam. Mikor megszólalt a csengő az összes diák bezúdult a tantermekbe, csak a végzősök maradtak. Odamentem az egyik lányhoz, akivel régen együtt kézilabdáztam, itt a suliban és megszólítottam.
-Szia, Réka.
-Kinga, de rég láttalak! - ölelt meg. Hűha, ilyen jóban lettünk volna? - Mit csinálsz itt?
-Öhm, az igazgatónő megkért, hogy legyek az egyik végzősnek a partnere.
-Kinek?
-Ádámnak.
-Sok Ádám van. - nevette el magát.
-Antal Ádámnak.
-Óóó. - húzogatta szemöldökét.
-Ne csináld már te is. - löktem meg óvatosan a karját.
-Ádám! - kiáltotta el magát.
Erre az egyik srác ellökte magát a faltól, eltette az iPhone-ját(!) a zsebébe és odasétált hozzánk. Először Rékát, majd engem mért végig, lentről felfelé. Mikor csillogó azúrkék szemeivel a szemembe nézett, valamilyen oknál fogva elkezdett remegni a gyomrom, mintha ezer pillangó csapkodna benne, tenyerem izzadni kezdett, kézfejeim hidegek voltak. Halovány mosoly kúszott ajkaira és kérdőn Rékára nézett.
-Parancsolsz? - kérdezte. Ebből arra következtettem nem lehetnek annyira jóban.
-Ádám, nagyon laza vagy, de mielőtt még szétesnél - forgatta a szemét Réka - ismerkedj meg táncpartnereddel, Kingával.
-Élvezed, mi? Hamis tulajdonságokkal jellemzel, hogy aki most ismer meg, az még véletlenül se kedveljen. - mondta laza mosollyal az arcán. Nemhogy nekem, még Rékának is leesett az álla.
-Nem gondoltam volna, hogy megélem azt a napot amikor összetudsz rakni egy normális, értelmes mondatot. - gúnyolódott Réka.
-Na, menjél a kis barátodhoz, mielőtt még olyat csinálok, amit később megbánnék. - mosolygott titokzatosan Ádám.
-Te. - húzta össze a szemét Réka - Nehogy arra jöjjek vissza, hogy smárolás közben felfelé tűröd a pólóját. - nézett fenyegetően Ádámra, miközben rám mutatott, én meg nyeltem egy nagyot.
-Nyugi, normális leszek. Nem unalmas, de normális. - kacsintott rám.
-Hjaj. - sóhajtott egy utolsót Réka, majd otthagyva minket odament a barátjához és bekapcsolódott az ott kialakuló körben lévő beszélgetésbe.
-Pataki Kinga. - nyújtottam felé a kezem.
-Antal Ádám. - fogta meg a kezem és megcsókolta, miközben folyamatosan a szemembe nézet. Szégyellősen lesütöttem a szemem és amint visszanéztem rá úgy vigyorgott mint a vadalma.
-Tudod, pont olyan a neved, mint...
-Mint az SzJG főszereplőjének, tudom. Mondták már és a régi sulimban mindenki Corteznek szólított, ami tök menő volt, szerettem, hogy így hívnak. De itt még sajnos senki nem mondta, így már le is mondtam róla. - vonta meg a vállát, de látszott rajta, hogy egy kicsit sajnálja a dolgot.
-Nagy gond lenne, ha...
-Ha te így hívnál? - ragyogott fel a szeme - Dehogy baj, sőt megköszönném.
-Oké, Cortez. Nagy bunkóság lenne, ha megkérdezném miért ilyen, hogy is mondjam, rossz a kapcsolatod Rékával?
-Azt mondja páva vagyok. Amúgy én se tudom az igazi okát, de nem is akarom. - rágózott hangosan.
-Tudsz keringőzni?
-Egy elefántnak sincs olyan botlába, mint nekem. - vigyorgott.
-Na, de jó. - mormogtam magamban.
-Te tudsz?
-Nem, de táncolni azt tudok.
-Hip-hop?
-Inkább balett.
-Ááá. - mondta és látszott rajta, hogy szétunja az agyát. Szerencsémre az igazgatónő egy kis figyelmet kért, úgyhogy Cortezzel együtt a odasétáltunk.
-Nos, szeretném, ha mindenki úgy viselkedne ahogy illik! - kezdte el szokásos mondanivalóját. Miközben beszélt és beszélt Cortez közel hajolt hozzám, hogy mondjon valamit és ahogy lehelete a bőrömhöz ért kirázott a hideg és remegni kezdett a térdem. Ezt sajnos ő is észrevette és a szemem sarkából láttam ahogy elvigyorodik.
-Mi az, angyalom, tetszem neked?
-Igaza van Rékának. Túlságosan el vagy szállva magadtól. Gyere, repülj vissza a Földre, különben nem táncolok veled. - mondtam  rá se nézve.
A következő pillanatban már valamiféle alakzatban álltunk a többiekkel, Cortez egyik kezével a derekamat, másikkal az én kezemet szorongatta.
-Á, nem tudsz keringőzni, mi?? - kérdezte, mikor már harmadjára próbáltuk újra, mert mindig elrontotta.
-Csak gyorsan tanulok.
-Jó neked. - húzott még jobban magához.
-Szerintem nem kell ilyen közel állnunk egymáshoz.
-Szerintem meg nagyon jól mutatunk, így, együtt, ilyen közel egymáshoz. - zárt még szorosabban karjaiba.
-Antal Ádám is figyelhetne! - kiáltotta el magát az igazgatónő, megzavarva az idilli pillanatot.
-Figyelek én, mint a kis angyal. - szólt vissza Cortez - Ugye, angyalom? - suttogta vigyorogva.
Erre én csak megráztam a fejem és forogtam egyet, ahogy körülöttem a többi lány is.
-Haza kísérhetlek? - kérdezte Cortez a próba után.
-Nem hinném, hogy...
-Remek, akkor hozom a kabátom. - szaladt fel.
-Ebből mi lesz? - motyogtam magamban és én is a kabátomért mentem.
-Merre laksz? - lépett mellém Cortez.
-Kb. a város másik részén, úgyhogy busszal megyünk. - vettem fel a kabátom és kimentünk a suliból. Miközben Cortez a busz jegyet vette felhívtam Harry-t.
-Szia, Kinga - mondta boldogan a telefonba.
-Szia, Harry. Figyelj, öhm izé, újabb vendéget viszek.
-Oké, nyugodtan. Hová megyünk ma?
-Nyíregyháza. - mondtam, miközben mutattam Corteznek, hogy üljön le mellém.
-Oda is jön velünk?
-Nem, dehogy, oda csak veletek akarok menni.
-Otthon vár egy kis meglepetés. Nagyon fogsz neki örülni.
-Hidd el, már akkor örülök, ha látlak titeket.
-Cuki vagy. Siessetek.
-Mondd a busznak.
-Szia.
-Szia. - tettem le.
-Ki volt az?
-Hát, tudod tegnap leégett a házunk...
-Sajnálom. - szólt bele.
-Hagyd. - legyintettem sóhajtva - És most a barátaimnál élek, akik egy nem mindennapi társaság.
-Miért?
-Ők a One Direction. - suttogtam odahajolva hozzá.
-Mi?
-Mondom ők a One..
-Azt értem, de nem hiszem. Szerintem összetéveszted őket valakikkel.
-Majd meglátod, mindegy. Harry-vel beszéltem. - szálltam le a buszról.
-Kíváncsi vagyok a barátaidra - karolta át a vállam. Lelöktem a karját magamról, majd rámosolyogtam és tovább mentünk.
Kinyitottam a kaput, beengedtem Cortezt és kopogtam az ajtón.