Mikor felébredtem, megijedtem, mert, mi van ha a lányok kerestek én meg közben aludtam. De amikor ránéztem az órámra először megkönnyebbültem, mert még csak 6 órát mutatott. Másodjára viszont megrémültem. Mindig is későn kelő voltam, hogyhogy most ilyen korán keltem? Mi a fene van már megint velem? Hisztiztem ezen vagy öt percet az ágyban, aztán elmentem reggelizni, majd valami normális ruhát kerestem, végül sikerült felöltöznöm. De ebben a nadrágban vastag a vádlim. Miközben ezen tanakodtam csöngettek. Nem úgy beszéltük meg a lányokkal, hogy csak délután megyünk a plázába?
Hát de, úgy beszéltük meg, mert amikor kinyitottam a kaput nem a lányokat láttam. Hanem Harry-t.
-Hát te? - kérdeztem a kapuban állva.
-Nem igazán tudtam aludni, ezért gondoltam átjövök.
-Értem. Gyere be.
-Arra gondoltam, elmehetnénk sétálni valamerre. - nyújtotta felém a kezét, én meg egy vállrándítással bezártam a kaput és megfogtam a kezét.
-Ma is nagyon csinos vagy. - mondta picit elpirulva.
-Köszönöm. - mosolyogtam - Pontosan merre megyünk? - érdeklődtem kíváncsian.
-Nem tudom. Én nem ismerem Pestet.
-Igaz. - motyogtam - Akkor, hová mennél szívesen? Vidámpark, mozi, esetleg egy kis reggelire a Meki-be?
-Meki?
-McDonald's. - segítettem ki.
-Hát, én csak egy parkra gondoltam. Ahol nem zavarnak, mert tudod... - kezdte volna el a szokásos monológját.
-Tudom, híres vagy és felismerek, leszaggatják a pólód, pedig ezt is szereted. - fejeztem be helyette.
-Igen. - mondta nevetve.
-Oké, szóval egy eldugottabb park... - gondolkoztam. Aztán beugrott egy hely, ahova nagyon sokszor szoktam menni, ha magányra vágyom - Megvan! - kiáltottam, mert hirtelen ugrott be a kedvenc parkom helye. Ő csak nevetve hagyta, hogy magam után ráncigáljam, de persze, közben folyamatosan beszélgettünk. Tíz perc múlva már a parkban voltunk és épp a saját padomhoz vonszoltam. Na, nem mintha ott lenne egy név tábla, csak én ott szoktam ülni, mert szerintem az a leghangulatosabb pad egész Budapesten. Mikor a fűzfa előtt megálltam mutatva Harry-nek, hogy merre menjen megtorpant, én peidg nevetve széthúztam a fűzfa lombját mintegy színházi függönyt és "bementem", utánam pedig jött Hazza is.
-Na, hogy tetszik?
-Hű. Ez nagyon szép. - ámuldozott.
-Igen, szerintem is csodálatos. - néztem körbe a jól ismert helyen - olyan biztonságot keltő vagy nem is tudom. Itt mindig nyugodtan tudok gondolkozni és meglátni a dolgok jó oldalát.
Leültünk a padra, ami igaz, nem a fa törzsénél volt, hanem a földig érő lombkoronájának belső oldalán, így csak a törzsét láttuk a fűzfámnak, de úgy gondolom, ezért volt ilyen otthonos az egész.
-Sokszor szoktál idejönni? - kérdezte.
-Igen. Mostanában nagyon sokszor. - csúszott ki a számom.
-Miért? - szorongatta meg egy kicsit a vállam, amit jobb karjával karolt át.
-Misi miatt. - mondtam, és úgy döntöttem megbízok benne, neki kiöntöm a lelkem. Nem tudom jó döntés volt-e, de már megtettem és eddig nem bántam meg.
-Az ki? - ráncolta össze szemöldökét.
-Egy jó barátom. Vagyis én szeretném, hogy ez több legyen mint barátság, de kizárt dolog, hogy ő is így érezzen. - piszkáltam Harry felsőjét.
-Szereted? - kérdezte tökre komoly arccal, mire én megráztam és hozzá bújtam, Harry meg még erősebben fogta a vállam mint eddig.
-Akkor miért vagy szomorú?
-Nem szeretem, csak kedvelem és szeretném, ha ő se utálna. Viszont van rosszabb is.
-Barátnője van? - kérdezte Harry a szemembe nézve.
-Még az is jobb lenne. - válaszoltam és tényleg így gondoltam.
-Hát akkor? - csodálkozott.
-Elmegy - eddig is a könnyeimmel küszködtem, de a következő szónál hagytam, hogy egy legördüljön az arcomon - Párizsba.
Harry először meglepődött, hogy könnyes szemekkel lát és a szavakat kereste, hogy erre mit is mondjon, de aztán nem szólt semmit, csak magához ölelt. Telibe talált. Nem kellett semmit reagálnia, csak megölelnie és egyből nyugodtabb lettem. Valahogy, Harry karjaiban, már nem is éreztem ennek a dolognak a hatalmas súlyát.
-Köszönöm. - suttogtam és Harry még jobban a karjaiba zárt.
-Nincs mit. - mondta rekedtes hangján.
Mikor elengedett csak néztünk egymásra, majd arca egyre közeledett felém. Először azt hittem meg akar csókolni, de végül csak egy puszit kaptam arcomra és letörölte könnyeim. Hálásan mosolyogva vállára hajtottam a fejem.
-Örülök, hogy megoszthattam valakivel.
-Örülök, hogy velem osztottad meg. - válaszolta és jobb kezét a derekamon pihentette.
Pár percig csak ültünk egymás mellett, gondolatainkba merülve, aztán én törtem meg a csendet.
-Meddig kell a leendő barátnődet játszanom? - kérdeztem, Harry arcát fürkészve.
-Miért, olyan nehéz feladat?
-Aha. - húztam az agyát.
-Ne már, kérlek! - nézett rám boci szemekkel - Még pár...
-Napig?
-Hetet akartam mondani.
-Na, azt már nem. - kértem ki magamnak, tettetett felháborodással.
-Légysz'i.
-Hát jó. - adtam be a derekam - De nem ingyen dolgozom. - tettem fel a mutató ujjam.
-Ohóó. - húzogatta fel-le a szemöldökét.
-Lökött. - ütöttem a mellkasára vörös fejjel.
-Akkor mit szeretnél?
-Öhm, khm. - köszörültem meg a torkom - Kaphatnék...szóval lehetne az, hogy adsz nekem kettő... - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert közbe szólt.
-Csak nem VIP jegyet akarsz kérni, magadnak és a barátnődnek? Mert ha igen, akkor szólok, hogy persze. Kaphatsz. - mosolygott, én meg a nyakába ugrottam.
-Ezt meg honnan tudtad?
-Eleanor mondta, hogy az egyik barátnődet is vinnéd vásárolni, de Sophi egy elég béna indokkal nem engedte. - mondta, miután megkérte, hogy engedjem levegőt kapni, úgyhogy én az ölében ülve hallgattam válaszát, ami kicsit sokkolt.
-Úgy látom nem vagyok neki valami szimpatikus. Mármint Sophi-nak.
-Jaj, dehogyis. Ne légy buta, mindenki szeret téged, még Sophi is. - de láttam rajta, hogy csak azért mondja, hogy jobb kedvre derítsen.
-Aha, persze.
-Na, jó. - fogta meg a két kezem és a szemembe nézett - Nem hagyjuk, hogy Sophi az utunkba álljon, ugye? - kérdezte komoly arccal, de a szemében láttam, hogy mosolyog.
-Ahogy mondod. - tartottam vissza a nevetést, ami nem igazán sikerült, mert néha ilyen kis nevetés foszlányok buktak ki belőlem és ezek még jobban röhögésre buzdítottak. Ami ki is tört, de olyan hirtelen, hogy még Harry is hátrahőkölt egy kicsit. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a röhögést. Vállába fúrtam a fejem és folyamatosan vihogtam, majd, mikor felegyenesedtem Harry, még mindig meglepődött arcával találkoztam.
-Befejezted? - kérdezte "kedvesen".
-Igen.
-Biztos?
-Nem. - és újra vihorászni kezdtem. De ilyenkor már Harry se bírta és vállamra téve állát aranyosan kacagni kezdett, én meg átkulcsoltam nyakát karjaimmal. Így ültünk még nagyon sokáig, pedig a nevetést már rég abbahagytuk. Harry egy ismerős dallamot dúdolva hatalmas kezeit hátamról a derekamra csúsztatta, míg én jobban magamhoz húztam. A lábaim remegtek és ha nem ültem volna tuti összeesek, a szívem ki akart ugrani a helyéről, annyira kalimpált, a tenyerem meg úgy izzadt, mintha valami vizsgán lennék. A gyomromban ott röpködtek azok a bizonyos pillangók, amikről olyan sokat olvastam már a szerelemről szóló könyvekben, de sose tudtam, hogy milyen érzés. A pulzusom az egekbe szökött és a fülembe úgy zúgott a vér, hogy alig hallottam a vidáman csipogó madárkák hangját.
Mikor elengedett az órájára nézett és bólintott jelezve, ideje mennünk. Kikászálódtam az öléből majd kezemet nyújtva felsegítettem. Hazafelé is a kezemet fogta, de egyikünk se volt beszédes kedvében, úgyhogy csöndben vánszorogtunk, szorosan egymás mellett. A kapu előtt kaptam egy hosszú puszit az arcomra és egy ölelést, majd Harry mélyen enyémbe fúrt tekintetét.
-Szeretném ezt majd megismételni. - mondta, pici mosollyal, miközben kezei még a nem akarták elengedni derekam.
-Én is.
-Mi lenne ha megmutatnád nekünk Magyarországot? - támasztotta homlokát az enyémnek.
-Mit mutassak meg, a kis ABC-t? - kérdeztem nevetve, de Harry nem értékelte a poént, úgyhogy kicsit komolyabbra váltottam - Úgy érted legyek az idegenvezetőtök?
-Úgy. Te délelőtt suliban vagy, mi meg próbálunk. Délután meg elviszel minket, olyan helyekre amit szerinted érdemes megnézni. Na?
-Oké. - rántottam egyet a vállamon, mert ennek a programnak nem láttam akadályát.
-Szuper. - puszilt meg újra, majd hátrálva integetni kezdett, végül vigyorogva megfordult.
-Várj! - szóltam utána, mire félvállról visszanézett - A többieknek is tetszeni fog az ötlet?
-Velük már lebeszéltem. - kacsintott és egy utolsót intve elballagott.
A vigyoromat még az se törölte le, hogy belépve a házba anyum rám ripakodott, hogy hol voltam már megint.
-Csak kiszellőztettem a fejem. - válaszoltam mosolyogva.
-Mi ez a jó kedv? - enyhült meg egy kicsit anyu.
-Öhm. Délután a lányokkal plázázni megyünk. - improvizáltam.
-Rendben. Pénzed van még?
-Persze. - mondtam, majd én is leültem ebédelni, utána meg olvastam. Igaz nem volt sok időm de kiemelném, hogy Becca Fitzpatrick még ilyen kis időre is eltud varázsolni. Fél 2-kor hívott Perrie, hogy öt perc múlva a ház előtt lesznek, kezdjek el készülődni.
Ennél a ruhánál döntöttem:
Egyszerű, nem feltűnő, de mégis elegáns összeállítást. 'Ez az én stílusom...azt hiszem.' gondoltam magamban és már csöngettek is. A plázában nem volt akkora tömeg, így a lányoknak is kevesebb esélyük volt lebukni. Bár volt rajtuk napszemüveg, kapucni (Perrie), magas nyakú szövetkabát (Sophi) vagy fél arcot takaró sál (Eleanor) egy őrült rajongó biztos felismerte volna őket. De ilyenre nem került sor, nyugodtan vásárolgathattunk. Három óra barangolás után elfárad az ember és, mivel mi is elfáradtunk, leültünk egy kávéra.
-Miért nem mondhattam el Annának, hogy találkoztam a fiúkkal?
-Az ki? - érdeklődött kulturáltan Perrie.
-A barátnőm, akit el akartam ma ide hozni. - ittam bele a kávémba, de rögtön le is tettem. Azt hiszem leégettem a nyelvem.
-Mesélj róla egy kicsit. - kérlelt Eleanor.
-Hát. - gondolkodtam - Egy teljesen megbízható, a legaranyosabb lány, akivel valaha is találkoztam. - soroltam -Remek barát és vicces meg minden...viszont nem tud titkot tartani. - húztam el a szám, mert eszembe jutott a múlt évi karácsony.
-Na, ettől féltem. - csapott a combjára Sophi.
-Mitől? - értetlenkedtem.
-Hát, hogy egy olyan lány, mint ő, biztos szétkürtölné, hogy ő bizony találkozott a One Direction-nal és azt is tudja, hogy hol vannak. - forgatta a szemét, kicsit sem kedvesen Sophi.
-Ez nem igaz. - sütöttem le a szemem motyogva. Akkor most nem mondhatom el az egyik legjobb barátnőmnek, hogy találkoztam a kedvenc bandánk tagjaival? Sőt, az egyikkel még kifejezetten jóban is vagyok, annyira, hogy egymást kezét fogtuk, amikor elmentünk sétálni egy kicsit, reggel 8-kor? Te jó ég milyen izgalmas életem lett hirtelen... - Akkor ne is mondjak neki semmit?
-Ne.
-Oké. - vontam meg a vállam. - Lapozzunk.
-Harry közölte már veled a fantasztikus ötletét? - kérdezte hirtelen Perrie, miközben szívószállal itta kávéját.
-Melyikre gondolsz?
-Hát, hogy együtt felfedezzük Magyarországot! - kiáltotta Perrie, mire többen is felénk fordultak, mi meg szakadtunk a röhögéstől.
-Amúgy igen, már mondta. - hagytam abba a nevetést nagy nehezen.
-És? Ugye elviszel minket? - kérdezte izgatottan Eleanor.
-Nem. - füllentettem, aminek köszönhetően felém repült egy szívószál, egy papírzsepi és egy szájfény, amit Eleanor rögtön vissza is kért, mert elmondása szerint az a kedvence - Persze, hogy elviszlek titeket, ti bolondok. Ki nem hagynám! - vigyorogtam önfeledten.
-Na, azért. Harry-nek mit mondtál? - kérdezte Sophi.
-Természetesen azt, hogy igen. - mosolyogtam, visszaemlékezve a reggeli kis kiruccanásunk utolsó képkockáira.
-Ezt mikor mondta neked?
-Ma reggel. - válaszoltam, és erre a lányok, sejtelmesen mosolyogva összenéztek. - Mi az?
-Tegnap este miután hazakísértük Sophi-t is, visszamentünk Bettiékhez. Reggel már fél 6-kor a konyhában csörömpölt Hazza, felébresztve Louis-t és engem, mert nekünk a földszinten van a szobánk. Mikor kiértünk a konyhába egyből letámadott azzal a kérdéssel, hogy korán lenne-e hozzád átmenni, én meg rávágtam, hogy igen. Erre ő fogta magát és egy 'Boltba mentem!' kiáltással le is lépett. - mesélte unott arccal Eleanor - De akkor úgy látszik "eltévedt" és nálad kötött ki. - rajzolt macskakörmöt a levegőbe.
-Hát igen.
-És? - kérdezte Perrie kíváncsi szemekkel.
-Mi az? - nem értettem, mit akar tudni.
-Hát mit csináltatok? Mert Harry csak fél 11-re ért haza. Szatyrokkal, vagyis ebéddel együtt. - tűnődött Perrie.
-Hát semmit - de mivel elég szúrósan néztek rám folytattam - ,csak elmentünk egy parkba beszélgettünk meg nevettünk, de ennyi. - vontam meg a vállam és beleittam a kávémba, mintha ez egyáltalán nem lenne érdekes, fontos dolog. Pedig mennyire, hogy az!
-És tudja, hogy tetszik neked? - tapintott a lényegre Sophi, én meg félre nyeltem a kávét.
-Mi? - köhögtem - Nekem más tetszik, nem Harry. - mondtam, mire Sophi felvonta íves szemöldökét, Perrie kinevetett, Eleanor pedig csak mosolyogva megingatta fejét. - De tényleg! - mondtam nekik, mind hiába.
-Ugyan, Kinga, látszik, hogy megőrülsz érte. - simította végig a karomat Eleanor. Utána meg olyat mondott ami nagyon, de nagyon meglepett - És hidd el, ha nem kéne játszanod a barátnőjét, akkor is ezt mondanánk.
-Ezt meg honnan tudjátok? - fagytam le teljesen.
-Tényleg azt hitted, hogy tud hazudni a fiúknak? - kérdezte lesajnálóan Sophi.
-Akkor most Harry nekem hazudott, nem a fiúknak? - gondolkodtam, de mivel Eleanor átkarolta a vállam, a többiek meg bólogattak rájöttem, hangosan is kimondtam. - Miért?
-Szerinted? - kérdezte Perrie kedvesen mosolyogva.
-Óóó, oké. - esett le. Szóval Harry hazudott nekem, hogy legyek az ál-barátnője, közben belé szeretek és ő újra megszerezte amit akart. Nagyszerű, én meg bedőltem neki. - Mindegy. - rántottam meg a vállam, mintha nem érdekelne, de persze a lányokat nem lehet átverni, így a tenyerembe temettem az arcom és egy óriásit sóhajtottam. - Nem baj ha...szóval most inkább hazamennék. - motyogtam.
-Hazakísérjünk? - kérdezte kedvesen Eleanor.
-Nem, nem kell. Köszönöm. - álltam fel majd miután mindannyiukat megöleltem, egy halovány mosoly kíséretében intettem egyet és elindultam. Ki a kávézóból, ki a plázából, ki a világból. Miközben mentem hazafele egyre csak kavarogtak a gondolataim és már az utcánkban voltam, mikor nekimentem valakinek. Annyira elgondolkoztam, hogy észre se vettem, más is van rajtam kívül az utcán. Amint felnéztem egy mosolygós szempárral találtam szembe magam. Ajj már, miért kell most itt lennie?
-Szia! - köszöntött mosolyogva Harry.
A szemébe néztem, majd se puszi-se pá, kikerültem. Nem csodálom, hogy kellett neki pár másodperc, mire felocsúdott a döbbenetből. És persze, miután ez megtörtént szaladt utánam.
-Hé! - ért utol és a karomat fogva szembe fordított magával - Mi a baj? - kérdezte és már nyomát se láttam az előbbi mosolygós fejének, helyette inkább aggodalmat vettem észre szemében. Hát aggódhat is.
-Még te kérdezed, hogy mi a baj? Harry, te élvezed ezt? - bukott ki belőlem, mert már nem bírtam elviselni ártatlan tekintetét.
-Nem igazán tudom, miről beszélsz. - makogott össze-vissza.
-Nem? Harry, ne játszd itt nekem az ártatlant! Élvezted, mi? Végre itt egy új csaj, akit csőbe húzhatok. Ezt gondoltad, ugye? Csak tudod, nekem nem tetszik ez a játék, úgyhogy köszönöm nem kérek belőle.
-Kinga... - ejtette ki szinte suttogva a nevem.
-Miért hazudtál? Azt hitted sose jövök rá és a csak úgy a karjaidba omlok? Tudod, majdnem megtörtént, de szerencsére csak majdnem. Miért hazudtál? - kérdeztem most már teljesen nyugodt hangon. Lehet, hogy csak én fújtam fel a dolgot, de akkor is tudnia kellett, hogy én nem olyan lány vagyok akivel lehet ilyet játszani.
-Én...én...nem...nem tudom. - nézte folyamatosan a cipőm orrát, mintha olyan érdekes lenne. Pedig nem volt az.
-Gondoltam. - és elrohantam volna, ha Harry nem fogja meg a kezem.
-Igen, tényleg, nem mondtam semmit a fiúknak és neked nem mondtam igazat. - nézett mélyen a szemembe. Épp válaszra nyitottam a szám, de ő megelőzött - De abban nincs igazad, hogy úgy néztem rád, mint egy lányra, akit csőbe húzhatok. - idézte vissza szavaimat - És igen, tudtam, hogy egyszer rá fogsz jönni, de reménykedtem, hogy ennél kicsit később. - nézett egy fél másodpercet oldalra, mintha csak szégyellné magát, aztán újra az arcomra szegezte tekintetét - És örülök, hogy már közel járok a célhoz - húzta félénk mosolyra a száját - Bár biztos, hogy most újra kell kezdenem. Ha nem is az elejéről, de újra kell járnom minden egyes lépést, ugye? - kérdezte félve.
Az agyam azt súgta 'nehogy már megbocsáss neki', de a szívem meg se hallotta és valószínűleg ő irányította a testem, mert a következő pillanatban Harry-hez bújtam és nem is akartam elengedni. Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, Harry összefonta kezeit derekamnál és még jobban magához ölelt.
-Nagyon haragszol? - suttogta a fülembe.
-Nem nagyon, de azért egy kicsit igen. Viszont, nem kell újra kezdened mindent. Folytasd csak ott, ahol abbahagytad. - mondtam mosolyogva, ő meg nyomott egy puszit a fejemre.
Hazafelé átkarolta a vállam, majd a kapuban egy újabb öleléssel búcsúzott. Mikor elengedett, belenyúlt a zsebébe és két ilyet nyomott a kezembe:
-Majd akkor holnap hívlak, amikor végeztünk. - intett és már el is ment.
-Köszönöm! - kiáltottam utána, mire ő hátrafordulva küldött felém egy gyönyörű mosolyt, én meg boldogan mentem be a házba.
Otthon megvacsoráztunk, majd családi moziztunk egyet, zuhanyzás után pedig álomra hajtottam a fejem. Ezt de szépen írtam le! Na, jó éjt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése